A tündöklő İshak Paşa-palota

Sokakhoz hasonlóan Törökország és gazdag kultúrája iránti érdeklődésem nekem is egy török sorozattal (dizi) kezdődött. Minél többet néztem török sorozatokat, annál inkább szerettem volna ellátogatni Törökországba és sétálni az utcákon, ahol a megismert szereplők jártak. Eleinte Isztambul volt az, amit látni akartam, nyüzsgő és gyönyörű, egyedülálló kerületeivel, gazdag történelmével és az ott élő emberekkel, de kis idő múlva már vágyódtam Törökország többi régiója után is.

Az biztos, hogy Törökország sokkal több, mint Isztambul, az országban számos magával ragadó város is van. A török filmipar is tudja ezt jól, így az operatőrök is kihasználnak minden lehetőséget. Amíg a legtöbb jelenetet Isztambulban forgatják, a produkciós vállalatok megtalálják a módját, hogy Törökország más részeire is eljuttassák a stábokat. A Kuzey Guney – Tűz és víz (Kuzey Güney) című sorozatban például Kuzeyjel bejárhattam Samsun, Antalya és Mersin gyönyörű városait.

Később az Asi (Asi) sorozattal eljutottam a Hatay tartományban található Antakya kanyargós utcáira, a szír határ közelébe. Törökország minden szegletének megvan a maga története. A bosszú csapdájából (Hercai) ismertem meg Göbekli Tepe különleges látványát (ide tavaly egy baráti társasággal el is látogattam), és ebben a sorozatban láttam a pompázatos İshak paşa-palotát is, amely a 3. évad forgatási helyszíne.

Annyira lenyűgözött ez az épület, hogy úgy döntöttem, alaposabban megismerkedem vele.

A palota

Büszkén áll egy török sziklaszirt tetején az İshak paşa-palota, lélegzetelállító kilátással az Ararát-hegyre. A ragyogó nap zafír fényébe olvadva az oszmánok, perzsák, arabok és bizánciak idejébe repíti vissza az embert, a letűnt korok lenyűgöző atmoszférája mindenütt érezhető.

Annak ellenére, hogy évek óta elhagyatott, az impozáns palota képes volt megőrizni az Oszmán Birodalom gazdagságának és nagyszerűségének jellemzőit. Az egy évszázad (1685-1785.) alatt épült palota közel-keleti ihletésű boltívei és kupolái több mint 400 éve állnak. Az épület az iráni határ közelében, Törökország Ağrı (Ararat) régiójában található, ami megmagyarázza az épületen érezhető erős perzsa hatást. Ez az Oszmán Birodalom utolsó monumentális építménye a „Lale Devri”, azaz a Tulipán-korszakból, és a török történelmi paloták egyik kivételes példánya.

Mint mindenhez Törökországban, ehhez az épülethez is kapcsolódik egy érdekes történet.

A történet

Az építkezést felügyelő İshak pasa a palota névadójának, Hasan pasának a fia, a 17. században a régióban uralkodó Çıldır dinasztia tagja volt. Çıldır és Ahıska kormányzója lett, vezír rangot kapott (a címet magas rangú politikai tanácsadónak vagy miniszternek adták a muszlim világban). Elöljárói azonban úgy ítélték meg, hogy a palota nagyszerűsége az oszmán dinasztiával való versengés jele, emiatt a pasa kegyveszetté vált, és később Hasankaléba száműzték, hogy ott élje le hátralévő életét.

Ettől kezdve nagyon kevés adat maradt fenn a palota történetéről. A francia orientalista, Pierre-Amédée Jaubert úti beszámolója alapján a 19. század elején a városban dúló pestis átterjedt arra a helyre is, ahol a palota állt, sokak halálát okozva a háremben, többek között Mahmud pasáét, a doğubeyazıti bégét is. Halálának évszámát (1805.) később a palota belső udvarának temetőjében lévő síremlékre vésték – tudjuk meg Jaubert könyvéből.

Az 1877-1878-as oszmán-orosz háború után a térség rövid ideig orosz fennhatóság alá került, majd az első világháború végén visszakerült a törökökhöz. Ettől kezdve az İshak paşa-palotát nem tartották fontosnak és elhanyagolták.

Csak az 1950-es években fedezték fel újra a palota és környezete festői szépségét, amely Mahmut Akökot, a török múzeumok főigazgatóságának munkatársát arra késztette, hogy részletes terveket készítsen az emlékmű építészeti jellegének feltárására. Munkája a hatvanas években a történelmi épületegyüttes helyreállításához vezetett.

Az épületegyüttes

A kelet-nyugati tájolású palota téglalap alakú, mintegy 7600 m²-es területet elfoglalva három, egymás mellett elhelyezkedő épületcsoportból áll.

Az út egy impozáns kapun keresztül vezet a kelet felé eső, sima homlokzatú épülethez. A kapu, amelyen szeldzsuk és európai hatások is felfedezhetők, hegyes boltíves kialakítású. Pillérekkel, fülkékkel és cseppkövekkel díszített, alul alacsony ívű nyílással, amelyből az átjáró az elülső udvarra nyílik.

A palota épületegyüttese olyan, mint egy kis város, saját mecsettel, adminisztratív épületekkel, háremmel, törökfürdővel, konyhával, pékséggel, istállókkal, egy alagsori épülettel és katonai laktanyával.

A kétemeletes, 366 szobás komplexum az isztambuli Topkapı palota után a második legjelentősebb közigazgatási épület volt Törökországban. Figyelemre méltó ötletes fűtési rendszere: a belső tereket csöveken keresztül, az épület belsejében lévő kemencékben felfűtött forró víz keringetésével fűtötték. Figyelembe véve a régió zord telét, fejlett fűtési rendszerét ma is csodálják.

A palotának két nagy udvara van, amelyeket egy csúcsíves díszkapu választ el. A palota és a temető kapuja a hagyományos török-iszlám művészet gyönyörű példája, a hosszú életet képviselő ciprusfa motívuma díszíti.

Az egyik udvarban áll egy szökőkút, amelyet a helyiek „tejkútnak” neveznek, mert annak idején állítólag az egyik nyílásából tej folyt, a másikból víz. Az ívelt ágakkal és levelekkel díszített rózsa és vízcsepp motívum a szökőkút egyik legfigyelemreméltóbb részlete.

A szerelmi történet

A palotának még saját szerelmi története is van! Gülbahar és Ahmet az İshak paşa palotában éltek. A szerelmesek a Küp-tó partján, a palota közelében találkoztak egymással.

Yaşar Kemal Ağri Dağı Efsanesi (Az Ararát legendája) című könyvében olvashatunk Gülbahar és Ahmet szerelméről:

„Az Ararát lankáin, négyezer-kétszáz méter magasan, van egy tó, melyet Küp-tónak neveznek. Kicsi, de igen mély. Nem is tó, inkább kút. Partját, vagyis a kút száját körös-körül vörös pengeként szikrázó sziklák övezik. A szikláktól a tóig egy hegyi vízmosásokkal szabdalt, egyre keskenyedő, rézvörös földút ereszkedik le. A rézszínű földúton itt-ott fűszigetek zöldellnek. Ezután a tó kékje következik. Különleges ez a kékség. Más vizekben, más kékben nincs meg ez a lágy, bársonyos sötétkék.

 […]

Gülbáhár Ahmetet a Küp-tónál vesztette el. Arcát a kezébe temette. Leült a tó rézszínű partjára. Szemét a tó sötétkék vizére szegezte.

Akik ma elmennek a Küp-tóhoz, láthatják a tó partján ülő Gülbáhárt, amint fényesen hullámzó fekete haját szétteríti a hátán, és arcát a kezébe temeti. Időnként a tó vizében látni véli kedvesét, ilyenkor karját széttárva elindul felé, és szólítja: Ahmet, Ahmet! A hangját az egész Ararát visszhangozza. Ahmet, Ahmet! Te is ugyanezt tetted volna. Elég volt, gyere hozzám, Ahmet, Ahmet, Ahmet!

A tó fodrot vet, Ahmet eltűnik. Gülbáhár is elenyészik. Megjelenik egy kicsi, fehér madárka, az egyik szárnyát megmeríti a tó sötétkék vizében. Utána egy ló sötét árnyéka suhan át a tavon.”

Yaşar Kemal két szerelmesének történetéből 1975-ben film is készült Fatma Girik és Hakan Balamir főszereplésével.

Forrás: northamericaten.com

Kollár Kata – Türkinfo