Galata, faló, Sátán asztala és papalina – Isztambulból Ayvalıkig egy hét alatt

Van egy barátom, akivel az elmúlt években mindketten Ázsiában éltünk, és rutinos utazópartnerekké nőttük ki magunkat: láttunk együtt pandát Csengduban, díszítettünk karácsonyfát Pekingben, ettünk sült egeret Vietnámban, harsogtunk együtt Phil Collinst egy maláj taxisofőrrel.

Idén új otthonomban, Törökországban látogatott meg engem, és szerettem volna, ha legalább olyan kalandosnak éli meg ezt az utazást, mint a korábbiakat, így sokat tervezgettem. Mindenképp környezetbarát utazásra törekedtünk, így úgy döntöttünk, csak busszal utazunk, és egy kisebb részt fedezünk fel Törökországból.

Így esett a választásunk a Márvány- és az Égei-tenger vidékére.

Isztambul gyorstalpaló

Isztambul természetesen kihagyhatatlan azok számára, akik először érkeznek Törökországba, ezért az első két napunk itt telt. Mivel ennyire kevés volt az időnk, egy stresszmentes étel-, látvány- és élményközpontú kirándulásban egyeztünk meg:

Ráérős ortaköyi reggelik cicák társaságában, séta a Sultanahmetben, alkudozás a Nagy Bazárban, halas szendvics şalgammal Eminönüben, kilátás a Galata-toronyból, kompozás az anatóliai partra, tekintélyes mennyiségű lokum megvásárlása a Şekerci Cafer Erolban, naplemente a Moda kerületben, néhány sör Kadıköyben, erre egy gyógyító beşiktaşi kokoreç, illetve kumpir a Boszporusz-híd lábánál.

Rodostó, Rákóczi második otthona

Nyugatról kerülve a Márvány-tengert a második állomásunk Rodostó (Tekirdağ) volt. Egy napot töltöttünk itt, azt is főleg a Magyar utcán, a Rákóczi-házban. A múzeumban láthatóak II. Rákóczi Ferenc személyes tárgyai, rózsafából faragott székének másolata, valamint egy történelmi összefoglaló török és magyar nyelven. Az İbrahim Müteferrika parkban egy frissítő mellett feldolgoztuk a látottakat, majd esti programunk helyszíne felé vettük az irányt.

Rodostó nemcsak magyar emlékeiről, hanem jó borairól is híres. Több borászat várja a látogatókat borkóstolóra, ebédre vagy vacsorára.

Mi a Barbare Bağları borászat mellett döntöttünk. Ide csak taxival lehet eljutni, kb. 15 perc autóval Tekirdağ központjától, de mindenképp megér egy látogatást. A legjobb választás az esti sajttálas borkóstoló vagy a korlátlan borfogyasztással egybekötött finom vacsora börekkel, szármával, bárányhússal, ugyanis az esti órákban gyönyörű látványt nyújt a naplemente. Ezt az ötletet nem csak mi találtuk romantikusnak, hanem az a vőlegény is, aki pár asztallal távolabb kérte meg a kedvese kezét, és őket tapsolta a birtokon vacsorázó összes csapatépítős társaság.

Çanakkale és Trója

Rodostó és a magyar történelem után a Dardanellákhoz, a török nemzeti történelem bölcsőjéhez értünk. Itt rengeteg lehetőség nyílik hosszabb kirándulásra is: erre található Gallipoli (Gelibolu), a török függetlenségi háború legfontosabb helyszíne, melyről mindent megtudhatunk a kabatepei háborús múzeumban, és nem messze a mesés Bozcaada, ahová már Çanakkaléból is könnyedén át tudunk kompozni.

Mi úgy döntöttünk, Çanakkale mellett Tróját látogatjuk meg, ahová utazási irodák túrákat is szerveznek, de a kalandvágyóbbak maguk is eljuthatnak ide, hozzánk hasonlóan. Nem kell hozzá más, mint követni a helyiek utasításait („10 perc séta, erre, egyenesen”) és eljutni Köprübaşıig 40 perc tempós gyaloglással, majd pont elcsípni a minibuszt „Truva” felirattal.

Az antik városban fényképezkedhetünk egy (egész fiatal) falóban, majd a táblákat olvasgatva rekonstruálhatjuk magunkban Trója egykori városát, és megismerkedhetünk az ásatás körülményeivel. A természet szépsége miatt is érdemes ellátogatni ide: az olajfákkal tarkított parkból egészen Bozcaadáig elláthatunk, és találkozhatunk mókusokkal is, ha szerencsénk van.

Çanakkale leghíresebb étterme a tengerparton található Yalova halétterem.

Hatalmas a választék halakból és tenger gyümölcseiből, mi tengeri keszeget (çupra) és kagylót választottunk, és finom mezék, valamint rakı társaságában zártuk a napot, persze helyet hagyva a helyi édességnek, a sajtos helvának (peynirli helva). Rengeteg helyen meg lehet vásárolni ezt az édességet, mi a Babalık helvázót választottuk, és nem bántuk meg. Érdemes a sült és sületlen változatot is megkóstolni, természetesen fagyival.

A város központjában, a tengerparton meg lehet csodálni a hollywoodi Trója film falovát, és hangulatosan eltölteni a naplementét.

Akçay és a Kaz-hegység

Rövid çanakkalei tartózkodásunk után az Égei-tenger felé vettük az irányt.

Akçay nem annyira ismert a külföldiek körében. Csodálkoztam, hogy többen töröknek néztek (engem, akinek még Anatólia közepén is Good morninggal köszön a pék), de ennek is megvan a magyarázata. A hotelünk recepciósa elmondta, hogy Akçay és a környező üdülővárosok a nyugat-európai országokban élő törökök szünidei olvasztótégelye: a törököt törő unokák itt töltik éves nyári vakációjukat a nagymamákkal-nagypapákkal.

Ennek megfelelően ezek a városok inkább vidámparkra hasonlítanak. Aki érintetlen, hamisítatlan természetre vágyik, annak nem feltétlenül ajánlanám, viszont kétségtelen, hogy rengeteg előnye van. Például az, hogy jórészt helyiek között tölthetjük az időt, és kevésbé leselkedik ránk annak a veszélye, hogy kihasználják, hogy külföldiek vagyunk. Nem ordítoznak hozzánk angolul, és nagyon jó minőségű, mennyei égei-tengeri ételeket fogyaszthatunk jutányos áron. A kedvencünk a tengerparti İstasyon Étterem lett, ahol annyira finom mezéket ettünk csoda finom halakkal, hogy bátran állíthatom, hogy a kirándulás gasztronómiai fénypontja volt (amit megerősít a tény, hogy az első falatok megkóstolása után tűzijáték kezdődött méterekre tőlünk). Szeretettel ajánlom az ezmét, a polipot, az İstasyon-salátát és a joghurtos padlizsánt.

Akçaytól nem messze található a manapság élénk vitákat kiváltó Kaz-hegység, ahová egynapos túrákat szerveznek a helyi utazási irodák. Ezek általában török nyelvű programok, de időben egyeztetve lehetőség van angol idegenvezetésre is. A mi túránkat egy idősebb, tapasztalt helyi túrázó és természetvédő aktivista férfi vezette, aki végtelen tudással rendelkezik a hegyvidék történelméről, legendáiról, aktuális problémáiról.

Meglátogattuk a Hasanboğuldu-tavacskát, amelynek kristálytiszta vize melletti fára akasztotta fel magát a legenda szerint Hasan szerelme, Emine, aki korábban az úton hagyta beteg kedvesét. Megáztattuk a lábunkat a Sütüven-vízesés vizében, mert az idegenvezetőnk szerint fél perc ebben a vízben kiszívja az összes negatív energiát a testünkből, közben pedig eszegettük a dinnyét, amellyel egy másik turistacsoport kínált meg, és a fügét, amelyet mi magunk vettünk a helyi árusoktól.

A túrán meglátogattunk még egy hidegsajtolással működő olívaüzemet, ahol megkóstoltuk az olívatejet, különböző olívabogyókat és olívaolajakat, majd betértünk a gürei Szőke Lány Etnográfiai Múzeumba. Ennek a múzeumnak a neve szintén egy helyi legendából, mégpedig a világszép libapásztorlány történetéből származik.

A kirándulást a mesés Adatepe faluban zártuk, amely egy görög falu csodálatos kőházakkal, virágokkal és a helyi specialitással, a fagylalttal: tökből, szederből, bazsalikomból, gyömbérből, éretlen szőlőből (koruk) és még ezer másból.

Ayvalık és Cunda

Ayvalık is közkedvelt nyaralóhely a török turisták körében. Gyönyörű, dimbes-dombos belvárosa, a görög templomok, a kedves kézművesboltok és kávézók, valamint a hőségben virágcserepekben pihegő macskák látványa rabul ejti az utazót.

Gyakran járnak kompok Cunda szigetére, ahol ajándékbazárok, hangulatos éttermek és gyönyörű kilátás várja a vendégeket. Érdemes megkóstolni a Karadeniz cukrászda aprósüteményeit, krémeseit és keşküljét.

A török kávé szerelmeseinek a Taş Kahve történelmi kávézót javaslom rögtön a parton, de az én legkedvesebb kávézómmá a csöndes, romantikus Cunda Mavi vált jéghideg frappéjával és türkiz ajtófélfáival.

Cundán kötelező megkóstolni a papalina halat, erre mi a Son Vapur vendéglőt választottuk. A picike halak valóban nagyon finomak, de ennek az étteremnek a mezéi is elvarázsoltak minket: a töltött tökvirág és a görögös, fetás tirokafteri külön említést érdemelnek.

Mi hűen követtük a „10 dolog, amit ajánlunk, ha Cundán jársz” típusú internetes listákat, ezért a Szerelmesek dombjára (Aşıklar Tepesi) is felmásztunk (igazából nem is mászás, csak könnyed séta), ahonnan látni lehet az egész szigetet.

Szintén szerepel a listán a naplemente a Şeytan Sofrasın (Sátán asztala). Ez valóban csodálatos program, de számítani kell rá, hogy nem leszünk egyedül, és a valóság körülbelül olyasmi, mint amire a pisai ferde toronynál számíthat az ember, csak itt a toronynak támaszkodás helyett a nap kézbe fogásán iparkodnak emberek százai. S bár intimnek nem nevezhető élmény, a látvány valóban káprázatos. Egyébként Ayvalık főteréről indulnak a buszok, és meg kell jegyezni, ki volt a sofőrünk, mert vissza is ő fog minket vinni.

Utolsó napunkat egy minden kultúrát mellőző, ám annál praktikusabb programmal töltöttük, mégpedig egy hajókirándulással az apró égei-tengeri szigetekhez. Erre a tevékenységre rengeteg cég szakosodott, lehet választani a hatalmas partyhajók és a kisebb, családiasabb járművek között. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, de így is részesei lettünk a bulihajós élményeknek, hiszen hozzánk is elhallatszottak a tombola, az animátor biztatása és a táncverseny hangjai. Az ilyen kirándulásokban egyébként az a jó, hogy megfizethető (fejenként 50 líra, és ebédet is tartalmaz), és sokkal élvezetesebb, mint a zsúfolt strandon tölteni egy napot. A hajó kiköt 3-4 apró szigeten, ahol kristálytiszta a víz, lehet mártózni, majd napozni a fedélzeten, vásárolni frissítőket – vagyis mindent, amit lehet a strandon is, csak sokkal kényelmesebben és változatosabban.

Egy ilyen nap után, sóval átitatva, fáradtan a legjobb felszállni az éjféli ankarai buszra – akárhány nagymama telefonál, akárhány baba sír, alvás lesz, tapasztalatból mondom.

Cikk és fotók: Tóth Éva – Türkinfo