Török séták, túlvilági víziók és Dzsungel könyve új versfordításban

Pécs | A török kori Pécsről tart immár harmadik esztendeje úgy negyedévente irodalmi sétákat Horváth Viktor, a Török tükör című könyv írója. Vasárnap úgy hatvanan gyűltek össze, hogy a Dzsámitól a tettyei romokon át a Memi pasa fürdőjéig 3,5 órán keresztül hallgassák, ízlelgessék a beszámolót a korszakról. Mi a készülő új művekről is megkérdeztük az Európa Unió Díjas (kis Nobel-díjnak is nevezik) pécsi írót.

– Miről szól ez a séta, és milyen kuriózumokat kínál a helyszínekről, a korról?
– A kuriózum, hogy nem tudom, amit egy idegenvezető tud, viszont tudom, amit egy idegenvezető nem. Végigjárunk 6-8 helyet, elmondom az épületek történetét, beszélünk a kor hétköznapi életéről, vallásról, művészetről, háborúkról, békéről, szerelemről, halálról. Az emberek nem előadónak tekintenek, hanem beszélgetőnek, és ez segít, mert kérdeznek; így nem kényszerülök valamiféle egyenmondóka ismételgetésére, hanem a csoport érdeklődése szabja meg az irányt. A helyszíneken felolvasok a Török tükörből egy-egy odaillő részletet, vagy a Korán szúráinak fordításait, ez néha újabb kérdéseket hoz.

– Hogy indult a kapcsolata Pécs török kori emlékeivel, s miképpen formálódott ez regénnyé?
– Egy a hódoltság korában játszódó baranyai népmonda vezetett a törökökhöz. Beleszerettem a Kantavár mondájába – rövid, de nagyon intenzív történet, sűrű, mint egy Shakespeare dráma, a végére mindenki meghal vagy eltűnik. Ez a történet lett a regény magja.

– Ez egy történelmi regény, ám kitalált alak a főszereplő. Milyen szellemiséggel, ars poeticával született meg ez a műve?
– A főhős kitalált, de a többi hős 95 százaléka nem, és ennek megadtam az árát; körbeolvastam a kor művészetét, vallását, a tudomány és ipartörténetet, adminisztrációt, korrupciót, vám- és adórendszert. A kort nem a regényírói hagyományból, hanem a forrásokból akartam megcsinálni. A szándékom az volt, hogy magától mozogjon.

Folytatás

Forrás: www.bama.hu

Kép forrása: nol.hu