Magyarországi gályarabok, 1674

Az 1870-es évek kemény megpróbáltatásokat hoztak Magyarországra. Óriási, megfizethetetlen adók, korlátlan politikai elnyomás és a császári katonaság bevetésével végrehajtott kegyetlen vallásüldözés jellemzi. 1681-re azonban kiderült: az országot nem lehet az l670-től alkalmazott módszerekkel kormányozni.

A belső erőkre támaszkodó, de kívülről is támogatott ellenállás megdöntötte az erőszakot. Az ellenállás legsajátosabb formáját protestáns egyháziak egy csoportja alakította ki. Azok, akik menekülés helyett gályarabnak adatták el magukat: következetességre kényszerítették az üldözőket, és ezzel tették lehetetlenné őket.

Konstruált per

Az ügy felségsértési perként indult 1674-ben. Azt szokták írni róla, hogy egyetemesen minden egyházi személyt érintett, és ilyen értelemben a protestáns egyházak intézményes megsemmisítésének nagyszabású kísérlete volt. Egyháziak ellen hasonló perek már több mint egy esztendő óta folynak. Ahogyan az első ismert idéző-levélből kiderül, 1673. február 16-ra kellett Pozsonyba mennie egy csoportnak, hogy „cégéres vétkek”, „az ország törvényitől tiltott cselekedetek” miatt pert álljon. Az 1674-ben kezdett eljárás sem előkészítésében, sem más körülményeiben nem különbözik az eddigiektől. Talán csak a vádlottak vannak többen, mint korábban. Kétségtelenül nem idéztek viszont meg minden egyházi személyt. A források hétszáz körüli idézésről szólnak, holott, ha mindenki kap, tízezres nagyságrendű számról kellene tudnunk. Különösebb figyelem nélkül kezelt ügyről van szó: jóllehet, csupán körülbelül háromszázan jelennek meg végül is Pozsonyban, a távolmaradottak előállítására kísérlet sem történik. Az eljárás idézései 1674. március 5-re szóltak Pozsonyba, és a per a megszokott módon kezdődött.

A jelenlevőket megvádolták a Wesselényi-összeesküvésben, illetve a kurucok előző nyáron lezajlott támadásában való részvétellel, tehát felségárulással. Szerepelt a vádak között a katolikus egyház gyalázása is, valamint a töröknek való hódolás szándéka. A folytatás sem volt szokatlan: a vádlottak, illetve a védőik tagadják a bűnösséget. Tehették is, hiszen a terhelő anyagot három éve gyűjtő vándorló biztosok jegyzőkönyveiből nem derült ki személy szerint senkiről érdemleges. A terhelő anyagot ugyanis Magyarországon szokatlan módon szedték össze. Biztosok szálltak ki egyes helységekbe, és a környék lakóit előre megfogalmazott hosszú kérdőívek alapján faggatták. A biztosok jegyzőkönyve helyettesítette a bíróság előtt a tanúvallomásokat. A jegyzőkönyvek részben a vallatással szembeni csendes ellenállást tükrözték, részben a Pozsonyban jelenlevők teljes ártatlanságát bizonyították. A vád homályossága, az, hogy egyetlen vádlottra sem vonatkozik személy szerint, a bíróságot nyilvánvalóan nem aggasztja. Az ilyen perekben nem is szoktak bizonyító eljárást folytatni. Ehelyett a máskor is alkalmazott fordulat következik: a bírák, arra hivatkozva, hogy a vádlottakat fej- és jószágvesztésre szóló ítélet fenyegeti, felajánlják a menekülést.

Három térítvényt adnak elő. Bármelyik aláírása szabad eltávozást jelent. Bűnössége elismerése után az egyik szerint a vádlott kötelezi magát az ország elhagyására, a másikban kötelezettséget vállal egyházi hivatala letételére, a harmadik aláírása a katolikus vallás felvételét jelenti. Ezeknek a reverzálisoknak az előadásával az eddigi perek gyakorlatilag be is fejeződtek; ha a vádlottak valamelyiket aláírták, szabadságukat garantáló útlevéllel elhagyták Pozsonyt.

Eredményes bátorság

Az 1674-es eljárásban viszont itt előre nem látható fordulat következett: a vádlottak testületileg megtagadták a térítvények aláírását. Kijelentették, hogy mindenben ártatlannak tudják magukat. Ítéljen a bíróság belátása szerint. És a per menete ettől kezdve valami abszurd drámához lesz hasonlatos. A szereplők, mintha megírt szöveg nélkül küldték volna színpadra őket, rögtönöztek. A végtelen hatalmú bírák helyett fokozatosan a vádlottak lesznek a főszereplők. Nem tesznek semmit, mégis az ő kezükbe kerül az irányítás. Az aláírások megtagadásával ugyanis a bíróság került lehetetlen helyzetbe. Vagy elismeri a vádlottak ártatlanságát, vagy kimondja a halálos ítéletet. Megtenni viszont egyiket sem tanácsos. A felmentés a bírák személyes kudarca mellett az egész kormányzat vereségét jelentené, az évek óta gyakorolt jog… De éppen ennyire lehetetlen a halálos ítélet is; nyilvánvalóan végrehajthatatlan. Eddig 1671 óta, összesen hat személyt végeztek ki. Most viszont több száz ember erőszakos halála: tömegmészárlás lenne. Csehországban alig ötven éve összesen huszonnyolc politikus lakolt az életével, pedig ők a Habsburg-ház trónfosztása után más királyt választottak, és nagy nemzetközi szövetségi rendszert szerveztek. Hogyan lehetne akkor háromszáz értelmiségit kivégezni? Ráadásul maguk a bírák sem kívántak fővesztéses ítéletet; az egész akciót könnyen lebonyolítható megfélemlítésnek szánták, nem véres tragédiának.

Részletek

2010-07-01

PÉTER Katalin