Séta Kadiköyben

Ha Kadiköybe szeretnénk eljutni, pattanjunk fel egy kompra – hasonlóan az isztambuliakhoz! Kadiköy egy olyan központ, ahol különféle nemzetiségű emberek élnek. Láthatunk itt ortodox és keresztény templomokat, mecseteket és zsinagógákat egymás mellett.

Kadiköy törökül azt jelenti, hogy „a bíró faluja”. Kadiköy egykor külön település volt. Története i. e. 635-ig nyúlik vissza.

Kadiköy bevásárlóutcái és sűrűn lakott városrésze miatt különösen kedvelt célpont. Itt szabadnak érzi magát az ember és ezt az érzést a Márvány-tenger mindenhonnan látható képe még tovább erősíti. A kikötő menti utcákat járva lehet igazán jól elvegyülni a helyiek között és hamar fel tudjuk velük venni a ritmust. Legjobb, ha este látogatunk el ide, mert akkor igazán varázslatos a környék.

Kadiköyt előzetes tervezés vagy térkép nélkül érdemes felfedezni. A sós és édes illatok egyből felkeltik a figyelmünket, így máris a piacok utcáján találjuk magunkat! Itt érdemes érett gyümölcsöket és zöldségeket, friss sajtot, finom olajbogyót vagy esetleg helyi péksüteményt vásárolni. Az utca egyik részén halárusok, míg egy másik szegletében élelmiszerboltok sorakoznak. Mindegyiket érdemes megnézni, még akkor is, ha nem akarunk semmit vásárolni. Vannak olyan boltok, ahol fekete szappant, mindenféle illatos növényt és olajat árulnak. Ezen a piacon is lehet ruhaneműt vásárolni, de tudni kell azt is, hogy sok a hamisítvány.

Éjszakai élet

A piac egyik szomszédos utcájában hal- és mezzeéttermek vannak, amelyekben kényelmesen vacsorázhatunk, de azt tudni kell, hogy az árak kissé magasak, viszont a helyiek is ide járnak enni. Egy kicsit tovább sétálva a kadiköyi fiatalok törzshelyei következnek. Vannak itt tetoválóüzletek és különféle bárok is.

Séta a vízparton

Kadiköyt a Márvány-tenger veszi körül, így jó sok lehetőség van arra, hogy tengerparti sétát tegyünk.

Látnivalók Kadiköyben

A Süreyya Operaházat, melyben színház és bálterem is helyet kapott, 1927-ben tervezte Süreyya Ilmen Pasa, de hosszú évekig moziteremként szolgált. 2007-ben állították vissza eredeti állapotába, és Isztambul ázsiai oldalán az első operaház lett Törökországban.

A Bika szobor Kadiköy egyik legnépszerűbb szimbóluma és találkozási pontja. A szobor eredeti neve: „harci bika szobor”, és nagyon érdekes története van. A bika szobrot egy francia művész készítette Párizsban, az 1860-as években, annak a háborúnak a szimbólumaként, amelyet Franciaország nyert Németországgal szemben. Az erőt szimbolizálja. Amikor azonban az 1870-es években Németország nyerte meg a háborút Franciaország ellen, a Bika szobor Németországba került. 1917-ben a német császár a Bika szobrot odaajándékozta az Ittihatnak és a Terakki Közösségnek, a közösség pedig Enver pasának. Az I. világháború idején, amikor Enver Pasa külföldre ment, a Bika szoborról teljesen megfeledkeztek és az a pasa palotájának kertjében maradt. Innen 50 év múlva a Taksım kerületben lévő Hilton szálloda elé került, de állt a Gezi parkban is. Kadiköybe az 1970-es években került és a most látható helyén 1990 óta áll.

Az Osman Aga mecset Kadiköy egyik legszebb mecsete. A mecsetet I. Ahmed szultán (1603-1617) uralkodása idején építette Osman Aga. A faépítményt II. Mahmud szultán újíttatta fel 1811-ben.

Az Ayia Efimia görög ortodox templom Kadiköy piac terén található. A templom 1694-ben épült. A legenda szerint Ayia Efemia a pogány élet helyett a keresztény vallást választotta és ezért 305-ben meggyilkolták.

Az Akmar passzázs egykor a heavy metal rajongók körében népszerű hely volt, ahol a heavy metal zenéhez kapcsolódó boltok voltak. Ma már használtkönyv-árusító helyek és könyvesboltok találhatók itt, melyek nagyon népszerűek a főiskolások és a könyvmolyok körében.

A Haydarpasa pályaudvar és a móló Kadiköy egyik népszerű nevezetessége. A kompokkal Kadiköybe látogatók először ezt az épületet pillantják meg. A Haydarpasa pályaudvart a németek először 1908-ban építették a Berlin-Bagdad vasúti projekt monumentális épületeként. A Haydarpasa mólóhoz komppal utazni szintén nagyon izgalmas. Útközben több száz kárókatonát és gémet láthatunk, és még sirályokat is etethetünk.

A Selimiye laktanya a Haydarpasa pályaudvar mellett található. A Selimiye laktanya III. Szelim szultán után kapta a nevét 1799-ben. Az épületet II. Mahmud szultán korában, 1825-ben újították fel.

A Florence Nightingale Múzeumot Florence Nightingale, az ápolás alapítója emlékére hozták létre, aki a krími háború idején, 1853-ban itt ápolta a sebesülteket.

Az isztambuli játékmúzeum Kadıköy Göztepe részén található. A múzeumot Sunay Akin, török ​​költő és regényíró alapította 2005. április 23-án, a nemzeti szuverenitás és gyermeknap alkalmával. Az 1700-as évektől napjainkig tartó játéktörténet legnépszerűbb darabjai láthatók itt. Valamennyi játékot Sunay Akin gyűjtötte össze régiségboltokból és aukciókból több, mint 40 országból 20 éven keresztül.

A futball szerelmeseinek érdekes lehet a Fenerbahçe stadion, mely az azonos nevű kerületben található, aki viszont nem rajong a foci iránt, annak a Bagdat sugárút ajánlható, amit gyakran a párizsi Champs Elysées-hez hasonlítanak. Végül, aki Caddebostanba és Suadiyébe látogat, az strandokat és csodaszép villákat nézhet meg. Hétvégente ez a rész megtelik a helyi családokkal, akik itt piknikeznek.

Moda, a művésznegyed

Moda Kadiköy egyik kerülete. Könnyen eljuthatunk oda a rakpartról indulva a tengerpart mentén, de a bevásárlóutcán végigsétálva is odajutunk.  Aki nem szeretne gyalogolni, az ugorjon fel az egyik híres piros villamosra, amely Kadiköy és Moda között közlekedik.

Moda lakóövezet: a fügefák illata és a keskeny utcasarkokon található kávézók teraszai mindenkit elvarázsolnak. Számos művész és török ​​híresség él ezen a területen. Itt található Barış Manço háza, aki az egyik legnagyobb török ​​énekes volt. Az anatóliai rock kiemelkedő alakjának háza ma múzeumként működik. Hihetetlen színpadi ruhákat és személyes tárgyakat állítanak ki ott.

Ha igazán friss levegőre vágyunk, látogassunk el a tengerrel szemben található Bomonti kertbe. Innen még inkább látszanak Isztambul európai oldalának gyöngyszemei, amelyek szinte délibábként jelennek meg szemünk előtt.

evaneos.com, istanbeautiful.com

Kollár Kata – Türkinfo


1 COMMENT

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here