Törökország és a szőnyegek II. – Szőnyegszövés, szőnyegek fajtái

A török szőnyegekről szóló írásom előző részében a török szőnyegek történeti áttekintéséről olvashattak a Türkinfo olvasói. Ebben a cikkben a szőnyegszövéssel, a szőnyegek fajtáival ismerkedhetünk meg részletesebben.

Ahogy arról már említést tettem korábban, a 19. században óta nőtt meg igazán az igény a török szőnyegek és kilimek (szőtt, csomózás nélküli nomád szőnyegek) iránt. Emiatt egyre több szőnyeggyár alakult Törökország-szerte. Napjainkban ezekben a gyárakban a munkások 95%-a nő. Vannak, akik otthon dolgoznak, mások a gyárakban. A gyári munkások nyaranta napkeltétől napnyugtáig akár 12 órát is szőnek, télen ez a nappalok rövidsége miatt 8-10 óra. Azok, akik otthon dolgoznak, jobban be tudják osztani az idejüket, de nem nagyon marad idejük a házimunka elvégzésére. Szőni elsősorban természetes fény mellett lehet.

Ezek a lányok, asszonyok nem órabérért dolgoznak, hanem az elkészült szőnyeg után kapnak fizetést. A fizetett összeg nagysága több tényezőtől is függ: mennyire bonyolult mintákat alkamaznak, milyen a felhasznált fonal minősége, és hány csomó van benne négyzetcentiméterenként. Egy-egy szőnyeg elkészítése gyári körülmények között azonban nem csak egy emberhez köthető, mert sok esetben a fonal festését más végzi, mint aki a szőnyeget szövi.

A szőnyegszövés hagyomány, egyben a törökök mindennapjának szerves része.

Az Indigo Projekt, az ország 45 szőnyegprojektjének egyike, az egyetlen olyan vállalkozás, amely elismeri a szövőnők munkáját. A projekt kitalálói arra ösztönzik a lányokat, asszonyokat, hogy saját nevüket is szőjjék bele a szőnyegekbe, így az ilyen szőnyeget vásárló egy hitelességi igazolást is kap, amelyben szerepel, hogy ki készítette a szőnyeget, hány éves az illető, melyik településen él és hogy milyen eredetű minták díszítik a szőnyeget.

Érdekesség, hogy csak nők szőnek szőnyegeket és kilimeket, míg a férfiak javítják azokat, ugyanis a férfi szőnyegszövőket nem fogadják el a török kultúrában.

Hagyományosan a lányok és asszonyok a pénzkeresés mellett hobbiból is szőnek. A lányok már egészen fiatal korban megtanulják a szövés minden csínját-bínját. Vannak olyan szőnyegek, amelyeket hónapokig, sőt néhányat éveken át szőnek, mire elkészül.

A kézi szőnyegszövés és fázisai

A kézzel készített szőnyegek gyártásához különféle szerszámokra van szükség: szövőszékre, vízszintes vagy függőleges keretre. Erre kerülnek azok a függőleges vezetőszálak, amelyekre a fonal csomózva van, erre egy vagy több vízszintes felvetőszálat is szőnek, hogy rögzítsék a munkafelülelet. A felvetőszál lehet natúr vagy színezett is, ha színes, akkor legtöbbször piros vagy kék.

A fonalat a vezetőszálra kézzel csomózzák fel. Az anatóliai szőnyeg nagy részénél szimmetrikus török duplacsomót használnak. Mindegyik csomót két szállal készítik. Ezzel a csomózási formával a fonal mindkét végét két szál köré tekerik szabályos közökkel úgy, hogy a csomó mindkét vége a szőnyeg egyik oldalán lévő két szál között jön fel. A fonalat ezután lefelé húzzák és levágják.

Az asszimmetrikus, szimpla vagy perzsa csomózás esetén az egyik szál végét a szál köré tekerik, a másik vége éppen a másik szál mellett helyezkedik el. Ezután mindkét végét le kell húzni és vágni.

Miután egy sor csomót beillesztettek, egy vagy két, néha több felvetőszál sort is beszőnek, és az anyagot egy fésűhöz hasonló eszközzel, többszöri ütögetéssel tömörítik. Miután a szőnyeg elkészült, levágják a szövőszékről. A szőnyeg oldalait vagy széleit általában gyapjúval borítják. A szegélyek legfeljebb tíz szálból állnak. Végül a szőnyeget – használat előtt vagy mielőtt eladják – kimossák.

A török szőnyegek általában 2–4 mm vastagok. A durva nomád szőnyegek, mint például a yörük szőnyegek, vastagsága akár 12 mm is lehet. A yeryataǧı egy speciális szőnyeg, vastagsága 20-25 mm. Azokon a helyeken, ahol a házakban nem volt ágy, ilyeneken aludtak.

A szőnyegek anyaga

A kézzel készített szőnyegek gyártói csak természetes anyagú fonalat használnak. A leggyakrabban használt anyagok a gyapjú, a selyem és a pamut. A nomád és a falusi szövők esetenként kecske- és teveszőrt is használnak. A fonálfonás hagyományosan kézzel történik. Általában több szálat fonnak össze, hogy a kapott fonal elég erős legyen a szövéshez.

A birkák gyapja a török szőnyegek leggyakrabban használt alapanyaga, mivel puha, tartós, könnyen kezelhető és nem túl drága. Kevésbé érzékeny a szennyeződésre, mint a pamut, nem reagál elektrosztatikusan, és hőszigetelő. A tulajdonságok ilyen egyvelege nem található meg más természetes szálban. A természetes gyapjú fehér, barna, sárga és szürke színben kapható, amelyeket néha színezés nélkül használnak fel.

A pamutot elsősorban a szőnyeg alapjához használják. A pamut erősebb, mint a gyapjú, és nem is deformálódik el olyan könnyen.

A pamut, a gyapjú és a selyem felhasználási formái

Vannak gyapjú-gyapjú szőnyegek, ezeknek az alapja is gyapjú és a felhasznált fonal is. Ezek az anatóliai szőnyegek legelterjedtebb típusai. A szövés során hagyományos motívumokat használnak. A gyapjúfonalból szőtt szőnyegeknél a csomók száma nem olyan magas, mint egy gyapjú-pamut vagy selyem-selyem szőnyegnél. A gyapjúszőnyegeket nomád vagy törzsi szőnyegeknek is nevezik.

A gyapjú-pamut szőnyegek esetében az alap a gyapjú és pamutfonallal szőnek rá. Ez a különleges kombináció bonyolultabb minták szövését is lehetővé teszi, mivel a pamut finomabb anyag és így több csomó készíthető vele. Gyapjú-pamut szőnyeget főként városokban készítenek.

A selyem-selyem típusú szőnyegek a legbonyolultabb szőnyegtípusok közé tartoznak, nagyon finom szövésűek. Ezek a szőnyegek még több csomóval készülnek, mint az előbbiek. Vannak olyanok, amelyekben akár 28 × 28 csomó is lehet négyzetcentimterenként. A padlóra terítendő selyemszőnyegekben a csomók száma nem lehet több, mint 100 csomó vagy 10 × 10 csomó négyzetcentiméterenként. Az ennél nagyobb csomószámú szőnyegeket faliszőnyegnek használják, méretük legfeljebb 3 × 3 méter.

A fonal festése, színezése

Kétféle festékfajtát használnak a fonal színezésére: növényi és kémiai festéket.

A legtöbb fonalat természetes színezőanyaggal színezik, melyet három forrásból nyernek: növényekből, állatokból és ásványi anyagokból. A szőnyeggyártásban a növényi anyagokkal történő színezést használják a leginkább.

1856-ban William Henry Perkin angol kémikus találta fel az első szintetikus festéket, amelyet róla Perkins mályvának neveztek el. Ezután számos más szintetikus festéket is feltaláltak. Ezek előállítása olcsó, könnyen kezelhetők. Az Uşak környékén készült szőnyegekhez már ezeket használták a 1860-as évek közepétől.

A természetes színezőanyagokat a következő alapanyagokból nyerik:

– piros: festő buzér gyökere

– sárga: hagyma, kamillavirág, kutyatej

– fekete: gubacs, makk, cserző szumák

– zöld: duplán színeznek indigócserjével és sárga festékkel

– narancs: duplán színeznek festő buzér gyökérrel és sárga festékkel

– kék: indigócserje

A fonal festése ezek után úgy történik, hogy a natúr fonalat belemártják az adott színű pácba, majd amikor kiveszik belőle, hagyják, hogy a levegőn és a napon megszáradjon.

A modern, szintetikus festékekkel szinte minden szín és árnyalat előállítható, így a szín alapján szinte lehetetlen meghatározni, hogy az adott szőnyegben felhasznált fonalakat természetes vagy mesterséges festékekkel színezték-e.

Az anatóliai szőnyegek abban különböznek az egyéb szőnyegektől, hogy ezeknél az elsődleges színek vannak túlsúlyban. A nyugat-anatóliai szőnyegek inkább a vörös és a kék színt részesítik előnyben, míg a közép-anatóliaiak inkább vörös és sárga színűek.

A sorozat következő részében a török szőnyegek motívumaival és azok jelentésével ismertetem meg a kedves olvasóinkat. Tartsanak velem akkor is!

Forrás: All About Turkey, Wikipedia, Turkish Culture, Turkey Homes

Kollár Kata – Türkinfo