Nincs tere a taktikai cinkosságnak: A háború korlátozta Ankara manőverezési lehetőségeit

Törökország és Oroszország évszázadok óta birkózik a térség fölötti dominanciáért.

Annyi érdeme van azért Vlagyimir Putyinnak, hogy az általa indított háború új körülményei között a Fekete-tengeren sincs már tere az „alkalmi barátságok” kétértelműségének. Törökország NATO-tagként most nem engedheti meg magának hogy Moszkva és Washington között ingadozzon. Mivel e tengert a történelem során mindig az uralta, aki a Krímet és a Dardanellákat tartotta ellenőrzése alatt, a térség erőviszonyait továbbra is ketten határozzák meg: Török- és Oroszország.

Kétségtelen, hogy Ankara a háború kitörésének pillanatában megpróbált egyszerre határozott és óvatos lenni. Bejelentette, hogy továbbra is érvényt szerez az 1936-os montreux-i szerződésnek, így a hadviselő országok hadihajói nem haladhatnak át a Boszporuszon és a Dardanellákon. Ezzel párhuzamosan készségét mutatta a felek közötti békéltetés megszervezésére.

Putyin azonban a háborúval átlépett egy olyan határt, amely után már nem tartható a korábbi viszonyok hullámzása. Ankara olykor frontálisan ütközött Moszkvával, például a Hegyi-Karabah régióban kirobbant konfliktusban, sőt, a két hatalom fegyverei néztek egymással szemben Líbiában és Szíriában, máskor viszont a NATO rosszallásától sem riadt meg, hogy légitámaszpontot bocsásson az oroszok rendelkezésére az Iszlám Állam elleni küzdelemre. Volt ugyanis egy közös nevező, a közös ellenség, mégpedig a terrorizmus.

Az együttműködést persze több területen zavarossá tette a vallási tényező. Az egyik oldalon az ortodox kereszténység, a másik oldalon az iszlamizmus szelleme is „súgott” a kormányoknak. Ennek tükrében a kommentátorok nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Ukrajnában most muszlim csecsenek jelentek meg a harcokban, mégpedig – bármilyen furcsa – mindkét oldalon.

A mostani helyzetben viszont a török NATO-tagság egyértelmű, engedmény nélküli ellenféllé teszi Ankarát Putyin számára. Ilyen szempontból van értelme összehasonlítani a két fél katonai potenciálját. Román szakértők emlékeztetnek, hogy a Krím 2014-es bekebelezése milyen radikálisan változtatta meg a fekete-tengeri erőviszonyokat. Oroszország mennyiségi és minőségi ugrást könyvelhetett el geostratégiai pozícióit illetően. Lehetővé vált számára, hogy a félszigetet haditengerészeti és légi fellegvárrá változtassa, amennyiben ott az úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial – A2/AD) zónát alakíthatott ki. 2015 végétől fokozatosan és akadálytalanul fejlesztette flottáját, telepítette tengeralattjáróit, felszíni hajóit, harci repülőgépeit és az utóbbi hetek híreiből jól ismert modern rakétáit.

Folytatás

Forrás: nepszava.hu