Öt ember, aki könyveket adott az Oszmán Birodalomnak

Ha öt kitűnő ember nem értette volna meg az oszmán-török nyelvű könyvnyomtatásban rejlő lehetőségeket 1727-ben, számos évtized telt volna el anélkül, hogy újra megfelelő körülmények adódjanak az alapok letételére.

Öt figyelemre méltó férfinak hála, a 18. század első negyedében az oszmán törököknek is lett végre saját nyomdájuk. III. Sultan Ahmed (aki jobban ismert a szórakozás iránti szeretetéről), Nevşehirli Damad İbrahim pasa (aki érdeklődött az európai fejlesztések iránt), Yirmisekizzade Mehmet Sait pasa (aki Párizsban élt 1721-1722 között), İbrahim Müteferrika (aki egyébként magyar származású, később az oszmán társadalom vezéralakja lett) és Şeyhülislam Yenişehirli Abdullah efendi (aki jóváhagyta a nyomda kérelmét). Ha ezek az úriemberek nem jutottak volna közös nevezőre 1727-ben, valószínűleg nem lett volna saját nyomdája az Oszmán Birodalomnak még hosszú évekig.

Nem azért nem volt, mert az oszmánok nem tudtak semmit a nyomdászatról. Isztambul meghódítása (1453) után a zsidók engedélyt kaptak olyan nyomdagép birtoklására, amely héber betűket használt. Az örmények számára 1567-ben, a görögöknek pedig 1627-ben engedélyezték. Nem csak a tudatos ellenállás volt, ami miatt késett itt a létrehozása – ugyanis az oszmán oktatási rendszer fontos részét képezte a szépírás, mint művészeti ág tanítása. A művelt emberek nagyra értékelték a kitűnő kalligráfiát; és az, hogy valaki jártasságot igazoló bizonyítványt kaphasson, évekig tartó szigorú gyakorlást vett igénybe. Ráadásul a művészi minőség különösen hangsúlyos volt, ha a Korán vagy más vallási könyvek, úgymint szövegmagyarázatok nyomtatásáról volt szó.

Emellett az arab nyelven történő könyvnyomtatás néhány igen komoly problémát vetett fel, ugyanis amikor a betűk összekapcsolódnak, formájuk változik. Mióta az arab kalligráfia egy művészeti formának tekinthető, számos különböző írásmód fejlődött ki az évszázadok során – gondoljunk csak a dokumentumokra, könyvekre vagy a mecsetek falaira, mind-mind különböző írásmód. Az, hogy melyiket válasszák a nyomtatáshoz, csak egy volt azon kérdések közül, amivel nyomdászoknak szembe kellett nézniük.

A leírások III. Ahmed szultán (1703-1730) és nagyvezíre, Nevşehirli Damad İbrahim pasa (nagyvezír 1718-1730 között) uralkodása alatti idővel kapcsolatban arról szólnak, hogyan irányított ez a két férfi az úgynevezett Tulipán-korszakban (Lale Devri – 1718-1730), és hogyan töltötték idejüket tékozló szórakozással. A tudósok csak a közelmúltban határozták el, hogy a könnyelműség mögé néznek; és vált számukra világossá, hogy tulajdonképpen hevesen érdekelték őket az európai fejlesztések és azok alkalmazása az Oszmán Birodalomban. Az nem lehet, hogy İbrahim pasa végre tudott volna hajtani olyan változtatásokat, mint az Isztambul városi tűzoltóság felállítása és egy nyomda létrehozásának támogatása, ha nem kapja meg a szultán támogatását, aki történetesen az apósa is volt. A nagyvezírek hírhedten rövid hivatali idővel rendelkeztek, még akkor is, ha házasság kapcsolta őket az uralkodóhoz.

Yirmisekizzade Mehmet Sait pasa olyan előnyökben részesült, amit csak néhány oszmánnak volt lehetősége élvezni. Az apját oszmán nagykövetté nevezték ki Párizsban, ő pedig elkísérte, mint személyi titkár. Születési ideje nem ismert, de 1761-ben halt meg egy hosszú államigazgatásban betöltött karrier után, beleértve a nagyköveti szolgálatot Párizsban, 1741-42-ben. Az első párizsi tartózkodása idején nyilvánvalóan rengeteg szabadidővel rendelkezett, hogy megfigyelje és élvezze az életet, nem utolsó sorban azért, mert a franciák XV. Lajos király udvarában örömmel fogadták a törököket. Yirmisekizzade Mehmet Sait itt kezdett érdeklődni a nyomtatás iránt is. Isztambulba visszatérve megpróbálta İbrahim pasa nagyvezér érdeklődését felkelteni egy nyomda létrehozásához.

İbrahim Müteferrika (1674-1745) egy figyelemre méltó magyar tehetség, aki áttért az iszlámra. Számos területen elismert volt, a diplomáciától kezdve a csillagászatig. Ez a két férfi találkozott, hogy nyomdát hozzanak létre oszmán-török nyelvű könyvek nyomtatására Isztambulban, felvállalva azt, hogy komoly ellenállásra számíthatnak a vallási körök és a kalligráfusok részéről. Ez utóbbi csoport attól félt, hogy elveszíti munkáját. İbrahim Paşa nem csak támogatta a kezdeményezést, hanem Şeyhülislam Abdullah efendit is meggyőzte, hogy álljon az ügy mellé. 1727. július 5-én tehát birodalmi rendeletet hoztak, amely engedélyt adott egy nyomda alapítására, ahol oszmán-török nyelvű könyveket nyomtathatnak.

A Müteferrika nyomda

Az út eleinte nem volt egyszerű Müteferrika számára, nem utolsósorban azért, mert nem talált képzett munkaerőt, akit alkalmazhatott volna. Először helyi zsidó és örmény nyomdászokat kellett felvennie, később nyomdagépeket és nyomóformákat hozott Leidenből és Párizsból. Szakembereket hívott Lengyelországból és más európai központokból is.

Nehézséget jelentett a papírhoz való hozzájutás is. Keletről kellett volna importálni, olyan helyekről, mint Szamarkand vagy India, vagy éppen nyugatról, ugyanis nem léteztek papírgyárak Isztambulban és környékén. Mindez nem jelentett problémát a zsidó és örmény nyomdászoknak, hiszen az ő igényeik nem voltak nagyok; jelentőssé vált azonban Müteferrika számára, aki a birodalom hivatalos nyomdájának létrehozásán dolgozott.

Müteferrika úgy vélte Isztambul Kağıthane negyede éppen megfelelő hely lenne egy gyár létrehozásához, patakjai az Aranyszarv-öbölbe torkolltak, és a Belgrádi erdőből indultak ki. Aztán mégis arra a következtetésre jutott, hogy nem alkalmas ott, ugyanis sokszor nem volt elegendő vízáramlás a nyári időszakban. Arra az elhatározásra jutottak, hogy a gyárat Yalovában alapítják meg 1741-ben.

Ahmet Nezih Galitekin könyvében „İbrahim Müteferrika Eserlerinden Yalova Kağıthanesi” (közzétette Isztambul Város Önkormányzata) részletes leírást ad a Yalovai papírgyárról, beleértve a gyár működéséhez és dolgozóihoz kapcsolódó dokumentumok másolatait. A kiválasztott parcella tulajdonképpen Hacı Beşir Ağához tartozott, aki az egyik legbefolyásosabb tisztséget viselte az oszmán udvarban, ő volt a háremőrök feje, akik a Háremben lévő nőket szolgálták ki. Jól ismert a jótékony cselekedeteiről is, karrierje során számos beruházást hajtott végre, beleértve a Yalovai földterületet rendelkezésre bocsátását is. Abban az időben ő adományozta a parcellát a gyár alapításához.

Galitekin szerint, egy Aslan nevű zsidót küldtek Lengyelországba, hogy találjon olyan nyomdászokat, akik hajlandóak lennének Isztambulban dolgozni. Amikor visszatértek, Müteferrika saját otthonában látta vendégül őket. Ezeket a férfiakat mindenféle gépek készítésével bízták meg, amik a gyárban szükségesek voltak, illetve feladataik közé tartozott a törökök betanítása, hogyan üzemeltessék a papírgyárat és a nyomdát.

A nyomdát 1742-ben zárták be, összességében 17 könyvet nyomtattak itt, többségében törökül. A témakör széles skálán mozgott, a történettudománytól a nyelvtanig és a harcászatig. Egészen 1784-ig kellet várni, míg egy másik oszmán-török nyomdát hoztak létre.

Forrás: Hürriyet Daily News

2015-01-20
Fordította: Mező Anikó – Türkinfo