Allah tébolyult városában: Gülümse, gülümse, azaz nevess, ha Isztambulba érsz.”

bebek1Úgy tűnik, hogy az egész város berúgott, s lassan rám is átragad a bódulat. Az autók egymás hegyén-hátán. A gyalogosok végtelen oszlopa szinte ringatózik. Szemedbe bámul egy elefánt. Gyerekek hevernek a lábad előtt. Azt hiszed, mindjárt elpattan a húr, s majd valahol máshol találod magad. De végül megszólal a müezzin. Ekkor egy félkegyelmű elmosolyodik és úgy marad örökre. Gülümse, gülümse, azaz nevess, ha Isztambulba érsz. Mi is így akartunk cselekedni, de a legelső élményünk, mielőtt még megközelítettük volna csomagjainkkal a szállodát, egy gyilkossági kísérlet volt. Két férfi esett egymásnak, kezükben egy-egy e célból eltört üdítős üveggel. Rendőrök érkeztek a helyszínre, de csak pironkodva léptek közbe, mert érezték, hogy méltánytalan dolog meghagyni a foltot a fényes tekintetű török becsületén, akinek a másik egy pillantást vetett a barátnőjére. Az emberölést végül Holdnak képmása, ama rút pillantással illetett lány akadályozta meg, sikoltva tébolyulván Allahot. Gyorsan becsekkoltunk.

Tulajdonképpen már a határnál szerencse ért: fogtunk egy törököt. Egy hétig nem is eresztett. Tizenöt éves kölyök, háromszobás lakásában él valahol egyedül, s egy isztambuli szállodában dolgozik, lót-fut, aranyat árul, rejtély, hogy pontosan mi a dolga. Foglalkozása: Csárli, amúgy törökösen írva. Ő maga perfekt magyar, akár a többiek. Társaival nap mint nap ingázik Isztambul és a határ között, magyart találni, majd elcitálni a hotelbe, ahol már vár a főnök, a perfekt magyar Attila, szintén amúgy törökösen, aztán még sokan mások is, rengeteg névvel, de most hívjuk őket Alinak, mert így a legegyszerűbb. Igazán öröm nekünk az egész szálloda személyzetét boldoggá tenni jelenlétünkkel, s végül még mi is jól járunk, mivel a szoba előre kialkudott potom pénz, ha a bőrt és az aranyat a cég saját boltjában vesszük. A vásárlás persze itt sem megy másként, mint a millió török üzlet bármelyikében: „a kedves vendég leülni”, egy csésze almatea mellett. Mecsetek mecsetje Isztambul állandó mozgásban van, de a szíve, a Sultanahmet Camii mozdulatlan méltósággal ölti fel kékebbnél kékebb ruháit napnyugta után, míg az esti müezzin előtt még templom fehér virágként ívelnek a karcsú, égbe törő minaretek és kupolák. Mintha I. Ahmet legmélyebb álmában találnánk magunkat: a hat minaret tizenhat erkélyén – mint egymás visszhangjai – kántálni kezdenek, míg a mecset belsejében harmincötezer hívő borul le Allah előtt. A sok száz üvegablak a szivárvány színeire bontja a beszűrődő napfényt, s visszaverődve a kupolán és az azúrkék csempék millióin, végtelenné varázsolja a teret.

A Topkapi Serayi-ban a legnagyobb érdeklődés II. Mehmet kincstárát övezi. Levegőt se lehet venni, s ha mégis sikerül, az úgy is elakad, mihelyt pillantást vetünk I. Selim trónszékére, amelyet 23 ezer igazgyöngy borít. S ha egy betörés miatt helyszíni szemlét kellene tartani a kincstár közelében álló kupolás épületben, úgy a következő lajstromot jegyzőkönyvezhetné a bíróság: Mohamed próféta íja, szakálla, foga, márványba öntött lábnyoma, zászlaja, kaftánja, s végül egy levél, amelyet maga írt legszentebb kezével, „Mohamed s.k.”. A próféták balkezesek. +rva gyerekek egyedül az utcán Nem szórakoztatom önöket tovább azzal, amihez elég csak meglökni a könyvtár valamelyik polcát. Inkább a város hangulatáról szólva annyit, hogy az utcákon teljes harmóniában simul egymáshoz a modern banképület, a kidőlt-bedőlt oldalú viskó, a klasszikus lakóház, és az üres mediterrán fákkal és északi fenyőkkel vegyesen beültetett telek, ahol birkák legelnek. Az úton a legújabb autók száguldanak, az út mellett pásztorok hajtják jószágaikat. Az ide tévedő ember nem tudja eldönteni, hogy egy világméretű metropoliszban jár, egy nyomornegyedben, vagy egy ősi városban. Isztambulban akkor van csönd, ha egyszerre üvölt mindenki. A zaj pedig – mint már erről szó volt – olyankor keletkezik, ha egy hölgyet pillantásokkal bombáznak. A nemzetközi nőnap alkalmából a legtöbb nő valószínűleg erényövet kap szíve választottjától, s jaj neki, ha egyedül kószál az utcán. De ez amúgy sem állhat érdekében, mivel férfi nélkül utcalánynak nézik, s akként is bánnak vele. =gy ő furcsamód jóval kevésbé lehet önálló mint egy hét-nyolc éves fiú, akit viszont szülő nélkül látni teljesen megszokott dolog. Méterenként apróságokba botlasz. Ha meglátnak, pláne, ha „madzsar” szót hallanak, úgy ugranak keféikkel a cipődnek, mintha az életük forogna kockán. -s te azt hiszed, hogy az apjuk otthon várja a kuncogó bevételt. Nem. Ezek a gyerekek árvák. Senki nem takargatja be, s nem is pofozza őket otthon. Olvasni még nem tudók tízezrei élnek egyedül az utcán, de sokan fel is törnek közülük.

Egy tízévesforma lány például boltot vezet a Selimiye-kaszárnya közelében, s pörgőn hadarva ugráltatja a nála vagy harminc évvel idősebb alkalmazottat. Hátborzongató, de a gyerekek nélkül egy pillanat alatt leállna Isztambul vérkeringése. Itt mindenki statiszta Mindenütt torz arcú, sérült emberek keresztezik az utadat. Iszonyatosan sok a beteg, s kezded azt hinni, hogy a járda mellett toronymagasra nőtt szemét az, amit megátkoztak, s ami megfertőz mindent, amíg csak tiszta vért és tüdőt talál. Nem tudni, miből élnek ezek a szerencsétlenek, de az biztos, hogy az egészséges társadalomnak hatalmas szüksége van rájuk. Itt ugyanis mindenkire hatalmas szükség van! Mintha a városnak meglenne a szertartásrendje, s mindenki valahogy a városkép részeként tenne valamit. Van, aki csak áll és énekel. Ez a dolga. Egy másik ül és mosolyog. Teljes erőbedobással. S a többiek is statiszták. Az egyiknek tizennyolc méter hosszú amerikai taxija van, a kipufogó smaragddal kirakva, a másiknak az egész boltja egyetlen csomag Marlboro. Mindenki dudál, de pusztán a dudálás öröméért, hiszen senki nem háborodik fel azon, ha elé hajtanak. A lámpák tilosat jeleznek, erre minden irányból minden jármű egyszerre indul a kereszteződés közepén álló rendőr felé, aki kétségbeesetten menekül. -vegyszilánkokat taposol valamennyi utcasarkon, csikorgás, csattanás, üvöltés – így szeret lenni ez a város és szíve joga. Mindenből üzletet lehet és kell is csinálni. De nem ördögbottal rohangálnak a mutatványosok: a játékszer egy valódi medve. A gazdája láncon viszi, s jó pénzért két lábra áll, csak fel kell mutatni neki a fényképezőgépet. Ne lepődjünk meg azon sem, ha méteres pórázon egy elefántot sétáltat valaki, hiszen még az egzotikus állatoknak is kell pisilni. A csatorna pedig együtt cseveg és hömpölyög a várossal, s végül mindent, de mindent befogad, akár az Ázsia partjait nyaldosó Boszporusz.
Laczó Balázs:


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here