Ula, a kerékpárosok köztársasága

Van egy hely Muğla tartományban, ami közel van a híres égei-tengeri nyaralóvárosokhoz,  mégis oly távol tőlük. Saját medrében folyik az élet, soha nem gyorsabban, mint amilyen gyorsan a két kerék gurul. A településen ugyanis mindenki – legyen nagypapa vagy fiatal háziasszony – biciklivel közlekedik. Ula faluba látogatunk, amit úgy is hívnak: a kerékpárosok köztársasága.

Forrás: Ula Belediyesi Facebook oldal

A település lakosságának száma (a 2010-es adatok szerint) hivatalosan 5.683 fő, a kerékpárok száma pedig 5000. Minden akkor kezdődött, amikor 1940-et írtunk. A környék egyik jómódú családjának sarja, Hayati Öztürk, Izmirbe ment egyetemre. A nyári szünetben egy angol gyártmányú sárga biciklit vitt haza. Csodájára járt ám mindenki! Bár az idősebbek a sátán találmányának tartották, a fiatalokat talán pont ez vonzotta, így aki tehette, kipróbálta, de legalább meg akarta érinteni.

A hely egyetlen asztalosa, Cemil Çatalak, üzleti lehetőséget látott ebben. Gondolt egyet és foglalkozást váltott: kerékpárt adott bérbe, percre számolta a díjat. A srácok, amint egy kis pénzhez jutottak, szaladtak és biciklit béreltek.

1945-ben aztán újabb olyan dolog történt, amire ma is jól emlékszik mindenki. Sabri Acarsoy nem egy, de két kerékpárt hozott: az egyik Ralli, a másik Phillips márka, az egyik fekete, a másik sötétzöld.

A kis falu, mely sík területen fekszik, mezőgazdaságból tartja el magát, és termőföldek veszik körbe. Egyik végétől a másikig 10 km hosszú, így gyorsan bejárható két keréken is. A lakosok naponta átlagosan 5 km-t tekernek. Nincs olyan ember, aki elhízott lenne, mindenki egészséges, sportos. Nem létezik a környéken légszennyezettség és parkolási gond, illetve nemigen vásárolnak benzint, csak akkor, ha autóval elhagyják szűk lakókörnyezetüket. Ula lakosainak a bicikli nyugalmat, normál sebességű életvitelt és egészséget jelent. Tény, hogy a terület lakosainak átlagos életkora magasabb, mint a Törökországban megszokott.

Ali Karaarslan, 81 éves helyi lakos így nyilatkozik: „Nem cserélnék a 15 éves énemmel. Ma is erős vagyok, a lábaim izmosak. 65 éve tekerek. A két gyerekemmel és 5 unokámmal élek együtt. A háztartásunkban 8 bicikli van. Kerékpárlopásról még csak nem is hallottunk, így a kapu előtt letámasztva hagyjuk őket. Ha valakinek éppen szüksége lenne rá, akkor elviheti, úgyis visszahozza dolga végeztével.”

Forrás: Bisiklet Cumhuriyeti Ula Facebook oldal

A falusiak sok érdekességet mesélnek még kerékpáros múltjukról.

Például azt, hogy az 1940-50-es években annyira nem volt eszközük a gumik javításához, hogy gyakran abroncson közlekedtek. Azt is mesélik, hogy 1965-ig jogosítvány és rendszám kellett a kerékpár használatához, amit a rendőrök rendszeresen ellenőriztek is. A helyi rend őre többször volt sikeres két keréken is, mikor illetéktelen árusokat üldözött el.

Akik pedig máshonnan költöztek Ulába, ők is azonnal biciklit vásároltak, hogy helyi lakosnak érezhessék magukat, beilleszkedjenek. Akik pedig őslakosok, még őrzik édesapjuk kerékpárját, melyhez rengeteg emlék fűződik.

Forrás: Bisiklet Cumhuriyeti Ula Facebook oldal

Beszéljünk külön a lányokról, asszonyokról!

Ők kicsit később kezdtek kerekezni, sőt eleinte csak a kiváltságos családok lányai próbálkoztak vele. Egy idős asszony meséli, hogy 8 éves volt, mikor édesapjától ajándékba kapott egyet, mert négy fiútestvére volt, és egyedüli lányként nem akarták kihagyni a sorból.

Az 1980-as évek óta már nem csak a férfiak joga a kerékpáros közlekedés, mert az egyetemre járó lányok is biciklire pattantak, mikor otthon töltötték szünidejüket; később a gimnazista, majd a kisebb lányok, sőt az anyukák is. A 2000-es években már minden 10 bicikliből egy női tulajdonoshoz tartozott, így Ulában mintegy 500 női kerékpár van.

Nurten Ölmez 49 éve háziasszony így mesél erről:  „A bicikli gyermekkorom óta az életem része. Van ugyan autóm is, de a kerékpárom más helyet foglal el a mindennapjaimban. Ennek köszönhetem, hogy szabadabb és egészségesebb vagyok. Néha úgy érzem magam, mint egy madár. A házam és a központ 1 km távolságra van egymástól, mindennapi feladataimat és bevásárolásaimat kerekezve is el tudom végezni.”

Több mint 40 éve versenyt is rendeznek a faluban. Idős, fiatal, nő, férfi együtt indul. Míg korábban gyorsasági verseny volt, néhány éve éppen fordítva: ki tudja a távot a leglassabban megtenni. Kitalálják, mi a fődíj? Egy kerékpár.

Aki nem hiszi, amit mesélünk, járjon utána! Látogasson Ulába vagy nézze meg ezt a dokumentumfilmet!

Lehetek őszinte? Olyan szépen beszélnek emlékeikről az idősebbek és a mozgássérült férfi – aki ép láb híján kezével hajtja a pedált –, hogy engem meg is hatottak.

Az információk forrása a fenti dokumentumfilmen kívül a Hürriyet napilap Kelebek mellékletében megjelent cikk.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here