Vasárnapi utazások: Çiçekliköy, a reggelizni szeretők mennyországa

A hatnapos munkahét megszokott Törökországban. Marad tehát számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Oh, azok a híres török reggelik! Ugye mind olvastunk már róla a Türkinfo hasábjain is? Például itt, hogy milyen is egy reggeli Vanban, vagy itt, hogy hová érdemes menni Isztambulban, ha jól akarunk lakni még délelőtt. De török reggeliből soha nem elég, ha máskor nem, akkor legalább vasárnap legyen terülj-terülj asztalkám.

Legalábbis nálunk ez a szokás a családban. A hét egyéb napjain mindenki fut, amerre épp dolga van, és előtte csak egy kávéra vagy egy müzlire van idő. De vasárnap megadjuk a módját úgy, hogy otthon kirakunk mindent az asztalra, ami egy rendes török reggelihez jár, vagy elmegyünk valahová és befizetünk egy ún. serpme kahvaltı-ra, azaz „szórt reggelire”. Honnan a kifejezés? Egy-egy ilyen reggeli 10-15, vagy akár többféle ételből áll, és ezt mind elénk „szórják” kis tányérokon, hogy megkezdhessük a 2-3 órán át tartó étkezésünket. Ezért fejenkénti díjat szokás felszámítani, mely (Izmirben és környékén) 15-20 TL/fő (700-950 Ft) ártól kezdődik, és felmehet 30-40 TL (1400–1900 Ft) árig is a helytől függően. Természetesen tea minden mennyiségben jár hozzá, és általában török kávéval záródik az étkezés.

Ilyen étkezési lehetőséget kínáló helyek vannak a városunkban is, azonban, ha van egy egész vasárnapunk mi bizony szeretünk kimenni a városból a reggeli kedvéért. Nem csak mi, sokan mások is – így az egész metropoliszt minden oldalról olyan népszerű helyek veszik körül, ahol erre szakosodott éttermek találhatók. Tényleg minden oldalról, mert bármelyik városból kivezető úton indulunk is el, előbb-utóbb belebotlunk egybe, ötbe, tízbe, százba. Az egyik ilyen helyszín, ahová izmiriek százai mennek ki vasárnaponként, az Çiçekliköy, mely a Manisa főútvonalon mindössze 10 km autózás után már el is érhető.

És, hogy érzékelni lehessen hány hely közül választhat a reggelizni vágyó, egy térképet mutatok, melyet a foursquare alkalmazáson készítettem lekérdezve Çiçekli és környéke étkezésre szolgáló lehetőségeit. Egy-egy kis négyzet egy-egy éttermet jelöl.

És melyiket választjuk? Jellemzően minden alkalommal más helyszínt. Van, hogy csak autózunk, és amire a család négy tagja közül legalább három igent mond, ott megállunk. Olyan is van persze, hogy barátokkal megyünk az általuk ajánlott helyre. Legutóbb például épp a fent említett ajánló alkalmazás pontjaira bíztuk magunkat, és a térképen 1-es sorszámmal szereplő, igen magas – 9 pontot elérő – helyszínt választottuk. Azt bizton állíthatom, soha nem jöttünk el éhesen, sőt úgy sem, hogy „na, ide sem jövünk többet”. Vannak azért olyanok, amit jobban, vannak, amit kevésbé kedveltünk meg.

Miért is érdemes ide elmenni a finom és tápláló reggelin kívül?

A gyerekek szeretik, mert minden helyen van játszótér. Jellemzően csúszda, és nagy fákról lelógó kötélhinta, de legtöbbször még trambulin, sőt lovaglási lehetőség is van. De az biztos, hogy óriási hely van a futkosáshoz, bújócskázáshoz. Na és nem utolsó sorban a városi gyerekek itt házi állatokkal is találkozhatnak: kutyákkal, cicákkal, baromfikkal, lovakkal.

A természetkedvelők azért szeretnek ide jönni, mert tiszta levegőt szívhatnak, és valóban zöld, tavasszal virágokkal teli környezetben lehetnek. Az éttermek nevei is árulkodók: cseresznyéskert, fenyőfa alatt, mandula, lovas park, hársfa és hasonló neveket adnak nekik. Nincs senki bezárva a városba, elnézhetünk körbe ameddig a szem ellát, legalábbis a két oldalon húzódó hegyvonulatokig. Egyik oldalon a Manisa fölött magasodó Spil hegység látszódik, a másik oldalon a Bozdağlar, így sokszor a távolban havas hegycsúcsokat látunk, míg mi a szép napsütésben élvezzük a langyos időt.

Még a történelemkedvelők is kaphatnak egy kis lehetőséget arra, hogy egy igen régi emléket látogassanak meg. Bár szomorúan kell megállapítanom, hogy kicsit elkéstünk már mi is ezzel a látogatással. Bár évek óta jártunk ide és a környékre, nem tudtam róla, hogy itt található az oszmán időszak egyik kőhídja. 1817-ben épült a Fatih Sultan Köprüsü, mely Manisa és Aydın között vezető karavánút része volt.

Azért írom, hogy elkéstünk, mert eredeti állapotában is láttam róla fényképeket, azonban tavaly felújítási munkákat kezdtek, és – bár én amatőr vagyok ebben a témában – szemmel láthatólag nem a legszakértőbb módon történt ez a felújítás. Azért még érdemes ide látogatni, és egy pár percet itt eltölteni.

Ne ijedjünk meg, ha lövések hangját halljuk miközben itt álldogálunk. Nagyon közel van – sőt érdemes megnézni – az Ifjúsági- és Sport Igazgatóság által létrehozott lőteret, ahol török válogatott sportolók is gyakorolnak. Aki nem látott még élőben agyaggalamb-lövészetet, bizonyára élvezni fogja.

És ha nem volt elég a reggeli? Semmi gond! Ezek az éttermek mind – egytől egyig – délután 2-3 körül átváltoznak ún. kendin pişir kendin ye helyekké, ami annyit tesz: süsd meg magadnak a húst, amit nálunk veszel, és fogyaszd is el! Azaz mintha a saját kertedben grilleznél, csak nem kell bevásárolnod, tüzet raknod és utána elmosogatnod. Ugye jól hangzik? Már csak ezért is megéri estig itt maradni!

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo