„Mennyire maradtál te tipikus török?”

ANTÓNIA történetét már olvashattunk korábban. Ömer, a párja felnőttként költözött Törökországból az Európai Unió egyik országába, ahol 7 évet töltött, mielőtt visszatért volna hazájába. Ez kellett ahhoz, hogy ma össze tudja hasonlítani az OTT-ot és az ITT-et: vajon milyen különbségeket lát egy török az „európai” és a török értékrend között?

Az emberi kapcsolatok

„Kérdeztem tőle, hogy ő hogy látja magát, mennyire tipikusan török, és mennyire vette át az európai gondolkodásmódot. Azt mondta, hogy keveredik már, és vett át dolgokat az európai viselkedésből.

Elmondása szerint ő alapból tipikus török volt, aztán asszimilálódott valamennyire itt, de erre ő maga is odafigyelt, mert pontosan látja a különbségeket.

Úgy látja, hogy az emberi kapcsolatok, legyen az férfi-női vagy bármilyen, sokkal őszintébbek Európában. Zárkózottabbak, távolságtartóbbak ugyan az emberek, és nem olyan nagy az összetartás, de egyenesebbek. Azt mondja, soha nem lehet tudni, hogy egy török mit gondol. Mond valamit, de a fejében más van, és sokszor lehet hátsó szándéka is. A rokonokkal és a legközelebbi barátokkal más a helyzet, mert ott a gatyáját is odaadná annak, akit szeret.

Azt mondta, és én is észrevettem, hogy a családnak iszonyatos fontos az összetartó ereje, magánál hordja pl. az anyukája, apukája képét, és az a barátja is ilyen, akivel eddig találkoztam. Elképzelhetetlen, hogy napokig ne beszéljenek telefonon, ha pedig közel laknak egymáshoz, ne találkozzanak. A család a bázis, nincs olyan, hogy évente egyszer, újévkor találkozik csak az unokatesóval. Folyamatos a kapcsolat, igazai szövetség, egy háló. Azt gondolom, ez irigylésre méltó. Sokszor családok élnek itt ugyanabban a városban, esetleg 50 km-re egymástól, mégsem találkoznak 2-3 hétig. Ott ez nincs így.

Ahhoz hasonlítanám, amiről a mamám mesélt. Régen egy házban élt mindenki, és mindenki törődött mindenkivel, jóban voltak a szomszédos tanya lakóival, volt kire bízni a gyerekeket, ha dolgozni kellett, valaki mindig ellátta őket, ha betegek lettek, és mindig jött valaki, ha egyedül maradtak. Nem voltak olyan magányosak, mint mi most. Akkor is létezett a fizikai magány, de a társadalmi kevésbé, az ember jobban érezhette, hogy „ér valakinek egy jó szót”. Ezt látom, amikor a török családokra gondolok.

A párkapcsolatok

A párkapcsolatokról, ismerkedésről azt gondolja Ömer, hogy nem egyszerű Törökországban, mert sokkal nagyobb súlya van mindennek. Ha elkezdesz randizgatni valakivel, akkor az olyan, mintha egyből komoly kapcsolatban gondolkodnál. Az meg elég ritka, hogy a randi az ágyban végződjön, mert a testi kapcsolat szinte már egy fél eljegyzés.

„Európában lazábbak a dolgok, minden következmény nélkül elhívhatsz randizni valakit, senki nem fog megsértődni, ha az első randi után azt mondod, hogy lépjünk tovább, és a legtöbb férfi nem nézi ribancnak azt a nőt, aki az első vacsi után szétdobja a lábát, sőt a nő sem gondolja azt magáról, hogy ribanc.”

Mert tudja, hogy nem az határozza meg az értékét vagy értéktelenségét, hogy mikor kivel bújik ágyba. Csak magának, a lelkiismeretének tartozik elszámolással.

Persze itt is vannak konzervatív férfiak és nők, de nem ez a jellemző. Ott a nőknek ez egy bélyeg, és mindenképp elköteleződéssel jár a kapcsolat a férfi felé. Csakis egy komoly kapcsolatban, amelyből később házasság lesz, kerülhet sor szexre. Biztosan vannak kivételek is, mint mindenhol.

Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a férfiak is másként néznek arra a nőre, aki könnyen adja magát. Mert Ömer szerint nagyon pletykásak a férfiak. Ha valaki csak úgy szétdobja a lábát, másnap tudja a fél város. Ez egy bélyeg a lánynak, akkor is, ha modern gondolkodású. Érdekes kettősség ez, mert a nők és a férfiak biztos vágynának kevésbé modoros kapcsolatokra, de közben bennük van az ítélkezés és a régi dogmák.”

És még?