Török követség Budán 1835-ben

„Milly barátságos ország ez a’ magyar! – kiáltottak fel rövid látogatásuk végén az 1835. február 14–15-én Budán tartózkodó londoni török követ kíséretének tagjai –, mióta benn utazunk, mindenütt jót tapasztalunk.”

„Beylikdschi Nuri effendi” és kísérete Konstantinápolyból tart London felé, amikor is Budára érve rövid pihenőt tartanak. A 33 fős török követséget Döbrentei Gábor (1785–1851) királyi tartománybiztos fogadja, aki egyebek mellett azzal vált ismertté, hogy 1824-ben a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban publikálta Dugovics Titus, ki magát, csak hogy Nemzete győzzön, halálra szánta című tanulmányát.

Február 14-én, a követség Budára érkezésének napján Döbrentei megmutatja a török követnek és küldöttségének a budai várat, az akkor a mai Citadella helyén, a Gellért-hegy magasában levő „csillagásztornyot”, este pedig a budai magyar játékszínt is. A követség tagjai találkoznak olyan méltóságokkal is, mint Mérey Sándor (1779–1848 ), az „országbeli tartománybiztosságok főigazgatója”, Lederer Ignác (1769–1849) „magyarországi hadkormányzó” és Ocskay Antal (1795–1848) „püspök és helytartói tanácsos ur”.

A Budán átutazó „Beylikdschi Nuri effendi” és kísérete annak a II. Mahmud oszmán szultánnak (született 1785-ben; uralkodott 1808–1839 között) küldötteként érkezett Budára, majd haladt át Bécsen keresztül londoni célállomása felé, ki szultánként a XIX. század elején hatalmas reformokba kezdett az Oszmán Birodalom területén. A szultán modernizációs törekvései megnyilvánultak egyebek között a ruházkodás európai mintára való átfazonírozásában, de ami még ennél is sokkal nagyobb jelentőségű: a janicsárság szétverésében, a hadsereg európai mintájú átszervezésében.

Az európai öltözékű török követség így kellően nagy feltűnést kelt a budai polgárság körében – a török követség viszont nem kevésbé tartja érdekesnek Buda városát.

Különösen érdekes diplomáciai jelenet zajlik le a budai várban, amikor Döbrentei  a fegyvertárban két oszmán hadizászlót mutat be a követség tagjainak: a néhány száz évvel azelőtt a két ország kapcsolatát meghatározó ellenséges viszonyra utalva a követség egyik tagja, Bekir bey csupán ennyit mond: „Az semmi; egyszer egyik, másszor másik győz, ’s a’ csatában keménynek kell lenni, de aztán öleljük egymást.”

A követség igen érdekesnek találja a Gellért-hegyi csillagvizsgálót is: itt Nuri effendi a „telescopium” segítségével még a Jupitert is szemügyre veheti.

A korabeli híradásokból megtudjuk, hogy a Mérey Sándornál és Lederer Ignácnál is tiszteletüket tevő követség tagjai nem vetették meg a különféle borokat, ahogy egyébként a rumot és a pálinkát sem.

A követség a budai magyar játékszínbe tett látogatása kapcsán még török–magyar nyelvi párhuzamokat, lexikális egyezéseket is keres és talál; a látogatás talán legérdekesebb része azonban a február 15-én Gül Baba síremlékéhez és a Császárfürdőhöz tett kiruccanás. Gül Baba síremlékéhez a korabali híradás szerint dervisek ugyan időről időre érkeznek Budára, ám szemmel láthatólag a követség tagjainak nem volt tudomása az Oszmán Birodalom határain túl és történetesen épp Budán levő Oszmán-kori emlékműről. A török korból származó fürdőket látogatva Nuri effendi még paleográfiai ismereteiről is számot ad azzal, hogy megpróbál kisilabizálni egy jobbára már alig olvashatóvá vált Oszmán-kori feliratot. Megállapítja, hogy a fürdőt [Szokolli] Musztafa építtette a felirat szerint.

Szokolli Musztafa annak a Szokolli Mehmednek az unokaöccse volt, aki egyebek közt nagyvezírként Szulejmán szultán halála után a végső rohamot vezette Szigetvár ellen 1566-ban.

Szokolli Musztafa 1568-ban lett budai pasa – s egészen 1578-as kivégzéséig ő volt a leghosszabb ideig e cím birtokosa. 10 éves pasasága idején számos fürdő, mecset, karavánszeráj építése fűződik a nevéhez Budán – az általa épített Császárfürdőben egészen a XIX. század elejéig látható volt egy felirat, mely az utókor legnagyobb szerencséjére még azelőtt megörökítésre került, hogy eltűnt volna. Dr. Linzbauer Xavér Ferenc (1807–1888) 1837-ben megjelent Die warmen Heilquellen der Haupstadt Ofen im Königreiche Ungarn című művéhez Sztankovits Lipót készített egy másolatot az akkor még látható feliratról. Liber Endre 1934-ben megjelent  Budapest fürdőváros kialakulása című művének I. kötetében közli is a felirat másolatát és annak Veress Endre általi fordítását: „Mohamed futása után a 978-ik (Kr. u. 1570) évben Szokoli Musztafa pasa nagyvezér. Ha a tiszteletekben gazdag nagyvezér békeidőben vagyonát jótékony művekre fordította, ez nem csoda; hisz ő mindenkor a próféta hagyományai szerint cselekedett. Ő egy fürdőt épített, amelyhez hasonlót az ég még nem látott. Boldog hon a neve, szolgáljon például. Musztafa pasa építette a fürdőt, amelyre mindenki a legnagyobb elragadtatással tekint.” Ugyanebben a művében Liber Endre azt is megjegyzi: „A Császárfürdő nagy gyógyudvara építésekor ennek [a feliratnak] nyoma veszett. Ezt a táblát 1867-ben Linzbauer már csak fényképen tudta megmutatni a Budára érkező Abdul Aziz szultánnak, aki közzététette 1867-ben igen kevés példányban kiadott „Führer Seiner Majestät Sultan Abdul Aziz Khan bei Besichtigung der türkischen Baudenkmäler in Ofen” c. művének 5–6 oldalán, a különböző szövegolvasásokkal és magyarázatokkal együtt.”

A követség – a korabeli beszámolók alapján igen tartalmasan eltöltött rövid látogatása után – 1835. február 15-én Bécs felé hagyja el Budát, útban London felé.

A folytatásban pedig álljon itt a korabeli magyar sajtó beszámolója a török követség 1835-ös látogatásáról.

A Jelenkor című, 1832 és 1848 között megjelenő politikai lap 1835. február 18-i számában az alábbi hírre bukkanhatunk:

„Február 14kén dél előtt 11 óra tájban érkezett meg Zimon és Eszék felé jövén, Budára a’ török portának Londonba menő követe Beylikdschi (másodrendü külminister) Nuri effendi ’s elindult Bécsnek 15kén délután 5 órakor. Kiséretéhez tartozik: Talat effendi, követségi első és Töwfik effendi második titoknok; Janko Vogardes samosi fejedelemfi, török udvari tolmács; (ki francziául Konstantinápolyban tanult meg) Bekir bey pattantyus ezredes; Emir bey alezredes, hat tengeri katona-kadet, kik Angliában tanulni fognak ’s egy török pap. Zimonból Bécsig kiséri egy ausztriai cs. k. tolmács, és a’ belgrádi basa tolmácsa Ahmed. Az egész utazó személyzet, török cselédséggel együtt áll 33ból. Megnézte az említett török követ szombaton hozzája tartozó főbbjeivel, Döbrentei Gábor k. tartománybiztos ur által vezetve, kit nagymélt. Mérey Sándor ő exja, mint az országbeli tartománybiztosságok főigazgatója Tétényre eleibe is küldött, a’ királyi várt, a’ csillagásztornyot, jelen volt este a’ budai magyar játékszinben. Vasárnap megjárta a’ budai szőlők között temetve levő Tyul-Baba török szent sírja táját, a’ császár fürdőt, fegyvertárt, ’s tiszteletét tette 11 órakor nagymélt Mérey Sándor ő excljánál, 12kor báró Lederer Ignácz magyarországi hadkormányzó ő excljánál.”

A Jelenkor társlapja, a Társalkodó, mely szintén 1832 és 1848 között jelent meg, nem kevésbé jelentős szerepet játszott a reformkori ismeretterjesztés terén, mint maga a Jelenkor. A Társalkodó 1835. március 4-i számában az alábbi cikk olvasható az év februárjában Budán járt követségről:

„KÖZLÉSEK ’s ÉSZREVÉTELEK

a’ február’ 14 ’s 15kén Budán járt török Követségről.

Miket tehet egy halandó – milliónyi halandókkal trónuson! A’ hajdan turbános, bőbugyogóju, három négy papucsú, kaftános, és schawlokkal körültekercselt régi törököket láttuk itt – ’s mikép? atilla-szabásu kaputban, pantalonnal, fénymázos csizmával, hosszu egyenes karddal. Csak a’ szakál, csak a’ veres magas sapka, most kék hosszu selyem-bojttal még maradványjel. IIdik Mahmud (szül. 1785ben jul. 20kán) mostani szultán tevé ezt, ki az elődei ellen sokszor felzendült jancsárokat iszonyú mészároltatásaik után eltörlé 1826. jun. 17kén, ’s azóta valamint uj hadisergeit (Askeri Muhamedije) europailag öltözteti ’s gyakorolja, ugy polgári tisztjeire is franczia, angol és német vagy általjában szólva europai köntösöket ad. Milly forrongást szült ez az örök-régihez ragaszkodott 25 milliónyi török népben, gondolható. Szabásuk orosz, ’s különös, hogy most a’ török azon népet utánozza, mellyre ez előtt mintegy másfél századdal I Péter czár, erőszakosan huzatta Pétervára’ kapuinál az europai kaputot, ’s mellynek ugyanazoknál vagdaltatá-le szakálát. –

Ugyan IIdik Mahmud’ zultán’ dicséretes példájánál fogva a’ bort is örömmel elfogadja már a’ török. N. mgu Mérey Sándor ő Exjánál délelőtt 11 órakor kanapé előtti asztal vala terítve süteményekkel, gyümölccsel, kávéval, theával, ’s miután Beylikdschi Nuri effendi és főbb kisérőji azokból ettek ’s ittak, a’ pezsgőt, malagait és ménesit is felhajtják. Utóljára fordulván-elő a’ ménesi, Bekir bey ezredes azzal fogadta-el: „Annyi volt már szivességből a’ más két előbbi bor, hogy a’ ménesiből csak azért iszom, mivel magyar bor.” (’S e’ szót: ’magyar’ épen ugy mondotta-ki, valamint a’ többiek is mindig, mint épen a’ magyar saját kimondás hangoztatja). Igy fogadának-el tejes kávét és bort b. Lederer Ignácz, magyarországi hadkormányzó ő Excjánál is. A’ bor imígy kereskedési ág leszen majd mindinkább a’ mohammedieknél is. – A’ csillagásztoronyban utazóink nagyon gyönyörködtek. Ők legelőször láttak ilyent. Albert Ferencz, csillagászi segéd ur, torokfájása mellett is készséggel igazította pontra a’ telescopiumot ’s azon által Jupiter épen igen tisztán látszott. Nuri effendi különösen örvendett, Emir bey ezredessel; egy szelet papiroson a’ török kalendáriom ’s a’ csillagok’ főbb adatai valának ’s azok szerint több kérdést tőn. Albert ur a’ két pattantyús török ezredesnek, egy francziául irt mathematikai munkát ada emlékezetül. A’ toronyban megfázást a’ sebéd ur’ szobájában rhum- és pálinka-ivással kivánták elüzni.”

A cikk így folytatódik:

„Midőn Döbrentei Gábor k. tartománybiztos ur elmondotta Tétényben a’ Beylikdschinek, mik Budán ’s Pesten látásra érdemesek, mindent készséggel kivána majd helytt léve látni; különösen pedig maga kérdezősködött: ha láthat-e többféle gyárokat? Hanem játékszinbe jövetellel is megkináltatván, hogy igy estéje mulatva teljék-el, azt felelé: „Sajnálom, de oda nem megyek; mert Budán bizonyosan magyarúl játszanak ’s ugy nem tudok.” Tánczjátékra hivatását azonban mingyárt elfogadta. Ujság volt előttük a’ tánczjáték is. Eleinte csak meghivás iránti kedvezésből rövid ideig maradni volt szándékuk, de majd végig maradtak. A’ magyar játékszínnek, mióta Budán van, ezen nap volt legtöbb jövedelme. Adatott bérletszünéssel: Báj-rózsa. Nuri effendi az ő udvari tolmácsával, Janko Vogarides-szel Mérey Sándor ő Excjával volt annak logéjában, ki a’ kisérőknek még két loge-zsát ajánlotta. – Hogy a’ török nem is képzelhete egyéb nyelvü játékszint Budán, Magyarország’ fővárosában magyarnál, az bizonyos örömmel vegyes fájdalom lehet a’ magyarnak, a’ ki tudja, hogy ns. Pest vmgyének csak hazafiui tetemes áldozatai tartják e’ társaságot, ’s most a’ részvétlenség miatt félő elmulhatása. ’S akkor jöhet ide külföldi, Konstantinápolyból, Pétervárból, Párisból, Philadelphiából és Londonbul, honnan mindenünnen vala már kettő három a’ budai magyar theatrumban, ’s előre hivén, hogy itt csak azt lát – jöhet majd megint ’s a’ nemzeteit elenyészve hallandja. Magyar nép! a’ nemzeti becsület nagy kincs, fön kellene tartani!

Hogy a’ magyarban és törökben egyező értelmű szók vagynak, azt a’ törökök is jól tudják. Erről esvén szó, Beylikdschi Nuri effendi maga mondá mingyárt ezen hason-éretelműeket: „kapu, árpa, vezér, kalpag.”

Azon Tyúl-Baba nevű török papról, ki a’ budai szőlőhegy’ ponkján a’ császárfürdő felé van szó szerint eltemetve, ’s kinek sirja’ tájára mint szentélyhez dervischek szoktak időnként ide zarándokoskodni, e’ törökök semmit sem tudtak. Ugy látszik, az ujabb török polgári és katona-rendű világ is felejti a’ szenteket ’s csak a’ dervischek’ klastromai tartják-fen emlékezetjöket. Azonban a’ megemlítésekor igen hajlott  Nuri effendi a’ megnézésre. – A’ császárfürdő különös örömmel lepte-meg az egész törökséget. A’ mint Nuri effendi legelőször a’ nádori fürdőbe vezettetett, tüstént még délelőtt fürdeni akart. Tevé azt látogatásai’ végeztével délután elindulta előtt. Elolvasta leguggoltan az ott tudva levő kövön a’ török felirást, ’s vele együtt a’ követségi két tolmács ’s a’ két ezredes. Nuri azt mondá reá: hogy elolvasása az elzúzott betűk miatt bajos, ’s csak annyit leeht belőle kivenni, hogy a’ fürdőt ott Mustapha basa építette.”

Végül így zárul a cikk:

„Arról, mikép bírta egykor a’ Török Buda várát, semmit se szólottak, valamint vezetőjük sem hozta-elé nekik. Midőn e’ fegyvertárban a’ két török zászló muttatott-meg nekik, Döbrentei ur azt mondá mosolyogva: megengedjen a’ Beylikdschi, hogy a’ török elleni győzelem’ jeleit is magyarázza. Nuri visszamosolygott. Bekir bey ezredes pedig azt mondá tüzzel: „Az semmi; egyszer egyik, másszor másik győz, ’s a’ csatában keménynek kell lenni, de aztán öleljük egymást.”

Nuri effendihez követségi társai ’s cselédei vonzódást mutattak; látszik, hogy velök jól bánik. Általjában barátságos jó indulat fejledezett belőlük. Készséggel, szivesen fogadtak-el minden ajánlást. Tétényen, a’ tartománybiztos ur meghítta Nuri effendit reggel 7½ órakor, midőn rizskásás juh-husukat ’s egyéb török étkeikre pálinkájokat elköltötték, tek. Daróczyné asszonysághoz kávéra, gyümölcsre; egyszeribe igérkeeztt ’s azután kisérőivel együtt gyalog el is ment. Mikor Budán mene hozzájok a’ tartományi biztos ur, már elébb látott ismerősüket barátságosan ölelték. Igen jól esett neki az említett itteni megvendégelésük, mellyben nm. Mérey Sándor ő Exjnál m. Ocskay Antal püspök és helytartói tanácsos ur emlékül adá Nurinak az ausztriai és franczia háboru’ törökül leirt historiáját nyomtatásban. „Milly barátságos ország ez a’ magyar! – mondták – mióta benn utazunk, mindenütt jót tapasztalunk.”

De a’ kiváncsiság, ezen utazók’ látásához – az szörnyű volt! Azért-e, hogy az europai köntösben levő törököt, hogy a’ Budát egykor elpusztitottak’ ivadékait lássák, vagy férfiakat, kik egy feleségnél többet is tarthatnak, szemlélhessenek. Ha rendre szólítás nem történik, a’ nép Nurinak szobájába ileltlenül tolakodott volna bé. Illyet tudatni ez alkalommal azért szükséges, hogy más efféle esetkor a’ nép is értse, mennyire kell neki az illedelmet föntartani.”

Gül Baba síremléke pedig – a korabeli magyar sajtó szerint – a későbbiekben sem maradt az Oszmán Birodalomból érkező látogatók nélkül, ahogy erről majd a folytatásban olvashatunk.

A cikk írása során felhasznált fenti idézetek megtalálhatóak az Arcanum Digitális Tudománytárban.

Horváth Krisztián – Türkinfo