![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Emre Sencer jelen tanulmányában az 1909-es év parlamenti vitáin keresztül ábrázolja a balkáni nacionalizmus formáit a retorikában, emellett azonban e nacionalizmus kifejlődésének okairól és megjelenési formáiról is számot ad.
A szerző a parlamentben felszólaló küldöttek hozzászólásait elemzi oly módon, hogy a háttérben meghúzódó nemzeti-nemzetiségi érdekeket is figyelembe véve törekszik a probléma teljes bemutatására. Ezért is szentel nagy figyelmet annak, hogy minél pontosabban és hitelesen bemutassa azokat az erőket, illetve a XIX. század végén zajló folyamatokat, eseményeket, amelyek a balkáni nacionalizmust formálták a Három Tartomány elnevezésű térségben, amely az utolsó megmaradt balkáni tartományt, mai nevén Macedóniát jelöli.
Rövid földrajzi ismertetés után a terület bonyolult etnikai, vallási és nyelvi sokszínűségét, történetét vázolja fel, illetve a Három Tartomány helyzetét és viszonyulását a birodalomhoz. A rövid terjedelem ellenére elég pontos képet kapunk a térség zavaros helyzetéről, a folyamatos ellenségeskedések okairól és formáiról. Érdekes és nagyon meglepő adat, hogy 225 különböző fegyveres alakulat működött Macedónia területén és ezek mindegyike a nem muzulmán lakosság köréből eredt! (Egyébként a terület történetével foglalkozó Barbara Jelavich szerint a lakosság nagyjából kétmillió főre becsülhető ekkor.) A nemzeti érzelmek kibontakozásához hozzájárultak a XIX. század nagy eszmei irányzatai, valamint a nyomtatás elterjedése és az analfabetizmus csökkenése is, hiszen az újságok nagyon hamar itt is a politikai csatározások színhelyévé váltak, és ezt a kétélű fegyvert az összes fél ismerte és felhasználta.
A balkáni nacionalizmus mellett a szerző egy másik nacionalista irányzatot is bemutat, ez pedig a dinasztia nemzetteremtő hivatalos nacionalizmusa, s itt szintén érdekes kérdést boncolgat: mennyiben választható el egymástól a dinasztikusság és az egyes etnikumok érdekei, és vajon az oszmánok és a törökök, illetve a muzulmánok és az oszmánok között mennyire lehet határvonalat húzni, vagy inkább mennyire nem. Emre Sencer a belügyminiszter, Husszein Himini pasa beszédével kezdi a viták elemzését, mint megállapítja, a miniszter jól értesült és pontos, reális képet ad a Három Tartomány helyzetéről és gondjainak gócait is ismeri az okokkal és lehetséges megoldási tervekkel együtt. A pasa beszéde sok homályos pontra rávilágít, és például a fegyveres csapatok számát és nemzetiségi megoszlását is tőle lehet megtudni, vagyis a legtöbb szabadcsapat, számuk 110, a bolgár etnikumhoz tartoznak. A katonai és közigazgatási helyzet felvázolása, valamint az etnikai tarkaság, egyház kérdéskörét szintén elemezte Husszein Himini pasa.
A szerző fontosnak tartotta, hogy megemlítse: a küldöttek nem zavarták meg a beszélőt, és többé-kevésbé egyetértettek megállapításaival. A későbbi viták alkalmával a felszólalók megnyilvánulásait és az azokra adott reakciót is kiemeli Sencer, mint például: a török képviselők erőteljesebb fellépést szorgalmaztak szemben a miniszterrel, míg a bolgár küldött, Dalcsev a Három Tartomány helyett már a Macedónia kifejezést használta, ezzel is kinyilvánítva, hogy a területet nem tekinti a birodalom szerves részének. Ezzel azonban hatalmas vihart kavart, ezért kénytelen volt visszakozni és a Három Tartomány terminológiát használni a továbbiakban.
A szerző e ponton rámutat arra, hogy az alkotmányos jogok milyen nagymértékben járultak hozzá a nemzeti érzelmek kifejlődéséhez. A görög küldöttek ezzel szemben a görögök hasznosságát hangsúlyozták a birodalom számára – szemben a bolgárokkal, akik teljesen görög ellenesek –, a San-Stefanó-i béke szövegét és a pánszlávizmust is felhasználva azon álláspont támogatására, hogy a görögöknek kell felügyelnie az összes oszmán területen élő ortodox keresztényt. Ezt természetesen a bolgárok és később a román küldöttek is ellenezték.