Kislánykorom óta álmodoztam arról, hogy egyszer majd értem is eljön a szőke herceg fehér lovon, akivel három napig tartó hetedhét országra szóló lakodalmat csapunk és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mára már magam sem tudom eldönteni, hogy valóban mesébe csöppentem-e vagy a valóság ennyire meseszerű. A török hercegem eljött értem repülővel, majd megkezdtük a két hétig tartó esküvő- és lagzi sorozatunkat két országban. Mindez semmi, hiszen mindent egybevéve másfél éven belül háromszor mondtam ki a boldogító Igent, három különböző kontinensen ugyanannak a férfinak.
EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…
Volt egyszer, hogy a mesés Isztambulban két évvel ezelőtt megkérték a kezemet és ezzel kezdetét vette a nagy esküvőszervezés. Mivel a család és a barátok a világ minden pontján szét vannak szóródva, fel sem merült bennünk, hogy egy év alatt megszervezünk mindent, pláne, hogy azt sem tudtuk hány esküvőt szeretnénk: egyet vagy kettőt? A sors útjai kifürkészhetetlenek, így lett három esküvőnk. Az elsőt, másfél éve egyszerű volt megszervezni. Chicagóban a legszűkebb és legmeghittebb családi körben, a legnagyobb titokban és a legkisebb felhajtással, hivatalosan is egybekötöttük életünket. Ezután jött csak a neheze, kellett találni egy időpontot a következő nyárra, ami mindenkinek megfelelt. Több szempont is behatárolta az opcióinkat. Törökországban nyárra esik a Ramadan (30 napos böjt), amikor ők nem tartanak esküvőt, függetlenül attól, hogy vallásosak-e. Jogos, én sem hallottam még olyan esküvőről, amit karácsonykor, húsvétkor vagy épp pünkösdkör tartottak volna. Mivel idén a böjt június 17-től július 18-ig tartott, belőttük kényelmesen az augusztus közepét a magyar lagzi időpontjának. Ekkorra a külföldön élő rokonok, barátok is haza tudtak szabadulni hosszabb-rövidebb időre, a kiszemelt helyszín, fotós, videós, DJ, mind elérhetőek voltak, egyszóval minden szépen haladt.
Hello Magyarok!