A török-magyar kapcsolatok ma igen jónak mondhatók. Ha valaki ellátogat Törökország bármely településére, biztos lehet benne, hogy kedves mosollyal, barátsággal köszöntik. Minél délebbre utazik a kíváncsi vándor, annál jellemzőbb sajátságos vonásokat fedez fel.
Gaziantep Törökország hatodik legnagyobb városa, és a Délkelet-anatóliai régió legnépesebb települése. Szinte közvetlenül a szír határ mentén fekvő város nyugodtan éli hétköznapjait, a hajnali csendet csak a müezzin imára hívó hangja töri meg.
A város pisztáciatermelésének jelentőségére utal a növény török neve (antep fıstığı). És ha valaki ennek ellenére kételkedne a hihetetlen mennyiségű pisztácia jelenlétében, annak érdemes ellátogatni a legközelebbi piacra, ahol a finom csemege mindenféle formában, egészben, őrölve, pörkölve, vagy nyersen zsák számra kapható. De a helyi hangulatos kis vendéglők étlapjain is számos étel készül pisztáciával.
Ha pedig már az étkezésnél tartunk, érdemes odafigyelni a keleti kényelmekre. Az élvezetekre ugyanis a törökök a mai napig időt szánnak. Az ebédre legalább két órát illik szentelni. A hagyományos török éttermekre jellemzően, az étkezés után aromás vízipipára “gyújthatunk”.
Gaziantepet a világ legrégebben, megszakítás nélkül lakott települései közé sorolják. Az ókori Dolichenus (törökül Dülük) nevű település a mai várostól 12 km-re fekszik, a Szíriát és Mezopotámiát Belső-Anatóliával összekötő úthálózat egyik csomópontja volt. Kr. e. 1800 és 1200 között a Hettita Birodalom részét képezte, majd asszír kézre került. Kr. e. 334-ben Nagy Sándor hódította meg. Kr. e 190-ben a Római Birodalomhoz csatolták, Kr. u. 395-ben pedig Bizánc fennhatósága alá került.
A bizánci időkben a terület határvidék volt, a bizánci-arab összecsapások gyakori helyszíne, így várat emeltek a terület védelmére. 499-ben az Urfát és Diyarbakırt is érintő földrengés a várat földig rombolta, I. Justinianus (527–565) idején építették újjá. A bizánciak Tolonbh néven ismerték a várost, nem tudni, mikor kezdték el az Antep nevet használni. A város látnivalói közül az egyik legrégebbi a 12 bástyás Antepi vár, melyet a bizánci időkben építettek.
A várban őrzött látnivalók mellett érdemes utánajárni, hol láthatók kerengő dervisek. A dervisek a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben, aszkétaéletet élnek, kerengésükkel misztikus kapcsolatot teremtenek Allahhal. A különös, órákig tartó, néha levitálásba hajló tánc tehát egy fajta imádkozás, meditáció.
A török kultúra, vallás és hagyomány az iskolákban a tantervek része. A helyi Sanko középiskolában például a művészetek (többek közt a mozaik készítés, zene és táncművészet) oktatására különös hangsúlyt fektetnek.
A mecsetek látogatása szigorú feltételekhez kötött. A szent hely látogatásához ajánlott fejkendőt vinni és nem árt, ha a lábbeli felvétele nem jár bonyodalmakkal.
A török vendégszeretetre jellemző, hogy otthonukban is szívesen fogadják a Magyarországról érkező testvért. Étellel, itallal kínálnak, a beszélgetés a hosszú éjszakába nyúlik. Előkerül a jó bor, néhány hangszer és kezdődik a hajnalig tartó mulatság.
Gaziantep városától néhány kilométerre fekszik Antakya (Antiókhia), amelynek történelme Nagy Sándor halálával kezdődött. A makedón király egyik hadvezére, I. Antigonosz Monophthalmosz alapított várost az Orontész folyó partján Kr. e. 306-ban, Antigonia néven, amit utóbb I. Antiokhosz Szótér, a Szeleukida Birodalom királya saját magáról neveztetett el. Kr. e. 64-re a város Pompeius révén a Római Birodalom kezére került, hamarosan a birodalom harmadik legnagyobb városa lett, mintegy 300 000 ember lakta.
A kereszténység elterjedése után fontos keresztény központ lett, több fontos zsinatot is tartottak itt. A bizánci korban a várost hatalmas földrengés rázta meg, ami után lassan hanyatlani kezdett. 638-ban muszlim arabok hódították meg. 1517-ben az Oszmán Birodalomhoz került. Az első világháború után Szíriához csatolták, de Törökországnak 1938-ban sikerült elérni, hogy a Szíriát uraló franciák török kézre adják.Aki Gaziantepben néhány napot időzik, annak érdemes ellátogatni a mindössze 10 kilométerre fekvő, az Eufrátesz folyó partján lévő Belkıs (Zeugma) ókori romvárosba, ahol a múzeumban ókori, hatalmas méretű mozaikokban gyönyörködhetünk.
Egy kellemes hajókiránduláson megismerhetjük az elsüllyedt város történetét, amelyből ma már csak a mecset csúcsa emelkedik a víz felszíne fölé.
magyarno.com