Csókolom a kezét!

A Protokoll-etikett.hu honlapján olvastam, hogy a kézcsók Európában nem a férfiak és nők közötti kapcsolatban alakult ki, hanem a feudalizmus fejlődésével az egyre erősebbé váló főnemesek alárendeltségét volt hivatott jelezni a királlyal szemben. Polgári életünkbe Bécsből került, ahol azt a spanyol szertartással rokon osztrák udvari etikett tette általánossá. A cikk szerint a közép-európai országokban még ma is erősen érződik társaságban a kézcsók klasszikus hagyománya, azonban a hivatalos kapcsolatokban már megfontolandó ez az udvariassági forma, mert bizalmaskodásnak számít. Hát, az igazság az, hogy nem igen láttam magam körül olyan férfiakat, akik élnének még ezen üdvözlési forma hagyományaival. (A nagypapám a kivétel, ő még most is gálánsan és a protokollnak megfelelően ejt csókot az újonnan bemutatott hölgy kacsójára.) Talán nem is mozogtam azokban a „körökben” ahol ez még „dívik”, de az bizonyos, hogy napjainkban a szokás kihalóban van.

Nem így Törökországban! A kézcsóknak nagyon erős hagyománya van, de nem a férfi-női kapcsolatokban. A kézcsók itt a tisztelet jele és a fiatalabbak illetik kézcsókkal az idősebb rokonaik, ismerőseik kezét – nemtől függetlenül. A fiatal először megcsókolja az idős kézfejét, majd azt a saját homlokához érinti. Ez a mozdulat a tisztelet tényleges jele, azt jelenti, hogy az idős „felette áll”, a kifejezés szimbolikus értelmében. A fiúk és lányok, amikor meglátogatják szüleiket, nagyszüleiket, nagynéniket, nagybácsikat, ezzel a speciális kézcsókkal róják le tiszteletüket. Ne úgy képzeljük el, hogy ez mindennapos dolog. Akkor élnek vele, ha hosszabb idő után látogatják meg a rokonokat, vagy éppen hosszabb időre mondanak búcsút. Mindig a fiatalabb csókol kezet és a korkülönbségnek jelentősebbnek kell lennie. Pl. senki nem csókol kezet a nálánál öt évvel idősebb rokonnak. Egy kivétellel: vannak olyan vallási ünnepek (Áldozati fesztivál, Ramadán ünnep), ahol az ünnep kezdetekor ezzel a mozdulattal köszöntik egymást és kívánnak egymásnak kellemes ünnepeket. Ebben az esetben az öcs és húg kezet csókol a nővérének és bátyjának, bármekkora is a korkülönbség. Önder például akármikor találkozik a nagyszüleimmel, mindig késztetést érez arra, hogy kézcsókot adjon nekik. Egyszer mintegy szemléltetésképpen meg is tette, amikor az itteni szokásokról meséltünk.

Amikor először láttam, hogy hogyan történik, érdeklődve pislogtam, annyira furcsa volt. Az igazság az, hogy azóta sok idő eltelt, de még nem vettem rá magam, hogy kövessem az itteni hagyományokat. Nem azért, mert nem tisztelem maximálisan, hanem számomra valahogy sokkal kifejezőbb a puszi és ölelés, sokkal meghittebb. A család nem is rója fel nekem ezt a „vétket”, van néhány különcségem, amiket teljesen elfogadtak.

TéDé