Török bakancs(lista) – Szent Pál útvonal: keresztény lábnyomokon

Úgy mondják, a világ tágasságát csak a túrázók ismerik. Az idő elveszíti minden jelentőségét, amikor 1, 10 vagy 50 km távolságot kell megtenni gyalogosan.

Az utazás az idő és a tér eltolódása, megváltoztatja és átalakítja az utazót is. Az út, amelyen megyünk, egyúttal az én megismerése, önmagunk próbatétele is.

A sorozat előző cikkében bejártuk az 540 kilométeres lükiai útvonalat Fethiyétől egészen Antalyáig.  Aki idáig eljutott, elképzelhető, hogy kedvet kap a folytatáshoz. Nem is kell itt megállni, mert folytatható a túra Szent Pál útvonalán.

Szent Pál a tizenharmadik apostol. Miután a damaszkuszi úton megtért és Isten felé fordult, elhatározta, hogy hirdetni fogja az Isten igéjét. Élete, munkássága, tanítása  révén világvallássá tette a kereszténységet. Pál először a zsidók zsinagógáiban hirdette Isten igéjét, de soraikban nem sok fogékonyságot tapasztalt az evangélium iránt, ezért aztán a pogányokhoz fordult.

A Szent Pál nyomdokait követő útvonal 27 nap alatt teljesíthető, 500 km a gyalogút hossza.

forrás: outdoorhaber.com

Kezdőpontja Perge, mely 10 km-re van Antalyától, és Yalvaç településnél van vége, az Eğirdir-tónál.

Forrás: flickr / Aziz SALTIK

Van azonban egy másik ága, amely Antalyától 80 km-re, Beşkonaknál a Köprülü Kanyon Nemzeti Park bejáratánál kezdődik, és Adada római kori településnél csatlakozik az első úthoz.

Forrás: wikimedia / Ahmet Colakoglu / 2 August 2007

A nyomvonal eredeti római utakon, ösvényeken és erdei ösvényeken, valamint hegyikerékpár-utakon vezet. Ez nehezebb út, mint a lükiai, a tengerszinten kezdődik, és 2200 méterig kúszik felfelé, két csúcsa 2800 méter-es. Kate Clow 2008-ban nyitotta meg ezt az utat, melyhez Szent Pál Kis-Ázsiában tett első utazása adta az ötletet.

A túrához leginkább a tavaszi és őszi időszak ajánlott, mert július-augusztusban nagyon meleg van. A legtöbb éjszakára találhatunk szállást falusi házakban vagy kis panziókban, de sok esetben sátorozásra is szükség lehet, melyhez remek, táborozásra alkalmas helyek állnak rendelkezésre.

Amennyiben valakinek nincs ideje vagy ereje, hogy gyalog járja végig az utat, akkor lehetősége van arra, hogy szervezett túrákhoz csatlakozva járjon Szent Pál nyomában. 6-8 nap alatt, reggel és este autóbuszos segítséggel, előre foglalt szállással egyszerűbb a kirándulás, mégis láthatjuk a Köprülü-kanyont (Hidas-szoros), Demirciler, Adada és Selge antik városait és a csodálatos Eğirdir-tavat. Napi 4-5 óra sétát tehetünk az ősi római utakon, és megmászhatjuk a Taurusz-hegység szikláit.

Serge antik városa / forrás: Turkeycycling Alanya Facebook oldala

Erdem Éva – Türkinfo

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here