![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
A londoni Southbank Center listát készített az elmúlt 50 év legszebb szerelmes verseiből, melyen helyet kapott Nazım Hikmet Nem is tudtam, hogy szeretem (Severmişim Meğer) műve is.
A verseket a Southbank Center szakértő csoportja egyévnyi munkával 30 ország költőinek alkotásaiból válogatta össze, nagy hangsúlyt fektetve a modern korra.
A csoport egyik tagja, James Runcie így fogalmazott: “Nemzetközi és stilisztikai szempontból is igazán sokszínű lista készült. Az egyetlen nehézség az volt, hogy csak 50 verset választhattunk.”
A kiválasztott verseket költők és színészek előadásában lehetett meghallgatni 2016 nyarán, a Southbank Center rendezvényén.
|
Severmişim Meğer
|
Nem is tudtam, hogy szeretem
|
|
Yıl 62 mart 28 Prag-Berlin treninde pencerenin yanındayım akşam oluyor dumanlı ıslak ovaya akşamın yorgun bir kuş gibi inişini severmişim meğer akşamın inişini yorgun kuşun inişine benzetmeyi sevmedim |
’62 március 28-a van A Prága-Berlin vonaton az ablak mellett ülök Esteledik Nem is tudtam, hogy szeretem az estét, amely mint egy fáradt madár leszáll a füstös, nedves síkságra Nincs kedvemre a hasonlat, hogy az este leszállta olyan, mint a fáradt madáré |
|
Toprağı severmişim meğer toprağı sevdim diyebilir mi onu bir kez olsun sürmeyen ben sürmedim platonik biricik sevdam da buymuş meğer |
Nem is tudtam, hogy szeretem a földet Mondhatja-e, hogy szereti a földet, ki egyszer sem dolgozott rajta? Én nem dolgoztam rajta Nem is tudtam, hogy ez az én egyetlen platonikus szerelmem |
|
Meğer ırmağı severmişim ister böyle kımıldanmadan aksın kıvrıla kıvrıla tepelerin eteğinde doruklarına şatolar kondurulmuş Avrupa tepelerinin ister uzasın göz alabildiğine dümdüz bilirim ırmak yeni ışıklar getirecek sen göremeyeceksin bilirim ömrümüz beygirinkinden azıcık uzun karganınkinden alabildiğine kısa bilirim benden önce duyulmuş bu keder benden sonra da duyulacak benden önce söylenmiş bunların hepsi bin kere benden sonra da söylenecek |
Nem is tudtam, hogy szeretem a folyót Akár folyjon ily mozdulatlanul, dombok szoknyáján kígyózva Európa dombjain, melyeknek csúcsát kastélyok díszítik Akár nyúljon addig, míg a szem ellát Tudom, ugyanebben a folyóban nem mosdhatunk egyszer sem Tudom, a folyó új fényeket hoz majd, de lehet, te nem láthatod Tudom, életünk kicsit hosszabb, mint mi egy ménnek adatik, rövidebb, mint mi egy hollónak Tudom, énelőttem is élt e bú Utánam is így lesz Énelőttem is kimondatott ez mind, ezerszer Utánam is így lesz |
|
Gökyüzünü severmişim meğer kapalı olsun açık olsun Borodino savaş alanında Andırey’in sırtüstü seyrettiği gökkubbe hapiste Türkçe’ye çevirdim iki cildini Savaşla Barış’ın kulağıma sesler geliyor gökkubbeden değil meydan yerinden gardiyanlar birini dövüyor yine |
Nem is tudtam, hogy szeretem a eget, Legyen borult vagy tiszta A borogyinói harctéren kék kupola, mit Andrej néz a hátán fekve Fogságomban törökre fordítottam a Háború és béke két kötetét Hangokat hallok Nem a kék kupolából, a térről Őrök csépelnek valakit megint |
|
Ağaçları severmişim meğer çırılçıplak kayınlar Moskova dolaylarında Predelkino’da kışın çıkarlar karşıma alçakgönüllü kibar kayınlar Rus sayılıyor kavakları Türk saydığımız gibi İzmir’in kavakları dökülür yaprakları bize de Çakıcı derler yar fidan boylum yakarız konakları Ilgaz ormanlarında yıl 920 bir keten mendil astım bir çam dalına ucu işlemeli |
Nem is tudtam, hogy szeretem a fákat Kopár bükkfák Moszkva környékén Peredelkinóban télen ütközöm beléjük, alázatosak, illemtudóak A bükköket vegyük orosznak, a nyárfákat pedig töröknek “Izmir nyárfái Levelüket hullatják Minket meg Bicskásnak hívnak Sudár kedvesem Lángra lobbantjuk a fogadókat”[1] 1920-ban, az Ilgaz erdőben vászon zsebkendőt akasztottam egy fenyő ágára Hímzett szélűt |
|
Yolları severmişim meğer asfaltını da Vera direksiyonda Moskova’dan Kırım’a gidiyoruz Koktebel’e asıl adı Göktepe ili bir kapalı kutuda ikimiz dünya akıyor iki yandan dışarıda dilsiz uzak |
Nem is tudtam, hogy szeretem az utakat Még az aszfaltot is Vera vezet, Moszkvából Krímbe tartunk, Koktebelnek Az igazi neve Göktepe városa Mi ketten egy zárt dobozban Két oldalt a világ áramlik kint némán, messze |
|
Hiç kimseyle hiçbir zaman böyle yakın olmadım eşkıyalar çıktı karşıma Bolu’dan inerken Gerede’ye kırmızı yolda ve yaşım on sekiz yaylıda canımdan gayrı alacakları eşyam da yok ve on sekizimde en değersiz eşyamız canımızdır bunu bir kere daha yazdımdı çamurlu karanlık sokakta bata çıka Karagöze gidiyorum Ramazan gecesi önde körüklü kaat fener belki böyle bir şey olmadı belki bir yerlerde okudum sekiz yaşında bir oğlanın Karagöze gidişini Ramazan gecesi İstanbul’da dedesinin elinden tutup dedesi fesli ve entarisinin üstüne samur yakalı kürkünü giymiş ve harem ağasının elinde fener ve benim içim içime sığmıyor sevinçten |
Soha senkihez nem voltam ily közel Haramiák állták utamat Boluból Geredébe menvén a vörös úton, éveim száma tizennyolc Életemen kívül nincs más vagyonom a fiákerben, mit elvehetnének És tizennyolc évesen életünk a legértéktelenebb Ezt talán valamikor már egyszer papírra vetettem Sáros, sötét utcán Karagözt[2] megyek nézni el-elsüppedve Ramadán estéjén Elöl papírlámpás Lehet, mindez meg sem történt Lehet, valahol olvastam, 8 éves fiúcska Karagözt megy nézni Ramadán estéjén, Isztambulban nagyapja kezét fogva Nagyapja fején fezt, öltözéke fölébe cobolyprém galléros szőrmét viselt És a hárem agájának kezében lámpás És én nem férek a bőrömbe a boldogságtól |
|
Çiçekler geldi aklıma her nedense gelincikler kaktüsler fulyalar İstanbul’da Kadıköy’de fulya tarlasında öptüm Marika’yı ağzı acıbadem kokuyor yaşım on yedi kolan vurdu yüreğim salıncak bulutlara girdi çıktı |
Valahogy a virágok jutottak eszembe Pipacsok, kaktuszok, nárciszok Isztambulban, Kadıköyben[3], nárciszmezőn csókoltam meg Marikát Lélegzete marcipán illatú Éveim száma tizenhét Gúzsba kötött szívem hinta felhőkön repesett |
|
Çiçekleri severmişim meğer üç kırmızı karanfil yolladı bana hapishaneye yoldaşlar 1948 |
Nem is tudtam, hogy szeretem a virágokat Három piros szegfűt küldtek nekem a bajtársak a börtönbe, 1948 |
|
Yıldızları hatırladım severmişim meğer ister aşağıdan yukarıya seyredip onları şaşıp kalayım ister uçayım yanıbaşlarında |
Emlékszem a csillagokra Nem is tudtam, hogy szeretem Akár lentről bámulva őket ámuljak rajtuk Akár mellettük szárnyalva |
|
Kosmos adamlarına sorularım var çok daha iri iri mi gördüler yıldızları kara kadifede koskocaman cevahirler miydiler turuncuda kayısılar mı kibirleniyor mu insan yıldızlara biraz daha yaklaşınca renkli fotoğraflarını gördüm kosmosun Ogonyok dergisinde kızmayın ama dostlar non figüratif mi desek soyut mu desek işte o soydan yağlı boyalara benziyordu kimisi yani dehşetli figüratif ve somut insanın yüreği ağzına geliyor karşılarında sınırsızlığı onlar hasretimizin aklımızın ellerimizin onlara bakıp düşünebildim ölümü bile şu kadarcık keder duymadan kosmosu severmişim meğer |
Kérdéseim vannak a kozmosz embereihez Sokkal hatalmasabbnak látták-e a csillagokat? Fekete bársonyon óriási ékkövek tán? Vagy narancsban kajszik? Dülled-e a melle az embernek, ha kicsit közelebb kerül a csillagokhoz? Láttam színes fotókat a kozmoszról az Ogonyok magazinban Ne haragudjatok, barátaim, nonfiguratívnak vagy absztraktnak hívjam-e, nem tudom, de azokra az előkelő olajfestményekre emlékeztetett, vagyis némelyik borzasztóan figuratív és konkrét Az ember szíve a torkában dobog, ha előttük áll Határtalanságuk ők a vágyakozásunknak, elménknek, kezeinknek Rajuk nézve még a halálra is gondolni tudtam, szemernyi bánatot sem érezvén Nem is tudtam, hogy szeretem a kozmoszt |
|
Gözümün önüne kar yağışı geliyor ağır ağır dilsiz kuşbaşısı da buram buram tipisi de meğer kar yağışını severmişim |
Szinte látni vélem, ahogy hull a hó Lassú, néma nagy pelyhekben is, átható viharban is Nem is tudtam, hogy szeretem a hóesést |
|
Güneşi severmişim meğer şimdi şu vişne reçeline bulanmış batarken bile güneş İstanbul’da da kimi kere renkli kartpostallardaki gibi batar ama onun resmini sen öyle yapmayacaksın |
Nem is tudtam, hogy szeretem a Napot Még most is, ahogy meggylekvárba fordultan tűnik el a horizonton Isztambulban is néha színes képeslapként alkonyul Mégis, te nem úgy rajzolod majd |
|
Meğer denizi severmişim hem de nasıl ama Ayvazofski’nin denizleri bir yana |
Nem is tudtam, hogy szeretem a tengert De még hogy Mégis, Ajvazovszkij tengerei mások |
|
Bulutları severmişim meğer ister altlarında olayım ister üstlerinde ister devlere benzesinler ister ak tüylü hayvanlara |
Nem is tudtam, hogy szeretem a felhőket Legyek bár alattuk, vagy felettük Hasonlítsanak akár óriásokra, akár hófehér tollazatú állatokra |
|
Ayışığı geliyor aklıma en aygın baygını en yalancısı en küçük burjuvası severmişim |
A holdfény jut eszembe, a legbágyadtabb, leghazugabb, legkispolgáribb Szeretem |
|
Yağmuru severmişim meğer ağ gibi de inse üstüme ve damlayıp dağılsa da camlarımda yüreğim beni olduğum yerde bırakır ağlara dolanık ya da bir damlanın içinde ve çıkar yolculuğa haritada çizilmemiş bir memlekete gider yağmuru severmişim meğer |
Nem is tudtam, hogy szeretem az esőt Ha hálóként hull is rám, vagy ha cseppenként teríti is be ablakaimat, a szívem itt hagy, csapdába esve vagy egy cseppbe zárva és útnak ered az ismeretlenbe Nem is tudtam, hogy szeretem az esőt |
|
Ama neden birdenbire keşfettim bu sevdaları Prag-Berlin treninde yanında pencerenin altıncı cıgaramı yaktığımdan mı bir teki ölümdür benim için Moskova’da kalan birilerini düşündüğümden mi geberesiye saçları saman sarısı kirpikleri mavi |
Mégis, miért ily hirtelen fedeztem fel e vonzalmakat, a Prága–Berlin vonaton, az ablak mellett? Tán mert már a hatodik cigarettámat gyújtom? Egyetlenegy is halál számomra Vagy tán mert Moszkvában maradt valakikre gondolok pusztulásig Haja lenszőke, szempillái kékek |
|
Zifiri karanlıkta gidiyor tiren zifiri karanlığı severmişim meğer kıvılcımlar uçuşuyor lokomotiften kıvılcımları severmişim meğer |
Koromsötétben megy a vonat Nem is tudtam, hogy szeretem a koromsötétet Szikrák repdesnek a mozdonyból Nem is tudtam, hogy szeretem a szikrákat |
|
Meğer ne çok şeyi severmişim de altmışımda farkına vardım bunun Prag-Berlin treninde yanında pencerenin yeryüzünü dönülmez bir yolculuğa çıkmışım gibi seyrederek |
Nem is tudtam, hogy mi mindent szeretek és csak most, hatvanévesen jöttem rá erre A Prága–Berlin vonaton, az ablak mellett, nézve az eget, mintha egy visszafordulhatatlan utazásra indultam volna |
|
19 Nisan 1962 |
1962.április 19.
|
[1] Népdal
[2] Bábjáték az oszmán időkből
[3] Isztambul egyik kerülete
Forrás: cumhuriyet.com.tr
Fordította: Dora Uysal
