Az első pesti kávés

Kávéfőző Balázs (a német teleklevelekben Blasius Cavesieder) hódoltsági rác volt, ráadásul római katolikus, tehát bunyevác. Törökösen öltözködött, feltehetően bajszot viselt, de állát borotválta, és nem vörös fezt nyomott a fejébe, mint az igazhitűek, hanem fehéret. (A kék fez a hódoltsági zsidók, a fekete fejfedő a görögök jelképe volt.)

Tudjuk azt is (az írnok feljegyezte), hogy „szabad ember” volt a szó mindkét értelmében, tehát sem jobbágy, sem házasember, és hogy a pesti déli Alvégen – matrózkocsmák és kofakávéházak között – ütötte fel tanyáját: a Vizikapu (ma Molnár) utcában vásárolt házat 1714-ben 100 forintért. „Járatos” emberből (kucséberből) így lett „ülepetes” ember, aki a serbetet, a rozsólist, a szilvapeszmeket már nem nyakba akasztva kínálta, hanem kirakhatta a pultra. Ő volna tehát az első pesti kávéfőző mester.

Bevilaqua Borsody Béla művelődéstörténész, kávéházi garabonciás szerint azonban Pest-Budán a kávésmesterség régebbi eredetű: a fekete italt a Budát 1541-ben megszálló török hozta Isztambulból. 1579-ben az adólajstromokban már szerepel kávészállítmány, Vüdsúdi Mehmed török költő pedig már a XVII. század elején budai kaffeteriákban múlatja idejét. Igaz, ezek török kávéházak, ahová gyaur kutya a lábát sem teheti be. Ám a fekete levest ismertük, hiszen kávé szavunkat Zrinyi Miklós már 1645-ben leírta. A Szigeti veszedelem harmadik énekében Mehmet pasa és a siklósi Szkander bég „kicsin fincsánból kávét hörpölgetve” diskurálgat. A kávézni ige első változatát az Amszterdamban tanuló Bethlen Mihály naplójában találjuk 1693-ban: „Szaniszló Uraméknál mi kofizunk és megyünk Spanhem Uram leckéjére”. Az erdélyi kancellár fia egy évvel később (immár Londonban) a kávéházra még nem talál magyar szót (coffipoliumnak, „kávé-sokadalomnak” nevezi), de a 18 esztendős Teleki Pál már igen; ő ezt jegyzi fel: „Royal Kofi Házban tíz penny kiadás”.

A cikk folytatása>>>

vs.hu