Tőrbe csalták a híres magyar bajvívót

Ahhoz képest, hogy a három részre osztott Magyarország területén közel másfél évszázadig zajlottak a végvári harcok, tulajdonképpen kevés „hős” katona került be ebből a korszakból a köztudatba. A váraikat a túlerő ellen sokáig védő kapitányok mellett igazából csak Zrínyi Miklós bán neve ismert, mint a törökök ellen aktívan is fellépő hadvezéré. Pedig lennének még jelöltek a listára, például Thury Györgyé, aki kapitányként rengeteg borsot tört a törökök orra alá, bajvívóként pedig messze földön is híresnek számított.

Thury valamikor 1519 táján látta meg a napvilágot, igazi katonacsalád sarjaként: nagyapja Hunyadi Mátyás seregében harcolt, apja pedig szintén az oszmán hódítók elleni harcokban tüntette ki magát. Nem csoda, hogy György egészen fiatalon kitanulta a lovaglás és a bajvívás csínját-bínját, 1544-ben pedig már „huszárfőlegény” volt Ság várában. Itt történt állítólag, hogy sikerült annyira leitatnia egy török vitézt, hogy az a kopjájával halálra sebezte magát, ennél azonban hagyományosabb módokon is kitüntette magát: az 1552-es, egyébként vereséggel végződött palásti csatában egy egész hadtestet mentett meg a pusztulástól.

A magyar Cid

Híre hamarosan a császári udvarba is eljutott, 1556-ban I. Ferdinánd főispánsággal és Léva várának kapitányi tisztségével ismerte el tetteit. Két évvel később aztán át kellett adja a helyét a fogságból szabadult Dobó Istvánnak, cserébe azonban Veszprém elestével a Dunántúl egyik fontos védőbástyájának számító Várpalota élére nevezték ki. Thury kapitányként bizonyította, hogy nemcsak a kardforgatáshoz ért, hanem stratégaként is képes gondolkozni. Mivel az udvartól kapott pénz nem volt elég a vár és a helyőrség megfelelő fenntartására, a kapitány igyekezett kedvezményekkel újranépesíteni uradalma környékét, miközben vakmerő portyákat vezetett a török területekre, hogy az ott szerzett zsákmánnyal is kiegészítse a szűkös forrásokat.

A cikk folytatása>>>

index.hu