Vasárnapi utazások: Ha tombol a nyár, irány a tenger!
Hatnapos munkahét. Ez a megszokott Törökországban. Marad számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva...
Egy ország, amely van is, meg nincs is
Észak-Ciprusra – déli szomszédjához képest – kevés turista látogat el Magyarországról. Nagy részük is csak Nicosia török részébe merészkedik át, hogy kipipáljon egy titokzatos...
Assos, ahol a történelem, a természet és az Égei-tenger találkozik
Bár már vége a nyárnak, elérkezett az ősz, biztos vannak olvasóink között is olyanok, mint én, akik a nyári forróság helyett a kellemes őszi...
Rise – Ahol a teát elfüstölik
Trabzonból reggel rekordkorán, 7:37-kor sikerült elindulnunk. Rise-be dél környékén érkeztünk meg. Kicsit mérgesek voltunk, mert az utcákat épp felújították, és széttúrt városban nehézkesen találtunk...
Eskişehirben, a régi városban
Az étterem hátsókertjében szokás szerint nem sikerült olyan korán kelnünk, mint ahogy terveztük, de még mindig nem volt túl késő ahhoz, hogy ne kánikulában...
Törökország világörökségei – Bursa és Cumalıkızık
Az UNESCO világörökségi listájára kerülés éve: 2014.
Listán elfoglalt helye: 1452.
Elhelyezkedése: Márvány-tengeri régió, Bursa
Kategória: kulturális örökség
Bursa az Oszmán Birodalom első fővárosa, mely az Uludaǧ-hegység északnyugati...
Jövő év végétől látogatható Zeugma egyik római kori háza
A „Múzsák háza” nevű római kori ház, mely az ókori Zeugma városában található, jövő év végétől várja a látogatókat.
A ház a környéken talált mozaikokról...
Öt török fennsík, amit látni kell
Törökül a fennsík neve yayla, ezt a szót használják az alpesi legelőkre és a magasföldekre is. De Törökországban a yayla sokkal többet jelent: a...
Kirándulás a Kaplancık-kanyonba
A Kaplancık-kanyon az Altınkaya-tó medencéjében található, Samsun egyik fő turistalátványossága.
A kanyon a város Vezirköprü kerületéhez tartozik, mintegy 23 km-re helyezkedik el a városközponttól. Ez...
Galata, faló, Sátán asztala és papalina – Isztambulból Ayvalıkig egy hét alatt
Van egy barátom, akivel az elmúlt években mindketten Ázsiában éltünk, és rutinos utazópartnerekké nőttük ki magunkat: láttunk együtt pandát Csengduban, díszítettünk karácsonyfát Pekingben, ettünk...