Mégis, kinek a kultúrája?

„Mohammed próféta csak gonoszságot és embertelenséget terjesztett.” II. Manuel Palaiologosz (1350-1425) bizánci császár, Konstantinápoly. „A muzulmán tanításban az isten egyáltalán nem transzcendens. Akarata a mi kategóriáink egyikéhez sem kapcsolódik, még a józan észhez sem.” XVI. Benedek pápa, aki idézte a bizánci császár fenti mondatait. 2006, Németország.

Az iszlám világ megint zúgolódik, de most szélesebb körű a tiltakozás, mint annak idején a dán karikatúrák hatására. Nemcsak a fundamentalista szudáni vagy iráni muftik szólaltak meg, vagy a radikális afgán tálibok szisszentek föl, hanem például az iszlám sokkal „nyugatibb” társadalmi formációját megvalósító szekularista török iszlám modell vezetői is. Nem csekélység ez, hiszen az iraki vagy az afgán polgárháborúk (vallásháborúk?) miatt eddig a radikális iszlám fundamentalistáknak minden igyekezetük ellenére sem sikerült egy ernyő alá terelni az iszlám hívőket. Úgy rémlik, XVI. Benedeknek igen. Most biztosak lehetünk abban, hogy az egy héttel ezelőttihez képest sokkal több ellenzője van Keleten nemcsak a kereszténységnek, hanem a nyugati civilizációnak is, amely büszkén állítja magáról, hogy kultúrája történelmileg is a „józan észre” támaszkodik. Rosszabb időzítés? Balul sikerült nyilatkozat? Nem hiszem. Úgy érzem, nagyon is tudatos lépéssel állunk szemben, amely kiszámított, precíz vágással, mint a biztos kezű szívsebész kése, nagyon érzékeny pontot talált el az iszlám hitűek lelki világában. Miből következik ez? Először is: az iszlám mint elismert világvallás nem azonos Mohamed próféta korának hitterjesztő háborúskodásával (mint ahogy kereszténység sem azonosítható a keresztes hadjáratokkal, az Európát tűzbe borító vallásháborúkkal, sem a középkori inkvizíciókkal). Az iszlám társadalmakban a dzsihádot hirdető radikálisok mellett mindig voltak (és vannak) olyan toleráns irányzatok, amelyek békés hitoktatásra és az egyén belső útkeresésére építenek. Ott van például az egyik alapvető iszlám irányzat, a szúfizmus. Megújítója, Dzselál ed-Dín ar-Rúmí, más néven Mevlána („urunk”) a XVI. Benedek által idézett bizánci császár előtt kétszáz évvel ugyanebben a térségben, csakhogy a frontvonal másik oldalán, a szeldzsuk Anatóliában élt és alkotott. A „kerengő dervisek” néven ma is közismert misztikus rend nem vallásháborút és gyűlöletet, hanem türelmet és megbocsátást hirdetett.

A szúfik ma is a Mevlána üzenete szerint élnek: „Gyere közénk, gyere, akárki légy, Lehetsz hitetlen, tűz- vagy bálványimádó, Nem a reménytelenség háza a miénk, Ha százszor is megszegted szavadat, gyere akkor is.” Tarik Demirkan fordítása) Éppen XVI. Benedek ne volna tudatában annak, hogy az iszlám vallás nem azonos a saríával, és jelenleg sok iszlám országban nem a saría szerint, nem a radikális-fundamentalista iszlám útmutatása szerint élnek az emberek? Szerintem nem véletlen, hogy éppen a teológiai tanulmányokban nagyon is járatos német pápa idézte a bizánci császár iszlámellenes szavait, és éppen most, néhány nappal a New York-i terrortámadás ötödik évfordulója után. Bármennyire próbálja is utólag enyhíteni az egyházfő szavait a Vatikán (Federico Lombardi szóvivő szerint „a pápa szívében a vallási indítékú erőszak világos és határozott elutasítása rejlik”), a szándék nyilvánvaló. Joseph Ratzingerről már pápává választása előtt köztudomású volt, hogy erősen ellenzi Törökország uniós csatlakozását, és az uniós alkotmánytervezetről szóló viták során láttuk, hogy menynyire szorgalmazza a keresztény alapokon nyugvó uniót. Egyházfőként vélhetően tudja, hogy nem minden iszlámhívő él a fundamentalista útmutatás szerint, de szinte minden muszlim védi prófétája becsületét. Tudnia kell, hogy egy hónappal hivatalos törökországi látogatása előtt az a mondat (akár csak idézetként), hogy „Mohamed ebben a világban csak a gonoszságot és embertelenséget terjesztett”, nem a vallások közti megbékélést szolgálja, hanem a vallások és kultúrák közötti konfliktusok felélesztését, kiszélesítését.

A Nyugatnak, amely gyakran – és joggal – büszkélkedik a humanista társadalom létrehozásával, nem szabad elfelejtenie, hogy a világban léteznek más utak, más vallási és jogi intézmények, amelyek a más értéknormák szerint élő emberek sajátjai. Ugyanúgy évezredes történelmi fejlődés áll e modell mögött is, mint a liberális nyugati társadalom mögött. A nyugatról nézve zsákutcának tűnő modellek ott, abban a társadalmi-történelmi pillanatban magától értetődő realitások, s a megváltoztatásukra irányuló külső, erőszakos beavatkozási szándék erőszakos válaszokat szül. Nyugaton talán több gondolkodó embernek kellene megértenie, hogy a segítő kéznyújtásnak szánt gesztust a keleti ember nem mindig értelmezi a jó szándék jeleként. A helyi konfliktusok kezelésére nem megoldás sem az erőalapon politizáló külső beavatkozás, sem pedig az egyenlőtlenséget kifejező, leereszkedő segélynyújtás. Sőt a demokrácia exportja sem mindig a keleti társadalom fejlesztését, modernizálását szolgálja, hanem sokszor bizonyos nyugati csoportok érdekeinek érvényesítését. A keletiek gyakran észreveszik, hogy meztelen a király. Másfelől Washington most is buzgón támogatja azt a szaúdi rendszert, ahol a fundamentalista iszlám törvények vannak érvényben, és ahol a társadalmi normák és a jog sokkal inkább nőellenesek, mint például Iránban. A nyugati ember nemigen veszi észre, hogy a Keleten egyre népszerűbbé váló radikális nézetek szülőanyja éppen a Nyugatnak ez a gőgje és kétszínűsége. A radikális iszlám nem azért toboroz rohamosan új tagokat, mert az emberek az iszlám értékeket fedezik fel benne, hanem mert ez olyasfajta politikai magatartás, amely alkalmasnak látszik az ősi identitás, az ősi kultúrák és ősi intézmények megvédésére, tehát önvédelemre. Hogy a látszat mögött van-e valóság, az más kérdés. Történelmi idők tanúi vagyunk: az új hidegháború vasfüggönye a szemünk láttára ereszkedik le! Holott lehet a világot másképpen is értelmezni. Nem kell több hozzá, mint egy kis szerénység, őszinteség és bátorság. Bátran fel kell tenni magunkban a kérdést: „Lehet, hogy nem csak mi vagyunk az örök igazság birtokosai?” Újra idézve a Mevlanát: Mi értelem, s nem színes kép, ki látja azt? Mi a szív titka, s nem szép beszéd, ki látja azt? A világ létezése a világtól nincs messze. Ki látja azt? Mit nem tart fogva a lét s a nemlét, ki látja azt? (Sudár Balázs fordítása)
A szerző török újságíró, a CNN-türk budapesti tudósítója

Népszabdság • 2006. szeptember 24.