Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: A papír használatáról

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

A papír használatáról

A papír hasznos dolog; használata meglehetősen sokrétű. A papír különböző célú felhasználásának megítélése azonban koronként és kultúránként igen eltérő lehet – erre világít rá Ogier Ghiselin de Busbecq, Ferdinánd király követe, aki 1554–1555-ös konstantinápolyi követjárása során a papír körül kirobbant valóságos interkulturális konfliktusról számol be, mely keresztény kísérői és muzulmán vezetői között következett be e tárgyban.

Sorozatunk legutóbbi részében Ogier Ghiselin de Busbecq, Ferdinánd király követe, 1555 januárjában a mai Çorlu és Silivri környékén némileg megfeledkezve diplomáciai missziójáról, igazi 16. századi turistaként jelenik meg barátjának, Nicholas Michault-nak írt első török levelében.

Útban Konstantinápoly felé

A folytatásban Busbecq egyre jobban megközelíti Konstantinápolyt, ám közben számos érdekességen akad meg a szeme. Így ír:

„Konstantinápolyhoz közel hidakon haladtunk át két igen szép tengeröböl felett. Ha a kultúra hozzá is tenne, és a természet csak egy kicsit segítené is meg a művészetet, aligha tudok e helyeknél szebbet, melyre a nap lesüt. De e helyek erősen gyászolni látszanak önnön sorsukat, mert barbár uruk megvetően elhanyagolja őket. Itt degeszre ettük magunkat a szemünk előtt kifogott, rendkívül ízletes tengeri halakkal.”

Az itt Busbecq által megcsodált öblök a mai Isztambul tartomány területén található, korábban önálló településként létező Büyükçekmece és Küçükçekmece területén vannak.

A folytatásban Busbecq ismét a török vendégfogadókban szerzett tapasztalatairól szól: ezeket, ahogy azt korábban is láttuk, a latin szövegben xenodochium néven nevezi. Ezúttal azonban megadja a török megfelelőt is: imaret. Hasonló jellegű intézmények ugyan az oszmánok előtt is léteztek, de az imaret az oszmán uralom alatt valóságos vallási és szociális intézménnyé vált. Az imaret (magyarul szegénykonyha, ingyenkonyha, leveskonyha) az arra rászorulóknak és bizonyos, egyéb szempontok szerint kiválasztott csoportoknak biztosította a napi ingyenes étkezést. Az egyik talán leghíresebb imaret éppen Szulejmán szultán feleségének, Hürrem szultánának nevéhez fűződik, aki 1552-ben Jeruzsálemben építtette fel a Haseki Sultan Imaret nevű komplexumot. Itt naponta kétszer, reggel és este 500-500 főnek biztosítottak ingyenes étkezést a 16. század közepén.

Mire jó a papír?

A vendégfogadókban, hol Busbecq és kísérete is megszáll, a követ más érdekességre is felfigyel:

„Míg a vendégfogadókban szálltam meg, melyeket a törökök imaretnek hívnak, véletlenül felfigyeltem több papírlapra, melyeket a falak réseibe helyeztek be. Mivel kíváncsi voltam, kihúztam őket, mivel gyanítottam, nem véletlenül voltak ott; szerettem volna törökjeimtől megtudni, mit tartalmaznak. Ám nem találtam rajtuk semmit, így másra nem voltak jók: visszatettem őket. A törökök nekem sem válaszolni, sem az okot megjelölni nem akarták, vagy mert szégyelltek elmesélni egy olyan dolgot, mely szememben kevéssé hihetőnek tűnik, vagy mert ennyi titkot istentelen embernek nem akartak feltárni. Később azoktól, akikkel közelebbi ismeretségbe kerültem, megtudtam, hogy a törökök nagy tisztelettel viseltetnek a papírral szemben, mert arra az Isten nevét lehet felírni.Így nem szenvedhették, hogy bármilyen papírdarab a földön heverjen, ha pedig ilyenre bukkannak, gyorsan felveszik és berakják valami résbe vagy nyílásba, nehogy lábbal tapossanak rajta. Ebben talán idáig semmi kivetnivalót nem találsz, de hallgasd meg a folytatást. A végső ítélet idején, amikor Mohamed híveit azon helyekről, hol azok elkövetett bűneikért büntetésüket töltik, a mennybe hívja, hogy az örök boldogságban részesüljenek, erre nem nyílik más út, mint egy hatalmas, tűz által hevített, izzó vasrácson keresztülmenve, melynek majd alágyújtanak, s melyen mezítláb kell áthaladni. Hogy ez minő fájdalom, gondolhatod: képzelj magad elé egy kakast, amint izzó parázson ugrálva fut át. S íme, még elmesélni is csodás: mindazon papírok, melyeket ők a lábbal való tiprástól megmentettek, ahogy azt mondottuk, hirtelen előtűnnek és a talpukhoz tapadnak, hogy megakadályozzák, hogy az izzó vas által okozott ártalmat megérezzék; ily nagy érdem lesz papírokat megóvni a sérelemtől. És emlékszem, amikor egyszer szolgáim, kik a papírt nemtelen célra használták, feldühítették vezetőinket, kik ezt látván jelentették nekem e hatalmas bűnt. Én azt válaszoltam nekik, ez ügyben semmi csodálkoznivalót nem látok szolgáimra nézve, tekintve hogy ők még a disznóhús evéséhez is hozzá vannak szokva.”

Az interkulturális különbségek és a kultúraközi kommunikáció gyönyörű példáját láthatjuk ebben a 16. századi jelenetben: míg a papír az egyiknek a mennyek országába való bejutás eszköze lehet, a másik „nemtelen célra” használja azt. Busbecq igen diszkréten csupán annyit ír: saját kísérői „nemtelen célra” használták a papírt – bármit is jelentsen ez. A konfliktus enyhe humorral való elsimítása – hiszen mit várhat az igazhitű olyantól, aki disznóhúst eszik – Busbecq részéről igazi mesterhúzás, ha hihetünk a történetnek.

A folytatásban azért konkrétabb példát is ad a papír megbecsülésével kapcsolatban. Az interkulturális különbségek felsorolását azonban e ponton abba is hagyja, nehogy véletlenül untassa leveleinek címzettjét, barátját, Nicholas Michault-t:

„Ilyenek hát a törökök vallásukban. Számukra hatalmas bűn, ha valaki, ha akaratlanul is, ráül a Koránra (melyről azt tartják, az isteni törvény könyve); keresztény hitűnek pedig egyenesen főbűn. De azt sem szenvedhetik, hogy a rózsa levelei a földre hulljanak, mert miként a régiek úgy vélték, a rózsa Vénusz véréből származik, ezek arról vannak meggyőződve, hogy Mohamed verejtékéből született. De most már abbahagyom, nehogy a szemedben túlzónak tűnjek az üres beszédben.”

A folytatásban Busbecq 1555. január 20-án elér Konstantinápolyba – itt találkozik követtársaival, Verancsics Antallal és Zay Ferenccel. A követ egyúttal beszámol első, az oszmán udvartartással kapcsolatos benyomásairól is.

Források:

Amy Singer: Constructing Ottoman Beneficience. An Imperial Soup Kitchen in Jerusalem. State University of New York Press, Albany, 2002

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Horváth Krisztián – Türkinfo