![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Egyszer volt, hol nem v olt . . . Hajdanában, amikor a szalmában szitáltak,
kikiáltó volt a teve, borbély a szamár…
Ófürdőben nincsen kancsó, kendő is csak ócska,
foszló, s nincs határa, nincs határa sok hazugságomnak . . .
Ótvaros lesz a fejed, ha nem mondasz egyebet . . . Mondd hát gyorsan azt, hogy hukk!
Volt egyszer egy gazdag, nagyon gazdag kalmár. Nagy útra
készülődött, Egyiptomba, ott akart mindenféle drágaságot
vásárolni. Három lánya volt ennek a kalmárnak, s
mielőtt útrakelt volna, magához hívatta a három
lányt.
— Édes lányaim, mit hozzak
nektek Egyiptomból? — kérdezte.
A
legnagyobbik lány arannyal kivert, gyönggyel kirakott facipőt
kért, hogy abban páváskodhasson a fürdőben. A
középső lány meg színarany fürdőkancsót akart.
— És te, te mit kívánsz, lányom
— kérdezte a kalmár a legkisebbiket, a legkedvesebbiket.
— Megtanácskozom a lalámmal,
aztán majd megmondom neked.
Ezzel ment
és megkérdezte a laláját, hogy mit kérjen az apjától.
— Kérj tőle egy telli-topot —
tanácsolta a lala.
Ment a
legkisebb lány az apjához:
— Apám, édesapám, a lalám azt
tanácsolta, hogy kérjek tőled egy telli-topot. Ha
elfeledkezel róla, hazafelé az utadon világosság lesz mögötted, és
sötétség jár előtted.
A kalmár
útrakelt. Mikor Egyiptomba ért, megvásárolta az ajándékokat a
két nagyobbik lányának, de megfeledkezett a legkisebbikről.
Hajóra szállt, hogy hazatérjen. Alighogy a hajó
elindult, sötétség, sűrű éjszakai sötétség borult a tengerre.
Az utasok meg tanácstalanul néztek előre, néztek hátra,
egymást kérdezgették, vajon nem feledkezett-e meg valamelyikük
az ígéretéről. A kalmárnak csak ekkor jutott eszébe, hogy
megfeledkezett a legkisebbik lányának ígért telli-topról. Visszament
a kikötőbe, vásárolt egy telli-topot, aztán újból hajóra
szállt s most már zavartalanul hazajutott.
Otthon
boldogan fogadta a házanépe meg a három lánya. Este
kicsomagolták az útikosarakat, és a kalmár szétosztotta leányai
között az Egyiptomból hozott ajándékokat Az egész ház
megbámulta a legkisebb lány csodaszép telli-topját. A két nagyobbik
lány úgy irigykedett hogy szemhunyást sem aludt egész
éjszaka. Virradóra el is határozták, hogy s mint veszik el
húguktól a telli-topot.
— Megöljük, s miénk lesz a
csodaszép telli-top — mondogatták egymásnak.
Azt is
megbeszélték, hogy másnap elviszik a testvérüket az erdő szélére.
Reggelre
kelve mentek az apjukhoz:,
— Szeretnénk az erdőbe menni,
engedj el bennünket — kérték.
— Jó, elmehettek — mondta az
apjuk.
El is
indultak, s mikor az erdő szélére értek, megláttak egy kutat.
— Vajon mi lehet lent, a
fenekén? — kiáltott fel a két nagyobbik lány a kút
fölé hajolva. Kíváncsi volt a legkisebbik lány, ő is a kút fölé
hajolt, a két nagyobbik meg hirtelen meglökte, s szegényke
beleesett a mély kútba. Csakhogy ez a kút már régen kiszáradt.
A két
nagyobbik lány hazament, szentül hitték, hogy a húguk bennfulladt a
kútban. Az apjuk kérdezte őket:
— Hol maradt a testvéretek?
— Jaj, apám — sírdogált a két
gonosz — egyre kértük, hogy ne maradjon el tőlünk, de
hiába beszéltünk, ő csak nem hallgatott ránk, eltévedt az
erdőben és széttépte egy farkas.
— Biztosan tudjátok? Láttátok
mikor széttépte? — kérdezte az apjuk.
— Saját szemünkkel láttuk, mikor
a farkas széttépte és felfalta.
A kalmár
sokáig siratta a legkisebbik, legkedvesebbik lányát. A gonosz
nővérek is úgy tettek, mintha szívből búsulnának testvérük
után.
Közben két
utasember közeledett a kiszáradt kúthoz. Szomjasak voltak, vizet
akarlak meríteni, s mert nem akadt más a kezük
ügyébe, tök-kabakot akasztottak egy kötéldarabra, azt engedték
le a kútba. Nagy nehezen húzták vissza a kabakot, azt hitték,
tele van vízzel, s nagyot néztek, mikor egy csepp sem
folyt belőle. Sehogy sem értették, hogy mitől lett mégis oly
nehéz. Azt meg nem tudhatták, hogy a lány belebújt. Az egyik
utasember játszani kezdett a kábákon, a legkisebb lány meg
énekelt, mintha csak a húrok zengenének:
Bánatomat most elsírom,
Utasember, halld a dalom.
Ha nem tudod, hogy ki vagyok,
Vallasd kí a telli-topot…
Az utasok
ámuldozva hallgatták a dalt, s egyre mondogatták:
— Vagyont kereshetünk ezzel a
csodálatos kábákkal!
Indullak a
legközelebbi városba. Ott letelepedtek egy kávéházba, hogy kicsit
megpihenjenek. Közben megszólaltatták a kabakot, s a kávéházban
üldögélő vendégek elbűvölten hallgatták az emberi
hangon zengő muzsikát
Éppen ott
időzött a legkisebb lány lalája is. A dalt hallgatva úgy érezte,
hogy valahonnan ismerős neki a panaszos hang.
Megkérdezte a két utasembert:
— Játszhatnék rajta egy kicsit
én is?
Aztán fogta
a kabakot belekapott a húrokba, s a legkisebb lány ismét
énekelni kezdett:
Bánatomat most elsírom,
Kedves lalám, halld a dalom.
Ha nem tudod, hogy ki vagyok,
Vallasd ki a telli-topot.
Ekkor a
lala így szólt az utasemberekhez:
— Gyertek el, barátaim, a
gazdámhoz, hadd hallja ő is a kabak énekét Tudom, hogy
busásan megjutalmaz mindkettőtöket.
Felkerekedtek s mentek a kalmár házába.
— Kedves gazdám — mondta a lala
— csodálatos hangja van ennek a kábáknak. Játsszál
rajta egy kicsit! Majd meglátod, milyen különös hangon zeng!
A kalmár
fogta a kabakot, belekapott a húrokba, s mit hallott? . . .
Bánatomat most elsírom,
Kedves apám, halld a dalom.
Ha nem tudod, hogy ki vagyok,
Vallasd ki a telli-topot.
A kalmár
ekkor így szólt:
— Hívjátok ide azt a két gonosz
teremtést
Jött is a
két nagyobbik lány, nem sejtette egyik sem, hogy miért hívatja
őket az apjuk. Az meg a legnagyobbiknak nyújtotta a kabakot
hogy játsszon rajta. A gonosz nővér ujjai még alig
érintették a húrokat, máris felcsendült a testvérük hangja:
Bánatomat most elsírom,
Gonosz nővér, halld a dalom.
Ha nem tudod, hogy kí vagyok,
Vallasd ki a telli-topot.
A két
gonosz testvér zavarában még szólni sem tudott. Lehajtott
fejjel, földbe gyökerezett lábbal állt mind a kettő. A
kalmár megkérdezte az utasokat:
— Mennyiért adnátok el ezt a
kabakot?
— Mindkettőnknek adj száz
aranyat.
A kalmár
kifizette a kétszer száz aranyat, s az utasemberek eltávoztak.
Azután földhöz vágta, összetörte a kabakot, s épen,
egészségesen ott állt előtte a legkisebbik, legkedvesebbik
lánya. Az apja megkérdezte:
— Hogyan kerültél a tökhéjba,
édes lányom?
— Elmondom, apám. A nővéreim el
akarták tőlem venni a telli-topot. Nem adtam. Akkor
beledobtak az erdőszéli kútba . . . Arra jött két utasember, megszomjaztak,
leengedték a
kabakot, hogy azzal merítenek vizet, s én belebújtam . . .
így volt.
— Az a lány, aki gonoszságot
követ el a testvére ellen, nem kíméli az apját sem —
mondta a kalmár.
Aztán a két
gonosz lányt kérdezte:
— Mit kívántok inkább? Negyven
öszvért vagy negyven
fejszét?
— Negyven fejsze sújtson
ellenségünkre — mondták a nővérek.
— Adj nekünk inkább negyven öszvért
— Meglesz — mondta a kalmár.
Negyven
öszvér farkához köttette a két gonosz lányt, s a negyven
öszvért negyven felé kergették. Negyven felé szakadt a gonoszok
teste, negyven domb tetején szóródtak szét csontjaik.
A kalmár
meg örömben, bőségben élt számos szép esztendőt a
legkisebbik, legkedvesebbik lányával. Bárcsak nekünk is adná meg a
sors, hogy így teljék életünk . . .
BÉNLI-BÁRI, A MACSKA
T Ö R Ö K NÉPMESÉK
E U R Ó P A K Ö N Y V K I A DÓ
B U D A P E S T 1999