Az ország, amely nem szívleli sem a könyveket, sem az írókat, sem az olvasókat. Kanat Atkaya írása

Az utóbbi hetekben újabb hullám söpört végig a [törökországi] közösségi médiában, amely apropóját az adta, hogy egy szórakoztató műsor vezetője [a híres török író] Sabahattin Ali egyik regényéről (Madonna bundában, eredeti: Kürk Mantolu Madonna, ang.: Madonna in a Fur Coat) azt gondolta, hogy a popsztár Madonna életéről szól.

Mi lenne, ha egy kicsit másképp közelítenénk meg ezt a kínos baklövést?

Nem akarom őt a védelmembe venni, és be kell valljam, jót szórakoztam utána a poénokon, amelyek elterjedtek. Mégis vonatkoztassunk most el egy kicsit a mulatságos eseménytől, és vegyük sorra a szomorú tényeket.

A műsorvezető tévedése óriási volt, mindent felülmúlt. Szimbolikus alakja lett annak a társadalomnak, amely képtelen azt mondani, hogy „nem tudom”, ha valamit tényleg nem tud.

Na és akkor nézzük csak, mit mondanak a számok:
Vajon mely országban vannak a könyvek a 235. helyen a preferenciák között? Vajon hol élnek azok az emberek, akik azt mondják, „a könyvekkel nem lehet jóllakni”?
A katonai rezsim ideje alatt [az 1980-as katonai puccsot követően] egy házkutatás alkalmával lefoglalták Lenin könyveit. Ezek az emberek vajon hol születtek és nőttek fel?
Vajon mely föld szülöttjei gondolkodnak úgy, hogy „némely könyv még a robbanószerkezetnél is veszélyesebb?”

Oğuz Atay a „Mesemondók a vasúton” (eredeti: Demiryolu Hikayecileri; ang.: Railroad Storytellers) című zseniális könyvében írta le az azóta legendássá vált mondatot: „Én itt vagyok, kedves olvasó, de te merre vagy?”. Vajon mely éghajlat hatására írhatta ezt a mondatot?

Vajon melyik az az ország, ahol a felmérések alapján 122 lakosra jut egy kávéház és 50 000 emberre egy könyvtár? A nemjóját, na melyik lehet ez az ország?

Azon a listán, amely az országokat aszerint rangsorolja, hogy milyen arányban kapnak a gyerekek könyvet a születésnapjukra, vajon melyik ország áll a 140. helyen a 180-ból?
Vajon hol eshet meg az, hogy költözéskor, mikor a költöztető megkérdezi a tulajdonost: „Tényleg kiolvasta az összes könyvet itt?”, a kérdezett legszívesebben azt válaszolná, hogy „néhányuk csak kézikönyv, a többit pedig majd egyszer elolvassa”, netán „elolvasta mindet, és azért él, hogy még többet olvashasson”, de többnyire lemondóan azt sóhajtja, hogy „nem”. Nagyon jól ismerem ezt a fajtát. Vajon ki ők és hol élnek a hozzájuk hasonló elcsüggedt különcök?

Egy könyvkereskedő mesélte, hogy egyszer egy újgazdag kereste fel őt a „van pénzem, ezért most meg is mutatom nektek” stílussal. Elmondta, hogy milyen magas és széles könyvespolcot csináltatott az új házába, és most kellenek a könyvek, amiket rápakol. Azt akarta, hogy a könyvek gerince jól mutasson a polcon, jó legyen az összhatás. Vajon hol vannak olyan használtkönyv-árusok, akik alig tudnak naponta egy könyvet eladni ?

Vajon mely ország lakói töltenek évente mindössze 6 órát olvasással?

Vajon melyik ország az, ahol Aslı Erdoğan írónő és a hozzá hasonlók a megbecsülés és szeretet helyett börtönben dekkolnak?

Vajon melyik országban van egy lakosnak átlag 7-8 könyve, amelynek fele egyébként tankönyv? Vajon melyik ország politikájának kerekeit hajtja a tudatlanság?

Akinek van egy csepp esze, már régen meg kellene válaszolnia: „Az az ország, amely nem szívleli sem a könyveket, sem az írókat, sem az olvasókat.

Vajon melyik ez az ország? Hol van ez az ország?

Fordította: K. Tengeri Dalma

Forrás: Hürriyet Daily News