Feyyaz Ankarában 4. rész

feyyaz_ankara_3A negyedik napon nem kellett tömegközlekedést használnunk,mert csak Altındağ kerületben terveztünk mindent megtekinteni. Ez a főváros leglátványosabb, ősi része, a vár is itt található. Először azonban közbe kellett iktatnunk egy kis nem várt epizódot… Ugyanis elfogyott a készpénzünk… Ugyebár az úgy mindjárt más, ha az ember a feleségével utazik. Ezért egy automatából felvettünk 50 TL-t. Ennek majd még lesz jelentősége.

Felmentünk a hegyre és először az 1884-ben épült óratornyot nézhettük meg, ami nem valami rendkívüli látványosság. De az igazi lényeg úgyis ezután következett, az Ankara Kalesi! Nekem ez lett a legfontosabb helyszín a városban, érdekesebb mint a Kocatepe dzsámi és a mauzóleum. Rendkívül hangulatos az egész, emelkedő-lejtő sikátorok, oszmán-török házak a kiugró faerkélyekkel. Jelentős felújítások zajlanak, de vannak katasztrofális állapotban lévő házak, melyek csoda, hogy még állnak. Nagyon jó itt sétálni. A várfalakból, ami még látható, az a bizánciak munkája. Amikor az erődítményt másodszor is elfoglalták a szeldzsukok, leghíresebb szultánjuk, I.Alaeddin Keykubad nekilátott a felújításnak. De elkövetett egy olyan húzást, ami nekem nem tetszett: a sima várfalakba beépítette az ókori görög, római oszlopfőket, szép, feliratos áthidalókat és ráadásul az írással fejjel lefelé. Felértünk a citadellára és a látvány nem nagyon akart elereszteni: lábunk előtt, körös-körül egész Ankara! Egész estig itt tudtam volna maradni… Utazásunk addigi összes, legtávolabbi pontját is könnyedén meg lehetett találni.

Csakhamar “ránk talált” egy 6 év körüli török kislány. Kéretlenül is tökéletes angolsággal elkezdte ismertetni a vár történetét, majd közös fotót akart…stb. Tudtam,hogy miről van szó, de mivel a papír ötvenesen kívül szinte nem volt pénzünk, ezért csak 1,5 lírát adtam neki. A kislány rettenetesen meg volt sértődve, mű hüppögést ill.szipogást adott elő. Utána még láttuk, amint ráakaszkodik egy holland turistára, aki angyali arccal, mosolyogva, bólogatva végighallgatta a történelmi ismertetést, majd egy kuruş nélkül faképnél hagyta a kis csajszit.

Átmentünk a citadella másik végére és onnan elénk tárult a szomszéd hegy oldalában végighúzódó hírhedt gecekondu. Nekem úgy tűnt, hogy minden “ház” üresen áll. Elindultunk lefelé és a lépcsőkön népviseletben ajándéktárgyakat áruló néniktől még vettünk ankarás hűtőmágneseket. A vár utolsó látnivalója a Sultan Alaaddin dzsámi volt. Ezután elkezdtük keresni a Hacı Bayram dzsámit. Hát jóval messzebb volt, mint ahogy azt a térképről gondoltam, de azért nem volt vészes a távolság. Szépen felújított sikátoron át jutottunk el a fontos mecsethez. Nagyon híres és jelentős épület, Hacı Bayram Veli építtette, aki a “Bayrami” nevű vallásos szekta alapítója volt. Készült 1427-ben, vörös téglából. A 17.században a híres Sinan átalakításokat végzett rajta. A minaret két erkélyes. Külön bejáraton át mehettek be a férfiak és a nők, ennek az lett a jelentősége, hogy a feleségem semmit sem látott a sok szépségből, ami rám várt odabenn. Az előtérben hagytam a holmimat és ezután léptem be a sátortetős dzsámi belsőbe. Sokkal több hívő volt itt, mint a sokkal nagyobb Kocatepe dzsámiban. A legszebb dolog a gipszből készült mihráb volt, ami sejtelmes zöld fénnyel volt megvilágítva. Soha nem láttam még ilyen szép imafülkét! Csakhamar megérkezett az imám is. Meglepődtem,hogy csak az első néhány mondatot mondta arabul, utána végig törökül beszélt. Kihangosítókon keresztül az udvaron lévő hívők is hallgathatták a beszédet. Egyébként az udvar is fel van újítva, szép szökőkút is található ott. A mecset sarkától nem messze áll az alapító, Hacı Bayram Veli türbéje. A dzsámival szó szerint “összeér” egy ókori műemlék, Augustus és Róma temploma. Kb. másfél ezer éves. A templom egy két méter magas pódiumon állt, ma már sajnos csak az egyik oldalfala látható. Jelentősége, hogy a falába vésett feliratokból tudhatunk meg sok mindent Augustus császár tetteiből. Később keresztény templommá alakították át.

Dél lett és úgy döntöttünk, hogy itt, a mecset udvarában fogunk megebédelni. Volt ott egy némiképp exkluzívnak kinéző, kicsit drágább árszínvonalú étterem. Beültünk a kerthelyiségbe, rendeltünk, de én még előtte elmentem a pincében található mosdóba. Odalent azt találtam, hogy a WC-vel szemben, 1 méternyire távolságra van a konyha és mindkét helyiség ajtaja sarkig kinyitva és kitámasztva! Nem baj, legalább ez is egy jó buli, a szállodai fürdőszoba után. Az asztalunkhoz felérkezvén azt tapasztaltam, hogy a pincér a feleségem ölébe öntötte a forró levest, majd az újonnan kihozott adag a vastag zsírréteg ,és a félig nyers bárányhús miatt igen komoly gyomorproblémákat okozott neki később. De ezzel még nem volt vége! Fizetni akarok, a pincér lehúzza a kártyámat és közli, hogy ez érvénytelen! Na, ilyet még soha, sehol nem mondtak nekem a dombornyomott bankkártyámra, se itthon, se külföldön! Nos hát próbáljuk meg még egyszer! Megint érvénytelen! Alakul ez! Nem volt mit tenni, készpénzzel kellett fizetni. Csak éppen nekünk a reggel felvett ötvenesből nem volt csak 32 líránk. A számla meg 35 líra volt! Szerencsénkre a pincér nagyvonalú volt, egy kézmozdulattal jelezte, rendben van így, el van rendezve! Ez mondjuk azért rendes volt tőlük ennyi viszontagság után!

Lementünk a dombról vissza Ulusba. Mivel a pénzünk így megint csak elfogyott, ismét felvettünk 50 TL-t az ATM-ből. Aztán majd itthon jött a meglepetés! A két ötvenes felvételéért egyenként 1650 Ft-ot vont le a magyar bank! Ezt azt hiszem most elég jól megtanultuk! Ismét bementünk az Ulus Çarşıba. A feleségem vett még egy kendőt, majd kinézett magának egy igen szép aranyláncot. Voltak már rossz élményeim a korábbi török utaimon az ékszerbolti áthúzásokról, így hát kissé aggódva vártam az alkudozás menetét. Szerencsénkre egy komoly, idősebb úriember volt az eladó, így hát itt tisztességesen folyt az alku. 176 TL-re tartotta a láncot, rögtön kérdeztem, hogy mennyi lehet az engedmény. 172 TL-hangzott a válasz. Annyi pénzünk nincs rá- mondtam én. Hosszas számolgatás kezdődött,165-öt kért érte. Szépen elköszöntünk és kijöttünk a boltból. Majd hirtelen visszatértünk és a tulajdonosnak szegeztem a kérdést: akkor 150-ért jó lesz? Mindjárt azt mondta, hogy jó! Nem tudtuk,hogy örüljünk-e vagy se, mert ez már jó kis kedvezmény volt, viszont olyan könnyen megkaptuk, hogy már az is gyanús volt! Mindegy, itt már nem volt mit tenni, én kértem 150-ért. Viszont végre most láttam először olyat, amit már Adorján Imre bácsi régen mondott: itt tényleg ki volt írva az arany árfolyama! Az elég jól sikerült üzlet után átmentünk az út túlsó oldalára és kegyetlenül bevásároltunk Damak pisztáciás csokiból! (Ez a fő ajándék mindenkinek:-) ).

Még a szállodába érkezés előtt bementünk az Öztürk szupermarketbe a szokásossá váló esti ayranért, valamint CyberMacs és Pişti azt mondták,hogy Sarelle mogyorókrémet kell venni, így hát vettünk Sarelle mogyorókrémet! És ezzel nagyon jó ötletet adtak, a Nutella igen nagyon messze van hozzá képest! Egy dolgot nem értettünk csak, az egész süpermarketben nem találtunk Efes sört! Meg semmilyet se! A gyümölcsös pult mögött egy fiatal férfi volt az eladó. Mint akit a villám ért, úgy reagált, amikor megtudta,hogy én egy magyar török foci szurkoló vagyok! Elmondta,hogy ő Galatasaray fanatikus, kijött a pult mögül, otthagyott mindent, kikísért minket a bolt elé és megmutatta, hogy merre lehet sört kapni. (Pont arról jöttünk,úgyhogy arra már nem mentünk vissza). A szálloda mellet ellenben találtunk egy kis büfét, melynek tetejére ki volt téve az Efes Pilsen reklámtábla, ott végül tudtunk sört venni.

A feleségem lepihent a szobában, én viszont még nekiindultam Sıhhıye kerületnek gyalogszerrel. Amikor a hotelben jöttem le a lépcsőn, a portás meglátott az 1.emeleti lépcsőfordulóban és onnantól már a Beşiktaş indulót énekelte a tiszteletemre! Szóval mentem dél felé az Atatürk bulvarın és eljutottam Abdi İpekçi parkig. Azzal szemben van az előző napi focimez bolt. Beşiktaş szurkoló vagyok és maradok, de ettől függetlenül gyűjtöm a török csapatok mezeit. Ezért hát venni akartam egy-egy Ankaragücü és Gençlerbirliği mezt. Nagyon jó hamisítványokat lehetett kapni és emlékeztem rá, hogy İstanbulban 35 TL-be kerültek a “koppincs” mezek. Kíváncsi voltam, hogy itt mennyit kérnek értük – személyesen tőlem – mert előző nap ugye a boltos srác határozott nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Kartal taraftar vagyok. Hát legnagyobb meglepetésemre csak 25 TL-t kért a mezek darabjáért! Meg is vettem mindjárt mind a kettőt! Tegnap nem engedte lefényképezni a mezeket, most is megkérdeztem tőle: na most már lehet-e fotózni? Hát persze,hogy lehet, még a képre is odaállt mellém és átölelte a vállamat! Ugye így mindjárt, miután otthagytam a pénzemet… A jól sikerült vásárlás után visszasétáltam az Opera térre. És akkor véget is vetettünk a csütörtöki napnak.

Pénteken reggel igen korán keltünk,az összepakolás miatt. Még egy utolsó reggeli búcsúzkodás a kedves személyzettől (kicsit meglepődtem, hogy az internetezést kifizettették, İzmirben tavaly korlátlanul ingyen volt), és a bőröndjeinket huzigálva a Gençlik parkon át, a Május 19.stadion mellett a Havaş buszmegállóba mentünk. Útközben az Esenboğára még láttunk új és nagy dzsámikat, oszmán stílusban. A gépünk délelőtt indult, fájó szívvel bámultam alant Törökországot,és a Karadenizt, jó lenne tudni,hogy mikor mehetek megint…

Összességében jó volt, jól éreztük magunkat, a feleségemnek is tetszett, aki most járt először Türkiyében. Azért el kell mondanom, hogy İstanbul és İzmir előrébb van nálam a sorban, talán ha egész Ankara úgy nézne ki, mint Altındağ kerülete….

Ezzel a 4.résznek és a beszámolónak is VÉGE.

Üdvözöl mindenkit:

Feyyaz

2013-09-27


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here