Szigetvár 1566-2016 – interjú Dr. Hóvári Jánossal, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökével

Idén a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékévben Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulójára emlékezünk. Az emlékév hivatalosan február 13-án kezdődött el, és az őszi Zrínyi Napok lesz a csúcspontja. A rendezvénysorozat előkészítése során egyértelművé vált, hogy erős indulatok feszülnek a mélyben – oszmánok, törökök, magyarok, horvátok, minaret, múlt és jelen – többek között ezekről kérdeztük dr. Hóvári Jánost, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökét, volt ankarai nagykövetet.

A rendezvénysorozat február 13-án elkezdődött – milyen a fogadtatása és milyen kiemelkedő események várnak még a látogatókra?

A Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékév nemcsak azért fontos, mert kerek évforduló. A Zrínyi-hagyománynak meghatározó szerepe a magyar nemzeti és önazonosságtudatban. A reformkor nagyjai a költő Zrínyi Miklós műveit nemcsak felfedezték és kiadták, hanem újra is értelmezték. Ez, az ő máig nyúló gondolati és érzelmi hatása révén, a mai világbeli önreflexióinkba is beépült. Így mindaz, amit a szigetvári-csáktornyai emlékvilág nekünk örökül hagyott, az ott van valahol Kölcsey Himnuszának szellemiségében, s ennek köszönhetően a mában is. Így a Szigetváron elesett Zrínyi Miklós története, ősforrás a magyar nemzeti mitológiában és tudatvilágban. Ezért az emlékévben arra is törekszünk, hogy Zrínyi Miklós és az 1566. évi szigetvári ostrom emlékét megtisztítsuk a ráaggatott történelmietlen gondolatoktól és ezzel folytassuk, s ha kell, kiegészítsük reformkori elődeink munkáját.

Másrészről mindent megteszünk azért, hogy a szigetvári történelmi emlékhelyek felújítása elkezdődjön, hogy ezzel a magyarság Trójája élvezhető tárgyi valósággá váljon. Harmadrészt pedig oly programokat készítünk elő, főleg a 2016. szeptember 6-11. közötti Zrínyi Napokra, hogy annak országos, sőt azon túl is, híre legyen. S ez akkor, vagy később, akár évek múlva is, sokakat arra késztessen, hogy Szigetvárra mindenképp el kell menniük. Szigetvári barátainkkal és különböző tudományos intézményekkel közösen szinte majdnem minden héten van rendezvényünk a városban, Pécsett, Budapesten, Csáktornyán, Zágrábban vagy épp Isztambulban.

Az emlékév jelentős külpolitikai esemény is, hisz azt tervezik, hogy a szigetvári vár ostromának évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdoğan török és Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő. Mit várnak ettől az alkalomtól?

Ez úgy gondolom igen fontos esemény lesz, amelyre az egész világ fel fog figyelni. A magyar és a horvát elnök tisztelegni fog a hősi halált halt Zrínyi Miklós és bajtársainak emléke előtt. Törvényhozó Szulejmán szultánra pedig, aki a Szigetvár környéki dombokon hunyt el, a három elnök kegyelettel fog emlékezni. S ez példa lehet az egész világban: a történelmi szembenállások és a múltbeli tragédiánk nem lehetnek akadályai a gyümölcsöző 21. századi kapcsolatépítéseknek. Megértjük, hogy török barátainknak Szulejmán szultán nevezetes történelmi hős, és tiszteljük is őket az emlékvilágukhoz való ragaszkodásukért. Közben azonban hangsúlyoznunk kell azt a történelmi tényt, hogy a neves uralkodó verte szét a középkori Magyar Királyságot úgy, hogy annak máig ható következményei is vannak.

A történelmet azonban nem lehet visszacsinálni. A múltért a mát okolni butaság. Különben is: a magyarok és törökök közötti barátság megbonthatatlan. Annak ősi szálai vannak, amelyek a Fekete-tenger előterébe, de lehet, hogy Közép-Ázsiába vezetnek vissza. A lengyeleken kívül soha egyetlen nemzet sem állt ki mellettünk úgy az elmúlt 300 évben, mint ahogyan a törökök tették. Rákóczi Ferencnek, Kossuth Lajosnak, Kállay Miklósnak és még sok magyarnak a vészteljes időkben is törökök segítettek. Megítélésem szerint a 15-17. századi vérzivataros múltat, ennek szemüvegén át is kell néznünk. Erre egyébként már a Mikes Kelemen leveleit olvasó a reformkori nagyok is gondoltak. No meg azt sem felejthetjük el, hogy Bocskai István felkelése a törökök nélkül aligha lehetett volna sikeres, s Bethlen Gábor is portai segítséggel lett erdélyi fejedelem. Csak persze a magyar történelmet több szögletből is lehet nézni. Tették ezt eleink is és tesszük ezt ma is. S így a magyar belső viták hosszú időre borítékoltak. De így van ez másutt is. A török történelem számos fordulatáról török barátaim is hosszasan tudnak vitatkozni. S ahogyan közelednek a mához, a viták egyre hevesebbek.

A közös magyar–horvát–török főhajtás dühödt vitákat indított. Mi az oka ennek, és Ön szerint milyen üzenete kell, hogy legyen napjainkban egy ilyen volumenű megemlékezésnek?

A magyar-horvát-török főhajtás, amelynek még előtte vagyunk, még nem okozott vitákat, mert mindenki tudja, hogy a három elnök találkozója a 21. századi magyar-horvát-török kapcsolatépítésről szól, amelynek apropója egy olyan esemény, amely más előjellel ugyan, de mindhárom nép emlékezetvilágában napjainkig él. A dühödt vita, amely nagy médiafigyelmet kapott, arról szólt, hogy mit kell kezdeni egy minaretcsonkkal, egy a 18. században kettétört műemlék-minaret. Egy szigetvári ember farkast kiáltott és a média követte őt anélkül, hogya derék újságírók tudták volna, valójában miről is beszélnek. Mivel a műemléki szabályozás lehetővé sem tette, hogy a minaret esetleg kiegészüljön, így ami történt, az sok hűhó volt semmiért. Jó volt azonban abban, hogy Szigetvárra irányította a nemzeti figyelmet.

Nagyon fontos egyébként, hogy a magyarországi oszmán-török műemlékek új állagmegóvása, amely már többedik történelmi korszakát éli, rövid időn belül megtörténjen. Magyarországon az elmúlt években a műemlékfelújítások nagy lendületet vettek és ezek számos kor számos remek épületére kiterjednek. Én magam kezdeményeztem még ankarai nagyköveti időszakomban, hogy a TIKA (Török Együttműködési és Fejlesztési Ügynökség) kapcsolódjon be a magyarországi török emlékek felújításába és közösen mentsük közös örökségünket. A szervezet eddigi magyarországi tevékenysége rendkívül sikeres. Remélem, hogy a Gül baba türbe felújítási munkálatai is hamarosan elkezdődnek, s a Rózsadomb névadó „szíve” hamarosan új fényében fog ragyogni.

Milyen helyi szintű vagy regionális hatása lehet a rendezvénysorozatnak?

Horvátország Magyarországhoz hasonlóan a 2016. évet Zrínyi Miklós emlékévvé nyilvánította. Ott is létrejött egy országos emlékbizottság, amelynek elnöke Dr. Zvonko Kusić, aki egyébként a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémiát is elnökli. Az emlékév keretében a zágrábi Magyar Kulturális Intézetben 2016. május 4-én nyílik Kőnig Frigyes festőművész és egyetemi tanár kiállítása A horvátországi várak a 16-18. században címmel. Másnap a magyar és horvát történészek cserélik ki gondolataikat a 16-17. századi közös múltunk számos kéréséről. Fodor Pál professzor úr pedig, aki a Bölcsészettudományi Kutató Központ vezetője, a tavalyi magyar-horvát történészkonferencia magyar és horvát nyelvű kötetét fogja Zágrábban bemutatni. Szigetvár polgármestere, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és jómagam is, mint az Országos Emlékbizottság elnöke, úgy tapasztaltam, hogy szívesen látott vendégek vagyunk a horvátországi Csáktornyán, ahol a Zrínyiek ősi várkastélya áll.

Április 23-án közösen fogunk emlékezni Zrínyi Péterre és Frangepán Ferencre, arra két derék horvát-magyar főúrra, akik 1670-ben török és francia segítséggel felkelést akartak kirobbantani a magyar és horvát érdekeket figyelembe nem vevő Bécs ellen. Tettükért az életükkel fizettek, Bécsújhelyen (Wienerneustadt) lefejezték őket. Mindketten nemzeti hősök Horvátországban, de azok nekünk is. Csáktornyán ott lenne a helye a zágrábi török nagykövetnek, hiszen Zrínyi Péterrel új kapcsolatok kezdődtek az addig törökellenes nyugat-magyarországi főurak és a Fényes Porta között. Zrínyi Péter leánya, Zrínyi Ilona 1703-ban halt meg emigrációban a törökországi Izmitben, Thököly Imre feleségeként. Természetesen Isztambulról sem feledkezünk meg az emlékévben. 2016. április 26-án Isztambulban a TIKA szervezésében egy konferencián fognak a magyar történészek és régészek – én is közöttük leszek – tájékoztatást adni Szulejmán szultán turbéki türbéjének feltárásáról, amely az elmúlt évben nemzetközi régészeti szenzáció lett.

Közel-keleti szakemberként hogyan határozza meg Törökország helyzetét a régióban? Mennyiben hasonlít a régió iszlám országaira, és mennyiben tartozik inkább Európához?

Én 1976-ban jártam Törökországban először, majd időről időre visszatértem oda. Úgy látom, hogy Törökország sok tekintetben Nyugat, illetve nyugatosabb lett. Nemcsak Isztambul, hanem még Diyarbakır is. Erősebbek a globalizációs hatások Törökországban, mint Közép-Európában, s ennek következtében az ország fejlődése nem csak európai, de mindenképp előrevivő.

Sajnos azonban a török társadalom az elmúlt évtizedekben sok tekintetben kifordult önmagából: a falvakból a városba költözéssel új öntudatok, frusztráltságok és útkeresések jelentek meg, amelyek hol a hagyományba ütköznek, hol rossz irányba visznek. Ezt főleg a környezet sínyli meg. Az isztambuli török értelmiség, amelyet jól ismerek, határozottan nyugatos. Még azok is, akik vallásosak. Nem hiszem, hogy a nyugatosság és az iszlám kizárná egymást. A török iszlám hagyomány egyébként is szúfi gyökerű és hanefi, amely nyitottságot hordoz magában: semmi köze az ortodox iszlámhoz. Én a különböző ideológiai talajon álló török barátaim együttműködését tartom problémásnak: el kellene fogadniuk egymás véleményét, tisztelniük kellene azt, még ha nem is azt vallják, de az ország érdekében számos kérdésben konszenzusra kellene törekedniük. Vannak, akik ezt teszik, de sokan, akik nem. Persze azt is joggal mondhatják török barátaim, hogy a világban másutt is nehéz ez. Akár Magyarországon is. Törökország nem Közel-Kelet és nem is Közép-Kelet: Délkelet-Európa sajátos nyúlványokkal, belső-anatóliai és kelet-mediterrán ízekkel.

2012-2014 között Magyarország nagyköveteként Ankarában élt, de sokszor járhatott Törökországban azelőtt is. Érzékelt-e valamilyen változást, ami a törökök magyarokhoz fűződő viszonyát illeti?

A törökök kedvelik a magyarokat. Nemcsak Isztambulban, hanem Anatólia legkeletibb városaiban is. A török értelmiség sokat tud rólunk, de az egyszerű emberek is hallottak a magyarokról. Ebben persze nagy szerepe van az Estergon kalesi című népdalnak, amelyet mindenütt ismernek, ahol törökök élnek. 2012-ben olyan mandátummal mentem Törökországba nagykövetnek, hogy a két ország kapcsolatainak alapzatát megújítsam. Ezt munkatársaimmal teljesítettük, mert Orbán Viktor miniszterelnök 2013. december 17-18-ai  hivatalos látogatásán szinte minden fontos területet illetően megállapodást írtunk alá és új tartalmú együttműködéseket kezdtünk el. Ehhez nagyon sok segítséget kaptam török barátaimtól. Miniszterektől és egyszerű emberektől egyaránt. Sok elismerőt szót kaptam Ankarában, amikor búcsúztam. 2014 nyara a török politikai életben igen mozgalmas volt, de jóleső érzés volt, hogy ennek ellenére Ahmed Davutoğlu külügyminiszternek, aki azóta miniszterelnök lett, volt ideje búcsúbeszélgetésre fogadnia.

K. Tengeri Dalma – Türkinfo