Feyyaz Ankarában

Az elmúlt héten Ankarában jártunk,az úti élményeimet szeretném megosztani veletek. A feleségemet az idén végre elengedték a munkahelyéről szabadságra,így ő először jöhetett Törökországba!

De Ankaráról sajnos semmilyen helyismerettel nem rendelkeztem,mert még nem jártam a török fővárosban. Ekkor sietett a segítségemre Pişti,akit már a Türkinfo olvasói is jól ismerhetnek,a „BloggerVilág” rovatból. Én összeírtam neki a megtekinteni kívánt látnivalók listáját,ő pedig szépen kikeresgette nekem a hozzátartozó buszokat, metrókat.

Először Bécsbe kellett utaznunk,mert csak onnan van közvetlen repülőjárat Ankarába. D.u. fél 6 körül szálltunk le az Esenboğa reptérre. A Havaş buszjáratával mentünk be a Mayıs 19.stadionig. Ott gyalog átvágtunk az aréna mellett,majd a Gençlik parkon keresztül kiértünk az Opera térre. A kijáratnál megkérdeztem egy rendőrt,aki név szerint tudta,hogy hol a hotelünk,így gyorsan odataláltunk. Aztán a feleségem mindjárt szembesült is egy s mással! Fürdőszoba! Állt ki a falból egy zuhanyfej,de állítani nem lehetett rajta,se kézzel levenni,semmi. És a vízsugár pontosan a WC csészére irányult. Nos,ez volt a fürdőszoba! Jaaa,és persze a földön nemhogy zuhanytálca,de még csak egy mélyedés sem volt. És mondom,mindez a WC-ben! Jó buli! De az ilyenekre én Törökországban fel vagyok készülve,nem gond!

Miután kipakoltunk,elindultunk vacsorázóhelyet keresni. Ebben is kaptam segítséget,ugyanis van egy szintén Törökország-rajongó, Ankarát kimondottan jól ismerő internetes ismerősöm,és ő ajánlott egy igen jó,urfai éttermet. Kicsit azonnal gyanakodni kezdtem,hogy nem jó irányban jöttünk ki a hotelból,ami bizonyítást is nyert,amikor megtaláltuk a Festészeti és Szobrászati Múzeumot! Nem probléma ez,mert akkor következhetett a kérdezősködés,ami Türkiyében mindig eredményre szokott vezetni. Mivel a feleségem is kereskedő, így érdeklődésünket addig is a rengeteg bolt szemlélése kötötte le. Ez is nagyon klassz dolog. Hogy micsoda szaküzletek vannak ott! A kedvencünk az a bolt lett,ahol egyszerre árultak autómata mosógépet és ágyra való plüss plédet is! Közben meglett a Denizciler caddesi is,és a vége felé maga a lokanta is. Rendkívüli hatása volt,amikor elmondtam a személyzetnek,hogy egy Magyarországon lévő barátom ajánlotta őket! Ennél rendkívülibb már csak az étteremből nyíló, pazar kilátás volt a kivilágított városra! Már ezért megérte ideutazni!

No,de azért vacsora előtt mossunk kezet! A pince részben volt a mosdó,beszappanoztuk a kezünket,ám ekkor hoppá!-szembesülhettünk azzal,amit már oly sokszor hallottam Ankaráról: nincs víz! Szóltunk az éppen lent dolgozó takarító srácnak,aki intett,hogy menjünk fel vele. Váltott pár szót a főnökkel,majd szépen kivett az italhűtőből egy másfél literes ásványvizet,mondta,hogy menjünk vissza vele a pincébe,és ott a kezünkre locsolta a vizet! Az a lényeg,hogy megoldották! Ez az étterem-a környékhez képest-nagyon is exkluzív, 4 oldalas étlap van,igen jó árak,valamint a saláták,az öntetek és a 2×0,5 liter víz ingyen voltak!
Vacsora után,este 9-kor sétáltunk vissza a szállodába. Többen is óvtak minket sötétben Ulus kerülettől,de a világon semmi probléma nem volt!

Hétfőn megreggeliztünk,és nyúltam a szobában a kinyomtatott útiterv után,amit Pişti segítségével állítottam össze. Nincs sehol! Feltúrtuk a szobát:akkor sincs! Na,ez szép lesz,az egész hét programja azon van rajta,és én persze nem tudok mindent fejből. Egyetlen esélyünk maradt:az étterem tegnapról! Visszamentünk oda,mondták,hogy először is üljünk le. Majd fél perc múlva hozták a papírt! Otthagytam az este,a mellettem lévő széken! Diadal! Akkor most már nézzük gyorsan a tervet! Hát,az mindjárt látszott,hogy a mi buszunk csak reggel 9 óráig jár félóránként,utána már óránként. Két perc híján lekéstük a 9-est. Viszont a megállóban le akartam tudni egész hétre a jegyvásárlást.

És itt kell közbeszúrnom ezt a történetet. Sajnos Pişti magyarázatából nem figyeltem meg/jegyeztem meg kellőképpen az EGO bilettel kapcsolatos tudnivalókat. Két darab, 20 lírás jegyet akartam venni,de ezt sehol sem értették sajnos. Egész héten,mindenütt olyanokat adtak,hogy két személyre szólt ugyan,de csak egy útra. Ha valahol használtuk,mindjárt kiírta a hátoldalára,hogy nulla maradt rajta. Minden utazás előtt újat kellett venni. Míg végre az utolsó előtti napon,az egyik helyen kiírás is volt. Ekkor már nem érte meg 20-ast venni,elég volt az 5 lírás is,és itt láttam a kiírásból,hogy azt kellett volna mondani mindenhol: „beşlik”. Aztán még olyan gond is volt,hogy-pl.a 185-ös busz esetében-hiába volt érvényes EGO biletünk,akkor is készpénzért kellett jegyet vennünk a megegyező számú buszon. Ezeket Pişti mind elmagyarázta előre,de sajnos nem figyeltem eléggé. Meg az utazással volt még olyan baj,hogy a sofőrök csak a fék-gáz,fék-gáz őrült váltogatását ismerik,ezért szinte lehetetlen állva talpon maradni a buszokon. De minden más tényleg rendben volt a tömegközlekedéssel.

Tehát vissza a beszámolóhoz. Egy okos dolgot tudtunk tenni, felcseréltük a délutáni programot a délelőttivel,és elindultunk gyalog,vissza,a szálló irányába. Minden helyszín sétálós volt,egy 2 km-es körön belül. De persze az utcák a valóságban „másképp álltak”,mint ahogyan a fejemben voltak,az otthoni térkép alapján. Rövidesen nem tudtuk,merre menjünk. Az Ulucanlar Yeni dzsámit akartuk felkeresni,az Ulucanlar caddesin. Végre találtunk egy széles utat. Na,ez lesz az! Nézzük a táblát: Talatpaşa bulvarı. Ez így nem megy,igaz,hogy nagyszerű látképet tudtam videózni a városról,de a lámpánál mégis leintettem egy taksit. Mondom neki,hogy hova szeretnénk menni. Hát olyan arcot vágott,hogy az hihetetlen! Látszott rajta,hogy most először hallja ezt a nevet. Mivel még mindig piros volt,letekerte az ablakot,és átkiabált a szomszéd taksisnak. Ő sem tudta! Na,akkor most először szépen elmegyünk a taksiállomásra-mondta a sofőrünk. Egy perc múlva már jött is:minden rendben,indulás. Megérkeztünk,kiszálltunk. A mecset kőkerítésén egy férfi üldögélt. Rögtön kérdeztem tőle: Ez az Ulucanlar Yeni camii? Bilmiyorum!-vágta rá azonnal. Nem baj,menjünk be! Hát a dzsámi bejárata mellé már a következő tábla volt kitéve: Cenabi Ahmet Paşa Camii! Akkor talán ezért nem akarta tudni senki Új dzsámi néven? Nem tudom… Maga a mecset szép,egyminaretes,oszmán stílusú épület. Mimar Sinan építette 1566-ban. 16 ablakos,de villany nélkül igen sötét volt bent. A kertben éppen nyitva volt I.Ahmet Paşa türbéje is.
A tervek szerint ez volt a legtávolabbi pont,így hát visszafelé indultunk. Séta közben,az útról megnéztük a kicsi Telli Hacıhalil és a Hacı Ayvaz mecseteket. Rövidesen elértük a második célt,az Ahielvan dzsámit. Bizony,ettől többet vártunk… Nem igazán tetszenek a téglalap alakú dzsámik. Ráadásul ezen még kevés ablak is volt,inkább raktárra emlékeztetett kívülről. Kárpótlásul viszont ez már az igazi óváros volt,-az Altındağ mahalle-amit nagyon vártam! Emelkedő,majd lejtő keskeny utcák,a kiugró,faerkélyes házakkal-ezt nagyon szeretem. Leglátványosabb a rézművesek utcája volt. Nagyon jó volt itt sétálgatni,de egyben már kerestük is a következő úticélt. Jellemzően az utcanevekről fogalma sem volt senkinek. Végül egy olivabogyó termékeket árusító kis bolt tulajdonosa segített,még térképet is rajzolt,és ennek köszönhetően megtaláltuk a Szent Teréz római katolikus templomot. 1914-ben épült,és franciák működtetik. Sajnos mindkét kapu be volt zárva,ezért csak fénykép és filmfelvétel készülhetett,-kívülről. Tudtam,hogy körbeértünk,és lassan-a másik irányból-de megint el fogjuk érni az Urfa Halil İbrahim Şark Sofrası-t. Itt volt előző nap a vacsora. És hát természetesen most is itt ebédeltünk. Nagyon örültek nekünk,és az étel ára és minősége mellett a mennyisége is nagyon rendben van!

A szállodában egy kicsit megpihentünk,majd visszamentünk a reggeli buszmegállóba. Több,mint egy órán át vártunk a 279-es buszra(hiába),majd ebbe beleuntam,és visszagyalogoltunk a szállodánkhoz,mert pont előtte van egy taksiállomás. Megalkudtunk 20 lírában egy sofőrrel,és az Antares AVM-be vitettük magunkat. Így sajnos az ókori római fürdő romjai kimaradtak… Amikor becsaptam a kocsi ajtaját,mit látok a hátsó ülésen? Az útitervünket,amit 24 órán belül immáron másodszor hagytam el (majdnem).
A plázában először a Fenerium boltot találtuk meg. Két csaj volt az eladó,de nem igazán voltak hajlandók velem foglalkozni. Kérdeztem tőlük valamit,de a válasz után mindjárt a papírjaikba mélyedtek. Aztán csak kiböktem a kérdést: lehet-e egy fényképet csinálni rólam a Fener boltban?
-De hát azt hogyan,amikor te Beşiktaş mezben vagy?-kérdezte az egyik.
-Hááát így…-feleltem bizonytalanul.
-Jaaa,nem lehet,mert itt vannak a kamerák is-találta meg hirtelen a jó kifogást az eladó.
Jól van,akkor elmegyek,örüljetek-gondoltam,de az üzlet előtt azért is lett rólam egy kép,a Fenerium felirattal!
Bezzeg a Galatasaray Storeban! Azt sem tudták,hogy kedveskedjenek,mindjárt megjegyezték,hogy a „Beşiktaş és Galata kardeş takımlar”,utána pedig az állványokat is széthúzgálták,csak hogy minél jobb legyen a fotó! A Kartal Yuvası boltról meg már nem is beszélve,ott azt fényképeztem, pakolásztam, próbálgathattam, amit csak akartam!
Ezután még a D&R-ben vettem egy Beşiktaş: FEDA című CD-t-akciósan-és itt végeztünk.
Azon a napon már nem nagyon akartam hallani a helyijáratú buszokról,és a pláza előtt azonnal beültünk az első taksiba. A sofőr egy kedves,60-as úr volt,aki elmondta,hogy régen ő Németországba járt kamionnal,és mindig átment Magyarországon is. Megérkeztünk az Ankamall AVM elé. De nem mentünk ám be! Elkezdtük keresni az egyik nagyon fontos látnivalót,az Akköprü hidat! Eljutottunk egy nagy kereszteződésbe,ahol egy alumíniumból készült fülkében valamilyen okból négy férfi üldögélt. Segítséget akartam kérni,de amikor meghallották,hogy külföldi vagyok,mindjárt mondták,hogy várjak,majd a szomszédos autómosóból hívnak valakit. Jött is egy fiatalember,aki angolul kezdett velünk beszélni. Először elmondta,hogy 3 évvel ezelőtt járt Budapesten,majd pontos útbaigazítást adott és elmesélte a híd történetét. Búcsúzáskor kijelentette rólam,hogy jobban beszélek törökül,mint angolul,ezután elköszöntünk.

Az Akköprü nagyon látványos műemlék. Még a szeldzsuk törökök építették,és része volt a bagdadi kereskedelmi útvonalnak. Elméláztam azon,hogy már a tatárjárás előtt 40 évvel ez itt állt. És még csak a „sarka sincs leverődve”, annyira tökéletes állapotban van! A mai napig használja a gyalogos forgalom!

Innen bementünk az Ankamall AVM-be. Hát,hatalmas egy pláza! Mindenféle bolt van benne. Jó sokára találtuk meg benne a Fenerium boltot. Kíváncsi voltam,hogy itt hogyan reagálnak rám. A fényképre vonatkozó kérdésemre az eladó srác a szemöldökét felrántva mondta: Tabii!-már hogyne lehetne!
Aztán a Galata és Beşiktaş boltokban ugyanolyan kedves fogadtatásban volt részem,mint az előző helyen. Mindenféle fényképet bátran lehetett csinálni.
Az idő úgy elhaladt,hogy itt vacsoráztunk. A HD İskender nevű láncolat egyik éttermében ettünk. Jó sok döneres hamburgert és ayrant. Tökéletes volt! A feleségem itt találkozott először az ayrannal,és rögtön a rajongójává is vált,ezután már mindenhol azt itta.
Metróval mentünk haza,de ez volt az első ilyen utazás,ezért tudatlan voltam még az EGO Bilet helyes használatát illetően. Érdeklődni akartam a biztonsági őrnél,kezdtem mondani,hogy mi külföldiek vagyunk,de ő közbevágott:
-Nincs olyan,hogy külföldi! Mindannyian egyek vagyunk!
Ez egy jó kis epizód volt!

Feljöttünk a metróból és már csak a szállodába mentünk. Ott még történt egy vicces epizód. A dolog ott kezdődik,hogy én biza’ otthon felejtettem a pizsamámat. Ezért már az első este kineveztem a török zászlót formázó pólómat háló alkalmatosságnak. Mire visszaértünk,az általam reggel csak a takaró alá dobott török póló olyan csodálatosan,élére hajtogatva feküdt az ágy tetején,hogy arra öröm volt ránézni! Míg a feleségem „átlag” pizsamája csak végig volt fektetve a paplan tetején.

Hát,így telt el a 2.nap is,de egy dolgot még meg szeretnék jegyezni. Ugyebár mi a belpolitikai zavargások közepén érkeztünk Törökországba. Nem tudtam előre,hogy mit fogunk tapasztalni Ankarában. De el kell mondanom,hogy az ottlétünk alatt egyetlen folyamatosan dudáló,vagy vészvillogóval haladó autót,vagy csoportosulást nem láttunk,egyetlen lábas-kanál összecsördülést nem hallottunk! Az égvilágon semmit nem lehetett érzékelni abból,amit itthon a hírekben,vagy a Youtube-on előzőleg láttunk. Ankara teljesen nyugodt és biztonságos volt.

Üdvözöl Mindenkit:
Feyyaz

Folytatása következik!

2013-06-29