Vasárnapi utazások: Kyme romjai a virágmező közepén, a kék tenger partján

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Kyme kevesebb, mint egy óra távolságra van Izmirtől, mégsem sokan látogatják. Nem tartozik azon antik városok közé, melyek viszonylagos épségben maradtak fent ahhoz, hogy turisták tömegei keressék fel.

A város azonban rákerült az európai kerékpáros turizmust összefogó EuroVelo hálózat térképére is, így talán hamarosan többen megismerik majd.

Több földrengés, majd az elhagyatottság miatt a város elpusztult. Pedig itt készítették a legelső fém pénzérméket a világon, és fénykorában az i.e. 1050 körül létrehozott 12 aiol kolónia szövetségének – melyek közül már Aigaiát is bemutattuk – fővárosa volt, továbbá jelentős kereskedő és kikötőváros.

Kyme neve a kutatások szerint a „főisten városa” jelentéssel bírt, írásos emlékekben szerepel még Cyme, Cymi, Nemrut és Nemrut Limani néven is. Az olasz kutatócsoport, mely évekig dolgozott feltárásán, alapítását i.e. 2000-1000 közé teszi, az viszont biztos, hogy i.e. 800-ban már virágzó kikötőváros volt. Erről Hesiodos görög költő ír, akinek édesapja is itt élt, bár cége tönkrement és el kellett költöznie. Itt született a híres görög történetíró a kyméi Ephoros is, aki a görög történetírásban először írt egységes nézőpontú, harminc könyvből álló világtörténeti munkát.

A város környékén olívát, búzát, szőlőt termesztettek, és ezzel kereskedtek, továbbá jelentős volt a kerámiaipara is. Úgy ismert, hogy az első fémérméket (sike) itt készítették, melyekből számtalan példát láthatunk az Izmirben található archeológiai múzeumban.

Nos, ennyi történelem után térjünk rá a látogatásunkra, és arra, hogy mit láthatunk ma, ha felkeressük a romokat.

Először is egy hatalmas kereskedelmi-ipari kikötőt. Úgy látszik az itteni öböl nem csak több ezer éve tette igazán alkalmassá a területet a hajók fogadására, hanem ma is. Aliağa az Égei-tenger, de elmondható, hogy egész Törökország egyik legjelentősebb, konténerekkel megrakott hajókat fogadó kikötője.

Közvetlen a hatalmas vámudvar árnyékában, a parton található az antik város bejárata. Az egykori kapu maradványai között indulunk el mi is, és megnézhetjük a tenger által mosott ókori kikötőmaradványokat, melyek ugyan már víz alatt vannak, de megmaradtak a lapos kövek egészen 190 méter hosszan.

Ezután rögtön láthatjuk a hosszú várfal maradványait, melyben a legtovább folyt az élet. Több földrengést követően a lakosság nagy része elhagyta házát i.sz. 700 körül, ám a várban még éltek egészen a 12-13. századig.

Innen kezdve csak menjünk, amerre kedvünk van a zöldellő dombokon. Azért igyekszünk tavasszal kirándulni a legtöbbet, hogy élvezzük a virágokat, melyek hamarosan elnyílnak a mediterrán tájon a perzselő napsütés miatt. Most azonban néhol derékig érő sárga virágtengerben sétáltunk, és a romok is ezek között bújtak meg.

Minden megtalálható itt is, ami egy antik városban megszokott: agora, színház, hatalmas oszlopokkal szegélyezett főút, vízvezeték. Sajnos mindennek csak a maradványa, mely alapján csak el tudjuk képzelni az egykori, fényesen gazdag város méretét.

Említésre méltó még a feltárási munkálatok legjelentősebb lelete, egy bronzszobor, melyet a tenger mélyén találtak meg a kutatóbúvárok. Ma a szobor – egyéb kő és fém tárgyak mellett – az izmiri archeológiai múzeumban tekinthető meg.

A történetelemre vonatkozó információk és a múzeumban kiállított tárgyak fényképeinek forrása: arkeodenemeler.blogspot.com/

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo