Szakdolgozat: Törökországi belpolitikai változások 2002-től napjainkig

1. Bevezetés

1.1. Miért is fontos Törökország?

Törökország meghatározó állam a világban, jelentős lakosság számmal, területtel és gazdasági erővel bír. Összeköti Európát Ázsiával, bővebben  az európai, ázsiai, balkáni, kaukázusi, közel-keleti és a fekete tengeri országokat. Geopolitikai és geostratégiai helyzetéből adódóan befolyása van a környező térségekben. Ötvözi a keleti és a nyugati tradíciókat, kiváló bizonyíték arra, hogy a különböző értékek képesek együtt érvényesülni. Továbbá Törökország közvetlen szomszédságában található a világ energia forrásának nagy százaléka,  így energia szállítás szempontjából sem elhanyagolható fontosságú. Az Amerikai Egyesült Államok és Európa nézőpontjából kiemelkedő, példaértékű állam, egy muszlim ország ahol a vallási és politikai élet szétválasztása megtörtént. Példát mutathat szekuláris és vallási értékek együttélésére a Közel-Kelet számára.

1.2. Veszélyben van-e a török szekuláris nemzetállam ?

Törökország mint Európa és Ázsia összekötője mindig is kiemelt figyelmet kapott  a világban, ám az elmúlt néhány évben a közvéleményt még jobban foglalkoztatja,  mi is történik pontosan az országon belül. Milyen változások mennek végbe és mi lesz ezeknek a végeredménye. A 2002-es választásokat meglepően nagy fölénnyel nyerte az újonnan megalakuló Adalet ve Kalkınma Partisi (AKP), azaz az Igazság és Fejlődés Pártja. Amely egy közép-jobboldali, mérsékelten konzervatív párt. Iszlamista orientáltságát, ám annak ellenére, hogy ez a tény tagadhatatlan a párt hivatalosan önmaga jellemzésére nem használja. 2002-t követő két választáson 2007-ben és 2011-ben is sikerült megtartaniuk vezető pozíciójukat. Így  ez már  harmadik  ciklusuk az ország irányításának élén. Az AKP  megítélése megosztó. A vallásos emberek körében nagyon népszerű a párt, gazdasági programjukkal  sikerült növelni a nemzeti jövedelmet, ami szintén segíti népszerűségüket. Ugyanakkor a világi életmódot követő emberek aggodalommal figyelik a munkájukat. A párt elődjének tartott Jólét Pártját, (Refah Partisi, RP) amelynek tagja volt a jelenlegi miniszterelnök és köztársasági elnök is, az alkotmánybíróság betiltotta azon  vád alapján, hogy Iránhoz hasonló iszlám államot próbált kiépíteni. A betiltott párt tagjai megalakították az Erény Pártját (Fazilet Partisi, FP) akik immár sokkal mérsékeltebb politikát képviseltek, nyugatbarát felfogás és demokratikus hozzáállás jellemezte az új pártot. Ennek ellenére mégis betiltották ezen párt működését is. Ezek után a reformer tagok megalapították az AKP-t, a hagyományos elveket őrzők pedig az Aranykor Pártját (Saadet Partisi). [Atacan,2005,188-195 o]. Ezen folyamat eredményeként jött létre a ma is kormányon lévő párt. A miniszterelnök szinté megosztó személyiség. Recep Tayyip Erdoğan korábban Isztambul főpolgármestere volt, de eltiltották hivatalától és tíz hónap börtönre ítélték, mivel egy rendezvény alkalmával   olyan versből olvasott fel, amit vallási gyűlöletre való buzdításnak ítéltek meg. Büntetett előélete  miatt jogilag be sem tölthetné tisztségét. A miniszterelnök sosem titkolta, önmaga és családja mély vallásosságát. Támogatói szerint országuknak pont egy olyan karizmatikus, határozott, szenvedélyes vezetőre van szüksége mint Erdoğan. Kritikusai szerint csak idő kérdése és ki fog derülni valódi hátsó szándéka. Az ellenzék már a kezdetektől azzal vádolta az AKP-t, hogy a felszín alatt egy iszlamista programot próbál megvalósítani.  Többen a szekuláris nemzetállam vívmányát érzik veszélyben. A legfőbb ügyész egy indítványt terjesztett elő, amelynek vádja szerint a kormánypárt megsértette a szekuláris alkotmányt. Javaslata szerint be kellene tiltani a pártot, tagjait pedig eltiltani a közéleti szerepléstől. Az alkotmánybíróság az ügy végén pénzbüntetést rótt ki a pártra. Nemzetközi szinten is több hírlap  cikkezett már a szekuláris rendszer esetleges megsértéséről. Fadi Hakura, londoni szakértő úgy véli Törökország  az alkotmánya szerint egy szekuláris állam, de úgy tűnik történelmi és földrajzi tényezők hatására a török szekularizáció kezd egy egyedi formát ölteni. Kritika érte az AKP-t, hogy nem kívánja azt a politikát folytatni, miszerint szigorúan tilos a vallás bármilyen formáját hangsúlyozni a közéletben. Erdoğan miniszterelnök úr tavaly azt is kijelentette, hogy a jövőben szeretne egy vallásos generációt felnőni látni. Továbbá egy egyiptomi látogatása során egy szekuláris állam muszlim miniszterelnökeként jellemezte magát. Lehetségesnek tartják, hogy egy új alkotmány megalkotásával sor kerülhet a prezidenciális rendszer bevezetésére, amelyben az elnöki szerepet Erdoğan töltené be. Az ellenzék attól fél, ha ez bekövetkezne, az óriási hatalmat biztosítana és semmi sem állna az önkényuralom útjába. Az új alkotmány tartalmát illetően sok kérdés vetődik fel, vajon mekkora hatalmat fog biztosítani a kormánypártnak és el tud-e tüntetni minden lehetséges gátat ami a szekuláris rendszert védelmezi. A jelenlegi török társadalom két egymástól egyre távolodó részre oszlik. A kemalista hagyományok tisztelői, akik főként városokban élnek, nyugati típusú életformát követelnek maguknak míg a társadalom másik fele akik a belső anatóliai részen élnek, életüket vallási előírások szerint élik és ezt kívánják kivetíteni az ország teljes lakosságára. Kezdetben  az AKP programjában határozott céljaként jelölte meg, az uniós tagság elérést, de a csatlakozási tárgyalások elég mélypontra jutottak. Az EU tagok közül Franciaország és Németország kijelentett, hogy nem támogatják a török csatlakozást, valamint más okokból ugyan de Görögország és Ciprus egyenesen ellenzi Törökország felvételét. Az unió a  tárgyalások lebonyolítás után sem tud teljes tagságot garantálni. Kétségtelen, hogy a tagság elnyerésének egyik leghátráltatóbb pontja a ciprusi kérdés. A törökök részről is csökken a lelkesedés, a csatlakozási kérelmüket már 1987-ben benyújtották, azóta több bővítés is történt de ők mindeddig kimaradtak. A sok éves várakozás és az egyáltalán nem garantált jövőbeli tagság miatt a török lakosság lassan kiábrándul az Európai Unióból.  Lehetséges, hogy az Uniótól inkább elfordulva az arab országokkal erősíti meg Törökország a kapcsolatait.

          Ahhoz, hogy fentiekben leírtakat pontosan értelmezni tudjuk és megértsük a jelenkori török belpolitikát egészen messzire kell visszatekinteni a történelmükben, amikor is olyan változások mentek végbe, amelyek ma is kihatnak a politikai életre.

1.3. Történelmi áttekintés

1.3.1. A török köztársaság megszületés

          A sèvres-i békeszerződést 1920. augusztus 10-én az első világháború lezárásaként írták alá a diktáló antant hatalmak és a vesztes oldalon álló Oszmán Birodalom küldöttei. A békeszerződés értelmében a háború győztesei felosztották volna a birodalom területét egymás között. Már az aláírás előtt el is kezdődött a területek megszállása, ám egy török ellenállási mozgalom szerveződött, ami függetlenségi háborúhoz vezetett. Musztafa Kemál, ismertebb nevén Atatürk és több katonai parancsnok vezetésével elhatározták, hogy megvédik az összeomló birodalom török lakta területeit és kiűzik az idegen hatalmakat. Ezzel egyidejűleg egy belső polgárháború is zajlott a szultán és hívei valamint ellenzői, a Musztafa Kemál által megalakított nemzetgyűlés tagjai között. A belső harcok végkimeneteleként 1922-ben eltörölték a szultanátust és ideiglenesen létrehoztak egy török kalifátust. A beáramlott ellenséges erők ellen pedig egy évvel később, 1923-ban ért véget a háború, a sikeres török támadásoknak köszönhetően az idegen erők visszavonultak és tárgyalni kezdtek. [Tarján,2011] Ennek eredményeképpen felülvizsgálták a sèvres-i békeszerződést, majd megszületett az új sokkal kedvezőbb lausanne-i békeszerződés. Az új békében meghatározott határok szinte majdnem egybeesnek a mai Törökország határaival, néhány kisebb vitatott területek maradtak csak. A béketárgyalások lezáródtak és Musztafa Kemál neki láthatott, hogy véghez vigye nagy tervét, miszerint a létrejövő ország államformája köztársaság legyen. A köztársaság mint államforma elég távolt állt a török emberek gondolatától, hiszen a köztársaság eszméi nem merültek fel muszlim országokban. Ennek ellenére Atatürk hajthatatlan volt elképzelései megvalósításában. Végül 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, Musztafa Kemált egyhangúlag megválasztották így ő lett Törökország első elnöke.

1.3.2. Kemáli reformok

        Atatürk az ország felemelkedését egyetlen módón képzelte el a szekuláris modern állam megteremtésében. A reformokat hat jelentős alapelvre épültek, az úgynevezett „hat nyíl”. Ezen hat terület a következő: köztársaság kialakítása, nacionalizmus, szekularizáció, populizmus, etatizmus, forradalmiság. Törökország lett az első muszlim nemzet amely köztársaságot alakított ki. Atatürk országa a nemzeti akarat szuverenitásra kötelezte el magát. Az Oszmán Birodalom megszűnése után, a birodalmi öntudatnak véget kellett vetni és kialakítani egy új török nemzettudatot. Ennek érdekében történtek a következők is például a török nyelv megújítására került sor, átvették a latin betűs abc használatát, a török történelem bemutatása sokkal nacionalistább hangsúlyt kapott, valamint európai mintára péntek helyett vasárnap lett az új pihenőnap. A szekularizáció megteremtése talán az egyik legnehezebben megvalósítható reformok egyike. Az állam és a vallás teljes szétválasztása,  állami kontrol a vallás felett, a vallás alárendelése az államnak. A határozott lépések hatására, hatalmas nemtetszést kiváltva, de a vallás mégis kiszorult a közéltből. A populizmust érvényében az egész nép érdekét kell figyelembe venni,  nem pedig bármilyen osztály vagy csoport érdekét. Az etatizmus vonal azt hangsúlyozza, hogy az államnak központi szerepet kell vállalnia gazdasági és társadalmi ügyekben. A forradalmiság pedig egy véget nem érő folyamat, amely a reformok megvalósításán túl a társadalom folyamatos megújulását jelenti, annak érdekében, hogy modern állam fennmaradjon. [Bagdonas, 2008, 100.o.]  A reform gondolatok összességét kemalizmusnak is szokták nevezni. A hat alapelv az alkotmányban is megjelenik.

          Néhány konkrét intézkedés, amelyek a meghirdetett reformokhoz köthetőek, céljuk a modernitás elérése, a nyugati világhoz való felzárkózás. A nők egyenjogúságának megteremtése olyan eszközökkel mint például a többnejűség eltörlése, egyetemekre való bekerülés lehetősége, ehhez koedukált egyetemek kiépítése. Európai öltözködési szokások bevezetése, a fez (oszmánkori fejfedő) viselésének tilalma. Családnév használatának bevezetése, ekkor kapta Musztafa Kemál az Atatürk(„a törökök atyja”) nevet. Kötelezővé vált a Gergely-naptár és a nemzetközileg elfogadott mértékegységek használata. Megtörtént a már korábban is említett török nyelvi reform. Jogi reformok terén eltörölték a Saría iszlám törvénykezés gyakorlatát, jogszabályokat vettek át nyugati országoktól, polgári büntetőkönyv került bevezetésre. Az alkotmányban is rögzítésre került az állam és a vallás elválasztása. Az oktatásban is sok változás következett be, többek között vallási iskolák eltörlése és helyettük nemzeti iskolák bevezetése. Lányok és nők is tanulhattak tovább. Egyetemi rendszer átalakítása. A megújított török nyelv oktatása, dicső török történelmi múlt hangsúlyozása. Kitűzött cél analfabetizmus csökkentése, amely sikeresnek mutatkozott. Az iszlám vallási szokások és közéleti befolyás visszaszorításának elérésére is sok kemény rendelet született. Próbálták teljesen a magánszférába visszaszorítani a vallást, sőt még ott is korlátozni. Többek között bezárták a vallási iskolákat, nem engedélyezték a nőknek oktatási és állami intézményekben fejkendő viselését, felszámolták a vallási szektákat, politikai párt nem szerveződhetett vallás köré, az állam felügyelte azt is hova építhetnek mecseteket. 1924-ben felállították a Vallási Ügyek Elnökségét, (Diyanet Işleri Başkanlığı) azzal a céllal, hogy tartósan visszaszorítsa a vallást és az állam átvegye bizonyos funkcióit, így beleilleszkedjen az Atatürk által elképzelt létrehozandó államba. A reformok során ragaszkodtak az állami kézben lévő oktatáshoz, így lehetett a vallás szekularizációs értelmezését közvetíteni a lakosság felé. Az intézmény további feladata volt, hogy megakadályozza a nem állami és a reform ellenes csoportok a vallást tudják felhasználni mint politikai mozgósító erőként. A reformok gyökeres változásokat idéztek elő az eddig megszokott renddel szemben, ezért a társadalom egy része ellenezte, úgy gondolták, hogy korlátozódott az iszlám identitásuk kifejezése. A társadalomban egy törés keletkezett a reformokat támogatók és ellenzők között.

1.3.3. A reformok kritikája, ellenállás

          A sok elért eredmény, modernizálás és kedvező hatások mellett felsorolható nem kevés negatív kritika is. Annak ellenére, hogy Atatürk a demokrácia értékeit hirdette, rendszerének jó néhány elem közel sem mondható demokratikusnak  Aki megkérdőjelezte vagy netán a reformok útjába próbált állni azt kiiktatták. Nem számított, hogy nagyobb számban éltek az ország területén más etnikumok is az alkotó nemzetnek csak a törököt tekintették, aki ellenszegül a török nacionalista eszmékkel az a köztársaság ellensége. A legkritikusabb pont vallási terülten jelentkezett. Itt volt legnagyobb az ellenállás, hiszen nem könnyű szakítani az évszázados iszlám tradíciókkal. Szólás- és vallásszabadságról pedig nem is beszélhetünk. Valamint Atatürk úgy vélte, hogy a parlamentben bármilyen ellenzéki párt, könnyen a reformok ellen fordulhat így ragaszkodott az egypártrendszer fenntartásához. Igazi ellenzéki párt jó ideig nem is tudott működni. A kormány párt a Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi, CHP) volt amelyet Musztafa Kemál alapított még 1923-ban. Továbbá a  katonaság jelentős szerephez jutott, beleszólásuk nyílt a politikai életbe. Atatürk meghagyta, hogy a katonaságnak kell fenntartania az országban a rendet, védelmeznie a demokráciát. Ennek mind máig érezhető hatása van.

          Akárhogyan ítéljük meg Atatürk tevékenységeit, a törökök a jelenkorig tisztelik. Aki mostanság ellátogat Törökországba meglepődve figyelheti meg, hogy a mai napig őrzik Atatürk emlékét. Fényképei, szobrai országszerte fellelhetőek, a róla szóló történeteket előszeretettel mesélik. A aláírásával, fényképével ellátott mindenféle tárgyat árusítanak.

1.3.4. Atatürk után

          Atatürk 1938-as halála után a Török Nemzetgyűlés egyhangúlag Ismet Inönüt jelölték ki Atatürk utódjának, őt tartották annak a személynek aki képes ugyanazt a politikai utat járni és védelmezi a köztársaságot. Így ő lett Törökország második elnöke. A második világháború alatt  pragmatikus külpolitikát alkalmazva sikerült megvédenie az országot a háborús pusztításoktól. Semleges országból lassan az USA szövetségesévé vált. Törökország további demokratizálódáshoz mind országon belüli és kívüli tényezők is hozzájárultak. Felemelkedett egy új generáció, amely megismerkedett a nyugati demokráciákkal és követelte ellenzéki vélemények megjelenését az elnyomó kormánypárttal szemben. Továbbá a nyugati szövetségesek hiányolták, hogy nincs ellenzéki párt így nem teljesedhet ki az igazi demokrácia. Inönü olyan ellenzéki párt létrejöttét tudta csak elképzelni, amely tiszteli az eddigi vezető pártot a CHP-t és az elért eredményeket. Így lehetőség nyílt arra, hogy Celal Baykal vezetésével megszerveződjön a Demokrata Párt (Demokratik Partisi, DP) Majd bejelentették, hogy az 1946-ban közvetlen, szabad választások lesznek. [ Erdemir, 2007, 92-104. o.] A választásokon az eddig is kormányzó párt a CHP nyert, de sokan választási csalással vádolták meg a pártot. Annyi bizonyos, hogy nem volt titkos szavazás és független választási ellenőrzés sem, de a csalás vádját visszautasították. 1950-ben már manipuláció mentes szabad választ zajlott. A legtöbb szavazatot a Demokrata Párt kapta így tényleg olyan hatalom került kormányra akit a többség akart. Az új párt kormányra kerülése mérföldkő volt Törökország számára, így tudott  megszilárdulni a többpárti rendszer és láthatóvá vált miért is alakítottak ki köztársaságot: egy igazi modern civilizáció megteremtésére. Három területen következett be jelentős változás, lecserélődött a vezető elit, a gazdasági rendszer liberálisabb lett és a szigorú szekularizációs hozzáállást felváltotta egy szabadabb gondolkozás. 1946-tól 1960ig  a többpártiságba való átmenet  következtében egy olyan rendszer alakult ki, amelyben két nagy pártnak volt meghatározó szerepe. A régi elit elmozdításától azt várták, hogy demokratikus döntéshozatal és emberek erősebb képviselete érvényesüljön, ehelyett a Demokrata Párt kialakított egy új elit réteget saját embereiből. Annak ellenére, hogy a Demokrata Párt alapítói egykoron a CHP-ből követőik voltak, sokkal liberálisabb gazdasági és vallási politikát követtek. [Erkem Gülboy, 2010, 16-32 o.] A szekularizáció védelme továbbra is fennmaradt. Az 1954-es választásokon a demokraták még nagyobb fölénnyel nyertek, később megpróbálták elérni, hogy a jövőben még nehezebb legyen a CHP-nek mandátumokat szereznie. A gazdasági nehézségek miatt egyre csökkent a Demokrata Párt támogatottság, majd mindinkább elnyomáson alapuló irányt vettek. Nemcsak az ellenzéket, de a párton belüli ellenállókat is elnyomták. A népszerűségük növelése érdekében a demokraták az emberek vallási érzelmeikre próbáltak hatni. Az ellenzék és a katonaság ezt a szekularizáció elért vívmányai és a köztársaság alapjainak  támadásának vette. A párt hatalmának a katonaság vetett véget.

1.3.5. Katonai puccsok

          A katonaság a török politikai élet egyik főszereplője, aki a háttérből figyel,de ha úgy látja, hogy sérül a demokrácia, akkor beavatkozik. A védelmező szerepkört még Atatürk hagyta a katonaságra. Az első katonai puccsra 1960-ben került sor, amikor a kemáli örökség védelmére felesküdött katonák átvették az ország irányítását. A ellenzékben lévő CHP politikusai felhívták a katonaság figyelmét, hogy a Demokrata Párt veszélyt jelenthet a szekularizációs rendre, mivel egyre nagyobb szerepet kap a vallás. Több demokrata politikust az alkotmány megsértésének vádjával letartóztattak. Néhány vezető politikust, köztük a miniszterelnököt ki is végeztek. 1961-ben népszavazáson elfogadatták az  alkotmány módosítását amely arra irányult, hogy a többségben kormányzó párt nem tudjon visszaélni hatalmával, valamint létrehoztak egy tanácsadó- ellenőrző  szervet, ami figyelte mennyire megfelelőek mind a kül- és belpolitikai döntések a kemalizmus elveinek. Később új választásokat írtak ki, amely után az Igazságpártja (Adalet Partisi, AP) és a CHP  koalíciós kormánya lépett hatalomra a tizennyolc hónapos katonai vezetés után. 1971-ben anarchikus állapot bontakozott ki Törökországban. Az országban zajló zavargások, különböző erőszakos megmozdulások következtében a hadsereg felhívta a parlament figyelmét, hogy olyan kormányt válasszanak meg aki tiszteli Atatürk nézeteit és véget tud vetni az anarchikus helyzetnek. Viszont ha ez elmarad a katonaság veszi kezébe az irányítást, hogy az atatürki reformok továbbra is működjenek. A katonai beavatkozás így nem jött váratlanul. Az akkori miniszterelnök lemondott és helyére Nihat Erim jogászprofesszort emelte a hadsereg. Neki láttak a jog és a rend helyreállításának, legfőképp a baloldali és a kurd szeparatista  csoportokkal próbáltak leszámolni. 1973-ban a katonaság kivonult a politikából és szabad választásokat tartottak. A 70-es években második felében ismét felerősödtek a szélsőséges eszmék, mind a jobb, mind a baloldali szélsőségek. A  különböző szélsőséges nézeteket vallók szervezetekbe tömörültek és támadásokat intéztek egymás ellen. Évről évre nőtt  az összecsapások áldozatainak száma, míg végül ezres nagyságot is átlépte. Az ország a polgárháború szélén állt. Emellett a török gazdasága mélypontra került. Óriásira emelkedtek a fogyasztói árak, hatalmasra rúgott az államadósság, a tomboló erőszakos megmozdulásokat pedig nem tudták megfékezni. Az iráni iszlám forradalom is éreztette hatását, egy Konya városi gyűlésen az iszlamisták nem csak az állam ellen tüntettek, hanem egyenes az iráni modell kiépítését szorgalmazták. Ebben a  kilátástalan helyzetben, 1980-ban a katonai vezetők átvették a hatalmat. Nemcsak a török lakosság, hanem a nyugati világ is követelte a katonaság közbelépését. Ez alkalommal három évig tartották kezükben az ország irányítását és próbáltak helyreállítani a rendet. A hadsereg katonai közigazgatást alkalmazott, a kormányt és a parlamentet feloszlatták, a sztrájkokat és tüntetéseket beszüntették. Drasztikus módszerekkel kívántak véget vetni az erőszakos cselekményeknek. Tízszer számra tartóztattak le embereket, ítélték el őket, sőt voltak akikre halálbüntetést szabtak ki. Próbálták feléleszteni a tönkrement gazdaságot. 1982-ben új alkotmány dolgoztak ki. Ez az alkotmány mind máig érvényes, bár változtatások történtek benne. [Karakaş , 2007, 16-17o. ] A jelenkori politikában az egyik legfontosabbnak tartott ügy, ezen alkotmány helyett egy új helytállóbb kidolgozása. Az alkotmány részleteit a dolgozat későbbi részeiben ismertetem. Több addigi politikus eltiltottak a politizálástól, feloszlattak pártokat, különböző szervezeteknek megtiltották a politikába való beavatkozást. Három új párt működését fogadták el. 1997-ben a katonaság túlzottan valláspártinak ítélte meg a hatalmon lévő koalíciós kormány tevékenységét, ezért küldtek egy javaslatot. A javaslatban ismertetik,hogy az iszlámnak kevesebb befolyással kellene bírnia a gazdaságban, az oktatásban és a közigazgatásban. Ezt a fajta katonai beavatkozást „posztmodern” puccsként szokták emlegetni. Az akkori miniszterelnök Erbakan, nem tartotta be a hadsereg iránymutatását, így lemondásra kényszerült. Majd a hadsereg önerejéből megkezdte a közélet megtisztítását az iszlamistáktól.

1.4 Az iszlám megjelenése, térnyerése a politikai életben

          A szekularizációs reformok ideje alatt az iszlámot és az Oszmán Birodalmi hagyatékot tették felelőssé az ország elmaradott helyzete miatt. A vallásosság az elmaradott gondolkodás megtestesítőjévé vált az modernségre törők szemében. Atatürk a szekularizációs programban azt tűzte ki célul, hogy az iszlámot teljesen alárendeli az államnak és visszaszorítja a vallást a szűk magánszféra szintjére. Tiltottá vált a vallási megnyilvánulás minden fajtája a közszférában. Pedig az iszlám kifejezetten olyan vallás, amely az élet minden területét szabályozza, a politikai kérdéseket is a vallás előírásai alá rendeli. Kialakították a Vallási Ügyek Elnökségét, azzal a céllal, hogy tartósan visszaszorítsa a vallást és az állam átvegye bizonyos funkcióit. Így illeszkedjen be az Atatürk által elképzelt államba.  A reformok sikeres végrehajtásának köszönhetően az iszlámnak nem maradt tere a politikai életben. Az iszlamista mozgalmak különféle változatai a szekularizációs intézkedések hatására keltek életre. A hatalmukat hirtelen elveszett vallási vezetők és a bezárt vallási intézmények tagjai hamar lázadni kezdtek a szekuláris állam ellen. Tették ezt nem sok sikerrel, hiszen miden ilyesfajta megmozdulást keményen megtoroltak. A többpártrendszer kialakulásáig minden iszlamista csoportosulás láthatatlan maradt. A többpártisággal megjelent a verseny a szavazatokért, így a vallás fontos eszköz lett a hatalom megszerzéséhez és megtartáshoz. Az iszlám belekerül valamennyi közép-jobboldali párt  programjába akik támogatóik számának növekedését várták. A kemalista vezetés és pártja a CHP kényszerítve lett, hogy változtassanak a valláshoz való viszonyukon. Ennek következtében engedélyezték a vallásos oktatást. Újra működhetett a Teológiai Kar az Ankara Egyetemen és ismét megnyithattak az imam-hatip iskolák, ahol muszlim prédikátorokat képeztek. A Demokrata Párt 1950-es győzelme után enyhítette a szekularizációs politikát, az iszlám lassanként visszatérhetett a közszférába. A DP egy mindenkit képviselő párttá vált, támogatói között voltak akik nem értettek egyet a központi elittel vagy kiszorultak a politikából, vidéki földművelők, vallásos rétegek, a  periféria emberei. A valláshoz való liberálisabb hozzáállás megakadályozta az iszlamista csoportok széthullását és radikalizálódását, a parlamentbe való integrálásuk kiterjesztette az állam társadalmi és politikai legitimitását. A vallás térnyerése miatt az ellenzékbe került CHP felhívta a figyelmet a szekularizációs rend lehetséges sérülésére, mire a katonaság puccsot hajtott végre és átvette a hatalmat.  A katonai hatalom után az 1960-as években egyre romló gazdasági helyzet jellemezte Törökországot. Nőtt a munkanélküliek száma, nehezebbé vált a mindennapi megélhetés. Erősödtek a Nyugat ellenes vélemények, sokan kiábrándultak az állami modernizációból és inkább a vallás felé fordultak. Ilyen körülmények között jött létre az első iszlamista elveken alapuló politikai mozgalom, Necmettin Erbakan vezetésével. Erbakan az iszlamista politika egyik meghatározó képviselőjévé vált. Az első általa alapított pártot az 1971-es katonai hatalomátvétel következtében betiltották. Majd létrehozta Nemzeti Megváltás Pártját (Milli Selamet Partisi), amelynek programja illeszkedett a kemalista vonalhoz. Kiemelte az erkölcsi és vallási értékek megerősítését, valamint hangot emelt a korrupció és a kizsákmányolás ellen. Ez volt az első olyan kifejezetten vallásos párt, amely viszonylagos sikert ért el az 1974-es választásokon és bekerült a koalíciós kormányba. Mind idáig az muszlim emberek szavazatai közép-jobboldali pártokra érkezett, hiszen  kielégítő kulturális programjuk mellett határozott gazdaságra vonatkozó terveik is voltak. Erbakan felismert, hogy az emberek jobban érdekeltek a jól működő gazdaságban mint a vallásos ügyekben. Az iszlám politikai életbe való bevonása azt mutatta, hogy Törökországban az iszlám tud parlamenti keretben kifejezetten demokratikusan működni. 1980-ban a belső harcok miatt az ország a polgárháború közeli állapotba került. A katonaság szükségesnek vélt, hogy beavatkozzanak. Drasztikus módszerekkel megpróbálták helyreállítani a rendet. Ahhoz, hogy garantálják az ország belső rendszerének hosszú távú működését a hadsereg megkezdte a politikai élet átalakítását. A kemalista állampolitika egy iszlám színezetet kapott. Úgy gondoltak, hogy a szélsőbaloldali eszméket csak az iszlám segítségével tudják kiiktatni a politikából. Egy ellentmondásos tevékenyég kezdődött meg. A katonaság, a kemalista eszmék védelmezője, aki eddig a vallás háttérbe szorításáért küzdött most megkezdte az iszlám megerősítését. A folyamatok hátterét a török- iszlám szintézis adta. A szintézis szerint a török állam két összetevőből jött létre az Anatóliába vándorló harcos török népek erejéből valamint az iszlám civilizáció formáló szerepéből. Az iszlám és a török kultúra összetartozását hangsúlyozták. A török nacionalizmus és az iszlám rendkívüli összekapcsolását eredményezte, a kemáli nacionalista eszme újra megjelent, igaz más formában. A szintézis alapján az iszlám bekerült az a török iskolai könyvekbe. Megkezdődött egy fentről jövő, az állam irányítása alatt lévő iszlamizáció. A török nemzeti tudat és iszlám összekötésével  az országban élő kisebbségek is a vallás törökös megközelítésére lettek kényszerítve. A katonai hatalom utáni időszakot Turgut Özal neve fémjelezte, aki 1983-1989 között volt miniszterelnök Anyaország Párt (Anavatan Partisi, ANAP) színeiben. Özal egy új hidat épített ki az állam, a társadalom és a vallás között. Az állam által meghatározott iszlám fontos szerepet játszott a politikai és társadalmi fejlődésben. A török-iszlám szintézist összekötötték műszaki innovációval és a Nyugathoz való felzárkózással. Így ezen célok mentén irányították az országot.  Gazdaság politikában csökkentették az állam szerepét, ösztönözték az exportra való termelést és a közvetlen külföldi befektetéseket. [Karakaş ,2007, 12-22 o.] A kemalistákat aggasztotta, hogy az állami rádióban és televíziós csatornákon egyre több volt a vallásos tartalom, nagyobb számban jelentek meg iszlám publikációk, a kormány tagjai feltűntek vallásos rendezvényeken. A fejkendő vita ebben az időben vetődött fel először. Indítványozták a női fejkendő viselés tilalmának eltörlést, de az alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek ítélte meg. Fundamentalisták több szekularista politikus ellen is halálos merényletet követtek el. A rendőrség nem fordított túl nagy erőt az ügyre. Ezek alapján többekben megfogalmazódott a kérdés, hogy az iszlamisták fenyegetik-e a Török Köztársaságot. Az 1990-es években a politikai életben ismét feltűnt Necmettin Erbakan a Jólét Pártja (Rehaf Partisi, RP) élén.  A párt az 1995-ös választásokon ért el sikereket és egy politikai közjáték után került hatalomra egy koalíciós kormányban. Erbakan külpolitikájával próbálta éreztetni szándékait, első látogatásai Iránba, Pakisztánba és Líbiába vezettek. Egy ankarai rendezvényen a meghívott iráni nagykövet Nyugatellenes beszédet tartott és olyan iránymutatást adott Törökországnak, hogy a szekularizmus helyett az iráni mintát kövessék. A hadsereg egyre inkább kifogásolta a kormány lépéseit, míg 1997-ben egy javaslatot nyújtott be a kormánynak. Arra kérik őket, hogy szorítsa vissza az iszlamista befolyást gazdaságban, oktatásban és az állami adminisztrációban. Erbakan ígéretet tett a katonaság kérésének teljesítésére, de nem sikerült betartania szavát. Ennek következtében a miniszterelnök lemondásra kényszerült. [Flesch, 2007, 113-122 o.] A korszakban végbement iszmalizáció miatt  feszültebbé vált a viszony a szekularisták és az iszlamisták között. A kétezres évek elején jelent meg az egykor Erbakant követő fiatal reformerekből álló AKP. Az AKP konzervatív jobbközép erőként definiálta önmagát, szakított az erős iszlamizmussal. Nagy előnyt jelentett a pártnak, hogy a korszakban dúló korrupciós botrányból teljesen kimaradta, egy új tiszta erőt tudott képviselni. Az előző iszlamista pártok hibáiból tanulva rájöttek arra, hogy csak úgy tudnak hatalomra jutni és ott is maradni, ha elfogadják a fennálló rendszert. Ragaszkodnak a  konzervativizmushoz és ezen keresztül tudják megőrizni  az iszlám értékeket és próbálják a szekularizációt nem megsérteni.

Az anyag teljes egésze IDE KATTINTVA letölthető.

Írta: Lantos Ágota, Nemzetközi Tanulmányok Alapszak, Általános Vállalkozási Főiskola, 2010-2013