Akkora bulit csaptak a törökök Budapesten, hogy beleremegett az épület

Húsz éve sikeres török táncszínházi előadást láthattuk a Nemzeti Táncszínházban szerda este. Az Isztambuli Állami Operaház és Balett Rosegarden című előadásában egyedi módon fonódik össze múlt és a jelen, az elektronikus zene és a szúfi hagyományok.

Szerda este a szokásostól eltérően nemcsak a magyar közönség foglalta el a helyét a Nemzeti Táncszínház nézőterén. Már az épületbe belépve azt tapasztaljuk, hogy nagyon nagy számban vannak jelen törökök, ami nem csoda, hiszen az Isztambuli Állami Operaház és Balett (MDTistanbul) egyik legnépszerűbb előadására, a Güldestanra, azaz a Rosegardenre érkeztünk. 

Kép forrása: saját fotó

Térbeli és időbeli utazás

A kétfelvonásos produkciót illetően az első, ami a magyar nézőnek érdekes lehet, hogy bár modern táncelőadás kezdődött, élő zenekar szolgáltatja a muzsikát. Feltűnik a hegedű, a cselló, a brácsa, ütőhangszer és a kanún nevű húros hangszer is (az arab és a török zene egyik fő hangszere). S hogy miről szól az előadás? 

A ROSEGARDENBEN TÉRBELI ÉS IDŐBELI UTAZÁST ÉLHETÜNK ÁT A XVII. SZÁZADI EVLIYA ÇELEBI ÍRÁSAITÓL A KORTÁRS SZERZŐK MŰVEIIG.

A török irodalomnak, a modern ember belső utazásainak, az oszmán birodalom idejének, a modern Isztambulnak, és egy rózsának is fontos szerep jut benne. A Rosegarden színteréül szolgáló sátor pedig a nomád életet jelképezi. A színes és dinamikus produkciót nemcsak élő zenekar kíséri, hanem a világhírű fotóművész, Ara Güler Isztambulról készült fotói is. 

Forrás és teljes cikk: index.hu