Törökország kulturális örökségei – Safranbolu házai

Szépen felújított oszmán házak

A Fekete-tenger partjától alig ötven kilométernyire, Ankarától is kényelmesen elérhető távolságban található egy kisváros, amely közel ezer műemlék épülettel dicsekedhet. Safranbolu, ami nevét az itt termesztett sáfrányról kapta, sokáig az Isztambult Sinoppal összekötő kereskedelmi útvonal központja volt. Ez, a szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően a 17. század óta virágzó városka ma is nevezetes a bőr- réz- és egyéb kézműves termékeiről. Az itteni hagyományos oszmán lakóházak máig megőrizték és tükrözik a több száz évvel ezelőtti török városi kultúrát, ezért az UNESCO 1994-ben a kulturális világörökség részeként védetté nyilvánította őket.  A járás központjában közel 2000, a 18-19. illetve a 20. század elején épült hagyományos török ház található (de akadnak a 17. században épültek is), melyek közül nagyjából 800 törvényi védelem alatt áll.  A szépen helyreállított házak egy része múzeumként látogatható, jelentős részük pedig szállodaként üzemel.

Nyári ház, téli ház

A safranbolui bazár

Safranbolu jellegzetes oszmán házai a város két külön részén csoportosulnak. Az egyik városrész neve Şehir, azaz „város”, amit téli szállásul használtak a város lakói, a másik, Bağlar, azaz „szőlőskertek” néven ismert rész pedig nyári szálláshelyként szolgált.

Az úgynevezett Şehir, a városvezetés központjául szolgáló Kalé-ból, vagyis a várból, a Çarşı-ból, vagyis a piacból, illetve azokból a kerületekből áll, ahol a lakóházak találhatók (Akçasu, Gümüş, Musalla, Kalealtı és Tabakhane). Ez a városrész két völgybe épült, melyek megvédték a város lakosait az időjárás kedvezőtlen hatásaitól. Szűk utcái mentén egymáshoz közel álló házak sorakoznak. A Bağlar nevű városrész pár száz méterrel magasabban fekszik, az időjárásnak jobban kitett területen. Az itteni házak tágasabb telkekre épültek. Szinte minden családnak volt egy téli és egy nyári háza. A vidék lakossága telente a városban álló otthonában élt, nyáron viszont, ahogy az idő melegebbre fordult, kiköltözött a Bağlarban álló nyári házába. Ám a Çarşı ugyanúgy működött nyáron is, a kézművesek és a kereskedők ugyanúgy dolgoztak.

A régi oszmán házak alsó szintjén sáfránnyal készült termékeket árusító boltok kaptak helyet

A Safranbolut bemutató ismertetők ki szokták emelni, hogy az itteniek a házak megtervezésekor nagy gondot fordítottak arra, hogy ne zavarják egymást. A házak ablakai ezért nem a szomszédos házakra néznek, hanem a központban elhelyezkedő középületekre, a vallási épületekre vagy a műemlékekre. A safranboluiak arra is ügyeltek, hogy ne vegyék el egymás elől a kilátást és a napfényt. További érdekesség, hogy a város központjában található terek, utak és utcák a régebbi évszázadokban is kövezettek voltak, épp úgy, mint lakóépületek udvarainak nagy része. A köveket levegősen rakták le, hogy kibírják az árvizeket, ugyanakkor hagyják, hogy a fák gyökerei vízhez jussanak. 

Safranbolu oszmán lakóházai

Múzeummá alakított lakóház belseje

A safranbolui házak viszonylag nagy méretűek: részben, mert a város gazdagságának köszönhetően az itteniek jólétben éltek, részben pedig azért, mert nagycsaládok számára épültek. A hagyományos török nagycsaládban nemcsak a szülők és gyermekeik laktak egy fedél alatt, hanem, miután megnősültek, a fiúgyermekek új családjai is. Az itteni háztartások nagyrészében volt egy fogadott lány is, aki a ház asszonyainak segített a munkában, és akit a családban saját gyerekként kezeltek.

A vallás és a hagyományok miatt az oszmán otthonok kizárták a külvilágot, ezért a safranbolui házakat és kerteket is magas kerítések veszik körül, a házak hosszúkás, keskeny ablakait pedig zsalugáter és rács borítja. Azok a férfiak, akik nem a közvetlen családhoz tartoztak, nem láthatták a család nő tagjait. Ezért a hagyományos oszmán házak bejárati ajtaján két kopogtatót is találunk. A kisebb a női vendégek számára szolgált; ha ezzel a vékonyabb, élesebb hangú kopogtatóval jeleztek, akkor a háziasszonyok jöttek ajtót nyitni. A férfilátogatók a nagyobb, mélyebb hangú kopogtatóval kopogtak, nekik férfiak nyitottak ajtót.

A hagyományos oszmán otthonok két elkülönülő, női és férfi lakrészre tagolódtak, az úgynevezett szelámlikra és a háremre. Ez a felosztás megfigyelhető a safranbolui házakban is. A Kaymakamlar Evi-ben (Kormányzók háza) a hárem és a szelámlik különböző emeleten vannak, és két külön utcáról nyílnak. Szelámliknak sokszor olyan szobákat használtak, amelyeket könnyen el lehetett érni anélkül, hogy a család életét megbolygatták volna.

Háromszintes safranbolui ház

A kőből, fából és vályogból épült safranbolui oszmán házak jellemzően két- vagy háromszintesek, általában 6-8 szobásak és nagy alapterületűek; a csapadékos időjárás miatt sok fedett térre volt szükség. A házak alsó szintjén kaptak helyet az állatok istállói és a tárolóhelyiségek; itt raktározták a tűzifát, és a különféle élelmiszereket. A második szint rendszerint egyszerűbb, itt található a konyha, amit szükség esetén hálószobaként is használhattak. A napi élet is ezen az emeleten zajlott, a hideg téli napokon ezt a szintet volt a legkönnyebb felmelegíteni. A harmadik szint a legszebb. Ezen az emeleten magasabb a mennyezet, amit általában gyönyörű fafaragások díszítenek. Itt találhatók a kényelmesen berendezett lakószobák, melyekben rendszerint van egy faszekrényre emlékeztető egység is, a gusülhane, ahol mosakodni lehetett.

A fűtést a házakban a tűzhely biztosította. Az emeleteket sokszor külön fűtötték, a szobákat úgy próbálták felmelegíteni, hogy egy külön erre a célra szolgáló eszközbe parazsat raktak a tűzhelyből, és azt bevitték a lakóhelyiségekbe. A világítást olajlámpásokkal oldották meg. Néhány házhoz medence is tartozott, hogy a levegőt lehűtse a melegebb napokon, vagy hogy a vizét felhasználhassák egy esetleges tűz oltásához. A házak berendezése, a látványos faragások és szőnyegek, a míves használati tárgyak mind az itteni családok jó anyagi helyzetéről árulkodnak.

Safranbolui utcarészlet

A safranbolui oszmán házak közül ma több múzeumként működik, és ezeknek köszönhetően mi is bepillantást nyerhetünk a jómódú oszmán családok otthonaiba. A legérdekesebbek közé tartozik a már említett Kaymakamlar Evi, a Mümtazlar Evi, és a Kileciler Evi nevű épület.  És ha már Safranboluban járunk, ne hagyjuk ki a Yemeniciler Arastası nevű régi bazárt, ahol megcsodálhatjuk a helyi bőrműves mesterek termékeit, nézzük meg a Cinci Hanı nevű 17. századi karavánszerájt vagy a szintén a 17. században épült Cinci hamamı nevű fürdőt, és kukkantsunk be a város dzsámijaiba is. Érdemes megkóstolni a sáfránnyal készült helyi édességeket, Safranbolu ugyanis a lokumjáról is híres.

Képek: Nagy Marietta

Felhasznált irodalom:

http://www.safranbolu.gov.tr/safranbolu-evleri-ve-mimari-zellikleri

https://www.safranboluevleri.net/safranbolu-evleri-ozellikleri/

Nyitott szemmel, Törökország, szerk. Melissa Shales, Kossuth kiadó, Budapest, 2009

Nagy Marietta – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here