Szultánok álma – megvalósulatlan Isztambul-tervek

A 19. században az Oszmán Birodalom széles körű korszerűsítési projektekbe kezdett, hogy Isztambult európai metropolisszá változtassa. A tervek közül néhány megvalósult, néhány pedig sohasem látott napvilágot. A sikeres párizsi rekonstrukciós várostervezés sikerét áhítva az oszmán szultánok francia építészeket bíztak meg, hogy újratervezzék a nyilvános tereket, jellegzetes épületeket, hidakat. Sok terv végül csak papíron realizálódott, de mi lett volna, ha a szultán álma megvalósul?

Egy óriási emlékmű, amelyet a krími háború emlékére I. Abdul-Mecid szultán akart építtetni…
Sarkis Balyan terve egy híd megépítéséről a Heybeliada és Büyükada szigetek között…
Osman Hamdi terve egy sikló építéséről Taksim and Kabataş között…

Ezek mind olyan elképzelések, amelyek több okból kifolyólag nem tudtak megvalósulni a 19. századi oszmán Isztambulban.

„A 19. század utolsó negyede hihetetlen időszak számos meg nem valósított projekttel” – mondja az építészettörténész, Doğan Kuban. „Habár a tervek a szultánok álmait megfestő utópiáknak tűnhetnek, közülük néhányat könnyebb lett volna akkor kivitelezni. Ha ezek a projektek megvalósultak volna, elképzelhetjük Isztambult mint egy látványos metropoliszt, metróhálózattal, ami olyan régi, mint bármelyik másik a világ nagyvárosaiban, hatalmas hidakkal, palotákkal, laktanyákkal és vasútállomásokkal.”

Ha ezek a tervek megvalósultak volna, milyen Isztambulban élnénk most?

1. Von Moltke első városterve

Az első Isztambul egészét átszabó projektet a német katonai parancsnok, Helmuth von Moltke tervezte 1839-ben. Von Moltkét II. Mahmud szultán bízta meg, hogy vázolja fel Isztambul térképét meghatározva a város legjelentősebb problémáit, valamint orvosolja ezeket a problémákat.

Von Moltke szerint a legnagyobb problémát az Isztambul történelmi félszigetén való közlekedés jelentette. Azt javasolta, hogy 5 főbb utat alakítsanak ki a régi bizánci útvonalakat követve, továbbá széles utcákat kell építeni, hogy összekössék a városközpontot a part menti körzetekkel, ahol a bizánci kapu található. A főutak szélessége 15 méter lett volna az út két oldalán található 3 méteres járdával együtt. Továbbá az összes utat fákkal ültették volna be.

A másik probléma Moltke szerint az európai mintára kialakított terek hiánya. Ezzel összhangban bizonyos műemlékek, mint például mecsetek, környezetét lebontották volna, és európai mintára tágas teret alakítottak volna ki. Von Moltke azzal is érvelt, hogy a lebontások a város javát is szolgálnák, mivel tűzvészek során a tűz gyorsan átterjed a szomszédos faépítményekre, és ez megelőzhető lenne vasbeton alapú épületekre való váltással.

Von Moltke az Aranyszarv mindkét oldalának átalakítását is tervezte. A famólókat 15 méter széles, kőből készített mólókkal váltották volna fel, 3 méteres járdákat alakítottak volna ki mindkét oldalon, és az út mentén fákat ültettek volna.

Von Moltke remélte, hogy segíthet egy modern és rendezett fővárost teremteni az Oszmán Birodalom számára, amely a tanzimat (újjászervezés) reformok révén nemrég indult el a nyugatiasodás útján. Azonban az ötletei sohasem valósultak meg, és a projektjeit leállították, mielőtt még elkezdődhettek volna.

2. Újjáépítési kísérlet az 1865-ös nagy tűzvész után

Von Moltke sikertelen projektjei után több éven keresztül nem voltak újabb próbálkozások Isztambul struktúrájának megtervezésére. Azonban a Büyük Hocapaşa tűzvész miatt, amely 1865-ben elpusztította a város kétharmadát, ismét előtérbe került a várostervezési kérdés. Abdul-Aziz szultán és a kor nagyvezíre, Keçecizade Fuat pasa a tűzvészben a város újjáalakításának lehetőségét látták. Ennek következtében meghívták Haussmann bárót, aki Párizs számos részét bontotta le majd építette újjá. Azonban amikor Haussmann merészen azt javasolta, egy az Hagia Szophiától induló, széles sugárutat építsenek, az út mentén lebontva több építményt, mint a Nagy Bazár és a Nuruosmaniye dzsámi, a projekt befejeződött, még mielőtt elkezdődhetett volna.

II Abdul-Hamid szultán ezt követően kezdte el latolgatni Isztambul átépítését, és végül a párizsi oszmán nagykövetet, Salih Münir pasát bízta meg a feladattal, aki emlékirataiban leírja, hogy a szultán hogyan jutott erre a döntésre:

„Átadott nekem egy újságot, miközben azt mondta: „Látod ezt? Nem tudok emiatt aludni, nincs nyugtom tőle. Ez egy európai utazó cikke Isztambulról. Egyes állítások helytelenek és igazságtalanok, de – az Isten szerelmére – némelyik igaz! Megdorgálnak minket és felelősnek tartanak, hogy nem tartjuk tisztán a dolgokat, a helyreállítások, az állami szervezet hiánya miatt… Mit mondhatunk erről? Vagy beismerjük a vádak igazságát, elfogadjuk a kritikát vagy megtisztítjuk a fővárosunkat, és virágzó várossá alakítjuk.”

3. Bouvard költséges terve Isztambul „európaizálására”

A szultán utasítására Salih Münir pasa visszatért Párizsba, és Celot párizsi kormányzóval találkozott, hogy megvitassák a szultán kívánságait. Joseph Antoine Bouvard-t, a városi önkormányzat vezető építészét, aki az 1900-as világkiállítást is tervezte, ajánlották a feladatra, így a munka elkezdődött. A pasa szavaival élve, Bouvard „kedves és jóindulatú barátja volt a törököknek, aki utazásai során tájékozott lett Isztambulban.”

Először Bouvard nem is utazott Isztambulba, hanem a neki küldött képek alapján feltérképezte a város településszerkezeti képét, felállított egy csapatot, majd amikor az építkezés elkezdődött, ő maga is Isztambulba utazott. Bouvard a megrajzolt terveiben a látott fotók alapján elképzelt Isztambult tartotta szem előtt, de a tereket európai mintára tervezte. Kifejezetten a Beyazit, Sultanahmet, a Galata híd és az Új Mecset (Yeni Cami) környékére összpontosított.

Bouverd tervei szerint Beyazit lett volna a városközpont, és a városházát is itt építették volna fel magas és hivalkodó tornyával, amely beárnyékolja a Beyazit mecset minaretjeit. Bajazid szultán medreszéjét (hittudományi iskola) lebontották volna, és a helyén udvarral körülvett ikerépületeket építettek volna. Ezek közül az egyik épület az Ipari és Mezőgazdasági Múzeumnak adott volna helyet, a másik pedig a Nemzeti Könyvtár lett volna. Számos lebontásra került volna még sor, hogy a kiürített területeken franciakerteket alakítsanak ki.

A második tér Bouvard terve alapján a Sultanahmet negyedet érintette. A tervezet szerint a teret felásták volna, hogy az utcát lépcsővel összekössék az eredeti bizánci utcaszinttel. A teret parkká alakították volna a Hippodrom oszlopokat franciakertekkel körülvéve. Két oszlop a főbejárat két oldalán állt volna, monumentális bejáratot teremtve. Hogy kibővítsék és rendbe hozzák a Sultanahmet teret, a Kék mecset komplexumán belül történelmi épületeket bontottak volna le. A történelmi Ibrahim pasa palotát, amely ma az Iszlám Művészetek Múzeumaként üzemel, szintén lebontották volna, és a helyére egy pazar Rendőri Igazgatóságot építettek volna.

Bouvard a Galata híd helyett a III. Sándor híd, amit a Szajna folyóra épített a világkiállításra, meghosszabbított változatára is gondolt. A fém csillárokkal, koszorúkkal, holdakkal, csillagokkal és apró kupolákkal díszített híd Bouvard oszmán Isztambulról alkotott elképzelésének kivetülése lett volna.

Annak ellenére, hogy a tervek előreláthatólag felindulást keltenek, II. Abdul-Hamid szultán csodálattal adózott Bouvard tervei előtt, és megosztotta a terveket az őt körülvevő nagykövetekkel és pasákkal.

A szultán követelve az építkezés azonnali elkezdését, valamint a felépített épületek villamos energiával és gázzal való ellátását, visszaküldte Salih Münir pasát Párizsba, hogy elkezdődhessenek az előkészületek. Habár Bouvard az Oszmán Birodalom szolgálatában állt és a fizetését is a birodalomtól kapta, Franciaország állta a vázlatok összes költségét mintegy a szultánnak felajánlott ajándékként. Azonban miután a szultán rájött, milyen költséges lesz Bouvard projektjének kivitelezése, valamint a nyereséghajhász isztambuli uzsorások miatt, II. Abdul-Hamid végül ideiglenesen felfüggesztette a munkálatokat.

4. Arnodin a közlekedésre koncentrált

Azokban az években egy másik francia építész, Ferdinand Arnodin szintén készített néhány tervet Isztambul számára. Von Moltkétól és Bouvardtól eltérően Arnodin tervei nem a terekre, az új utakra és a fejlesztésekre, hanem a közlekedésre irányultak.

Arnodin a város kibővítését a két kontinens két híddal való összekapcsolásával képzelte el. Az egyik híd Üsküdar és Sarayburnu, a másik pedig Kandilli és Rumelihisarı között épült volna. Ezen kívül Isztambul más városokkal való összeköttetését is fejleszteni akarta. Az első hídon keresztül Haydarpaşába érkező vasút kiterjeszthető lett volna Üsküdarig, ezzel kiépítve az összeköttetést Isztambul és Edirne között. Arnodin második hídját Kandilli and Rumelihisarı közé tervezték, amely azonban távol állt az oszmán és az isztambuli építészeti hagyományoktól, helyette az omajjád építészet nyomait hordozta. Arnodin II. Abdul-Hamid szultán tiszteletére a hídnak a „Hamidiye” nevet tervezte adni, de végül orientalista fantáziája sohasem valósult meg.
Eltekintve ezektől a projektektől számos helyi és külföldi építész, valamint mérnök készített terveket Isztambul struktúrájának, szociális életének, közlekedésének és az általános városkép megváltoztatására. Néhány megvalósult, de a legtöbb sohasem vált valóra. Folyamatosan születnek új tervek Isztambul, a kaotikus városkép alakítására, ahol az élet szüntelenül zajlik. Talán néhány a mai projektek közül sohasem fog megvalósulni, azonban lehetetlen nem visszapillantani és eltűnődni, „mi lett volna ha”…

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Petrovics Bianka