Nemzeti összefogás kísérlete az „egyszemélyi vezetésű“ törökországi kormányzati rendszerrel szemben

Nemzeti összefogás kísérlete az „egyszemélyi vezetésű“ törökországi kormányzati rendszerrel szemben

            Az ismeretlenség homályából a minap kilépett és éles rendszerkritikával jelentkezett a Demokratikus Platform (DP) nevű civil kezdeményezésű szervezet, amelynek tagsága mintegy keresztmetszetében tükrözi Törökország társadalmi-politikai életének szinte teljességét. Érveik természetszerűleg nem teljesen újak, ám kétségtelenül merőben az újdonság erejével hat, hogy nyilatkozatukat tekintélyes ellenzéki személyiségek mellett aláírták kormánypártiak is. Igaz, többnyire nyugállományból. Ez a tendencia mégis feltűnő.

            Legyen igazság! című állásfoglalásukban egyértelművé teszik, hogy országukban a jogállamiság lényegében már 2017 óta fel van függesztve. Az akkor elfogadott alkotmánymódosítással soha nem látott hatalmat összpontosítottak az államfő kezében az igazságszolgáltatási és törvényhozási függetlenség rovására. A hatalmi ágak demokratikus különválasztásának alapelvét veszélyes módon mintegy összevonásukkal helyettesítették.

            Mint emlékeztetnek, a 2016-os katonai katonai puccskísérlet kudarca után, majd az ennek nyomán meghirdetett rendkívüli állapot idején a kabinet úgynevezett szükségrendeletek útján kormányzott. Mindennapossá vált a tömeges elbocsátás, a vagyonelkobzás, a polgári szabadságjogok korlátozása. Ezek közül soknak máig érvényben van a hatálya. Változatlanul tanúi lehetünk önkényes letartóztatásoknak, büntetőperek megengedhetetlen elhúzódásának, homályos tényállású terrorizmusvádaknak. Bevett gyakorlattá vált titkos tanúkra való perdöntő hivatkozás és bírósági végzés nélküli vagyonelkobzás. Nagyon gyakran semmibe veszik a Török Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kötelező érvényű határozatait.

            Nyilatkozatukban felszólítják a török kormányt, az igazságügyi hatóságokat és a civil társadalmat, hogy sürgősen cselekedjék, mert csak így lehet feltartóztatni a demokratikus intézmények további erózióját. Idézik Hérakleitosz ókori görög sztoikus filozófusnak azt a mondását, amely szerint „igazságtalanság elkövetését gyorsabban kell megakadályozni, mint tűz keletkezését”, s ennek alapján hangsúlyozzák azt az erkölcsi és polgári elkötelezettségüket, hogy mindenkor felemeljék szavukat és kimondják az igazságot.

            Az aláírásukkal hitelesített felhívás szerzői között találjuk Hüseyin Çelik volt közoktatási minisztert, aki egyike volt a kormányzó Igazságosság és Fejlődés pártja, az AKP megalapítóinak, továbbá Ertuğrul Günayt, az AKP kormányának korábbi kulturális és idegenforgalmi miniszterét. Az aláírók között feltűnik Prof. Dr. Mehmet Altan külföldön és otthon egyaránt ismert kiemelkedő személyiség, a párizsi Sorbonne-on doktorált közgazdász, egyetemi tanár és újságíró. Isztambuli egyetemi katedrájáról a 2016-os katonai puccskísérlet utáni általános politikai tisztogatás során távolították el, s azóta sem szolgáltattak elégtételt számára. Előzőleg több tekintélyes napilap főszerkesztőjeként dolgozott, legutóbb a Star című nagy példányszám lap éléről mozdították el „hibás vonalvezetés” címén 2018 márciusában kormányzati nyomásra.    

            Többször meghurcolták bíróságokon, s le is tartóztatták. A puccskísérlet utáni tisztogatások során 2018-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték „újságírói hivatásának megcsúfolása” címén és a tévében egy Erdoğan elnökre tett megjegyzése, valamint „terrorgyanús” magatartása miatt. Még ugyanabban az évben azonban szabadlábra helyezték „perének megtartásáig”. Érdekében szót emelt az európai emberi jogi bíróság (EJEB). Mehmet Altan fivére, Ahmed szintén harcos publicista. Ő az eredetileg az Erdoğant támogató Taraf (Állásfoglalás) című napilapból annak főszerkesztőjeként az ország legszókimondóbb ellenzéki sajtótermékét alkotta meg, következetesen bírálva addig tisztelt reformer politikai példaképét annak gyökeres politikai fordulatáért, a demokratikus követelések jegyében tüntetők kegyetlen rendőrségi leveretéséért, általában a kormányzati rendszer autoriter irányba történt eltereléséért. A lapot megszüntették.           

            Közös felhívásukban a Törökország jövőjéért aggódók kollektívája, amelynek részese a fent említetteken kívül több más tudós és jogász is, egyaránt összefogásra kívánja mozgósítani a civil társadalmat és a nemzetközi közösséget. Meghirdetett célja segítség megszervezése a török jogállamiság helyreállításához, a demokratikus intézményrendszer újjáépítéséhez és az általános emberi jogok megoltalmazásához Törökországban.

            Az aláírók között nem szerepel ugyan az ország egyik legtekintélyesebb ellenzéki iszlám közgazdásza, Ahmet Davutoğlu korábbi AKP-kormányfő és -külügyminiszter, aki új pártot is alapítva már régen szakított egykori barátjával, eszme- és harcostársával, Erdoğannal, de ő a fentieknél is keményebb állásfoglalással jelentkezett. A Nefes (Lélegzet) című lap hasábjain az AKP egyik alapítója és sokáig fő ideológusa végleg leszámolt a jelenlegi törökországi elnöki rendszerrel. „A hatalom amúgy is korrumpálódhat, az abszolút hatalom azonban, mint amilyen a mostani, teljes mértékben korrupt, romlott” – állapította meg.

            Bejelentette, hogy az általa vezetett politikai tömörülés, a Jövő Pártja (GP), valamint a DEVA, a Demokrácia és Haladás Pártja és a SAADET, vagyis az elnevezésében az „igaz úton járó” első kalifák eszményi és reményteljes idejére emlékeztető iszlámbarát Boldogság Pártja részvételével megalakult új parlamenti csoport, az Új Ösvény Pártja (YYP) valódi lehetőséget kíván teremteni a választópolgárok számára az „egyre inkább önkényuralomba hajló mostani kormányzati struktúrák” meghagyása helyett. Szövetségük kibővítéséről tárgyalnak az Új Jólét Pártjával (YRP) is. Ennek elnöke, Fatih Erbakan, az egykor a hadsereg által lemondásra kényszerített nagy szellemi hatású iszlámista Necmettin Erbakan fia, aki apja politikai öröksége letéteményesének vallja magát.

            Davutoğlu rendkívül sötét képet festett országa gazdasági helyzetéről. Szerinte a sok helyütt tapasztalható szegénység, a mélyülő gazdasági bajok még a középosztály számára is megnehezítik a nemzeti és vallási ünnepek örömteli, felszabadult megünneplését. „Nyugdíjasok és minimálbérből élők azt sem engedhetik meg maguknak, hogy a kurban bayramı áldozati ünnepre levágandó állatokat vásároljanak, vagy elutazzanak családi látogatásra. Gondot okoz már a legolcsóbb édesség beszerzése is a vallási ünnepen való szokásos ajándékozás céljából. Ez sokaknak szinte már luxusnak számit. Az infláció és a vásárlóerő csökkenése következtében általános az elkeseredettség“ – olvasható helyzetleírásában.

            Nehéz felmérni, hogy a fenti politikai megnyilvánulások, tekintélyes ellenzéki személyiségek nyilatkozatai mennyire befolyásolják a szavazópolgárok politikai magatartását a még nagyon távoli 2028-as választásokig. A török Ser Kutatóintézet júniusi kutatása szerint az ellenzéki CHP 34,9 százalékos aránnyal vezet a 29,4 százalékon álló kormányzó AKP előtt. Merőben új jelenség volt azonban, hogy a kormánypárt régi és nélkülözhetetlen választási szövetségese, a Nemzeti Cselekvés Pártja, az MHP a 10-ről 2022-ben hétszázalékosra csökkentett parlamenti bejutási küszöb alá esett vissza a reá adott csupán 6,2 százalékkal. Először volt kimutatható, hogy az MHP nem jutna be a török nagy nemzetgyűlésbe. A kurdok ügyét felkaroló DEM, a Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja a felmérésben változatlanul tekintélyes 10,1 százalékos támogatottságot mutatott.

            Nagy meglepetésre viszont a megkérdezettek 67,3 százaléka helyeselné, ha jövőre előrehozott választásokat tartanának. Akkor vajon ők kire adnák szavazatukat? A török államfő mindenesetre erősen reménykedik abban, hogy a többség őreá. Noha pártja népszerűségi mutatói – mint fentebb is látszik – ennek ellene szólnak. A 2024-es helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos kudarc hatása tartósnak bizonyult. Akkor szinte az összes nagyváros irányítása ellenzéki kézbe került. Isztambul és Ankara elvesztése volt számára a legfájdalmasabb. Előbbi világváros főpolgármesterének, Ekrem İmamoǧlunak a személyében ráadásul igen esélyes kihívója is támadt a 2028-as erőpróbára. Ez idő tájt foganhatott meg benne az a „mentőötlet” –  legalábbis némely hazai és külföldi elemzés szerint –, hogy győzelmes visszatérését leginkább az egyeduralmát vészesen fenyegető és egyre esélyesebbnek látszó ellenzék kemény letörésével párosított előrehozott választások kierőszakolása szolgálhatná.

            Ennek megfelelően tervét a főpolgármester és 30 más isztambuli és adanai városi képviselő meggyanúsításával, majd korrupciós vádak alapján történt letartóztatásával kezdte megvalósítani. A Boszporusz-parti metropolisz népszerű vezetőjének, legfőbb választási vetélytársnak teljesen átlátszó politikai ürügyekkel végrehajtott félreállítása és általa remélten örökre szóló kikapcsolása azonban elemi erejű tüntetések, országos tömegmegmozdulások kirobbanására vezetett. „Erdoǧan ezzel most már végleg elvetette a sulykot” – állapította meg a török születésű svéd újságíró, Halil Karaveli. A nemzetközi hírű publicistának, tekintélyes svéd lapok vezető munkatársának ezt az ítéletét a The New York Times véleményrovatában közölte. A svéd újságíró cikkeit más nyugati napilapok is gyakran közlik törökországi témákban.

            Ezenközben mintha lanyhulna a kormány elköteleződése a saját maga által az év elején elindított úgynevezett új kurd–török békefolyamat mellett. Ezt nagy hazai várakozás és széles körű külföldi visszhang közepette hirdette meg: az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt és évek óta teljes elszigeteltségben tartott Abdullah Öcalan PKK-vezér előtt felcsillantotta a szabadulás reményét – és feltételezhetően még titkos más kedvezményeket is – arra az esetre, ha a rab a börtönéből küldött paranccsal rábírja betiltott terrorszervezete harcosait az általános fegyverletételre. A parancs kiment, teljesítését a dél-törökországi és észak-iraki hegyekben bujkáló gerillavezérek szóban meg is fogadták. Egyelőre azonban nem látszik tényleges kibontakozás, mert az államfő lényegében feltétel nélküli azonnali kapitulációt követelt bármiféle „ellenszolgáltatás”, engedmény, nyilvános ígéret nélkül, s haderejét továbbra is a „PKK-területek” elleni folyamatos támadásra vezényli. Ezt viszont a helyi PKK-parancsnokok tűrhetetlennek tartják, s embereik adott esetben az ellenség tüzét viszonozzák…

            Erdoǧan érdeklődését most teljes mértékben lefoglalja a közel-keleti dráma, az izraeli–iráni, valamint a gázai háború és az ottani humanitárius tragédia, nemkülönben az ukrajnai orosz hadjárat. Határozott állásfoglalásaitól és a felek közötti közvetítő felajánlkozásától azonban reméli, hogy nemcsak a nemzetközi színtéren növeli Törökország és a saját személyes tekintélyét, hanem otthon is javít pártja romló népszerűségén. De nemcsak a török kormány figyelme „terelődött el” az Öcalan felhívásától remélt kurd–török béke lehetőségéről. Az ország túlnyomórészt kurd lakta keleti és délkeleti tartományaiban a lakosság gazdasági-pénzügyi gondjai-bajai olyan szorítóak, hogy az emberek 68,9 százaléka elsősorban ezekkel foglalkozik, és közvetlenül kevésbé aggasztják őket a hátrányos nemzetiségi helyzetükből fakadó problémák, mint amilyen többek között a kurd nyelv általános használatával szemben támasztott állami akadályok és a demokrácia fojtogató hiánya. A közvélemény-kutatás eredményét ismertető Anka (Főnix) hírügynökség szerint mindamellett a többség továbbra is támogatja a PKK feloszlatását kezdeményező Öcalan-felhívást, 71,5 százalék nyilatkozott róla helyeslőleg.       

            A kurdokat pártfogoló törökországi DEM párt vezető képviselője is részt vett és felszólalt az európai alevik egyik legfontosabb nemzetközi politikai fesztiválján a brit fővárosban. Tülay Hatimoǧulları asszony, a párt társelnöke a londoni ünnepség keretében megtartott tömeggyűlésen hangsúlyozta, hogy a mostani törökországi békefolyamat csak akkor lehet sikeres, ha abban tevőlegesen részt vehet a történelem folyamán sokszor elnyomott és üldözött alevik vallási kisebbsége, amely török hívőkön kívül magában foglalja kurdok tömegeit is. A siítákhoz közel álló közösségükre elsősorban a szúfi szellemiségű misztika és az anatóliai vallási néphagyományok hatottak. Mint a társelnök asszony kifejtette, Törökországban az alevik bevonása nélkül elképzelhetetlen a békés és demokratikus társadalom építése. Az állampolgári egyenlőséget alevik, kurdok, szunniták és törökök számára egyaránt szavatolni kell, csakis ez lehet az alapja a béketeremtésre irányuló megújult erőfeszítéseknek.          

            A londoni nemzetközi alevi találkozó résztvevői tiltakoztak Aslan Uzun török alevi vallási vezető nemrégiben történt letartóztatása miatt. A török hatóságok ugyanis terhére rótták, hogy bíróságon hivatalosan panaszt emelt az Aszad elnököt megbuktató új szíriai rendszernek az ottani alevita közösség tagjaival szembeni embertelen bánásmódja, sőt legutóbbi kegyetlenkedései miatt. Az alevi panasztevőt török részről gyűlöletkeltéssel és ellenségeskedés szításával vádolták meg. A szíriai arab aleviták hagyományaikban teljesen eltérnek a törökországi aleviktől, s nagyban különböznek is tőlük. Az elűzött kormányzat tagjai azonban jórészt közülük kerültek ki. Aslan Uzun letartóztatása általános tiltakozó felzúdulást keltett a törökországi alevik körében.

            A Serbestiyet (Szabadság) hírügynökség azonban örvendetes és biztató hírről számolt be a törökországi „kurd újjászületés” reményével kapcsolatban. Az előző évekhez képest ugyanis több mint kétszerese lett azoknak a törökországi középiskolásoknak a száma, akik választható tárgyként a kurd nyelv elsajátítása vagy nyelvtudásuk javítása mellett döntenek. Összesen 59 372 diák jelentkezett kurd nyelvtanfolyamra a 2025–26-os tanévre. Ebből a túlnyomó többségük a kurd kurmancî ágának dialektusát kívánja megtanulni, a többi pedig a zazakî nyelvjárást. A kurdnak mint választható nyelvnek a tanítását 2012-ben vezették be, amikor még az európai uniós tagságra pályázó török kormány az azóta megrekedt közeledési folyamat során igyekezett megfelelni a tagsággal együtt járó követelményeknek. A növekvő igények ellenére Törökországban a kurd tanítását még számos akadály hátráltatja. Az egyik ilyen a képesített oktatószemélyzet súlyos hiánya. Az oktatási minisztérium csak nagyon kevés kurdtanári állást biztosít. Sok gimnázium egyáltalán nem is indít kurd tanfolyamot, vagy a jelentkezőket tanerőhiányra hivatkozva egyszerűen átirányítja más választható tantárgyakhoz.

            A kurd nyelvet Törökországban sokáig elnyomták. Az 1923-as lausanne-i szerződés korlátozott nyelvi és kulturális jogokat biztosított az örmény, a görög és a zsidó kisebbség számára, az ország legnagyobb etnikai kisebbségét azonban nem illette hivatalos elismerés. Nyelvét évtizedekig kriminalizálták, csak az EU-s folyamat nyitott utat a korlátozások enyhítéséhez. A 2016-os puccskísérlet után azonban bezárásokkal, betiltásokkal megritkították a kurd nyelvű médiát, durván lecsaptak a kurd civil társadalomra. Némely nyilvános helyen még most sem ajánlatos hangosan megszólalni, vagy énekelni, szavalni kurdul, mert könnyen előfordulhat, hogy meggyanúsítják PKK-hoz való kötődéssel.

            Mégis jelentős eredménynek számít a kurd nyelv tanulására való középiskolai beiratkozások fent említett nagy száma. Ezt alulról jövő kezdeményezéssel, ngo-k, szakszervezetek, politikai pártok utóbbi öt évben folytatott felvilágosító munkájával sikerült elérni – emlékeztetett az adatokat ismertető és a kurd tanításának általánossá tételét szorgalmazó Hüdai Morsümbül szervező nyelvtanár, aki reményét fejezte ki, hogy a kurd nyelv oktatása már a közeli jövőben mind szélesebb területeken lesz megoldható.

Flesch István – Türkinfo