Hidrellez, a törökök tavaszünnepe

A keleti civilizáció népei életüket a szoláris naptár rendjéhez igazították. A búzát akkor vetették, amikor a Fias­tyúk együtt mozgott a Nappal – ez novemberre esett, az árpát, ami bármi­lyen földdel beérte, az őszi napéj­egyenlőség idejétől kezdték vetni, a rizst pedig februártól palántázták.

Egyiptomban, Iránban és Indiában az év kezdetét a Nílus, a Gangesz és az Indus áradásához igazították, ami a nyári napforduló körül következett be. Valamennyi országban ekkor került sor a Navaszardi ünnepére, amikor az este beköszöntével hatalmas serpe­nyőkben parazsat izzítottak, másnap pedig mindenki meghintette magát víz­zel.

„Ez az ünnep az időszámításunk előtti első évszázadokban terjedt el a földközi-tengeri országokban. Volta­képpen az ősi évkezdés hagyományát őrzi a törökök Hidrellez-napi ünnepe. Jóllehet, a mohamedán országokban a koráni holdhónapokhoz igazodtak – ezeket is többször megreformálták azonban Törökország egyes vidékein, így Usak környékén még ma is számon tartják a 45 napos hónapbeosztást. Sőt, a hivatalos Gregoriánus naptár mellett él a gyakorlatban a mohamedán idő­számítás, amely 622-től, Mohamed Mekkából Medinába költözésének ide­jétől, a „nagy futástól” számlálja az éveket; és egy másik időszámítási rendszer is, amelyben a szoláris naptár alakította rend a mérvadó. E szerint a fedeztetés, megtermékenyítés havával, márciussal kezdődik az év, április a földműves-munkák hava, május a no­mádok számára fontos, a legeltetés megkezdésének ideje (ekkor hajtják nyájaikat a Torosz fennsíkjaira), június a cseresznye hova, július az aratás, augusztus a szántás, földmunkák hava, szeptember a bőség, a füge, a szőlő érésének ideje, október ismét a föld­munkáké, november pedig a kos hava.”

A különféle naptárreformok ellenére maradt fent a török népek hagyomá­nyaiban az ősi ünnep, melyet tavaszün­nepnek (bahar bayrami) mondanak. A Gergely-naptár szerint május 6-ra esik ez a nap. Elsősorban a nomád pászto­rok számára jeles nap, ugyanis a ván­dorló legeltetés évente ismétlődő rit­musa a nyári és téli napfordulóhoz kötődik leginkább. Ekkor indulnak nyájaikkal a hegyi legelőkre és a téli napforduló idején kezdik meg levonu­lásukat a déli, védettebb, melegebb éghajlati-, vidékre.

Minden török nép számára nagy ünnep Hidrellez napja, mely szokásrendjét illetően többé-kevésbé egységes képet mutat a Balkán­tól Anatólián át Közép-Ázsiáig. Bár az ünnep neve az iszlám vallás két jeles prófétájához kötődik, Orhan Aci­payamli, a török folklór kiváló kutató­ja kategorikusan kijelenti, hogy semmi köze a mohamedán valláshoz. Szerinte olyan ünnep, melyet a törökök Közép-Ázsiából hoztak magukkal.

1 of 7

Elnevezésére több változatot isme­rünk. Az egyik szerint Hidrellez (Hidi­rilyaz) Hizir és Ilyaz nevű próféták nevének összevonásával keletkezett. Hizir a szárazföldön vándorolt, Ilyaz pedig a tengerek ura volt. Hizir neve az arab eredetű „zöld” jelentésű szóból származik. Szerencsét hozó prófétának tekintik. Mindketten vándoroltak, s minden év május 6-án valamely réten találkozva beszélgettek. Találkozásuk nyomán a rét kizöldült, a vizek megso­kasodtak, újjászületett a természet. A nép ezen a napon a próféták találkozá­sát ünnepli.

Egy másik legenda szerint Hizir fér­fi, Ilyaz pedig nő volt. Valaha két ilyen nevű fiatal élt, akik halálosan egymás­ba szerettek, ám sorsuk csak egyszer hozta össze őket. Május 6-án egy réten szerelmeskedtek, majd nyomban meg is haltak. A nép ezen a napon a szerel­met és a belőle fakadó új életet ünnep­li. György barát 1438-58 között írt feljegyzésében az alábbiakat közölte: „Hizir-Ilyász két név összetételéből jött létre. Hizir a mohamedán népeknél sokféle alakban megjelenő személy, akit a törökök prófétának tekintenek, s aki többnyire a szükséget szenvedők­nek siet segítségére, illetve aki a termé­szetet megújítja. Ilyász a bibliai Éliás próféta törökösített változata. Abban is hisznek, hogy a két próféta édestestvér, együtt az életvize forrásánál, és min­den évben együtt zarándokoltak Mek­kába. „Mindhárom változat azt igazol­ja, hogy a bőséget, termékenységet, az élet megújítását kapcsolják ehhez a naphoz. A bőségvarázslás egész évre szól, s leginkább ezt célozzák a Hidrel­lez-napi rítusok.

Az ünnepi előkészületeket legtöbb helyen már április közepén megkezdik. Kimeszelik, alaposan kitakarítják a há­zakat, rendbe szedik a szerszámokat, felgereblyélik az udvart, új ruhákat varrnak, és levágják a juhokat – mert Hidrellez napján tilos állatot ölni, rü­gyet törni, egyáltalán az élet minden­fajta megnyilvánulása ellen véteni. Ha Hidrellez napja péntekre esik, ak­kor aznap, ha nem, akkor a következő pénteken a délutáni ima után kovászta­lan lepényt (gözleme) készítenek. Réz­edényben este felakasztják egy fára, ha másnapra megduzzad, jó esztendő, bő termés várható, ha nem, jó lesz felké­szülni az ínséges évre.

Az ünnepet megelőző napon a kert­ben levő hagymák közül kiválasztanak egyet, s két zöld szárát egyenlő hosszú­ságúra vágják. Az egyik szárra fehér (ennek a neve Baliti), a másikra vörös szalagot (Boliti) kötnek. Másnap haj­nalban megnézik, s ha a piros szalagos nőtt valamelyest, a kívánság teljesül, bő termés várható, ha a fehér, akkor nem. Általános szokás, hogy az ünnep előestéjén az asszonyok kimennek a ház kertjébe, s apró gallyakból a család minden tagja számára egy-egy kis há­zat készítenek. Ezáltal minden rászoru­lót hozzásegít Allah egy takaros ház­hoz.” Úgy hiszik, csak kívánni kell, és mindenki vágya teljesül. Aki kertet szeretne, gödröt ás, és zöld ágakkal ülteti tele; aki gyermeket akar, apró ágakból bölcsőt készít és ringatja; aki gazdagságot, pénzt szeretne, papírból „aranyat utánzó” nyakláncot akaszt a nyakába. Az eladósorban lévő lá­nyok a zöld ágakra piros szalagot, rongyokat kötnek, hogy még ebben az évben férjhez mehessenek.

Minden vidéken ismert szokás, hogy Hidrellez estéjén a lányok, asszo­nyok összegyűlnek. Közülük egy kis­lány cserépfazékba zálogul apró tár­gyakat (karkötőt, nyakláncot, pénzt) gyűjt, zöld ágat tesz közé, majd vízzel tölti a fazekat. Tetejét lekötik vörös vászonnal, és tükröt borítanak rá. A kert egyik rózsafája alá teszik éjszaká­ra. Másnap (Hidrellez napján) ismét összejönnek. A legidősebb asszony fe­jére menyasszonyi fátylat terítenek, s ráteszik a cserépfazekat. Az edénybo­rító vörös vásznat egy 7-8 éves forma fiúcska fejére borítják, aki előhúzza a cserépfazékba dugott zöld ágat és a tárgyak valamelyikét. Akiét kihúzta, örülhet, igen szerencsés évnek néz elé­be. A többi tárgyat benne hagyják a fazékban, s a benne lévő vízzel meg­paskolják az arcukat, „lemossák a sze­rencsétlenséget”. Közben persze éne­kelnek, vigadnak.

Ispartában szokás a lányokat vízzel locsolni, hogy frissek, egészségesek le­gyenek. Hidrellez reggelén az útke­reszteződésben rongyokat égetnek. Aki a tüzet átugorja, egész évben egészséges lesz, vagy ha beteg, meg­gyógyul.

Amikor végre elérkezik az ünnep­nap, mindenki tiszta ruhát ölt, a lányok fehéret vesznek magukra, s a falvak, városok apraja-nagyja kimegy a zöldbe ünnepelni. Az egész napot együtt töltik a barátok, rokonok. Kosaraikat meg­rakják a már előre elkészített ételekkel, és vidáman múlatják az időt. Táncol­nak, énekelnek. Bár nem hivatalos ün­nep, nincs ember, aki valamilyen mó­don ne emlékezne meg róla.

A városi és a falusi ünnep megren­dezése között kevés eltérés látható. A leglényegesebb talán az, hogy a városi parkokat, ligeteket ellepik a kereske­dők, ajándéktárgyakat, édességet és az éppen divatban lévő portékákat kínál­ják. Egyre inkább hasonlít az európai majálisokhoz.

Bartha Júlia

A cikk eredetije megjelent a Jászkunság 1992/6. számában.