Törökországi Odüsszeia – Motoros útinapló Bányász Sándor tollából 5. rész

„Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál. Béke veletek! Engedjetek utamra!” Hobo Blues Band – Üzenet az útról

Az első részben keresztülvágtam a Balkánon, megérkeztem Törökországba, és megcsodáltam Edirne fantasztikus mecsetét, a Selimiye dzsámit. Csavarogtam Isztambulban, majd átkeltem Ázsiába. Bursa szép és emlékezetes volt, innen elindultam Trója felé.
A másodikban végigjártam le délre Odüsszeusz útját, rabul ejtett Foca szirénjeinek éneke, láttam Tróját, Assost, Pergamont, Erythreát, Ephesoszt, Prienét, Didymét és Milétoszt. Ezt követően keletnek fordultam, Anatólia belsejében megnézem Pamukkalét, és ezután újra délre, a tenger felé vettem az irányt.
A harmadikban embertelen páratartalomban és hőmérsékletben jártam be a déli partokat, mígnem eljutottam Antalyáig. Megnéztem Termesszoszt és Aspendost, megéltem a katarzist, majd újra a kontinens belseje felé fordultam.
A negyedikben Ramadán idején érkeztem Konyába, az egykori Szeldzsuk-török fővárosba és a kerengő dervisek otthonába. Megnéztem Kappadókia csodáit és nagyszerű emberekkel találkoztam.

Párizs-Dakar, vagyis a Göreme–Nemrut Dağ

Reggel embertelen fejfájással ébredek, pedig az egyik legnehezebb nap vár rám. Most lépem ugyanis át azt a láthatatlan vonalat a térképen, amit mindenki ellenjavallt. Első gondolatom, hogy alszom délig, azután iszom egy sört Ahmettel és majd holnap indulok tovább. A második, hogy nem lehet, mert akkor omlik a terv, ezen nem múlhat. Magamba döntök egy üveg vizet és amikor kibújok az odúmból, szemembe hasít a fény. A tulaj hangosan nevet rajtam. Azután már nem nevet, amikor felpakolom a motort és búcsúzom. Tesz egy félszeg próbálkozást, hogy maradjak, pihenjek, különösen, amikor megtudja, hogy az aznapi célom a Nemrut Dag. Azt hiszem, Kappadókiából kihoztam, amit lehetett, esetleg legközelebb egy hőlégballonozás, de bizalmatlan vagyok a hajtóművel nem rendelkező repülő szerkezetek iránt.
Elindulok. Kialudt tűzhányók, fennsíkok és völgyek között motorozom, magas hegyláncok gyűrűjében. A legmagasabb vulkán az Erciyes, 3916 méteres. A táj sziklás és kopár. Elérem Kayserit, ahol tudom, hogy egy nagy katonai bázis van. Ezt igazolja a rengeteg katonai repülő a levegőben, egymás után szállnak le a hatalmas, négy légcsavaros katonai szállító gépek. Kezdődik. Nem állok meg a városban, csak keresztülküzdöm magam a forgalmon és a csúszós úton.

Az első pihenőt az újabb karavánszerájnál, Karatay Hannál teszem, Kayseri után ötven kilométerrel a 300-ason. Monumentális, gyönyörűen faragott bejárat fogad 1240-ből, ez is egy szeldzsuk kori remekmű. Megpihenek a hűvös, árnyas mecsetben az udvar végében. Vízzel enyhítem makacs fejfájásomat, pihentetem a szememet a sötét menedékben.

Anatólia belsejében

Az út ezen szakaszában amolyan roadmovie-s, filozofálós, kicsit unalmas, végtelen és eseményszegény szakaszokra számítottam. Jellemzően ezek a napok vezetnek el belső magamhoz, ezek a meditálós etapok. Mennyire nem lehet ezt térképről és könyvekből helyesen megítélni… Nézzük, milyen is Anatólia mélye! Itt a civilizáció születésének helyszínén, bibliai tájakon motorozom több mint ezer méteres magasságban, innen kezdődnek a hegyek és a hágók! Anatólia nem más, mint egy hatalmas, helyenként óriási hegyek szabdalta, magasan fekvő síkság. Többnyire kietlen, kopár pusztaság, de én a kellemes hőmérsékletének örvendek leginkább. Reggelente esélytelen itt szívatóval motort indítani, mert a magasság okán már eleve szegényebb a levegő, tehát olyan, mintha bedúsították volna a keveréket. Érezni ezt fejben is, megvan a maga biológiai hatása. Bár a szem nem veszi észre, csak azt, hogy síkságon halad, ezért zavaróan is hat, hogy nem tudom, mitől ez a furcsa érzés.

A cikk folytatása, sok kép és zene >>>

Forrás: sportmotor.hu


1% ADÓDÉRT 100% Törökország!

Ezúton is köszönjük, hogy az SZJA 1%-ának felajánlásakor gondol a Türkinfo Alapítványra!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here