A kis jégkorszak következményei Magyarországon

A XX. század végére már egyértelmuvé vált, hogy az emberi civilizáció természetromboló tevékenysége oly mértékben alakítja át a Föld bioszféráját, mely beláthatatlan következményekkel jár bolygónk összes élolényére. Az ember számára talán a legdrámaibb változásokat az idojárási rendszer muködésének változása szolgáltatta. A kilencvenes években megszaporodó és sorozatos természeti csapások újra és újra ráirányították a nemzetközi közvélemény figyelmét a globális felmelegedésnek nevezett éghajlati változásra.

A rendkívüli idojárási események (az évente jelentkezo, rekordokat dönto és mérhetetlen pusztításokat okozó árvizek, a mind gyakoribbá váló és felerosödo szélviharok, a kirívó homérsékleti adatok) mindinkább elorevetítik, milyen XXI. századi éghajlati jövoképre kell felkészülnünk.

Az emberi civilizáció életében nem egyedi és példa nélküli a jelenlegi éghajlatváltozás. Már oseinknek is volt alkalmuk találkozni az idojárás drasztikus, hosszan tartó változásával. A „kis jégkorszak” XVI-XVIII. századi eseményei hasonló kihívás elé állították a kor emberét, mint minket napjaink éghajlatváltozása. Az akkor történt idojárási és történelmi eseményeket érdemes felidézni, hiszen megmutathatják, milyen lehetséges problémákkal kell majd a XXI. században szembenéznünk.

Hála Réthly Antal földrajztudós korát megelozi, kiemelkedo gyujto- és kutatómunkájának, a kis jégkorszakbeli Magyarországról olyan aprólékosan összeszedett idojárási megfigyelés áll rendelkezésünkre, amely európai viszonylatban is kimagasló helyet foglalhat el.

Kis jégkorszaknak nevezik azt az általános klímaromlást, amely a Kr. e. 2000-tol kb. a XIX. századig tartott és foleg helyi jelenségekben mutatkozott meg. A korszakolásában nézetkülönbségek is jelentkeztek. Ma már ismert, hogy a középso holocén felmelegedést követo általános klímaromlás is tartalmazott melegebb és hidegebb idoszakokat is.

Számunkra a legtöbb és legjobban használható információ az utóbbi évezredben

lezajlott lehulési szakaszokról – az 1200-7450, illetve a XVI. század végétol a XIX. század elso feléig tartó periódus – áll rendelkezésre. Ez utóbbi idoszak a korabeli források alapján már jól rekonstruálható.

A Kárpát-medencében a történeti idok legutolsó éghajlatváltozása a XVI. században kezdodött meg. Az 1550-es évek közepének meleg, száraz nyarai a század végére huvössé és csapadékossá váltak. EIkezdodött az az idoszak, amelyet a meteorológusok kis jégkorszakként tartanak számon. Az 1541-1590-ig tartó elso szakaszára a kontinentális hatás felerosödése volt a jellemzo, amely hideg teleket és forró nyarakat hozott, de megjelentek a kivételesen hideg nyári homérsékletek is. A második szakasza 1591-1650 között produkálta a leghidegebb teleket és huvös nyarakat, a harmadik idoszak, pedig 1680-1740-ig tartott.

A lehulési tendenciák a XVIII. század vége felé újra felerosödtek. Ennek magyarázatául többek az ez ido tájt felerosödo vulkáni aktivitást említik, amelynek következtében annyi por, hamu került a magas légkörbe, amely csökkentette a földfelszínre érkezo napsugárzás mennyiségét, így huvösebb idoszak bekövetkeztét okozatta.

A XIX. század elso évtizedeiben Európa-szerte újra dermesztoen hideg teleket és huvös nyarakat jegyeztek fel. Az 1810-1860 közötti idoszak homérsékleti értékei megközelítették, sot túl is szárnyalták a XVI-XVII. század hidegrekordjait.

A kis jégkorszak idejébol nincsenek muszeres mérésekkel alátámasztott homérsékleti és csapadékadatsorok. Pontos adatok hiányában dönto jelentosége lehet a korabeli megfigyelések felhasználásának és értékelésének.

Különösen fontos ismerni azt a természeti környezetet, melyben egyes történelmi események, a gazdasági és társadalmi folyamatok lejátszódtak, hiszen ezek valódi értékelése ezen adatok hiányában nem lehet teljes. Ennek fényében érdemes egyegy történelmi eseményt kiemelni, mellyel be lehet mutatni, milyen hatással voltak az idojárási események a kor hadi, gazdasági és társadalmi történéseire.

A korabeli megfigyelések természetesen nem tudományos alaposságúak de ha ugyanazon idoszakban, egymástól független, több forrás is beszámol visszatéro rendkívüli homérsékleti eseményekrol, özönvízszeru csapadékról, áradásokról, akkor feltételezheto, hogy az adott terület idojárási rendszere megváltozott, vagy legalábbis a szokásoshoz képest változóban van. A korabeli krónikások azzal, hogy írásba foglalták a rendkívüli idojárási eseményeket, egyben üzentek a késo korok számára. Az anomáliák és természeti csapások leírásával hozzájárultak az éghajlatváltozás plasztikus bemutatásához.

A kis jégkorszak hatásai

a XVI. századi Magyarországon

A Kárpát-medence nagy részén a nedves kontinentális éghajlat az uralkodó, melyben az óceáni hatás kelet felé haladva fokozatosan gyengül. Erre az éghajlati típusra az élesen elkülönülo négy évszak jellemzo. Rövidebb idoszakokban ugyanakkor a szeszélyes és ingadozó homérsékleti és csapadékváltozékonyság is kimutatható. A csapadékellátottság alapján a vízigény közepes mértéku kielégítése biztosítat, bár ebben is jelentos változékonyság állapítható meg évrol évre.

Az évi középhomérséklet 9,5 °C és 11,5 °C közötti, kivételt jelentenek a hegyvidéki tájak. Az óceáni és kontinentális klímahatások érvényesülésének mértéke az adott makroszinoptikus helyzetek gyakoriságától függ, azonban a földrajzi szélesség és hosszúság, valamint a tengerszint feletti magasság szerint is jelentos különbségek mutathatók ki az évi és havi középhomérsékletben.

A rendelkezésre álló információkból megrajzolható egy-egy idoszak homérsékleti térképe. Hasonló a helyzet a csapadékviszonyok területén, hiszen egy-egy pusztító zápor viszonylag körülhatárolható területet érint. Ugyanakkor a csapadékos napok és a csapadék mennyiségének megszaporodása szintén jól használható az éghajlati karakter meghatározásánál. Nagyobb területet érintenek és így az általános éghajlati változásokat legplasztiku sabban talán az áradások számának megszaporodásával, illetve csökkenésével lehet modellezni.

A Kárpát-medence folyóit az évenkénti kétszeri áradás jellemzi, a hóolvadás utáni tavaszi (jeges ár) és a nyár eleji (zöldár). Feltételezheto, hogy amikor a korabeli krónikások pusztító árvizekrol, illetve ezek elszaporodásáról és visszatérésérol beszélnek, akkor nem a megszokott eseményeket konstatálják, hanem a szokásostól eltéro intenzitású és számú áradást akarják megörökíteni.

Hasonlóan fontos szerepet játszott az idojárás 1551-ben, Temesvár török ostroma idején, amelyrol Evlia Cselebi így számol be: „… A török sereg ostrom alá fogta Temesvárt, ostromsáncokat készített. Ámde Isten rendelésébol a zordon tél megérkezett s rendkívüli nagy esozés lévén, az ostromsáncok mind megteltek vízzel, úgy annyira, hogy a janicsároknak lehetetlen volt az ostromsáncokban megmaradni…”

Temesvár tehát átmeneti megmenekülését köszönheti az idojárás változásának. Talán a leghíresebb várostrom, amelynek sikeres védelmében az idojárás is kiveszi a részét, Eger várának 1552-es sikertelen ostroma. A török sereg elso általános rohamát szeptember 29-én vezette, az utolsót október 12-én, melynek kudarca után rendelik el a visszavonulást. Dzseladze Musztafa török historikus az alábbiakkal magyarázza a kudarc okait:

„… Negyven napig tartott a harc, de elfoglalása könnyu szerrel nem volt lehetséges… Isten végzésébol bekövetkezvén a téli évszak és a hideg ido; a beállott esozés és havazás miatt eltunt a nyugalom és türelem, az élelmiszerekben való szükség aggasztotta a sereget, a hidegség megzavarta az állatok nyugalmát…”

Bár a török történetíró „isteni rendelésnek” tulajdonítja a vereséget, de ismerve az idojárási eseményeket, elmondható, hogy a vár sikeres védelmében jelentos szerepet játszott a védok kitartása és hosiessége mellett a hirtelen beállt hideg, amely ellehetetlenítette az ostromló török sereget.

A negyvenes, ötvenes években újra felerosödik a kontinentális hatás a Kárpátmedencében, amely hidegebb teleket és forróbb, aszályos nyarakat eredményez. A század közepétol kezdodo hideg idoszak tetopontjai az 1595-1602 közötti esztendok telei. Az eros téli lehulés jele volt, hogy a Kárpát-medence folyói újra befagytak, így a Duna is. (1594-95, 1601-02, 1607-08 – ezekben az években a Duna „átfagyott”) A hideg telek hatását felerosítette a huvös, csapadékos nyarak idoszaka 1597 és 1606 között. A lehulési idoszak egybeesett a 15 éves háború idoszakával.

1560 és 1580 között újabb nyári csapadékhullám figyelheti meg, amelynek legintenzívebb szakasza a század hatvanas, illetve hetvenes éveinek végére esik, amikor szinte minden évben jegyeztek fel nagyobb áradásokat. Heves felhoszakadások, záporok, jégesok és nyári viharok kísérik ezeket a nyarakat. A homérséklet sem emelkedik a megszokott szintre. A gyakori felhozöttség megakadályozta a levego megszokott felmelegedését. Ebben az idoszakban még az sem ment ritkaságszámba, ami 1562. június 2-án történt Besztercén. Ekkor az egyik reggelen jéggel vegyes hó varázsolta fehérré a város háztetoit.

Az 1570-1580-as években még hatalmas mennyiségu gabonatermés a század végére hirtelen csökkent, és a háború befejezése után sem állott helyre. A melegigényes búza aránya azonban nemcsak a kirabolt területeken, hanem a kevésbé háborgatott északi megyék növénykultúrájában is elvesztette addig meghatározó szerepét.

Sáros megyében a XVI. század még nem jelentéktelen tiszta, illetve rozzsal kevert búzát, ún. mixtúrát találunk, a XVII. századra ez majdnem teljesen eltunt. Helyét a mostohább éghajlati körülményeket elviselo rozs vette át. A huvösebb nyarakat jelentos mennyiségu csapadék és visszatéro áradások kísérték.

A XVII. század huvös nyarai

A század elso éveiben változatos, de hideg ido köszöntött be. Európában a leghidegebbek között említik az 1620-21-es telet is, amikor befagyott a Márványtenger, melyen keresztül közlekedtek az emberek. A telek 1600 és 1650 között általában változatosak voltak, csak a század közepe táján következett be a lehulés legmélyebb pontja. Az 1650-es évektol kezdodo periódust a huvösebb és csapadékosabb nyarak jellemzik, amelynek nyoma marad a történelmi eseményekben is.

A hideg telekhez és a történelmi események kapcsolatához az állandó háborúskodás rengeteg anyagot szolgáltat. 1614-ben a befagyott Balatonon átkelo magyar csapatok nagy vereséget okoztak a töröknek, a koppányi és mohácsi béget fogolyként a császárhoz küldték.

Szintén a hideg tél adta lehetoségek kihasználásáról számol be Bethlen Gábor levelében, amikor az 1621-es hadjárat kapcsán leírja: „Petneházy István kétezer lóval mentenek az mult szerdán által a Morva vizén, azt hiszem derekas dolgot próbálnak, hótok megett járnak azaz seregek valahol akarják, minthogy az jégen szabadon mehetnek mindenütt…” 1623-ban Bethlen Gábor hadseregébol lovastul fagytak meg az orszemek.

A hadszíntérré vált Magyarországon gyakran beálltak a folyók, így a Duna is. A Dráva jege elbírt egy kisebb hadsereget. Katonák sora fagyott meg a hadjáratok alatt. Az 1645-ös télrol a beszámoló elmondja: „… Kemény hideg tél köszöntött be, amelyhez hasonlót még senki sem élt át. Néhol sok marha, vadállat és madár fagyott meg. A nagy folyók és tavak fenékig befagytak. Az Olt és a Maros folyón nyolc arasznyi vastag volt a jég… ” Hasonló következtetéseket vonhatunk le a kortársak beszámolóiból, akik a század végének hideg teleirol emlékeznek meg.

A hirtelen beállt nagy hidegre enged következtetni az adat, mely szerint 1685ben egyszerre 150 ember fagyott meg Debrecenben. Az egész Európát érinto lehulés, a romló éghajlati viszonyok tömeges kivándorlási hullámot idéztek elo az európai mezogazdaság peremterületeirol, így Skóciából is. A XVII. század derekának változékony idojárását a század végén újabb lehulés követte, melynek jeleként Nagy-Britannia partjai mentén megjelentek kajakjaikkal az eszkimók. Jellemzo például, hogy befagytak a németalföldi csatornák. A modern klímatörténeti vizsgálatokban éppen a németalföldi csatornákon folyó teherszállítás szolgált alapveto forrásul az idojárás változásaira. A fizetési naplók pontosan jelzik, hogy milyen korán megszunt a hajóforgalom, mert beállt a jég csatornákban, s évrol évre korán kezdodött a tél. Jellemzo, hogy a Németalföldre vitt spanyol katonákat korcsolyákkal is felszerelték.

1676 decemberében, majd 1684 februárjában a befagyott Temzén vásárokat rendeztek. Különösen hideg volt 1683-1684 tele, amikor a feljegyzések szerint a föld Angliában közel egy méter mélyen átfagyott és a Csatorna, valamint az Északi-tenger partján is 30-40 kilométer szélességben jég keletkezett. A szélsoséges nyári idojárás több történelmi eseményre is hatással volt. Az elso 1663-ból származik, amikor Köprülü Ahmed nagyvezért és közel 100 ezres seregét – nyár elején – 40 napos eso tartóztatta fel, amely csak július végén állt el. Eredeti tervét feladva, amely Bécs ostroma volt, Érsekújvár ellen fordult, amit 1663. augusztus 16-án elkezdett ostromolni és 40 napos ostrom után el is foglalt. Ugyanez az esos idojárás akadályozza meg a keresztény sereg augusztus 7-re tervezett hadjáratát is.

Hasonlóan huvös nyárról tesz említést az a híradás is, mely szerint Esterházy Pál nádor Buda elso ostromára készülodve – meggondolván, hogy már augusztusban havazott – tábori holmijainak leltára szerint réz ágymelegítovel is felszerelkezett.

Kisebb megszakításokkal szinte végigkísérik a századot az állandó áradásokról szóló tudósítások. A század elso felében

szinte minden nyáron feljegyeztek kisebbnagyobb áradásokat.

A felerosödo kontinentális hatás következtcben a nyárutók, foleg az augusztus óriási mennyiségu csapadékkal köszöntöttek be, amelynek köszönhetoen állandósultak a nyári áradások. A legjelentosebb feljegyzett nyári árvizek 1605, 1608, 1609, 1618, 1621, 1628,1629-ben voltak.

A lakosság életlehetoségeit tovább rontották a tavaszi hóolvadást követo árvizek. A szélsoséges idojárású években a gyakori tavaszi fagyok, a forró száraz nyarak, a csapadékos nyárutók és a hideg telek következtében a termés mennyisége gyakran nem volt elég a lakosság ellátására. Ezt a viszonylag kevesebb mennyiséget is tovább csökkentették az állandó hadjáratok pusztításai, a hadseregek eltartása és a kettos adózás. Gyakran jelentkeztek éhínségek és járványok is.

Esozések és áradások Magyarországon a XVIII. században

Magyarországon az 1700-as évek elso felére a gyenge óceáni hatás, a második felére a kontinentális hatás felerosödése jellemzo. A század elso felére a forró nyarak jellemzoek, de az 1760-as évektol megszaporodnak a huvös nyarakról szóló tudósítások. Rendkívüli idojárási események azonban a század elején is elofordultak. Ilyen idojárási kuriózumnak lehet nevezni a nyári havazásokat, amelyeket 1716-ban Brassóban (augusztus), 1725-ben Eperjesen (augusztus) 1795-ben Désen (augusztus), 1799-ben Belényesen (július) jegyeztek fel.

A huvös, csapadékos nyarak ugyanúgy csökkentették a mezogazdasági termékek mennyiségét, mint az aszályok, vagy a fagyos, hó nélküli telek. Ha a gyenge termésu évek sorozatosan következnek egymás után, az nemcsak a megtermelt élelmiszer mennyiségét csökkenti és éhínségeket idéz elo, hanem legyengíti a lakosság ellenálló képességét a fertozo betegségekkel szemben. A csapadékos, magas pára

tartalmú idoszakok különösen kedveznek a fertozo betegségek, járványok elterjedésének.

A század elso felében viszonylag kevesebb áradást jegyeztek fel.

Az idojárási viszonyok és járványok közötti kapcsolat legjobban talán az 1709-es pestisjárvány és az idoszak huvös, csapadékos idojárása között mutatható ki. Rákóczi szerint a járványt Törökországból hurcolták be és mindenképpen figyelemre méltó, hogy tavasszal támad fel, olyan idoszakban, amikor az ismétlodo hideg telek és szélsoséges nyarak a mezogazdasági termelés csökkenését okozhatták, gyengítve a lakosság ellenálló képességét.

Az esozések és áradások egyes hadmozdulatokat is döntoen befolyásoltak. Az 1703 júliusában II. Rákóczi Ferenc így ír:

„… a Borsava, Tisza és Szamos folyók. megáradtak, sárral és mocsárral borították a síkságokat, ligeteket és erdoket, s így a folyók ágya megközelíthetetlen volt”. Ez megakadályozta a kuruc sereget a Tiszán való átkelésben, ugyanakkor megvédte az oket üldözo Montecuccoli-ezredtol. Mikor végül Vásárosnamény felé vették az útjukat, „Az utakat annyira elborította a sár; a víz és a mocsár, hogy a gryalogságnak majdnem egész nap térdig vízben kellett gázolnia… „

A XVIII. század közepétol elszaporodnak a hideg telekrol szóló beszámolók, amelyek közül kiemelkedik Mikes Kelemen 1739-40-es bukaresti tudósítása. Eszerint 1739 október közepétol 1740 március közepéig, öt hónapon keresztül szakadt a hó. Megerosítendo Mikes Kelemen állítását, a források a Kárpát-medencében is az évszázad legkeményebb teleként tartják számon az idoszakot.

1790-1795 között sorozatosan rossz termésu évek következtek. A szolnoki ferencesek feljegyzése szerint: „A nép oly nagy szükségben van, hogy a nád belébol készült lepényekkel táplálkozik s döglött állatok húsát eszi, amibol különféle betegségek támadván, sokan elhaltak… Reggeltol estig szakadatlan sorokban jöttek a zárdába kenyeret kérvén, kik majd éhen vesztek. A Kunság ban az emberek százankint hagyták oda házukat és odatakarodtak telelni az hol koldulással élhettek. A marhák földet evén eldöglöttek. A nép szegényebb része mindenéből kifogyott, annyira hogy a testi ruhát is a kenyér végett eladni kényteleníttetett. „

1791-ben a termés gyenge volt, 1792 nyarán elrohadt a sok esotol. A Bécsi Magyar Kurir 1792. szeptember 7-i számában beszámol arról, hogy , „… az Alföldön egész nyáron esik az eso. Az öregek azt beszélik, hogy ilyen nyomorúságos aratást még sohasem értek… Erdélyben minden takarmány a mezon ázott és rothadott „

1794-ben az aszály tette tönkre a termést, a legyengült emberek közül százával szedték áldozatukat a járványok.1795-ben a himlo pusztított.

A kedvezotlen idojárási változásokat az 1760-as évektol kezdodoen meghonosított burgonyatermesztés sem tudta ellensúlyozni. Mária Terézia 1767. október 21-én kelt rendelkezésében megparancsolta, hogy buzdítsák a lakosságot a gabonanemueken kívül olyan növények termesztésére, amelyek termése ritkán szokott eredménytelen lenni. Ha az egyik fajta vetés nem sikerül, pótolja a másik. Ebbol a célból különösen ajánlotta a burgonya vetését.

A kisjégkorszak vége Magyarországon

Magyarország idojárásának alakulása a XIX. században követte az európai folyamatokat. A hazai források alapján megállapítható, hogy a század eleje Magyarországon is huvös és csapadékos idoszakot hozott. A hideg telek három hullámban jelentkeztek: az elso idoszak 1810-1817, a második 1829-1836, a harmadik 1847-1850 között. Az elso idoszak esetében a hideg télhez huvös, csapadékos nyár is társult, a többire a forró, aszályos idojárás volt a jellemzo. Mindkét párosítás a termés mennyisége és minosége szempontjából hátrányos a mezogazdasági termelés számára. A parasztság terheit növelte az ekkor Magyarországon elszállásolt osztrák katonaság eltartása. A föld

muvesek ezt kölcsönfelvétellel próbálták áthidalni, de a rossz termésu évek miatt nemcsak a kölcsön visszafizetésére nem nyílt lehetoség, hanem a vetomagra elegendot sem adta vissza a föld, ezért a korszakban egymást követték az éhínségek és a járványok.

A huvös, csapadékos nyarakról több feljegyzés készült, így Kecskeméten 1812, 1813, 1814-rol. A csapadékos, huvös nyarak katasztrofálisan rossz termést okoztak, amelyek együtt jártak a lakosság készleteket gyujteni képtelen tömegeinek fizikailegyengülésével.

Ezek az évek, mint egész Európában, Erdély-szerte is a katasztrofálisan rossz termést eredményeztek. Voltak olyan helységek, ahol a kukorica a sok eso miatt kétszeri vetés után is kirohadt. A Partiumban 1817-ben egész falvak maradtak pusztán. Éhínség, s nyomában a legyengült emberek között járvány pusztított. Az uralkodó II. Ferenc (aki ezekben a hónapokban utazta be a nagyfejedelemséget) hintóját az adózók állítólag 13 ezer panasz- és kérelemlevéllel rakták meg.

Az 1830-as kolerajárvány pusztításait fokozta (vagy éppen a járvány kitörését segítette elo) a különösen huvös és csapadékos nyár. A földeken elrohadt a gabona, a csapadékos idojárás miatt elszaporodtak az áradások. Ezek az idoszakok egybeesnek a három nagyobb hideghullámmal. A legismertebb áradás a Duna 1838-as pesti jeges árvize, amely jelentos pusztításokat okozott és lerombolta Pest jelentos részét.

Hasonlóan válságos év volt 1847. A helyzetet súlyosbították az elszaporodó járványok, a mezei rágcsálók pusztítása és a sorozatosan jelentkezo sáskajárások.

A hideg telekre, amelyek a század közepéig folytatódtak, a legjobb történelmi példa 1848/49 rendkívül fagyos december vége, amikor az országgyulés kénytelen áttenni székhelyét Pestrol Debrecenbe.

Hasonlóan huvös nyarakat jegyzett fel Agyagos Molnár István Sárospatakon, ahol 1849-ben a júliusi középhomérséklet 19,3 °C, míg az augusztusi középhomérséklet 18,6 °C volt. Ugyanitt 1851ben júniusban 17,6 °C, júliusban és augusztusban 19,7 °C volt a középhomérsékletet.

A kis jégkorszak végét Magyarországon legmarkánsabban, az 1863. évi forró és katasztrofális aszályhoz lehet kapcsolni. A század hátralevo idoszakában az idojárás melegebbre fordulása figyelheto meg. Az áradásos évek gyakorisága a század elején és közepén a legnagyobb. Az 1860-as évek közepétol a kisjégkorszaknak nevezett idoszak véget ér, ami nem jelenti azt, hogy rendellenesen huvös, csapadékos nyarak ne forduljanak elo mind Európában, mind Magyarországon vagy a világ más területein. Ugyanakkor elmondható, hogy ezek gyakorisága és periodikus visszatérésük nem tapasztalható.

Éghajlat-változási párhuzamok?

Oseinkkel ellentétben nekünk van lehetoségünk felkészülni a várható idojárási változásokra. A kis jégkorszak gazdasági és történelmi eseményei lehetoséget nyújtanak arra, hogy elképzeljük, milyen következményekkel járhat a természeti körülmények tartós megváltozása. A globális felmelegedés nemcsak az ember és környezete viszonyának újraértékelésének a kérdését veti fel, hanem újra kell gondolni az adott területen élok gazdasági, társadalmi körülményeit és megélhetési lehetoségeit is. Ez utóbbi pedig sokszor meghaladja egy terület, ország, vagy földrész gazdasági kereteit. Az idojárás-változásra is igaz az a kicsit közhelyes megállapítás, hogy a globális problémákra globális válaszokat kell adni.

Ugyanakkor az idojárás-változás, a csapadékviszonyok módosulása komoly kihívást jelent Magyarország számára is. Az elmúlt évek rácáfoltak az elorejelzésekre, melyek az éghajlatváltozás következtében a Kárpát-medencére egy jóval szárazabb idoszak kezdetét prognosztizálták. Az ismétlodo tiszai árvizek és hosszan tartó csapadékszegény idoszakok rá kell, hogy irányítsák a figyelmet arra, hogy a megváltozó éghajlati körülményekhez alkalmazkodnia kell a Kárpát-medence lakóinak is. A változó éghajlati körülmények új víz- és környezetgazdálkodási koncepció kidolgozását és megvalósítását igénylik. Ez magába kell, hogy foglalja a meglévo gátrendszer erosítését és bovítését, az árterek beépítésének a megszüntetését, szükségtározók és vízelvezeto csatornák építését, melyek az aszályos idoszakokban is jó szolgálatot tehetnek a mezogazdaság számára.

Önmagában is érdekes kihívást jelenthet az emberiség számára, hogy azzal a technikai fejlettséggel, amely részben felelos az éghajlatváltozásért, milyen módon tud alkalmazkodni a megváltozó idojárási körülményekhez.

2012-02-14

Ladányi László