Nyáry Krisztián: Muszlim őseink és az etnikai homogenitás

„A magyar királynak van egy sereg muszlim katonája, akiket meghagyott vallásuk gyakorlásában”

„Ez a király szereti a muszlimokat.” Ezt egy arab tudós, Abu-Hamid írta az Árpád-házból való II. Géza királyról. A jelek szerint nem csak ő volt ezzel így. II. Béla és IV. István királyaink iszlám félholddal, arab szöveggel ellátott pénzérmét verettek, és rengeteg előjogot biztosítottak muszlim katonáiknak és kereskedőiknek. Az Árpád-korban ugyanis nagy tömegben éltek mohamedán vallású etnikai csoportok Magyarországon. Az Ibériai félsziget és Szicília/Dél-Itália után éppenséggel nálunk volt legjellemzőbb a keresztények és muszlimok egymás mellett élése.

A korabeli forrásokban többnyire Ismaelitae vagy Saraceni néven, magyarul pedig böszörményeknek nevezték a honfoglalás korában a magyarokkal együtt betelepülő mohamedánokat, akik fegyveres harcosként és kereskedőként is részesei voltak a magyar törzsek szövetségi rendszerének.
Az államalapítás után e népesség az ország különböző vidékein saját falvaiban élt, melyeket a az oklevelek már az 1090-es évektől többnyire „izmaelita”, azaz mohamedán falvakként (villae Ysmaelitarum) emlegettek. Egyik törzsük, a magukat saját népnevükön káliznak nevező muszlimok emlékét Kálóz, Kalóc, Kalász településnevek őrzik. Anonymus szerint Taksony fejedelem idején nagyszámú „izmaelita” vándorolt be az országba, akik adományul kapták Pest castrumát. Az Anonymusnál Ethey néven szereplő vezérük azonos a Nyitra megyei kálizoknak az 1111. évben említett Etheius nevű főnökével. Anonymus maga is találkozhatott leszármazottaikkal, mert az ő korában Pest mohamedán kereskedői (Saraceni de Pest, 1218) javarészt szintén kálizok voltak.

Folytatás

Forrás: facebook