Népirtók Európája

Ennek egyik ékes bizonyítéka Recep Tayyip Erdogan e heti felszólalása. A török miniszterelnök úgy véli, hogy az örmény népirtás tagadását tiltó francia törvény, amit január 23-án fogadott el a francia parlament, „alattomos veszély súlyos megnyilvánulása Európában”. „Nem egyszerűen csak egy Franciaországot és Törökországot érintő ügy, hanem egy olyan kérdés, amely közvetlenül kapcsolódik Európához” – jelentette ki e héten Erdogan, akinek csak igazat adhatunk, hiszen valóban egy olyan kérdés, amely közvetlenül kapcsolódik Európához.

Az örmény népirtás mintegy másfél millió örmény erőszakos kitelepítése és lemészárlása volt 1915 és 1917 között, a törökök alkotta Oszmán Birodalomban. A jelenlegi török kormány visszautasítja, hogy saját polgárainak a lemészárlását genocídiumként jellemezzék, ami Törökország számára ugródeszka lehet az uniós csatlakozáshoz, hiszen több uniós tagország hasonló nézeteket hangoztatva vált a magát a demokrácia fellegvárának tekintő Európai Unió tagjává. Csehország és Szlovákia például úgy nyerték el a tagságot, hogy a második világháború után hozott, a német és magyar kisebbség elleni kegyetlenségeket lehetővé tevő Beneš-dekrétumokat máig a jogrendjük részének tekintik. A cseh politikusok ma is idegrohamot kapnak, ha valaki azt meri állítani, hogy 3 millió német elüldözése, több ezer ember kegyetlen megkínzása és legyilkolása nem volt teljesen tiszta dolog. Szlovákia a második világháborúban előbb a zsidó kisebbségét „tette el láb alól” a lehető legkegyetlenebb módon, a háborút követően pedig, saját bűneit a német és magyar kisebbségre fogva, ezekkel bánt el bestiális módon. Míg azonban az előbbiektől már bocsánatot kértek, a magyar kisebbség eltüntetésére tett próbálkozásokra a mai szlovák politikai elit jelentős része a lelke mélyén még büszke is, és mindent megtesznek, hogy méltók legyenek őseik hungarofób hagyatékához. Hasonló cipőben jár azonban Lengyelország is, és persze nem lenne szabad megfeledkeznünk az örmény népirtást olyannyira a szívén viselő Franciaországról sem. Az 1954 és 1962 közötti – a francia gyarmatosítás ellen indított – algériai muzulmán népfelkelés során a francia erők néhány tízezer és több százezer közötti számban öltek meg algériaiakat, miközben a felkelés leverésére kiküldött katonákat máig nemzeti hősként ünneplik. Folytathatnánk a sort, a lényeg azonban nem változik: Törökországnak a népirtás tagadásáért egyáltalán nem kellene szégyenkeznie Európában. Sőt, az itt felsorolt és a hozzájuk hasonló országok csak örvendhetnének, ha a jövőben a törökökhöz hasonló társuk akadna az Európai Unióban.

2012-02-03
Új Szó