Az anatóliai törökök temetkezései szokásai IV : A gyász

A gyász

Az elhunyt emlékét a közvetlen családtagok, rokonok őrzik. Az ő feladatuk a hagyomány normáinak megfelelően a halottat ellátni, eltemetni, kívánságait végrehajtani és az emlékét tisztelni, ápolni. A gyász közvetlenül őket érinti, de egy bizonyos ideig, a gyászidő végének bejelentéséig, a gyász megtöréséig a faluközösség is részese a rítusnak. Az utolsó megemlékezésekkel azonban a szerepe lezárul. A halotti rítus során válik el igazán, hogyan funkcionál a közösség összetartó ereje, amelyre nemcsak a bajban, de a hétköznapok társasmunkáiban is szükség van. Az anatóliai szokások szép példáit adják a hagyomány erejének, a klasszikus emberi értékeknek. A gyászolókra az elhunythoz fűződő rokonsági fokoknak megfelelően hárulnak feladatok, a terhek nagyobb részét ők viselik, a gyász megkülönböztető jegyeit ők hordják. Közülük is a nőkre nehezedik az elvesztett családtag iránti fájdalom súlya, hiszen a társadalmi státuszuk a férjektől függött. Főleg ha idős asszony marad özvegyen sorsa jobbrafordulását aligha várhatja. Ha fiatal az özvegy, és még nem nőttek fel a gyermekei, a kirvelik [53] (a műrokonság intézménye) támogatására számíthat.

A gyász ideje változó, a helyi hagyomány az irányadó és függ a gyászolók nemétől is, hiszen legtovább az asszonyok és a gyerekek gyászolnak, a férfiakat kevésbé érinti a közösségi elvárás. A gyászidő lehet három nap, egy hét, egy hónap, negyven nap, fél év vagy akár egy év. (A halotti megemlékezések ideje bizonyos értelemben a gyászidőre is utal.) A legtöbb helyen azonban a vallási hagyománnyal összhangban a negyvennapos gyász gyakorlata él. Ez idő alatt a gyászolók szűkebb és tágabb körének bizonyos tilalmakat kötelességük szem előtt tartani. Így nem hordhatnak színes ruhákat, nem festhetik magukat, nem hallgathatnak rádiót, egyáltalán mindenféle szórakozási alkalomtól távol kell tartaniuk magukat. Ilyenkor elhalasztják a betervezett esküvőket, eljegyzéseket is. A közvetlen hozzátartozókra fokozottan érvényes az elvárás. Ők viselik a gyász megkülönböztető jegyeit. Anatóliában a gyász színe fekete, bár néhol, így Ineviben a fehér gyászviselet szokás.

Az asszonyok a gyász jeléül fonákul hordják a ruháikat, fejükre fekete kendőt kötnek. Kars vidékén, Yemençayir faluban a halálesetet követő 52 napig viselik a gyászjegyet. Karahanban egy hónapig hordják a fonák ruhát. Erzurum (Dogan falu) gyászolói nem mossák ki a ruhájukat. A türkmének levágnak a hajukból (egy tincset) és megbontják hajfonataikat.[54] Kars vidékén a siratóasszonyok arcukat verik, hajukból egy tincset levágnak és fonákul viselik a ruhájukat. A férfiaknak nincs gyászviseletük. Rájuk nézve kötelező szabály, hogy kirívóan ne öltözzenek és a gyászidő leteltéig nem borotválkoznak. Ha a gyászidőbe esik valamely jelentős vallási ünnep, a ramadán vagy az áldozatünnep fokozottan ügyelnek arra, hogy ne szegjék meg a tilalmakat. A nagyünnepet szokás ilyenkor gyászünnepnek (yas bayrami) keserű ünnepnek (aci bayrami) fekete ünnepnek (karali bayrami) nevezni az amúgy mélyen vallásos tartalmú ünnepnapokat. Ha ekkor jön részvétlátogató a családhoz, édesség és cukor helyett csak cigarettával és keserű kávéval kínálják.

A gyászidő vége a temetési rítus utolsó szakaszának lezárását jelenti, tehát hangsúlyos esemény. Ünnepség keretében hirdetik ki a gyász végét, a tilalmakat feloldják, és az élet valóban visszatér a megszokott medrébe. A gyász végének kihirdetése néhol egybeesik a halotti tor rendezéseivel, vagy a haláleset évfordulójával, itt a halottra emlékezés szakrális ünnepével, de ettől eltérő is lehet, attól függően, hogy a helyi hagyomány hogyan alakult. Például Erzincanban egy hét vagy tíz nap elteltével rendezik a yas hamami ünnepséget, ami úgy zajlik, hogy a gyászoló család a török fürdőbe (hamam) hívja a hozzátartozókat, rokonokat, különös tekintettel azokra, akik a halált követő napokon élelmiszerrel segítették őket. A rituális mosakodás szabályainak megfelelően „megtisztulnak” – majd megvendégelik (étellel kínálják) a megjelenteket. Urfában a rokonok hívják meg az elhunyt családját, a férfiakat elküldik borotválkozni. Zaraban a halálesetet követő ötödik napon, vagy egy hónap elteltével a gyászoló család asszonyai és a szomszédok a háznál összejönnek és megfürdenek. Merzifonban negyven nap után rendezik a yas hamami ünnepséget, Kayseriben ugyancsak negyven nap elteltével. Nigde-ben negyven nap után, Erzurumban három nap, vagy egy hét elteltével.

A felsorolt példák számát lehetne még szaporítani, azt azonban így is jól illusztrálják, hogy mennyire eltérő a helyi hagyományok szerint alakuló gyászidő. Hogy miért alakulhatott így, azt nehéz lenne eldönteni. Nyilván a törzsi hagyományok, az ökológiai körülmények, vagy ezek együttes hatására kialakult paraszti munkaszervezetek ismerete adhatna feleletet. Egyben azonban mindenhol azonosak: a gyász végének kihirdetése pontot tesz a szokássor végére is. Ilyenkor feloldják a tilalmakat, az asszonyok kifordítják az addig fonákul viselt ruháikat, a fejkendőjük alatt hordott fekete talizmánt (muska ~ írás, Korán-idézet) fehérre vagy vörösre cserélik. Inevinben a menyasszonylányok jövendőbeli anyósuktól egy öltözet ruhát kapnak ajándékba és világoslila vagy meggyszínű „írást” kötnek a kendőjük alá. Mindnyájan elvégzik a rituális mosakodást és kihirdetik a gyász végét. Hogy a lelkében ki-ki meddig hordozza a szomorúságot egyéni sors és alkat kérdése. Ha rövid ideig is, a gyász megtartását alapvető erkölcsi kötelességnek tekintik, s nem tagadják meg azoktól sem, akik valamilyen módon vétettek a közösségi normák ellen.

A hagyománytisztelet nagy erénye a törököknek. Bár, miként a kultúra minden területe, így a szellemi kultúra is – beleértve a halotti rítust ölelő hagyományokat is – az idők folyamán természetesen változik. Üteme azonban lényegesen lassúbb, mint az élet egyéb területén. Oka az ősök tisztelete és a kegyelet, amely a török népi kultúra alapvető erkölcsi kategóriája.

Siratás

A siratást a halott közeli nőrokonai végzik. Olykor „hivatásos siratók”. A halottat a fejénél állva siratják el, miközben fájdalmukat mellük és arcuk ütögetésével, hajuk kibontásával, mint a gyász szemmel látható jeleivel is kimutatják. A siratás addig tart, amíg a holtat el nem viszik a házból. Büyükkarabag faluban miután elvitték a háztól nem szabad siratót mondani. Balica faluban (Emirdag) nagy szégyennek számít, ha nincs aki elsirassa a holtat. A siratók a szellemi kultúrának abba az archaikus rétegébe tartoznak, amelyeket már csak a paraszti kultúra őriz. A városi szertartásból hiányoznak a halottsiratók. A paraszti kultúrában az emberélet fordulói jelképesen fogalmazódnak meg, az élet szakaszait jelzik. Az egyik szakaszból a másikba való átlépés fontos változást hoz nemcsak az egyén, hanem a közösség életében is. A fordulópontokhoz (legénnyé avatás (sünnet) lakodalom, temetés) fűződő szokásokat a néprajztudomány átmeneti rítusoknak nevezi. Az emberélet fordulóin belépő rítusok szabályozzák az egyén és a közösség viszonyát, megfogalmazzák az erkölcsi normákat, viselkedésmódokat, az érzelmi viszonyulást. Mintegy támpontot adnak az események lebonyolításához, s a keletkezett feszültséget, fájdalmat feloldják. Utalásaikban gyakori a születés és a halál képzetének kapcsolata. A népköltészet szép példáit sorakoztathatnánk annak igazolására, hogy a lakodalmas lánysiratók és a halotti siratók nemcsak gondolattársításaikban, hangulatukban, hanem szerkezetükben olykor dallamfűzésükben is hasonlóak.[55] A lánysiratók (gelin yasi) agidi) ellenkező előjellel ugyan – megfelelnek a halotti siratóknak. A siratóversek olykor az életutat, az elhunyt erényeit, vagy a halál okát mondják el, vagy mint a 10. siratóvers strófái, a halotti szertartást éneklik meg.

Halottsiratók: 1. Ötme bülbül mezarim başinda Arzum kaldi topraginda taşinda Hem ayrilik hem hasretlik başimda „Csalogány, ne énekelj a síromnál Kívánságom a földben maradt, kőben Elválás és vágyakozás a fejemben

2. Ölüm geldi de bizim elde kişladi genç oglandan genc gelinden başladi Benim yavrularim da aciyi unutup işe başladi Jött a halál és kezével megsuhintott minket Fiatal legényeken, lányokon kezdte Gyermekeimet sem kímélve dolgához látott.

3. Hezer ölüm hezer ölüm Her evleri gezen ölüm Kurulu düzeni bozan ölüm Yavrulari öksüz koyan ölüm Csúf, csúf halál Minden házon végig járó halál Teremtett rendet rontó halál Kicsinyeket árvává tévő, halál. (1-3. Ahmet Topbas gyűjtése Baglica és Karapinar falvakban tatár adatközlőktől lejegyzett szöveg.)[56]

4. Batidan geliyor davulun sesi Alli yemenili, egdirmis fesi Götürmüyor benim beyim nefesi Amanim da iller beyime n’ oldu? Vadesiyle degil, ciritten öldü Kara koyun gelmiş kuzusunu ister Beyim utancindan yarasi gizler N’oldun, hey Allahim bir ogul göster Amanim da iller beyime n’oldu Vadesiyle degil, ciritten öldü Nyugatról hallik a dob hangja Vörös fátylát, félrecsapott fezét, Az én uram lélekzetét, nem viszi Oh jaj, mi történt urammal? Idejekorán gerelytől halt. Fekete juh jött, bárányod akarja Uram szégyenétől titok a sebe Oh jaj mi lett az urammal; Idejekorán gerelytől halt. (Şeyh Sami faluban gyűjtötte Ahmet Talát)57

5. Davulcusu (kaya dibi) dolaşir Kervanlari ey (kuzu gibi) meleşir Ümmü gizin (annesine gara haber) ulaşir, Nerelere goydun (akmiyasi çaylar) Ümmümü Sziklák közt jár a dobos, Karavánja úgy béget, mint a birkák, Ümmü lány anyja is megtudja a rossz hírt, Ümmümet hová tetted átkozott folyó, Ümmümet

6. Gurbetin yollari dikendir, diken, Kör olsun dikeni yollara eken Idegen föld útja tövissel van teli Vakuljon meg aki a tövist oda veti.

7. Evlerinin önü yüce Evlerin damlari yerde Giz anasi, giz anasi Elinde mumlar yanasi Magas házak eleje A tetejük leér a földre Lányos anya, lányos anya Kezében égnek a gyertyák

8. Saçlari sirmali kilime benzer Sallenen [sallanan] boyuna gurban oldugum Çiçekli yaylanin gülüne benzer (ney, ney, de ney, ney ney de ney) Haja ezüstszállal szőtt kilimhez hasonló Lengedező termetébe beleszerettem Virágos, nyári legelő rózsájához hasonló

9. Senem’in kiydigi [giydigi] ipekli sari Ölmeden yüzünü görsem baci Bozuk degirmenin girik sirgabi Suyu geldi çaglamaya basladi. A sárga selyem, amit Szenem felöltött Bár látnám az arcod néném, mielőtt meghalok Elromlott malom törött vitorlája Megjött a vize, csobogni kezdett. (5-9. Sípos János gyűjtése és fordítása.)[58]

10. Ali baba der ki, bu dünya fani, Veren alir imiş o tatli cani, Hifz edebilirsem eger imani, Dünyayi bir pula satip gidiyorum Ali atya mondta, az élet múlandó A drága lelket, aki adta, visszaveszi Jegyezd ezt meg, ápold a hitet Odaadom a világot egy garasért, elmegyek. Ruh çikinca ceset ortada kalir Bütün insanlari bir gayret alir, Kurulur bir kazan çabucak yanir Dedim sükutuma düştüm gidiyorum. Hiába minden erőfeszítés Amikor a lélek elszáll a test magára marad Gyújtják a tüzet, hozzák az üstöt Mondom némaságba estem, elmegyek. Baglarlar çeneni örterler yüzün, Parmaklar baglanir uzanir dizin Eger açik işe yumarlar gözün, Güzelce ruhumu teslim ediyorum. Felkötik az állad, letakarják arcod Ujjaid kötözik, kinyújtják a térded Nyitott szemed lefogják Odaadom szépen a lelkemet Çabucak boyuna bir ip ölçerler, Güzelce üstüne kefen biçerler, Öd tüttürüp zemzemini saçarlar, Onlari geriden ben seyrediyorum. Testedről sietve szalaggal méretet vesznek Rá szépen lepelt szabnak Aloét füstölnek, szent vizet hintenek Én visszanézek rájuk Dört kişi dört yandan tutarlar hele, Korlar teneşirin üstüne bile, Hocalar peştemal sararlar bele, Büyük muradima erip gidiyorum. Négyen négyfelől tartanak már Asztalra tesznek Hodzsák lepelbe csavarnak Nagy célom elérvén – elmegyek. Biri yur, birisi suyunu koyar, Agzina, burnuna köpükler yigar Bir yandan ufalar, bir yandan sigar Büyük abdestimi alip gidiyorum. Egyik mosdat, másik a vizet önti Szádba, orrodba habot tölt Egyik felől bedörzsöl másikon letöröl Nagy abdesztet véve elmegyek Toplanir hocalar hemen bir yere Derler ki oturun hemen devire, Verirler „kabultu ve heptu” diye, Borcumu edâ edip verip gidiyorum Összegyűlnek a hodzsák rögtön valahol Mondják, hogy üljetek le imádkozni Kénytelen-kelletlen mondják Letudva az adósságom, elmegyek Bir yanda teneşir salaca hemen Yakasiz gömlegi giyen o zaman Dört kişi dört kola girdigi zaman Evlât ayalimi koyup gidiyorum Az asztalon oldalra fordítanak Gallértalan ingbe bújtatnak Amikor karjába vesz a négy ember Asszonyt, gyermeket elhagyva indulok Saglam yere koydu ise temelin, Eger ki var ise hayir amelin Bülbül gibi söyler güzelce dilin Kolayca sualim verip gidiyorum. Jó földbe tettek ha van rá alapod Ha van jótéteményed, Szépen szól a szó, mint a csalogány Nyugodtan megyek el. Tabutun içine seni koyarlar Salacaya kolan ile sararlar Çoluk çocuk nerde deyi ararlar Omuzdan omuza uçup gidiyorum Koporsóba tesznek téged Áthúzzák rajtad a kötelet A gyerekek csodálkozva keresnek Vállról vállra repülve elmegyek Götürürler musallaya koyarlar Er kişiye niyet edip uyarlar Duymayanlar „Bu kim?” diye sorarlar Bütün ahbaplara sükut ediyorum. Visznek és a szent kőre tesznek A férfiak inteni (meginteni) akarnak Ki nem halottra, kérdi, ki ez? Már nem szólok senkihez Ali baba nere koydun malini Hiç birisi sormaz oldu halimi Kaparlar agzina yedi salini Kaba yeller gibi esip gidiyorum. Ali atya hová tetted a vagyont Nem volt ki ismerné a helyzetem Letakarnak, hét hintán Mint a szélvész, eltűnök. Açarlar mezar beklerler seni Içine koyarlar tabutla teni Okurlar bir yasin dönerler geri Dünyadan alâkam kestim gidiyorum Ásó és sír vár rád Koporsóval beletesznek Olvasnak egy imát, és visszafordulnak Már nincs dolgom a világgal, elmegyek Cenazeyi gömüp dönerler geri, Toplanirlar eve hep ufak iri Orda Kur’an okur hocanin biri Başiniz sagolsun diyen gidiyor A holtat eltemetik és visszatérnek Összegyűlnek a házba kicsik, nagyok, Ott a hodzsákból valaki imát mond Jönnek a vigasztmondók Yakin akrabalar kalir orada Kimi aglar, kimi güler arada Kimisi mal saklar o sirada Her biri bir yandan gayret ediyor Maradnak a közeli rokonok Van ki sír, van ki nevet Akad, ki a vagyonra gondol Mind nagyon, igyekeznek Derler ki; yalayalim bir parmak bali Getirin ortaya bölelim mali Kimi kilim ister kimisi hali Sehmine düşeni alan gidiyor Mondják hadd nyaljak egy ujjnyi mézet Add elő és oszd el a vagyont Van ki a kilimet akarja, más a szőnyeget Aki megkapta a részét elmehet Unuturlar seni üç gün geçmeden, Ruhun için biraz helva pişmeden Kimi gider, su getirir çesmeden, Bunlarin cümlesini ben seyrediyorum Három nap múlva elfelejtenek Anélkül, hogy a lelkedért helvát főznének Van ki a forráshoz megy vízért Én látom mindőjüket. (Ali Kavafoglu gyűjtése 1956. Kayseri.)[59]

Jegyzetek 1. Glasenapp, von H. 1975. 393-415. 2. Korán. 2:154. 1987. 3. Korán. 1974. R:25. 22:23, . 3:133, 4. Aries, P. 1987. 353. 5. Örnek, S. V. 1971. 25. 6. Örnek, S. V. 1971. 15-16. 7. Örnek, S. V. 1971. 17. 8. A színszimbolika utalásai: a vörös az élet, a fekete és a fehér a gyász színe. 9. Örnek, S. V. 1971. 19. 10. Örnek, S. V. 1971. 20. 11. Tőzeg (tezeg) szárított, leveles trágya. Tűzrevalónak használják. Örnek, S. V. 1971. 22-23. 12. Örnek, S. V. 1971. 23. 13. Vizesedény, kanna. 14. Veziroglu 1976. 7762. 15. Örnek, S. V. 1971. 23. 16. Örnek, S. V. 1971. 62. 17. Örnek, S. V. 1971. 64. Vö: Kalayci, M. 1970. 37-40. 18. Örnek, S. V. 1971. 63. 19. Veziroglu, 1976. 7762. Vö: Veziroglu. 20. Kazakisztánban hasonló hiedelmekkel találkoztam. A halotti toron az áldozati juh fejének rituális osztásakor az állat szemét az özvegy kapja, hogy „őrizze az elhunyt tekintetét”. A szokás gyökere az lehet, hogy az emberi emlékezetben legtovább és legélénkebben az elhunyt tekintete, a „nézése” marad meg. Vö: Aydinoglu, G. 1980. 8901-8903 . 21. Örnek, S. V. 1971. 44-45. 22. Örnek, S. V. 1971. 38-39. 23. Ankarában, a Kayşiyaka temetőben szolgáló hullamosók fizetése 1991-ben 1 millió 200 ezer Tl volt, ami az akkori fizetési kategóriák legalacsonyabb foka lehetett. 24. „Negyven baj”-ban szenvedő gyermek, alultáplált, rosszul fejlett. Nálunk a népi nyelvhasználatban „ebagosnak” nevezett gyermek. Örnek, S. V. 1971. 48-51. 25. Örnek, S. V. 1971. 53. 26. A Toros hegyvonulat mentén élő etnikai csoport, későbbi fejezetben külön ismertetem. 27. Karamagarali, B. 1992. 13; 25. 28. A Balkán-háborúról szóló híradásokban ma is gyakran olvasni levágott fejű tetemekről. A keresztény Európa borzadva és értetlenül szemléli az eseményt. A szokás az utolsó imádság megtagadását célzó vallási tiltásban gyökerezik. 29. Yasin-i Şerif selati Tetriciye ve seçme dualar (én.) Istanbul. 30. Örnek, S. V. 56. 31. Főleg lázok élnek ezen a területen. Vö: Andrews. 1992. 32. Örnek, S. V. 1971. 57. 33. Örnek, S. V. 1971. 57. 34. Örnek, S. V. 1971. 57., Vö: Kalafat, Y. 1990, 103, Turan M. 1982. 546. 35. Örnek, S. V. 1971. 57-58. 36. Örnek, S. V. 1971. 72-73. 37. Kible = imádkozás iránya. A dzsámikban a mihráb jelzi az irányt. Mohamed először Jeruzsálemet majd Mekkát jelölte kiblaként. Öztelli, C. 1959. 1860. 38. Önek, S. V. 1971. 72. 39. Örnek, S. V. 1971. 73. 40. Örnek, S. V. 1971. 73., Vö: Karamagarali, B. 1992. 25. 41. Beltirek oguz leszármazottak az alavita abdalok egyik törzse. 42. A halottetetés szokása Kazakisztánban is gyakorlat. A temetőkben a sírok mellett asztalt és lócát látni, ami azt bizonyítja, hogy a sír mellett a halottra emlékezve étkeznek. A kaukázusi szvanok halottetetésének szokásáról Ujváry Zoltán 1984. 132. a grúzok hagyományaiból Juhász Ágnes 1984. 133. hoz párhuzamot. 43. Topbas, A. – Seyirci, M. (én). 12. 44. Örnek, S. V. 1971. 89. Vö: Kalayci, M. 1970. 37-40. 45. Örnek, S. V. 1971. 9l. 46. Tanyildiz, Ali. 1990. 152. 47. Tan, Nail Kaya 1965. 3712-13. 48. Örnek, S. V. 1971. 89. 49. Örnek, S. V. 1971. 91. Vö: Németh Gy. 1990. 185. 50. Tevhit = isten egyedülvalóságának hite és megvallássa: „la ilahe illallah” recitálása. Lásd Németh Gyula 1990: 185. 51. Veziroglu, Ilter: 1976. 7762. 52. Örnek, S. V. 1971. 80. 53. Örnek, S. V. 1977. 183. Vö: Kudat, A. 1974. 54. Örnek, S. V. 1971. 84. 55. Szinte előzmények nélküli és módszerében is példaértékű Sípos János népzenei gyűjtése, dallamelemzése és szövegfordítása. Végre magyarul megjelent kitűnő írásában az anatóliai siratók bemutásával megvillantja előttünk a török népköltészet gazdagságát. Sípos János. 1994. 46-58. Vö: Boratav, P. 1982. 337-362. 56. Seyirci, M. – Topbaş, A. im. 14. p. 57. Öztelli, C. 1983. 425. 58. Sipos J. 1994. 56-57. 59. Örnek, S. V. 1977. 227-229.

Bartha Júlia