Török drónok pusztítanak az ukrajnai háborúban – egy új korszak kezdete?

Számtalan kiemelt fontosságú orosz célpontot semmisítettek meg a Bayraktarok az ukrajnai háborúban – de mik is ezek a török drónok, és hogy állják meg a helyüket a modern hadászatban? Folytatódik „Háború, közelről” hadászati cikksorozatunk!

Az előző cikkben „csodafegyverekről” esett szó, amelyek egyes – túlzó – vélemények szerint háborúkat dönthetnek el; így essen szó arról a fegyverrendszerről is, amelyről sokan azt tartják, hogy magát a hadviselést alakította át. Tagadhatatlan sikerei ellenére a török gyártású, kisrepülőgép méretű drónnal kapcsolatban azonban még mindig sok a kérdés. Foci hasonlattal élve a tehetséges újonc csapat mostanra feljutott az országos bajnokságba, de a topligában jelentősen mások a feltételek, valamint a körülmények. És az ellenfelek.

De kezdjük az elején. Távirányítású harceszközöket már a II. világháborúban is használtak tömegesen. A Goliath drótvezérlésű lánctalpas akna („minitank”), a Hs 293 rádióirányítású siklóbomba, vagy éppen az amerikai légierő Aphrodite műveletében alkalmazott távirányítású B-17-esei is ebbe a csoportba tartoznak. Ez utóbbi program szomorú különlegessége, hogy az apja által elnöknek szánt Joseph P. Kennedy, John F. Kennedy amerikai elnök bátyja egy ilyen balesetben vesztette életét.

Ezek a védelem eszközeinek hatótávolságán vagy észlelési távolságán kívülről indított fegyverek kitűnően ábrázolják a haditechnika fejlődését végigkísérő kettősséget, amit a kard és pajzs problémájának is szoktak nevezni.

A technika fejlődésével ugyanis hol a védelem, hol a támadó került fölénybe, elég csak az emberi test védelmére szolgáló eszközökre gondolni: a keményített vászon mellvérttől a teljes lemezpáncélon át a kerámiabetétes kevlarmellényig, vagy a bronz kardtól az alabárdon át a rohamkarabélyig.

Visszatérve a távirányítású harceszközökhöz, következő jelentős sikerüket a ténylegesen katonai korszakhatárt jelentő 1982-es libanoni Bekaa-völgyi összecsapások jelentették. Itt a modern amerikai, digitális és mikrochip alapú fegyvereket használó izraeli légierő, a Chel Ha’Avir lényegében saját veszteség nélkül megsemmisítette a szíriai hadsereg légvédelmét, nagyrészt drónok által nyújtott felderítési eredmények segítségével. A kilencvenes évekre az UAV (Unmanned Aerial Vehicle – Pilótanélküli repülőeszköz) néven emlegetett fegyverrendszer jellemző típusai az amerikai RQ-1 Predator felderítő, és továbbfejlesztése a csapásmérésre is alkalmas MQ-9 Reaper voltak.

Azonban a rendkívül drága csúcstechnológiát az Egyesült Államok csak legmegbízhatóbb szövetségeseinek adta el, a megoldás előnyei azonban mindenki számára egyértelműek voltak. Így történt, hogy az önálló hadiipar megteremtésére törekvő Törökország drónok fejlesztésébe (is) kezdett.

Folytatás

Forrás: mandiner.hu