Miért is költöztem el Törökországból?

Elköltözni Törökországból vagy éppen ellenkezőleg, odaköltözni? Az elmúlt hónapban egy olyan bejegyzés járta be a török közösségi média felületeit, amely mellett nem tudtak elmenni az olvasók, hozzászólások és megosztások százain keresztül igyekeztek hangot adni egyetértésüknek vagy ellenérzéseiknek. A válasz nem váratott sokat magára, pár napon belül érkezett egy másik nézőpontból kifejtett (ellen)vélemény, ezt a két cikket közöljük le két egymást követő anyagban.

„Miért is költöztem el Törökországból?”

Melih Karakalle blogger azért írta egyik korábbi posztját, hogy tájékoztassa a családját és barátait arról, miért hagyta el Törökországot. A www.melihkarakalle.com blogot átlagosan 500-an látogatják havonta, a fenti bejegyzését azonban 100 ezren olvasták el egyetlen nap leforgása alatt.

Karakalle gépészmérnöki diplomával a zsebében döntött úgy, hogy a családját és barátait hátrahagyva Angliába költözik. Az alábbiak a bejegyzéséből vett részletek szabadfordításban.

Cikkét fogalommagyarázattal kezdi: A buta ember nem az, aki kevés időt töltött az iskolapadban, hanem az, aki nem tanulta meg hogyan viselkedjen a társadalmi normáknak megfelelően, aki fenyegetést jelent mindennapokban. Például az, aki nem áll sorba, mint mindenki más, hanem előre tolakodik azt gondolva, hogy neki lehet. Vagy az a sofőr, aki nem jutott el odáig agyilag, hogy meg kell állnia a gyalogos átkelőhely előtt – mindegy is, hogy mennyire iskolázott az illető.

Hülye: Statisztikailag minden harmadik ember hülye. Számtalan helyzetben ez a válasz a „Miért csinálják ezt?” kérdésre.

A társadalmakban létezik egy kritikus küszöb a butaság megakadályozására. Karakelle így fogalmaz: Ezt a küszöböt úgy lehetne meghatározni, hogy hány buta ember jut egy főre az adott helyzetben. Az állam felelőssége, hogy a buta és hülye embereket olyan szinten oktassa, hogy aztán ne ártsanak senkinek. A legjobb példa erre, amikor egy török külföldre utazik és hazatérve meséli: „Öregem, odakint mindenki betartja a szabályokat és senki nem sérti meg a másik jogait. Ha lelépsz egy gyalogosátkelő helyre, az autók megállnak.”

Nos, az állam elsősorban olyan szintű oktatásban részesíti az állampolgárokat, hogy azok ne tudjanak ártani a társadalomnak. Az eredmény az, hogy a másik ember hülyeségét már nem éled meg problémaként.

„Miért költöztem el Törökországból? Igazából az utóbbi 12 évben gyorsultak fel az események, de a folyamat maga 30 évvel ezelőtt kezdődött Turgut Özal miniszterelnökkel, később köztársasági elnökkel, és az ország mára a korrupció melegágyává vált.

Manapság teljességgel elfogadott az emberi butaság a török társadalomban. Az egy főre eső buta emberek száma pedig túlontúl magas. Már ott tartunk, hogy a butaság irányít bennünket. A mostani Törökország egészen egyszerűen egy korrupt társadalom, mivel átléptük a kritikus küszöböt, a bomlás elérte az egész társadalmat.”

A blogíró azokhoz is szól, akik a fő ellenzéki pártot, a Köztársasági Néppártot (CHP) kritizálják gyenge fellépése miatt. „Ez a társadalom, amelyet a butaság és korrupció éltet, már rég átlépte azt a határt, amikor a bölcsesség és józanész segíthet… Ne is álmodjatok erős ellenzéki pártól, az nem fogja megmenteni a társadalmat.”

Ha egy országban, ahol a megkérdezetteknek csupán 50 százaléka gondolja úgy, hogy a lopás helytelen, nem lehet az emberekre számítani az értékteremtés és hosszú távú tervezés kapcsán. Karakelle több, a közelmúltból vett példával támasztja alá állítását. Arra kéri az olvasókat, hogy gondoljanak a 60-as évek Afganisztánjára, Iránjára, Libanonjára és Egyiptomára, valamint nézzék meg őket most.

„Amit Afganisztán és a többi ország elveszített, az a butaság ellen vívott háború. Később nyomásra bekövetkezett a vallási faktor erősödése, hiszen azon keresztül a legkönnyebb irányítani egy buta társadalmat. Mindazonáltal ezek az országok nem a vallás, hanem a korrupció burjánzása miatt tartanak ott, ahol.”

A blogger úgy gondolja, hogy Törökországban lassabban vetette fel a fejét a korrupció, ami talán Atatürknek vagy az Európához való közelségnek köszönhető.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy már Törökország ideje is lejárt.

„Ma egy olyan társadalomban élünk, ahol a napunkból 12 órát a televízió képernyője előtt töltünk és szappanoperákat nézünk, olyan társadalomban, ahol az emberek nem tisztelik egymást, csak önmagukat, ahol egy zsarnokoskodó kormányt megbecsülnek, sőt, segítő kezet nyújtanak neki.

És ez a társadalom neveli a gyermekeket. Bármit is teszel, ezek a gyerekek fogják formálni a te gyereked viselkedését is, és ők legalább 70 évig élnek majd itt együtt. Innentől kezdve nincs mit tenni, ha mégis megpróbálod, csak feleslegesen pocsékolod az energiádat.

Ha egyénként akarod az emberiség javát szolgálni, akkor a leghelyesebb, ha levetkezed a nacionalista érzelmeidet és annak a társadalomnak a jobbá tételéhez járulsz hozzá, amelynek erre igénye van.

Ezen a ponton határoztam el, hogy egyénként nincs értelme tovább ilyen kezelhetetlennek tűnő helyzetben élni. Elköltöztem Törökországból. Hiányzik-e a hazám? Hát persze… Azonban ennél sokkal erősebb a csalódottság érzése, hogy annyi évet elpazaroltam ott.”

Nem értek egyet mindennel, amit a blogger ír, de a következtetései annyira helytállók, hogy az már fáj…

Amikor a bejegyzését olvastam, a közönségességre, a butaságra és gorombaságra gondoltam, amikkel nap mint nap szembesülök itt. Szomszédok, akik rugdossák a bejárati ajtódat, buszsofőrök, akik majdnem elütnek a gyalogosátkelő helyen…

A véleménye logikus és helyes. Azt is hozzátette, hogy meglátásai nem politikai nézeteit tükrözik, hanem az utca nyelvén szólnak. Még ha a kormány ma köddé válik is, azokkal a gyerekekkel kell együtt élned további 70 évig, ugyanabban az országban, akiket a téged majdnem elgázoló buszsofőr nevel…

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: K. Tengeri Dalma

2014-11-23