Török birkózók magyar edző keze alatt: a modern török birkózás kezdetei a két világháború között

Törökország az újkori olimpiák történetében szép eredményeket ért el birkózásban: a legutóbbi, 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpián pl. az előkelő 5. helyen végzett összesítésben – egy arany, egy ezüst és két bronz került a török birkózók nyakába. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy a birkózás terén amúgy is szép hagyományokkal bíró ország modern kori birkózósportját egy magyar edző, Péter Rezső alapozta meg.

A modern Törökország születésekor az élet számos területén magyarokkal is találkozhatunk – így volt ez a modern török birkózósport kialakulása körül is.

A birkózásnak – nevezetesen az olajbirkózásnak (yağlı güreş) – évszázados hagyományai vannak Törökországban.  Csupán az érdekesség kedvéért nem árt azt sem megjegyezni, hogy Törökország újkori olimpiai érmeinek döntő többségét történetesen éppen birkózásban szerezte. A modern kori török birkózás kezdetei azonban egy magyar edző nevéhez nyúlnak vissza: ez a bizonyos edző Péter Rezső volt.

Péter Rezső Magyarországon

Az 1891-ben született Péter Rezső birkózói karrierje hamar felívelt: a Pesti Hírlap 1917-ben már arról ad hírt, hogy a MÁV színeiben a könnyűsúlyban biztos győzelmet aratott Mozák Árpád és Székely Károly felett. Nem sokkal később, 1918-ban Pétert már az FTC színeiben látjuk viszont: meg is nyeri at FTC első országos bajnoki címét kötöttfogásban, középsúlyban. 1920-ban Budapest-bajnokságon aranyérmet nyert, az országos bajnokságon pedig ezüstöt. Péter ugyanekkor már trénerként is dolgozott a klubnál, ezzel kapcsolatban a korabeli sajtó is elismerően nyilatkozik róla:

„Péter Rezső, az FTC amatőr trénere szép munkát végzett az ifjú gárdával, a mely alapos készültséggel tett tanúságot. A verseny keretében Szántó Árpád (BAK) Péter Rezső (FTC)-vel, Csillag Miklós (MTK) magas színvonalú iskolabirkózást mutattak be.”

Nem sokkal ezt követően Péter átigazol az MTK-hoz, de edzőként máshol is vállal munkát.

Az egészen bizonyos, hogy Péter az 1923-ban alakult török birkózószövetség meghívására már 1924-ben járt Törökországban, de úgy tűnik, a török birkózás melletti hosszabb távú elköteleződésére még várni kellett.

Török birkózók magyar edző keze alatt

A Sporthírlap 1925. július 23-i száma arról számol be, hogy a Magyarországon edzőként dolgozó Péter minden jel szerint megválni készül akkori állásától, s egy olyan egyesülethez készül, ahol a birkózás éppen erős fellendülésben van:

„Péter Rezső megválik az MTK-tól. A kitűnő magyar birkózótréner, aki most van életének legjobb formájában, eddig a hét három napján az MTK birkózó gárdáját tanította, a másik három estén pedig a MÁV gépgyáriakat. Értesülésünk szerint Péter Rezső rövidesen megválik az MTK-tól és egy másik nagy egyesülettel tárgyal, amelyben a bírkózósport most indult nagy fellendülésnek.” 

Péter nagy lendülettel lát neki a munkának: az első komolyabb megmérettetés 1927-ben, a Budapesten megrendezett Európa-bajnokságon vár a magyar edző török birkózóira. A Nemzeti Sport 1927. november 2-án ezt írja a Péter Rezsővel, a török csapat edzőjével készült interjújában (bár a cikkben Péter Józsefként említik):

„Nagyszerű a kedély valamennyi táborban, de különösen a törökök keltenek feltűnést. A legnagyobb komolysággal érdeklődnek magyar ellenfeleikről, akiknek adatait és testméreteit szorgalmasan jegyzik, mert meggyőződésük, hogy csak mi leszünk rájuk veszélyesek.

Péter József [sic!], a török bírkózók szövetségi trénere tanítványairól és a török bírkózósport jelenlegi helyzetéről így nyilatkozott:

– A török kormány nagyon sokat áldoz a bírkózásra. Az anyag kitűnő, csak az a baj, hogy egyetlen versenyző sem akar a vesztesek táborában lenni és ha valami kis sérelem éri, azonnal felhagy a versenyzéssel és így a munkám kárba vész, mert mindegyik győzni akar minden alkalommal.

Hosszú időnek kell még eltelni, amíg megfelelő sportintelligenciára tesznek azért a török bírkózók; akiknek jó része olyanokból kerül ki, akik sem írni, sem olvasni nem tudnak.

A legtehetségesebb tanítványom egy 100 kilós óriás, Mehmed, aki még csak 22 éves; a legjobb matéria, amit még eddig láttam.

Marhahajtsár volt, most katona, teljesen analfabéta, de a bírkózás művésztében máris meglepő kvalitásokról tett tanúságot. A jövő egyik nagy bírkózóját látom benne, aki azonban most még nem lesz veszélyes, aminthogy egyetlen török reprezentáns sem nagy klasszis, ami könnyen érthető. Tanítványaim tanulni jöttek Budapestre.” 

A budapesti Európa-bajnokság előtt a magyar edző kifejezetten visszafogott nyilatkozata ugyan már láttatja a török birkózókban rejlő lehetőségeket, de távolról sem elbizakodott azok akkori, 1927-es esélyeit illetően.

Az első eredmények: az 1927-es budapesti Európa-bajnokság

A Nemzeti Sport által Mehmed néven említett 22 éves bírkózó Mehmet Çoban 1905-ben született Balıkesirben. Katonaidejét töltötte, amikor olajbirkózásban mutatott teljesítményére felfigyeltek felettesei; ekkor vette kezdetét professzionális karrierje is. Ahogy azt fentebb Péter Rezső korabeli nyilatkozatában is olvashatjuk, igen ígéretes tehetség volt.

Péter Rezső fentebbi, kifejezetten szerény nyilatkozata után tovább árnyalja a képet a Sporthírlap 1927. november 3-i számában megjelent alábbi írás, melyből az is kiderül, hogy Péter Rezső új munkahelyén egyelőre távolról sem gondol a Magyarországra való hazatérésre:

„Péter Rezső, a török olimpiai keret mestere, meg van elégedve tanítványainak fejlődésével, de hibáztatja az angorai sportfunkcionáriusok ténykedéseit. Szerinte minden sportág vezetésére magyar szakember kellene alkalmazniok, akkor nem történne meg, hogy 15 métert dobó diszkoszvető reprezetnálja országukat nemzetközi versenyen. Egyébként a török birkózók tenyerükön hordozzák őt, számításait megtalálja és feleségével együtt nem is gondol egyelőre a hazatérésre.”

Hamarosan az első mérkőzésekre is sor kerül: Mehmet győzelmet arat a francia Dame felett.

A Sporthírlap 1927. november 5-i számában arról is olvashatunk, hogy – talán nem is olyan különös módon – a magyar közönség kitüntetett figyelemmel és szimpátiával szurkol a magyar edző török tanítványainak a bajnokság során:

„A közönség tüntető szimpátiája kedves módon nyilvánult meg tegnap is a kitűnő törökök és nagyszerű mesterük, Péter Rezső iránt, akik kétségkívül ki is érdemelték az elismerést, mert szívvel, igazi lelkesedéssel küzdöttek és a nagyszerű nehézsúlyúnak, Mehmednek pompás győzelme után a francia Dame ellen, percekig dörgött a tapsvihar.” 

Néhány nappal később Mehmet végül a bírók döntése alapján alulmarad a technikailag felkészültebb német Müllerrel szemben. Ehhez képest különösen érdekes a Nemzeti Sport 1927. november 8-i összefoglalóját is elolvasni:

„Érdekes jelenséget figyelhettünk meg az európabajnoki küzdelmek során. A nézők serege annyira beleheccelődött a magyar érdekek védelmébe, hogy sovinisztaság dolgában már nem is kell külföldre menni. És ez így van helyesen, mert az állandóan udvarias és indokolatlanul lovagias magatartásnak már sokszor megittuk a levét. Persze azért inkorrektségig nem fajult soha a viselkedése.

A remek internacionális mezőnyben két fajrokonunk is küzdött. A törökök és az észtek. Míg azonban Péter Rezső tanítványaiért még drukkolt is a közönség, az észtek iránt csöppet sem tudott fölmelegedni, mert – nagyon tudtak és a győzelmek kierőszakolásában még a faultoktól sem riadtak vissza. […]

A török gárdából Mehmed, az óriás, egyszerre a közönség kedvence lett. Csodálatos erejével bámulatba ejtett mindenkit. Ellenfeleit annyiszor emelte ki, ahányszor akarta. Pitlasinszky, a volt híres világbajnok szerint Mehmed a legerősebb ember, akit eddig látott és ha csak egy kissé is megtanul bírkózni, verhetetlen lesz. Mehmedben tetszett a haja is, amely centiméterenként födte csúcsos koponyáját. A ritkaszép haj titka az, hogy a Herkulest gyerekkorában megskalpolta az anyja, mert ótvaros volt a feje.”

A beszámoló minden rövidsége ellenére is rendkívül összetett kérdéskörrel foglalkozik – egyúttal remek példát láthatunk arra, hogy bizonyos, a közgondolkodás egyes szegmenseit akkoriban meghatározó elemek hogyan találtak maguknak utat még a sportújságírásban is: a sport mellett van itt szó „sovinisztaságról” és „fajrokonokról”, a magyar közönség észt és török versenyzőkhöz való viszonyulásáról, a lengyel Władysław Pytlasińskiról (1863-1933) [a korabeli cikkben Pitlasinszky írásképpel] és az ő Mehmetről alkotott véleményéről, de még Mehmet hajáról is. A budapesti Európa-bajnokságot követően a korabeli újságíró (Fábián Pál) pedig így ír Mehmetről:

„A legkomolyabban állítom, hogy az amszterdami olimpiászon fogadni mernék a Mehmed bajnokságára. Ez a tevehajcsár csupán egy éve, hogy városba került, azóta, amióta katonasorban él. Négy hónapja, hogy rettenetes erejétnek hírét vette Péter, az olimpiászig még eltelik kétannyi. Mehmed intelligens fiú, már le tudja írni a nevét, ha csak törökösen is, az írásmesterség kezd a sajátja lenni. Azután Mehmednek nem is kell annyit tanulnia, mint más birkózónak. Az ő erejével sokkal kevesebb is elég a győzelemhez. És ki győzhetné le a tanult Mehmedet?” 

Az 1927-es cikk írója a budapesti Európa-bajnokság eredményeit tekintve kísérli meg felvázolni olvasói előtt a török birkózás jövőbeli lehetőségeit, egyben utal a közelgő 1928-as amszterdami nyári olimpiai játékokra – ahol természetesen a Péter Rezső által felkészített török birkózógárda is részt vesz.

A török birkózás élre tör

Az Oszmán Birodalom az első világháború előtt két nyári olimpián (1908-ban és 1912-ben) is képviseltette magát, összesen három sportolóval, de kevés sikerrel. Legközelebb török sportolók csak 1924-ben jutottak ki olimpiára – érdekes módon az 1928-as olimpián nem Mehmet Çoban, hanem már az 1924-es olimpián feltűnt Tayyar Yalaz jeleskedett, aki nyári olimpián először szerzi meg országa számára az előkelő negyedik helyezést. Később, 1938–1943 között Tayyar Yalaz volt a török birkózószövetség elnöke.

Törökország ugyanakkor 1931-től részt vesz a Balkáni (Atlétikai) Játékokon is, ahol viszont Péter tanítványaként Mehmet 1933-at követően összesen öt alkalommal szerez aranyérmet, egyszer pedig ezüstöt; későbbi pályafutása során még egy Európa-bajnoki bronzzal is hazatér.

Az 1924–1936 közötti időszakban, a Péter Rezső keze alatt felnövekvő török birkózónemzedék igen szép eredményeket ér el nemzetközi versenyeken: megszületnek az első olimpiai érmek is. Törökország első olimpiai érmeit (és egyben első olimpiai aranyérmét) az 1936-os berlini olimpián szerzi meg – történetesen éppen birkózásban. Yaşar Erkan (1911-1986), aki kötöttfogású pehelysúlyban szerzi meg Törökország számára az első olimpiai aranyérmet, már 1933-tól képviseltette magát hazája színeiben különböző nemzetközi versenyeken. 1933-at követően három egymást követő évben, majd negyedszerre 1937-ben is aranyérmet szerzett a Balkáni Játékokon is.

Péter Rezső egy másik tanítványa, Ahmet Kireççi (1914–1978) már 1931-től tagja a nemzeti válogatottnak; 1932-ben súlycsoportjában aranyérmes a Balkáni Játékokon, az 1936-os berlini olimpián pedig a szabadfogású birkózás középsúlyú bronzérmese – ez egyben az első olimpiai bronz Törökország számára (egyben az első török érem szabadfogásban). Az 1948-as londoni olimpián Ahmet Kireççi aranyérmet szerez kötöttfogásban a nehézsúly kategóriában – ezzel ő az első török birkózó, aki mind szabad-, mind kötöttfogásban olimpiai érmet szerzett.

Ugyan Péter Rezső az 1936-os olimpiát és volt tanítványai későbbi teljesítményét már csak távolról kísérhette figyelemmel, mégis elmondható, hogy a modern Törökország birkózósportja sokat köszönhet az ő munkásságának: az, hogy a török birkózók egyre jobb teljesítményeket értek el a nemzetközi versenyeken, vitathatatlanul Péter Rezső érdeme is.

Külön sajnálatos, hogy az 1932-es, Los Angeles-i nyári olimpián Törökország nem vesz részt – az 1936-os berlini olimpián pedig már nem Péter Rezső a török birkózók edzője.

Péter Rezső, a fotós

Az új és modern Törökország első évtizedei számos változást hoztak a hétköznapokban: új országhatárok, államforma, főváros, öltözködés, írás, szekuláris állam – s ebben a hatalmas méretű átalakulásban csupán egy apró, ám nem kevésbé értékes mozzanat a török sport, azon belül pedig a török birkózás helyzete. Az eredményeket figyelembe véve utóbbiban nem kevés szerepe volt Péter Rezsőnek is. A modern Törökország birkózósportját megalapozó edző azonban nem csupán edzői minőségében volt jelen Törökország hétköznapjaiban 1924–1936 között, de szenvedélyes fotósként arra is alkalma nyílt, hogy megörökítse az átalakuló és modernizálódó Törökországot. Az országban utazgatva nem csupán a hétköznapok szereplőit vagy évezredes emlékeket tudott megörökíteni fényképen a kérdéses időszakban, hanem a kor talán leginkább meghatározó török személyiségét, Kemal Atatürköt is. Az átalakuló és modernizálódó Törökországot szemtanúként fotókon megörökítő Péter Rezső páratlan örökséget hagyott az utókorra – a birkózásban elért eredményeken túl is.

Nem messze a mai Atatürk Nemzetközi Repülőtértől, Isztambul európai oldalán található Florya, ahol Isztambul város önkormányzata 1935-ben egy nyaralót építtetett Atatürk számára. A Bauhaus-stílusban épült villa (Florya Atatürk Deniz Köşkü) jelenleg múzeum – építése idején és az azt követő években egészen haláláig viszont Atatürk számos alkalommal megfordult itt. Itteni tartózkodásai alkalmával többször is találkozott a helyiekkel és mindazokkal, akik hozzá hasonlóan maguk is úszni, pihenni jöttek a környékre. Ilyen alkalom volt az is, amikor Péter Rezső lencsevégre kaphatta Atatürköt – pl. 1935. június 30-án.

Annak ellenére, hogy a török birkózás 1936-ot követően inkább önerőből kívánta megoldani a nemzetközi versenyekre való felkészülést, s ennek következtében mellőzték az addig sikeres munkát végző magyar edzőt, Péter Rezső érdemei vitathatatlanok a modern török birkózás alapjainak lerakása során – olyannyira, hogy egykori tanítáványai évtizedekkel később is hívták Törökországba, ill. tartották vele a kapcsolatot, egészen 1960-ban bekövetkezett haláláig. A kor Törökországát fotókon dokumentáló Péter Rezső emlékezete pedig nem csupán egykori tanítványai és munkatársai számára lehetett érdekes, de napjainkban is érdeklődésre tarthat számot.

A cikkben közölt képek Péter Rezső hagyatékából származnak, melyeket unokája, Gáspár Tibor bocsátott rendelkezésünkre.

Horváth Krisztián – Türkinfo