A török díszítőművészetek 2. rész

Sok évszázados múltra tekintenek vissza a török, vagy inkább oszmánnak nevezhető díszítőművészeti ágak: Tezhip, Minyatür, Katı’ Sanatı, Ebru, Hat Sanatı, Çini Sanatı és Kalemişi. Az alkotásokkal bizonyára mindenki találkozott már olvasmányai, történelmi tanulmányai során, legfeljebb azt nem tudta milyen történetük van, és kik azok, akik alkotások mögött állnak.

Úgy tűnik, hogy rohanó világunkban új aranykorukat élik ezek a művészeti ágak. Egyre-másra hirdetik művészeti iskolák, kis műhelyek, hogy megtanítják az alkotás folyamatát az érdeklődőknek. Sokan új szakmát találnak ezáltal, sokan azonban csak a munkájuk során felgyűlt stresszt oldják azzal, hogy végtelen türelmet, és odafigyelést igénylő alkotásokat készítenek. A napjainkban készített alkotásokról már egy korábbi cikkünkben is olvashattak.

Most a Minyatür, Hat Sanatı, Çini Sanatı és Kalemişi művészeti technikákkal és azok történetével ismerkedhetünk meg részletesen.

A minyatür (miniatűr) technika azt jelenti, hogy nagyon vékony vonalakkal kidolgozott, nagyon kisméretű képeket készítenek. A minyatür szó latin jelentése „pirossal festeni”, franciában már „miniature” jelentést hordozott, az oszmán időkben „ábrázolás” vagy „hímzés” szavakat is helyettesítette.

A minyatür művészeti ág legfontosabb jellemzőinek egyike, hogy a témát teljes részletességgel, hiánymentesen mutatja meg, ezért perspektívát nem alkalmaznak. Hosszúság és méret árnyékkal vagy színnel sem kerül megmutatásra. A könyv lapjának arányaihoz igazodva készült, az ábrázolt személy mérete annak fontossága alapján volt nagyobb vagy kisebb. Papíron rajzolva a fontosságot azzal ábrázolják, hogy mi kerül az előtérbe vagy a papír felső részére, így háttérbe. A rajzolt figurák egymást soha nem fedik. A téma teljes részletességig kidolgozásra kerül.

A hat sanatı az arab „hatt” szóból eredő elnevezés, mely írást jelent, hiszen ez a művészeti ág az arab szavak és betűk különlegesen szép formában történő írását műveli. Más néven kalligráfiaként ismerjük.

Először természetesen az arabul írni tudók használták, azonban az iszlám terjedésével az ilyen jellegű szépírás, mint iszlám díszítő elem terjedt el.

Története a régmúltba nyúlik vissza. Az első írásmódot Kufi néven ismerjük. Szigorú szabályok alapján készült. Mintegy 150 évig nem változtattak rajta, és még az első évszázadban kezdték használni. A betűk szépsége érdekében a pontokat, a vonalakat és a négyzeteket standard méretek alapján rajzolták.

Később fejlődött ki a sülüs elnevezésű írásmód, mely azt jelenti: három az egyben, mely a betűk és formák arányát jelöli, és a készítése során alkalmazandó. Az „írások anyjaként” is emlegetik.

Amikor az írásmód már a török világban is elterjedt, újabb formája fejlődött ki, melynek elnevezése: nesih. A Şeyh Hamdullah néven ismert művészt tekintik az akkori időszak (1520) legismertebbjének, sőt az általa bevezetett mozdulatoknak az elnevezése is az „úgy készítette, mint Şeyh”. Legalább 150 évig nem változtak az írás során alkalmazott technikák, formák és mozdulatok.

A 17. században kezdődik egy nagyobb változás, ami Hafız Osman nevéhez fűződik. Ő a művészeti ág ikonikus figurája. Munkája és tanítványai révén a teljes művészeti ág központjává Isztambul vált. Hetente két napon órákat adott, az egyiken szegényeknek, a másikon gazdagoknak. A fennmaradó napokon mindig alkotott. 40 éven át így folytatta munkáját. Majd egy betegség miatt bénulást kapott, de még mindig tovább írt 3 évig, ekkor azonban már nem tudta hegyezni a ceruzáját.

A Çini deseni, azaz a kerámia művészet alapja ugyanaz, mint más országokban: agyagból készült tárgyat vagy csempét formáznak, majd égetés után díszítik. A mintavilág és az alkalmazás széleskörűsége teszi különlegessé a török kerámiákat.

Ázsiából érkezett Törökországba a 12. században. A szeldzsuk időben nagyon elterjedt épületek díszítéseként. Kiváló művelői: Beyşehir Kubadabad Sarayı, Sivas Gökmedrese, Erzurum Çifte Minare, Yakutiye Medresesi.

Az oszmán időkben alapították meg a két legfőbb kerámiakészítéssel foglalkozó központot Iznik és Küthanya városokban, a szeldzsuk kerámiaművészet központja Konya volt. Az iziki csempe különlegessége a fényes piros szín alkalmazása a felületen, mely a 16. században alakult ki. Mimar Sinan, az oszmán birodalom híres építésze, az általa tervezett Rüsztem Paşa mecset minden egyes felületét kerámiával fedte be.

Bár Evliya Çelebi, a nagy utazó az 1600-as években 9 kerámiaműhely működéséről írt Iznik városában, később az 1700-as években a kerámia felhasználás és -gyártás hanyatlott, annyira, hogy az izniki műhelyek 1716-ban bezártak. Isztambulban éledt újjá a Tekfur palota építésekor, mely ma a kerámia művészet múzeumának ad otthont.

Az évszázadok során a művészeti ág további formákkal, motívumokkal, színekkel gazdagodott. A kék és a halványzöld színvilág a török kerámiaművészetben van jelen.

A videóban az érdeklődők gyönyörű példákat láthatnak a kerámiák felhasználási területeiről, illetve magát az alkotás folyamatát is megismerhetjük.

Kalemişi, azaz ceruzával/ecsettel végzett munka. Közép-Ázsiából származó, az anatóliai térségben már a 8-9. században elterjedt, a török díszítőművészetben évszázadok óta jelenlévő ága. A művészek először egy papírra rajzolják meg a motívumot, majd tű segítségével átlyukasztják azt. Ezt követően a díszítendő felületre rögzítik, és a már kész mintát szénpor alkalmazásával átviszik a felületre. Ezt követően ecsettel festik színesre.

A szeldzsuk, majd az oszmán birodalom időszakában is széles körben használták épületek belső- és külső díszítésére. Folyamatosan változó stílusa a klasszikus mintától kezdődött, majd a rokokó és barokk elemek is megjelentek.

Legkorábbi építészeti emlék, mely ma is megtekinthető, az 1228-1229-ban épült Divriği Ulu mecset. Az egyik legcsodálatosabb emlék pedig a Bursában található Yeşil Cami, melynek külső díszítése a korábban leírt kerámiákkal készült, belső falai, mennyezete pedig a festéstechnikával.

Napjainkban is népszerű ez a festési mód. A felújítási munkálatok során szükséges ismeretet, továbbá a modern belsőépítészet is alkalmazza.

A művészeti ágakról további részletes tudnivalókat olvashatnak az érdeklődők, és gyönyörű példákat láthatnak a művekre a Türkiye Kültür Potalı (Törökország kulturális portálja) és a Klasik Türk Sanatları Vakfı (Klasszikus Török Művészetek Alapítványa) című internetes oldalakon, melyek cikkünk információforrásaként is szolgáltak.

A művészeti ágak folyamatos jelenlétét napjainkban mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Kulturális és Turisztikai Minisztérium által rendszeresen kiírásra kerül egy verseny, melyet már 19. alkalommal rendeztek meg. 281 versenyző indult egy-egy alkotással, melyből 41 került kiállításra. Komoly pénzjutalommal jár egy díj, és természetesen óriási sikert jelent az alkotónak.

Erdem Éva – Türkinfo