Törökország és a Nyugat viszonya nem mindig volt zűrös

A NATO és az EU magas rangú képviselői is többször kifejezték aggodalmukat a törökországi katonai puccskísérlet óta zajló, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom egészét érintő tisztogatással kapcsolatban. A BBC History kérdéseire válaszolva két angolszász történész fejti ki, milyen hatással lehetett a múlt Törökország és a Nyugat jelenlegi viszonyára.

A törökországi modernizáció mindig is kétarcú és paradox volt: egyfelől bizonyítani akarták elkötelezettségüket a Nyugatnak, másfelől azonban arra is törekedtek, hogy kimutassák, nincs szükségük arra, hogy bármit is bizonyítsanak – szögezi le Rebecca Bryant, a London School of Economics kutatója. Ez már a Török Köztársaságot megalapító Mustafa Kemal Atatürk idejében is így volt, és nem idegen a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdoğan attitűdjétől sem, bár a módszerek tekintetében akadnak különbségek.

Évszázadokon át az Oszmán Birodalom Nyugat-Európa legközvetlenebb vetélytársaként, gyakran ellenfeleként a katonai és kulturális „másféleség” esszenciája volt. A 19. század végére a korábbi észak-afrikai és a Földközi-tenger keleti partvidékén fekvő oszmán területek közül jó néhányat európai hatalmak vettek birtokukba, és adósságai miatt a török állam erős függésbe került az európai bankoktól – csakúgy, mint manapság Görögország. Az első világháborúban Isztambul is az antant kezére került, és a győztesek kifejezték szándékukat, hogy a birodalom többi részét is felosztják egymás között. Atatürk a török függetlenségi háború (1919–1923) során fokozatosan legyűrte a külső és belső megosztó erőket, és a nyugati modernizáció programjával megőrizte Anatóliát és a legfontosabb központi területeket a további európai beavatkozástól.

Folytatás

Forrás: index.hu