![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Három évtizedes rádiós múlttal a háta mögött elsősorban nem műfordítónak tartja magát. Pedig ő a török nyelvű műfordítás egyetlen kimagasló egyénisége. Megfogalmazása szerint, a fordítás számára a mai napig hobbi, kikapcsolódás, örömteli elfoglaltság. Tasnádi Edit magyar- és török nyelvi és irodalmi tanulmányai után (1967) egyenesen a Magyar Rádió Török Szekciójába került, és annak megszűnéséig ott dolgozott. Riporteri munkája mellett gyakran vállalt tolmácsolást – a 90-es évektől magas posztot betöltő magyar és török állami vezetőknek is rendszeresen fordított -, alkalmanként novellákat, verseket ültetett magyar-, illetve török nyelvre. A török szekció megszűnése után az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékének hallgatóit oktatta öt éven keresztül. Visszatérése után nyugdíjazásáig a Magyar Rádió Hangarchívumában dolgozott; pár évig az ELTÉ-n tanított az egyetemen, azóta a műfordításnak él.
Kezdjük a végéről: a legendásan jó török-magyar kulturális kapcsolatok eredményeként jött létre Ankarában az a magyar tanszék, ahol te is tanítottál?
Az ankarai hungarológiai tanszék különleges jelentőséggel bír: maga Kemal Atatürk bábáskodott felette, amikor megalapította az Ankarai Egyetemet abban a városban, melyet ő tett az ország fővárosává. Célja az volt, hogy az Oszmán Birodalomban nem létező nemzettudatot az egyetem révén is alakítsa. Úgy vélte, ehhez népének ismernie kell a történelmét, a nyelvi eredetét és azt a földrajzi területet, ahol él. Személyes javaslata nyomán hozták létre a magyar tanszéket, mely kiválóan felszerelt intézet volt a 30-as évek közepén. Első professzora, Rásonyi László idejében történt, hogy Hasan Ali Yücel népoktatási miniszter meglátogatta a tanszék könyvtárát, meglátta a polcokon a Magyar Remekírók sorozatot, és annyira megtetszett neki, hogy ennek mintájára indították el a Török Klasszikusok kiadását. A Hungarológiai Intézet sikerét mutatja, hogy rövid időn belül mintegy húsz magyar klasszikus művet fordítottak le törökre.
Az évek során több tucatnyi próza-, vers- illetve drámafordításod jelent meg magyar és török nyelven. Hogyan lett az újságíróból műfordító?
Már a Rádióban dolgoztam, amikor egy fiatal költő, Halmos Ferenc Király István professzor közvetítésével megkeresett, hogy fordítsak le néhány Nazım Hikmet verset. Négy fiatal költő versei számára készítettem a nyersfordításokat. Nem tartom magam versfordítónak, véleményem szerint ehhez költőnek kellene lenni. Fordítói pályám kezdetét egy prózai alkotás jelzi inkább: a török elbeszélők novelláiból készült antológia 1973-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál, ahová Fahri Erdinç török író tolmácsaként jutottam el. A legendás hírű szerkesztő, Karig Sára az én próbafordításaimat tartotta legjobbnak, és a későbbiekben is együttműködtünk például Bekir Yıldız válogatott novelláinak megjelentetésében. Következő munkám egy meseregény fordítása volt (Tarkatollú). Írója, Fakir Baykurt az előszóban kifejtette, hogy egy török népmesét használt fel regényének megíráshoz, ez a népmese viszont alig különbözött a magyarban is ismert Kiskakas és a gyémánt félkrajcár történetétől. A kiadónak nagyon tetszett, de utána megkérdezték: „Edit, nem tudnál valamilyen más nyelvből is fordítani?” Ebből is látszik: annak, aki törökből fordít, nem terem sűrűn babér.
Változott-e a kiadók véleménye az évek során? Van-e különbség a magyar és török kiadók hozzáállásában?
A magyar kiadók gyakorlata az volt, hogy egy török munka megjelentetése után hosszú évekre „letudták” a nyilvánvalóan nehezen népszerűsíthető török alkotásokat, mivel a török szerzők nálunk nem ismertek. Pedig Yaşar Kemalt, a törökök egyik legnagyobb íróját például tavalyi haláláig évenként jelölték Nobel-díjra, mégis csupán két regényét sikerült magyarra ültetni. Ebből az egyik francia fordításból készült, a másikat én követtem el (Ördögszekerek útján). Nem egyedüli eset, hogy a magyar fordítások közvetítő nyelv segítségével készülnek el. Az Ulpius Ház is más nyelvekből kezdte fordíttatni Orhan Pamuk regényeit. A nemzetközi hírű, ám nálunk még ismeretlen írót a világsajtó elismerő kritikáinak idézésével próbálták reklámozni. Azután Pamuk Nobel-díjas lett, és három regényét már eredetiből fordíthattam (Fekete könyv, A nevem Piros, Az ártatlanság múzeuma) A Pamuk-jogokat idén megvásároló Helikon Kiadó most egy új Pamuk-életműkiadásra készül. Jelenlegi munkám, a legújabb regény fordítása, remélem, a 2016. évi Könyvfesztivál egyik érdekessége lesz. (Furcsaság a fejemben). Sok török irodalombarát titkos Nobel-jelöltje a kiváló İhsan Oktay Anar – azt hiszem, igazán nem érdemtelenül. Hála Istennek, két könyvét sikerült magyar kiadóknak „eladnom” (Ködös kontinensek atlasza, Efrasiyab történetei). És még egy példa: én beszéltem rá az Európa Könyvkiadót Hatice Meryem: Csak egy hüvelyknyi férjem legyen… című keserű humorral megírt történeteire. Soha egyetlen fordításkötetemről nem jelent meg annyi recenzió, mint erről…
Az utóbbi években több lehetőséget kaptál a magyar, illetve török nyelvű irodalom megismertetésére, mint korábban.
Ma már a kiadók sokkal tájékozottabbak, mint régen, és a könyvvásárokon vagy az interneten rátalálnak az őket érdeklő könyvekre, és szerencsére vannak olyan magyar és török kiadók is, amelyek gondoskodnak a fontos művek precíz megjelentetéséről. Persze a fordítás gyakran ad hoc módon, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően születik meg. Magyarországon egyedül a Terebess Kiadó kötelezte el magát a keleti irodalmak és kultúra iránt. Mindenképpen meg kell említenem egy korábbi török nagykövet nevét: Ender Arat ambicionálta, hogy a török kultúrát megismerjék a magyar olvasók, és pénzt is hajlandó áldozni érte. Így jelenhetett meg neves turkológusunk, Kúnos Ignác: A török népköltés című könyve, melynek érdekessége, hogy török nyelven háromszor publikálták, magyarul viszont még egyszer sem. Adósságot törlesztettünk, amikor magyarul is közzétettük annak a tudósnak a munkáját, akit a törökök a török folklór felfedezőjeként tisztelnek. Szintén a Terebessnél jelent meg Turan Oflazoğlu: Nagy Szulejmán Szultán című drámája. A szerző, jelentékeny drámaíró, aki Shakespeare királydrámáinak mintájára „szultándrámákat” ír. Művének említésre méltó előtörténete van: a fáma szerint Süleyman Demirel a szigetvári Szulejmán emlékmű felavatásakor ajánlotta az írónak, hogy írjon a nagy szultánról drámát, nekem pedig, aki tolmácsi minőségemben tartózkodtam ott, megjegyezte: „Akár le is fordíthatná!” Hadd említsem meg, hogy Törökország tavalyi díszvendégsége is kiváló alkalmat teremtett: több kiadó rendelésére, csak erre az időpontra időzítve hat fordításkötetem jelent meg.
Nemrégiben a könyvesboltokba került egy török népmesegyűjtemény, A szarvas-szultánkisasszony.
Szerintem a török népmesék a magyar folklór és művelődéstörténet szempontjából igen nagy jelentőségűek. Feltűnően sok a közös motívum, és a folkloristák számára nyilván sok tanulsággal szolgálhat a török mesekincs áttekintése. Ahogyan a harmincas években Bartók Béla a török népzene gyűjtése során megállapította a török és magyar népdalkincs közös motívumait, úgy lehetséges, hogy a mesék terén is kimutatható volna a közös eredet. Tehát ezzel és a korábbi, A pasa fia meg a világszépe és A fügemagbeli szép leány című válogatásokkal a gyerekek kezébe akartam vonzó olvasnivalót adni, ugyanakkor az összehasonlító mesekutatók számára elérhető forrásanyagnak szántam. A Korkut apó történetei – egy igen korai török eposz fejezetei pedig akárha az Arany János által elsiratott, elveszett magyar őseposz hangján, a mi őseinkről szólnának…
konyv7.hu
