![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Karikatúragyűjtemény csodálatos visszatérése keletkezése színhelyére, Isztambul diplomatanegyedébe, a régen Perának nevezett Beyoğlu kerületbe. Libanoni keresztények, örmények, görögök, törökök, oroszok, angolok, osztrákok, németek, olaszok, perzsák intrikája és lazítgatása a Boszporusz partján.
Isztambul Váci utcájában, a szír, kurd és indián utcai zenészektől, csilingelő nosztalgiavillamostól, tömegtüntetésektől és páncélozott járművektől hangos Istiklal sugárúton (leánykori neve: Grand Rue de Péra) áll a Koç Egyetem Anatóliai Civilizációk Kutatóközpontja, ahol remek kiállítás nyílt Juszuf Franko Kusa, az Oszmán Birodalom egykori külügyminiszterének sosem látott karikatúráiból. Robert Darnton amerikai történész szerint egy társadalmat az jellemez leginkább, hogy min tud nevetni.1 Juszuf Franko rajzai alapján a 19. század végi oszmán elit a nemzetközi kongresszusokon és a diplomatákon mulatott leginkább. A politika mindig mindenütt kényes kérdés, de sehol sem annyira, mint a mai Törökországban, ahol például követnek lenni sem életbiztosítás. A török külpolitika mai irányzatait tekintve ugyancsak elgondolkoztató, sőt bátor vállalkozás a fin-de- siècle Sztambuljának, illetve annak is európai negyede, Pera nem egyszerűen letűnt, hanem erőszakkal megsemmisített társadalmát ábrázoló politikai és társadalmi karikatúrák bemutatása. Maga a tehetségesen rajzoló államférfi is a fióknak szánta skicceit: csak a véletlenen múlt, hogy karikatúraalbuma 2016-ban a magánegyetemet alapító milliárdos műgyűjtő, Ömer M. Koç tulajdonába kerülhetett. Az album története regénybe illő. 1957-ben egy amerikai diplomata vásárolta meg egy szőnyegkereskedőtől a Nagybazárban, és vitte magával afganisztáni, nepáli, burmai, kambodzsai, vietnami, indonéziai állomáshelyeire. 1966-ban rövid cikket közölt róla az amerikai Horizon magazin, amelyet törökre fordítottak, ettől kezdve az oszmán–török karikatúra történetében Juszuf Franko lábjegyzet lett. Reykjavíki intermezzo után 2016-ban egy torontói aukción bukkant fel az album, innen került a Koç-gyűjteménybe. Százhúsz évvel keletkezésük és hatvan évvel első felbukkanásuk után tehát a rajzok visszatértek Perába, oda, ahol készültek. A Types et Charges (Jellemek és vádak) címet viselő 86 oldalas album festőien kidolgozott karikatúrái 1884–1896 között készültek, és a soknemzetiségű Oszmán Birodalom vezető rétegét, a perai követségi és kulturális elitet ábrázolják. A művészi vénájú Juszuf Franko óhatatlanul egy másik külügyminisztert, gróf Bánffy Miklóst (1873–1950) juttatja eszünkbe; nemcsak rajzai, hanem társadalmi háttere és világnézete is hasonlóságot mutat vele. Bánffynak az 1922-es genovai konferencián készült huszonegy darabos Fresques et Frasques (Vázlatok és csínyek) című torzképcsarnoka szintén a politika romlottságát, a diplomaták jellemhibáit emeli ki.
Juszuf Franko Kusa pasa (1856–1933) a 18. század végén Perába költözött libanoni melkita, tehát keresztény család sarja volt. Apja, Naszri Franko pasa az oszmán hivatalnoki létrán a libanoni kormányzóságig (mutasarrıf) emelkedett. Juszuf és fivérei követték apjukat a külügyminisztériumban és a kormányzóságban is. Családi és külügyes kapcsolatai révén Juszuf barátai, ismerősei és üzletfelei a perai társadalom krémjéből kerültek ki, követekkel és követségi titkárokkal érintkezett. Gabriel Hanotaux francia diplomata szerint „Juszuf elragadó ember, remek jelentéseket ír, ügyesen rajzol, szellemes karikatúrákat készít, a városban mindenütt otthon van, jól bridzsel, mindig nyer a görög követségi titkárral szemben”. Nemcsak Tevfik pasa és Szaid pasa, a késő oszmán társadalom befolyásos nagyvezíreinek pártfogását élvezte, hanem a perai üzleti körökét és a levantei bankárokét is. A politikai vezetés és a fináncarisztokrácia mellett a művészekkel is jóban volt: unokatestvére és sógora Naum pasa, a híres perai Naum színház tulajdonosának unokaöccse; rajzleckéket a neves Amedeo Preziositól vett, barátai Roberto Preziosi és Jean Brindesi festők voltak, akikkel gúnyrajzokat készítettek egymásról is: Juszuf szkeccsén Roberto mint szoknyavadász jelenik meg, Roberto pedig bábosként ábrázolja Juszufot, aki ceruzájával dróton rángatja a perai társadalmat. Juszuf érdeklődése a jellemrajz iránt éppoly egyéni és különleges, akárcsak szatirikus vénája és rajztehetsége. Társadalom-lélektani érzékét unokaöccse, Szaid Naum-Duhani (1892–1970) örökölte, aki tollával ott folytatta, ahol Juszuf ecsetjével abbahagyta, megörökítve a régi Pera társadalmi topográfiáját. Szaid megemlíti nagybátyja karikatúráit is: „Juszuf bej mesteri gúnyrajzai a régi Beyoğlu valamennyi figuráját felvonultatták… diplomáciai ketrecében Gabriel Noradungyan efendi mint papagáj, Nişan Civanian efendi mint makákó és Nikolaki Sgouridis efendi mint afrikai majom szerepel. Rajzolás közben a fiatal, szellemes Juszuf szabadjára engedte humorérzékét.” 3 A késő oszmán társadalom minden rétegét megjelenítette, a nagyvilágitól a félvilágiig: gazdag kapitalistákat, elegáns arisztokratákat, oszmán katonákat, levantei kereskedőket, művészeket, diplomatákat, Pera egész színes kavalkádját, akik mind rokoni vagy üzleti kapcsolatban álltak egymással.