Mint bordatöréskor a röhögés – Elszáradt füvekről

A jeges Anatóliában a reménytelenség és a kilátástalanság különböző arcait ismerhetjük meg három tanár és egy diáklány kapcsolatán keresztül.

Nuri Bilge Ceylan kilencedik filmje nem teljesen győz meg arról, hogy szükség van a bő három órás játékidejére, mégis meglepően jól csúszik: lassan, de biztosan bontja ki a nagy képet, amelyben sok különböző személyes és társadalmi téma zsúfolódik össze. Törökország Isten háta mögötti, kelet-anatóliai vidékét terrorizmus, konzervativizmus, általános szegénység, munkanélküliség és kilátástalanság sújtja, miközben a kötelezően idehelyezett, fiatal általános iskolai tanárok eltérő stratégiákkal igyekeznek átvészelni a büntetéssel felérő kinevezést a dermedt, hóborította településen.

Az Elszáradt füvekről főszereplője Samet (Deniz Celiloğlu), aki igazán kiállhatatlan figura: magának való, motiválatlan, rossz tanár és rossz barát, aki másról sem tud beszélni, mint hogy alig várja, hogy leléphessen innen Isztambulba.

Legjobb barátja és lakótársa Kenan (Musab Ekici), aki simulékonyabb és derűsebb, s mivel a környékre valósi, a körülményekkel szemben is elfogadóbb. Kettejük egyhangú életét két váratlan esemény zavarja meg, amelyek a cselekmény legfontosabb mozgatórugói lesznek: egyrészt két kamasz diáklány helytelen viselkedéssel vádolja meg őket, másrészt megismerkednek a közelben tanító, független és felvilágosult Nurayjal (Merve Dizdar, aki Cannes-ban a legjobb színésznő díját kapta a szerepért), aki mindkét férfinak megtetszik, éket verve a kapcsolatukba.

Ha van kívülálló számára nehezebben érthető rétege Ceylan filmjének, az a török társadalmi, politikai, etnikai viszonyok beszűrődése, amely többször is meghatározza beszélgetéseket, utaljanak múltbéli vagy jelenbéli eseményekre. A legfontosabb aspektus egyértelműen az, hogy Nuray egy terrortámadásban elveszítette az egyik lábát, ám az Elszáradt füvekről megspórolja a körülmények kifejtését.

Folytatás

Forrás: www.kulter.hu