2025. május 14.
Türkinfo Blog Oldal 1304

Ilyen csúnyán végezték Eger hősei

Eger-ostroma(650x433)Dobó megtört, beteg öregember lett a börtönben, Bornemisszát felakasztották, Mekcseyt parasztok lincselték meg.

A várat 1552-ben vette ostrom alá a török egy nagyszabású hadjárat részeként. Alig 2100 katona és a várba menekült civil nézett szembe Nagy Szulejmán 75 ezres seregével és félelmetes ostromágyúival. A magyarok diadala hatalmas jelentőséggel bírt: hittel, reménnyel és büszkeséggel töltötte el nemcsak a török kezében vergődő országot, de az egész keresztény világot. A győzelem után összeállított jegyzék az egyetlen forrás, amelyből a közrendű várvédőkről is információt szerezhetünk.

A Gárdonyi által is szerepeltetett főhősök életéről és további sorsáról viszont jóval több ismerettel rendelkezünk. Történetük korántsem felemelő.

Dobó István az ostrom után komoly birtokadományokban és rangemelésekben részesült, 1552 novemberében Mekcsey Istvánnal együtt felmentését kérte a vár vezetése alól. A következő évben erdélyi vajdává nevezték ki, ebben a tisztségében igyekezett megtartani a területet I. Ferdinánd hűségén. Ám 1568-ban, felső-magyarországi főurak Habsburg-ellenes felkelése kapcsán az akkor már idős Dobót is meggyanúsították – derül ki H.Németh István munkájából.

Részletek

2013-12-22

Kör­uta­zás­ok délnyugat-Tö­rök­or­szág­ban – ré­gi­sé­gek nyo­má­ban

efesEz­zel a cím­mel hir­det­te meg a 8 na­pos utat az oszt­rák uta­zá­si iro­da, ame­lyen a győ­ri ná­dor­vá­ro­si plé­bá­nia szer­ve­zé­sé­ben 32 győ­ri hí­vő is részt vett. A kör­uta­zás egy­ben él­mé­nyek­ben dús za­rán­dok­lat is volt, hi­szen sok ke­resz­tény em­lék­he­lyet fel­ke­res­het­tünk. Ide­gen­ve­ze­tőnk né­met nyel­ven tar­tot­ta az is­mer­te­tést, ame­lyet dr. Né­meth Gá­bor te­o­ló­gi­ai ta­nár for­dí­tott ma­gyar­ra.

Mind­járt a ki­rán­du­lás más­nap­ján Myra vá­ro­sá­ban (ma­nap­ság Demre a ne­ve) Szt. Mik­lós püs­pök 7. szá­zad­ban épült temp­lo­mát ke­res­tük fel. Ezt a temp­lo­mot a 9. szá­zad­ban ke­reszt­ha­jós ba­zi­li­ká­vá épí­tet­ték. A 11. szá­zad­ból szár­ma­zó fres­kók és mo­za­ik­pad­lók mind a mai na­pig jól ál­la­pot­ban lát­ha­tók.

Szt. Mik­lós föl­di ma­rad­vá­nyai je­len­leg a dél-itá­li­ai Ba­ri vá­ro­sá­ban nyug­sza­nak. A kri­mi há­bo­rú (1853) után a fel­újí­tást az oro­szok vál­lal­ták ma­guk­ra, mi­vel Szt. Mik­lóst nem­ze­ti szent­jük­nek te­kin­tik. A 4. na­pon ter­mé­keny völ­gyek, meg­mű­velt szán­tó­föl­dek, gaz­dag na­rancs­ül­tet­vé­nyek, és az 1500 mé­ter fö­lé nyú­ló, erős he­gyek kö­zött vitt utunk Efezus vá­ro­sá­ba.

A tö­rök utak ki­tű­nő­ek és a főbb vá­ro­so­kat au­tó­sztrá­dák kö­tik ös­­sze. Efezus vá­ro­sa lát­ni­va­lók­ban an­­nyi­ra gaz­dag, hogy a hel­lenisztikus és a ró­mai idők­ből több ma­rad­vány lát­ha­tó itt, mint a ró­mai fó­ru­mo­kon. Ma­ga a vá­ros már a Kr. e. VII. szá­zad­ban a jón (gö­rög kor­szak előt­ti) vá­ro­sok szö­vet­sé­gé­ben ve­ze­tő sze­re­pet ját­szott. Iga­zi fel­len­dü­lé­se a Nagy Sán­dor ural­mát kö­ve­tő év­szá­zad­ok­ra esik.

Eb­ből az idő­ből is sok lát­ni­va­ló ma­radt, ame­lye­ket a je­len­le­gi tö­rök ál­lam szé­pen rend­be is ho­za­tott. Min­ket azon­ban az apos­to­li idők em­lé­kei kö­töt­tek le. Ugyan­is Szt. Já­nos apos­tol az el­ső je­ru­zsá­le­mi ke­resz­tény­ül­dö­zés után Efezus­ban te­le­pe­dett le, és ve­le la­kott a Bol­dog­sá­gos Szűz Má­ria is, a tör­té­né­szek egy­be­hang­zó meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint Kr. u. 37 és 42 kö­zött. Bár a Szent­írás nem be­szél ró­la, de a Ha­gyo­mány úgy tud­ja, hogy Má­ria ha­lá­la előtt mind­ket­ten vis­­sza­tér­tek Je­ru­zsá­lem­be és ott szen­de­rült el a Szűz­anya, Kr. u. 45-ben, kb. 60 éves ko­rá­ban. A ko­rai bi­zán­ci, ap­ró temp­lom, ame­lyet Má­ria há­za­ként tar­ta­nak szá­mon, az idők fo­lya­mán fe­le­dés­be me­rült.

A XIX. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben kezd­tek a ré­gé­szek új­ból ku­tat­ni Má­ria la­kó­há­za után és Emmerich Szt. Ka­ta­lin lá­to­má­sa alap­ján ta­lál­ták meg 1894-ben. A je­len­le­gi szent­atya, XVI. Be­ne­dek pá­pa 2006. no­vem­ber 29-én ke­res­te fel Má­ria há­zát. Ab­ban a nagy sze­ren­csé­ben le­he­tett ré­szünk, hogy no­vem­ber 5-én, Szt. Im­re nap­ján a szent­mi­sét a Má­ria há­za mel­let­ti fe­ren­ces ko­los­tor ká­pol­ná­já­ban tart­hat­tuk. A ke­resz­tény­ség fel­sza­ba­du­lá­sa után (Kr. u. 313) a bi­zán­ci csá­szá­rok Szűz Má­ria tisz­te­le­té­re a IV. szá­zad­ban ha­tal­mas ba­zi­li­kát épí­tet­tek Efezus­ban, amely­nek csak rész­ben meg­ma­radt fa­lai és rom­jai 145 mé­ter hos­­szan nyúl­nak el.

Eb­ben a temp­lom­ban mond­ta ki a III. egye­te­mes zsi­nat 431-ben, hogy Má­ria nem­csak a Ná­zá­re­ti Jé­zus Krisz­tus­nak az édes­any­ja, ha­nem a II. Is­te­ni Sze­mély­nek, az Igé­nek is édes­any­ja. Így a föl­di em­ber, Má­ria va­ló­sá­gos Is­ten­anya, a gö­rög nyelv meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint Is­ten­szü­lő. Imád­ság­ba mé­lyed­ten em­lé­kez­tünk ar­ra, hogy Má­ria tisz­te­le­tünk el­ső és té­ved­he­tet­len egy­há­zi ta­ní­tá­sát ezen a he­lyen fo­gal­maz­ta meg a je­len­lé­vő mint­egy 200 püs­pök és a pá­pa kül­dött­sé­ge. Saj­nos a ké­sőb­bi föld­ren­gé­sek és a 654-ben be­kö­vet­ke­zett arab in­vá­zió a ba­zi­li­kát rom­ba dön­töt­te és töb­bé már nem épült fel tel­je­sen.

Efezus má­sik nagy ba­zi­li­ká­ja a Szt. Já­nos-ba­zi­li­ka, ame­lyet az evan­gé­lis­ta sír­ja fö­lé emel­tek. A ba­zi­li­ka mai nagy­sá­gát a jo­gász­csá­szár, Jusz­tiniánusz építet­tette. Ma­ga a temp­lom kb. 130 mé­ter hos­­szú le­he­tett, de az ara­bok be­özön­lé­se ide­jén en­nek nagy ré­sze meg­sem­mi­sült. Szt. Já­nos sír­ját táb­la jel­zi. Szt. Já­nos evan­gé­lis­ta és apos­tol Szt. Pál apos­tol ha­lá­la után tért vis­­sza Efezus­ba mint a vá­ros el­ső püs­pö­ke, és itt is halt meg, mi­u­tán a pat­moszi szám­űze­tés so­rán ka­pott ki­nyi­lat­koz­ta­tást a Je­le­né­sek köny­vé­ben meg­ír­ta.

Szt. Pál apos­tol Kr. u. 57-ben mű­kö­dött Efezus­ban. Be­szé­dét a ha­tal­mas sza­bad­té­ri szín­ház­ban mond­ta el, de az Ar­te­misz is­ten­nő kul­tu­szát ki­szol­gá­ló ezüst­mű­ve­sek mi­att el kel­lett hagy­nia a vá­rost. Ne­kik ugyan­is a ter­mé­keny­sé­get szim­bo­li­zá­ló Ar­te­misz is­ten­nő kul­tu­szá­ból nagy hasz­nuk szár­ma­zott. Ezüstszob­ro­kat és ezüsttemp­lo­mocs­ká­kat árul­tak a za­rán­do­kok­nak. A ke­resz­tény­ség gyors el­ter­je­dé­se vé­get ve­tett vol­na en­nek a ke­res­ke­dés­nek. Ezért De­me­ter ezüst­mű­ves ve­ze­té­sé­vel Szt. Pál apos­tol el­len for­dul­tak. Ma is áll a nagy szín­ház rom­ja, ahol Pál apos­tol mun­ka­tár­sa­it az efezu­si­ak be­vá­dol­ták a ró­mai ha­tó­sá­gok előt­t.

Ugyan­csak is­me­rős he­lyek kö­vet­kez­tek uta­zá­sunk utol­só két nap­ján. Perge vá­ro­sát az Apos­to­lok Cse­le­ke­de­te (13,13) is em­lí­ti, Hier­apolist pe­dig ma­ga Pál apos­tol a ko­lossze­i­ek­hez írt le­ve­lé­ben (4,14). Mind­két he­lyen a meg­ma­radt ro­mok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy mennyi­re je­len­tős vá­ro­sok le­het­tek az ókor­ban.

Nem ma­rad­ha­tott el a tö­rök uta­kon meg­szo­kott ba­zá­ri be­vá­sár­lás sem. Antalya óvá­ro­sá­ban bőr­árut, ék­sze­re­ket, sző­nye­get és szőt­te­se­ket árul­tak min­de­nütt. Al­ku­doz­ni nem­csak le­he­tett, ha­nem szük­sé­ges is volt. A ke­res­ke­dők a ma­gas­ba kezd­ték ten­ni az ára­kat, de a ma­gyar tu­ris­ta föld­kö­ze­li ösz­­sze­get aján­lott. Vé­gül a tö­rök és ma­gyar ba­rát­ság je­le­ként az ár­ban meg­ál­la­pod­tunk, sőt, te­á­val és édes­ség­gel is kí­nál­gat­tak ben­nün­ket.

A sze­ren­csés ha­za­ér­ke­zés után min­den­ki­nek csak aján­la­ni tud­juk, hogy pró­bál­ja ki ezt az utat. Le­he­tő­leg azon­ban pa­pi tár­sa­ság kí­sé­re­té­ben utaz­zék, az em­lí­tett kegy­he­lye­ken ma­gya­rul ér­tő pa­pot nem fo­gunk ta­lál­ni.

Részletek>>>

2012-02-20
hitvallas

Egy általam eddig nem ismert török kávéfajta – saray kávé

sarayA minap, szokásos vasárnapi reggelink (brunch) után kurd barátunk, a kávézó tulajdonosa meghívott bennünket egy különleges kávéra, az ő elmondása szerint a kávé neve kervansaray kahvesi, vagyis karavánszeráj kávé és az ő vidékükön, Şanlıurfában hagyományosan fogyasztott kávéfajta.
Néztem nagyot – egyrészt nem ismertem ezt a kávét, másrészt nem szeretem a török kávét, amiről előttem Lara már sok szépet és jót írt, de nekem nagyon nem ízlik, mivel cukor nélkül nagyon keserű, cukorral nem szeretem, mert csak egy kicsit édesíti meg az amúgy is nagyon keserű, iszonyúan forró italt. A zaccot még elviselném. Van a rágós változat, sakızlı, de ott is csak kicsit érzem a rágót, a keserű íz mindent elnyom.

De ugye tudjuk jól, a meghívást nem illik elutasítani – így nem mondhattunk nemet.

Ezek után nagyon meglepődtem azon, amit felszolgáltak:
gyönyörű réz kávéscsészében, amiben egy porcelán csésze ült, és egy réz kupakja is volt, csodásan habos kávé. Az illata ínycsiklandó és kóstolás után édes, selymes ízű kávéíz marad a szájban, ami minden édesítőszer nélkül édes. Sehol a már ismert keserű íz.

Részletek>>>

2012-02-14
Életem Törökországban – Egy magyar lány élményei

Európa legnagyobb vigalmi negyede volt a lágymányosi Konstantinápoly

konsti2Konstantinápoly pontos Duna-parti másának felépítéséből és bazárbevételeiből szeretett volna milliomos lenni Somossy Károly revüigazgató, életművész. Az uzsorahitelekből felépített lágymányosi török város azonban a rendszeres szúnyogtámadások miatt fél év alatt csődbe ment. A budai Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.

A Déli (lágymányosi) kikötő

Paleocapa Péter olasz mérnök és Lechner József királyi országos építészeti főigazgató a törvényhozásnak tett beszámolói szerint a 153 emberéletet követelő és a több milliós kárt okozó 1838-as nagy pesti árvizet, a Duna Gellérthegy alatti keskeny (298 méter) kanyarja és a tágas (1043 méter) Csepel-szigetcsúcsi elágazása közötti csekély vízhozamú, ezért jégdugulást előidéző szakaszának volt köszönhető. A későbbi pusztító erejű árvizek elkerülése végett a mérnökök 1847-ben azt javasolták az államnak, hogy a Gellértheggyel szemközti pesti rakpart lebontásával szélesítsék ki folyómedret 380 méteresre; a vízhozam felgyorsítása érdekében pedig zárják le a Duna soroksári ágát úgy, hogy a Gellérthegy tövében egy 4,1 négyzetkilométer nagyságú kikötőnek is alkalmas Duna-ágat kialakíthassanak. Míg Pest városa és az ekkor még a Habsburg koronauradalom alá tartozó Ráckeve községe az országos vízi-és szárazföldi útjaikat, valamint a lebontásra ítélt házaikat féltette, addig a törvényhozás a Vásárhelyi Pál által kiszámolt tetemes mederszabályozási költség (8,9 millió forint) miatt mondott nemet a tervre. A pénzügyi keret hiánya mellett a Duna fővárosi és magyarországi szabályozásának a Bach-korszaknak nevezett politikai fordulat sem kedvezett. A levert szabadságharcot követően ugyanis míg a hazai közvélemény passzív rezisztenciába, addig a tömegektől félő Bécs nyílt abszolutista önkénybe menekült: eszerint sem a magyaroknak, sem az osztrákoknak nem volt érdekében, hogy egy honszerető polgár vagy nemes vezetésével elvégezzék ezt a hatalom szempontjából gyanúsnak értékelhető nagy társadalmi összefogást igénylő munkát. Az első kapavágásra tehát csak a kiegyezés után kerülhetett sor. A kormány először 1870-ben 14 millió forint kölcsönből kezdte el szabályozni a főváros Duna szakaszát, amelynek több mint a felét (7,7 millió forint) tette ki a két száraz és két vizes dokknak is helyet adó öbölszerű promontori Duna-ág kialakítása.

A főváros három és fél év alatt elkészült új kikötője több mint 3,6 kilométer hosszú szakaszt csípett le a Gellérthegy alatti Dunakanyar budai oldalából, amelynek legszélesebb része meghaladta a két kilométert. A tényleges kikötő keleti oldalát a Duna ívét követő 3,79 méter magas töltéspart, nyugati oldalát pedig nagyjából a mai Stoczek – Bogdánfy felső szakasza – Vízpart utcák határolták, de a kikötő háttérintézményei miatt az ipari terület egészen a Promontori útig (ma Budafoki út) nyújtózkodott. A kikötő bejáratát Reitter Ferenc főmérnöki vezénylete alatt a főkivitelezéssel megbízott bécsi székhelyű Allgemeine Österreichische Baugesellschaft cég a mai Kopaszi gátnak nevezett területen képezte ki. Mivel a hatalmas kikötő közepén 1873-ban kezdték el építeni a Dunántúlt Alfölddel összekötő zsilipekkel tagolt Déli Vasúti Összekötő hidat (ma részben a Lágymányosi híd is), így Engerth Vilmos udvari és Wex Gusztáv miniszteri tanácsosok ajánlata alapján közvetlen keskenynyomtávú vasúti összeköttetést is kiépítettek a vasúti híd és a kikötő szélén álló kőolaj-finomító és téglagyár között (mai Móricz Zsigmond körtér és Gárdonyi tér közötti terület). A mérnökök ajánlását megfontolva az állam hosszabb távon kilátásba helyezte azt is, hogy a Gellérthegy belsejében közraktárakat alakítanak ki az esetleges megugró teherforgalom miatt (ez utóbbi létesítmény nem valósult meg).

Fabatkát sem ért az új budapesti kikötő

A tetemes költségért megépített promontori Duna-ág az 1876. február 25-én ismét lecsapó dunai árvízkor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Paradoxon, de tény: nagyobb anyagi kár csak azért nem keletkezett a főváros épületeiben, mert a félkész kikötőn és vasúti töltésen keresztül minden gond nélkül zúdulhatott át a majdnem lakatlan lágymányosi lapályra az árvíz. A Belvárosban kiépített védművek ellenben viszonylag jól teljesítettek: az árvíz csak Óbuda, Újlak, Tabán, Viziváros és Pest alacsonyabban fekvő részeit (Újpest, Ferencváros) öntötte el. A hasztalannak tűnő beruházás totális csődjétől függetlenül a kormány 1885-ben 8,52 méteresre megemeltette a kikötő Duna felőli gátrendszerét, több kő-párhuzamművel feltagoltatta az elszélesedő mederszakaszokat, valamint teljesen kikotortatta a folyó fő-és mellékágait. A munkálatok 5,5 millió forintjába kerültek az államnak.

Részletek >>>>

2012-02-11
http://falanszter.blog.hu

Az oszmán miniatúrafestészet

oszman_miniaturafestesA Diyarbakırban eltöltött időszakban lehetőségem nyílt belekóstolni a miniatúrafestészetbe. Ne gondoljatok semmi komolyra, csak amolyan esti szabadidős tevékenységként részt vettem egy tanfolyamon. Akik ismernek, most felhúzzák a szemöldöküket, mert nem tudnak elképzelni békésen festegetve. Őszintén szólva furcsán is éreztem magam az elején, de igazi kalandorként kipróbáltam és érdekes élményként könyveltem el.

A miniatúrafestészet ezen fajtája régmúlt időkre nyúlik vissza, a technikája pedig elmondhatom, hogy kitartást és nagy adag türelmet igényel.

A miniatúra (miniatúrafestés, miniatúrafestészet, miniatűrfestés, miniatűrfestészet, miniatűr kép) kis kép pergamenen, papíron, fatáblán, fémen, vásznon vagy bármilyen hordozón. Díszít szöveget, kódexet, könyvet vagy bármilyen hordozón önállóan jelenik meg.

Az oszmán miniatúrafestészet a kalligráfia (díszes, szép kézírás), a márványozás (erről már írtam korábban) és a könyvkötészet mellett az oszmán kori könyvillusztrációk egyik fontos területe volt. Kialakulásában fontos szerepet játszott a perzsa miniatúrafestészet és a kínai művészeti ágak erőteljesen hatottak rá.

A könyvillusztráció mesterei általában egy műhelyben dolgoztak, amit Nakkashanenak neveztek. A miniatúra készítők a képeiket soha nem írták alá. Egyrészt azért, mert társadalmuk nem az individualizmusra épült, így nem tartották fontosnak, hogy számon tartsák műveiket. Másrészt azért, mert a képeken általában többen dolgoztak, volt, aki a keretet készítette, más a kontúrokat festette meg és megint más a figurákba lehelt életet. A könyvillusztrációként készülő miniatúrák mindig az adott könyv tartalmát követték.

Az oszmán miniatúrafestészet érdekessége, hogy a perspektívákat teljesen másként kezelte, mint az európai reneszánsz festészet, így a témát egy képen belül több térben és időben ábrázolták. A színeket porított színezőanyagból és tojásfehérjéből keverték ki, leginkább élénkpirosat, zöldet és a kék különböző árnyalatait használták. Szívesen éltek a kontraszt technikájával, a ragyogó ellentétes színek egymást váltották a képeken. A miniatúrafestészetben az árnyékolás technikáját mesteri részletességgel alkalmazták.

Részletek >>>

TéDé

2012-02-05

A Charta Bellica reneszánsz Hadi Kártya

chartabellicaA Charta Bellica (latinul Hadi Kártya) egy különleges 56 lapos kártya, melyben a színjelek a magyar, német, török és lengyel nemzetek címerei. A kártya lapjain a XVI.század második felének udvari tisztségei, katonák, polgárok jelennek meg. Az ábrázolásokhoz korabeli metszetek, rajzok, festmények szolgáltak alapul. A lapok 1-tõl 10-ig római számokkal vannak jelezve, ezek felett van királynő, király, az egyes nemzetek fõvárosainak látképe, a legerősebb lapokon pedig papok láthatók. A kártyával bármely hagyományos játék játszható, lapjait meg lehet feleltetni a francia sorozatjelű kártyáknak.

Néhány fontos adat a kártya keletkezéséről:

Miért ez a négy nemzet szerepel a kártyában? A XVI. század a magyar történelemben a török elleni harcról szól. Ebben a harcban a magyar korona legfőbb támogatója (de sokszor gáncsolója is) a német birodalom. Ausztriát és Magyarországot ekkor a közös uralkodó személye is összeköti. A lengyel nemzet szerepeltetése mellett az szól, hogy ebben a térségben velük a magyaroknak mindig is jó viszonya volt, melyet Báthory István lengyel király személye jól fémjelez.

A címerekről:

A magyar címer a XVI.században már létezett és a kártyában látható címerkeretek is jellemzőek erre a korra. A német lapokon a németrómai birodalom címere látható. A lengyel címer szintén használatban volt a Jagelló Anna királynét ábrázoló festményen látható formában. A törököknek ekkoriban nem volt címerük, ezért találnom kellett a XVI.sz-ból valami olyan nemzeti jelképet ami betölti ezt a szerepet. Három dolog közül választhattam: Ali kétélű szablyája, Szultáni tugra, vagy a végül felhasznált holdsarló csillaggal. A csillag ágainak száma akkoriban lehetett hat, hét vagy nyolc ágú. Elvi okokból döntöttem egy 1686-os metszet zászlóábrázolása alapján a hétágú mellett.

A lapokon szerereplő alakok rendje:

A pap, főváros, király, királynő minden nemzetnél megvan. A X-es lap szereplőihez próbáltam azonos politikai súllyal rendelkező tisztségeket találni (két nádor, választófejedelem, nagyvezér). A IX-es lapokra Katonai rangok kerültek (hetman, főkapitány, ezredes, beglerbég). A VIII-as lapokra is igyekeztem hasonló tekintélyeket találni (országbíró, pohárnok, hadbíró, hadivállalkozó). A VII-es lapokon lovaskatonák szerepelnek. Az V-ös lapokon lövészek vannak, a IV-es lapokon zenészek. A III-as és II-es lapokra polgári foglalkozások kerültek, az I-esekre pedig bolondok (és egy koldus).

Török lapok:

Török mutatványosok. A „Soytari ” egyébként bohócot jelent. A szultán udvarában egyébként voltak törpék, -az ő nevük „cüce”- sőt az itt látható miniatúra szerint óriás is, mint testőr.

A „Bezzaz” kelmeárus. E képhez egy 18.századi vízfestmény szolgált alapul. A török birodalomban a viseletek és divatok évszázadokig alig változtak, ezért a rendelkezésre álló ábrázolásokból szabadabban lehet válogatni.

A „topcu” tüzért jelent. Ágyúgolyót cipel, szájában kanóc ég. A török tüzérség igen jól felszerelt és a harcokban eredményes volt. A tüzérviselet érdekessége a több csúcsban végződő kalap karimája. Ennek a süvegnek a prémes változata a magyarok közt is elterjedt a XVI.sz. utolsó harmadán (lásd Báthory Zsigmond arcképét)

Részletek>>>

Somogyi Márton festőművész

2012-01-30

Kayaköy, egy igazi szellemfalu tragikus történettel

kayakoyAmikor először jártam ott, sokkolt a látványa. Akkor még nem tudtam, hogy milyen tragédia történhetett, amiért egy egész domboldalnyi ház lepusztulva és üresen árválkodik. Mintha a közelmúltban háború sújtott területet lett volna, leszámítva, hogy nem láttam golyó ütötte nyomokat. Hamarosan megtudtam, hogy mi ítélte a falut pusztulásra…

Kayaköy (görögül Levissinek hívták), azaz “kőfalu”, Fethiyétől mindössze 8 km-re található, a séta kedvelői számára népszerű célállomás a kellemes tavaszi vagy őszi időszakban. A falut a 18. században keresztény görögök népesítették be, amely akkoriban az ősi városhoz, Carmylessushoz közel feküdt. A törökök és a görögök békésen éltek egymás mellett a Kaya-völgyben. A törökök leginkább mezőgazdasággal foglalkoztak, addig a görögök különböző kézművesipari termékek előállításában és a kereskedelemben mozogtak otthonosan. Keresztény és muszlim együtt teázott a kávéházakban, szoros barátságok alakultak ki, egymással kereskedtek. Életük a legnagyobb egyetértésben telt évszázadokon keresztül, egészen az I. világháborúig.

Az I. világháború és az azt követő török függetlenségi háború (1919-1923) megpecsételte az ott élő görögök sorsát. A függetlenségi háború alatt a görög szövetségesek is hadjáratot indítottak az akkori Oszmán Birodalom ellen, területszerzés céljából. Törökország győzelmét és a háború lezárását követően lakosságcserére irányuló megállapodás született a két ország között. Az Anatólia területén élő ortodox keresztényeknek és a Görögországban élő muszlimoknak el kellett hagyniuk addigi otthonaikat. Összesen több mint 1 millió görögöt és mintegy fél millió törököt kényszerítettek arra, hogy útra keljenek.

A kayaköyi görögök, és valószínűleg a többiek is, mindent megtettek a maradásuk érdekében. Végső elkeseredettségükben kérelmeket nyújtottak be az illetékes szervekhez, de azok mindegyike elutasításra került. Nem maradt más választásuk, mint összepakolni a legfontosabb holmijukat és felülni azokra a hajókra, amelyek Görögországba vitték őket. Az elbeszélések szerint sokan úgy készültek, hogy még vissza fognak térni, ezért csak a legszükségesebb ingóságaikat vitték magukkal. A mintegy 1000 ház mellett 2 nagy templom, 14 kápolna, 2 iskola, 2 kút és 2 szélmalom maradt hátra. Nagyon sok történet kering arról, hogy ládába pakolt személyes dolgokat hagytak itt a török ismerőseiknél, hogy egyszer majd visszajönnek értük. Soha nem tértek vissza. Számos török leszármazottja kereste fel a kitelepített görögök leszármazottait Görögországban, hogy az egykoron hátrahagyott ládák az őket megillető örökösök tulajdonába kerülhessenek.

A döntést nem csak a távozni kényszerülő görögök, hanem az onnan kiutasított törökök is tragédiaként élték meg. Azok, akik Thesszaloniki környékéről jöttek ide, végül nem telepedtek le Kayaköyben, hanem máshol keresték a boldogulást. Kayaköy szinte teljesen elnéptelenedett és azóta a múlt tátongó sebeit viseli magán.

Folytatás és képek>>>>

2012-01-25
TéDé

Az anatóliai törökök temetkezései szokásai IV : A gyász

yasA gyász

Az elhunyt emlékét a közvetlen családtagok, rokonok őrzik. Az ő feladatuk a hagyomány normáinak megfelelően a halottat ellátni, eltemetni, kívánságait végrehajtani és az emlékét tisztelni, ápolni. A gyász közvetlenül őket érinti, de egy bizonyos ideig, a gyászidő végének bejelentéséig, a gyász megtöréséig a faluközösség is részese a rítusnak. Az utolsó megemlékezésekkel azonban a szerepe lezárul. A halotti rítus során válik el igazán, hogyan funkcionál a közösség összetartó ereje, amelyre nemcsak a bajban, de a hétköznapok társasmunkáiban is szükség van. Az anatóliai szokások szép példáit adják a hagyomány erejének, a klasszikus emberi értékeknek. A gyászolókra az elhunythoz fűződő rokonsági fokoknak megfelelően hárulnak feladatok, a terhek nagyobb részét ők viselik, a gyász megkülönböztető jegyeit ők hordják. Közülük is a nőkre nehezedik az elvesztett családtag iránti fájdalom súlya, hiszen a társadalmi státuszuk a férjektől függött. Főleg ha idős asszony marad özvegyen sorsa jobbrafordulását aligha várhatja. Ha fiatal az özvegy, és még nem nőttek fel a gyermekei, a kirvelik [53] (a műrokonság intézménye) támogatására számíthat.

A gyász ideje változó, a helyi hagyomány az irányadó és függ a gyászolók nemétől is, hiszen legtovább az asszonyok és a gyerekek gyászolnak, a férfiakat kevésbé érinti a közösségi elvárás. A gyászidő lehet három nap, egy hét, egy hónap, negyven nap, fél év vagy akár egy év. (A halotti megemlékezések ideje bizonyos értelemben a gyászidőre is utal.) A legtöbb helyen azonban a vallási hagyománnyal összhangban a negyvennapos gyász gyakorlata él. Ez idő alatt a gyászolók szűkebb és tágabb körének bizonyos tilalmakat kötelességük szem előtt tartani. Így nem hordhatnak színes ruhákat, nem festhetik magukat, nem hallgathatnak rádiót, egyáltalán mindenféle szórakozási alkalomtól távol kell tartaniuk magukat. Ilyenkor elhalasztják a betervezett esküvőket, eljegyzéseket is. A közvetlen hozzátartozókra fokozottan érvényes az elvárás. Ők viselik a gyász megkülönböztető jegyeit. Anatóliában a gyász színe fekete, bár néhol, így Ineviben a fehér gyászviselet szokás.

Az asszonyok a gyász jeléül fonákul hordják a ruháikat, fejükre fekete kendőt kötnek. Kars vidékén, Yemençayir faluban a halálesetet követő 52 napig viselik a gyászjegyet. Karahanban egy hónapig hordják a fonák ruhát. Erzurum (Dogan falu) gyászolói nem mossák ki a ruhájukat. A türkmének levágnak a hajukból (egy tincset) és megbontják hajfonataikat.[54] Kars vidékén a siratóasszonyok arcukat verik, hajukból egy tincset levágnak és fonákul viselik a ruhájukat. A férfiaknak nincs gyászviseletük. Rájuk nézve kötelező szabály, hogy kirívóan ne öltözzenek és a gyászidő leteltéig nem borotválkoznak. Ha a gyászidőbe esik valamely jelentős vallási ünnep, a ramadán vagy az áldozatünnep fokozottan ügyelnek arra, hogy ne szegjék meg a tilalmakat. A nagyünnepet szokás ilyenkor gyászünnepnek (yas bayrami) keserű ünnepnek (aci bayrami) fekete ünnepnek (karali bayrami) nevezni az amúgy mélyen vallásos tartalmú ünnepnapokat. Ha ekkor jön részvétlátogató a családhoz, édesség és cukor helyett csak cigarettával és keserű kávéval kínálják.

A gyászidő vége a temetési rítus utolsó szakaszának lezárását jelenti, tehát hangsúlyos esemény. Ünnepség keretében hirdetik ki a gyász végét, a tilalmakat feloldják, és az élet valóban visszatér a megszokott medrébe. A gyász végének kihirdetése néhol egybeesik a halotti tor rendezéseivel, vagy a haláleset évfordulójával, itt a halottra emlékezés szakrális ünnepével, de ettől eltérő is lehet, attól függően, hogy a helyi hagyomány hogyan alakult. Például Erzincanban egy hét vagy tíz nap elteltével rendezik a yas hamami ünnepséget, ami úgy zajlik, hogy a gyászoló család a török fürdőbe (hamam) hívja a hozzátartozókat, rokonokat, különös tekintettel azokra, akik a halált követő napokon élelmiszerrel segítették őket. A rituális mosakodás szabályainak megfelelően „megtisztulnak” – majd megvendégelik (étellel kínálják) a megjelenteket. Urfában a rokonok hívják meg az elhunyt családját, a férfiakat elküldik borotválkozni. Zaraban a halálesetet követő ötödik napon, vagy egy hónap elteltével a gyászoló család asszonyai és a szomszédok a háznál összejönnek és megfürdenek. Merzifonban negyven nap után rendezik a yas hamami ünnepséget, Kayseriben ugyancsak negyven nap elteltével. Nigde-ben negyven nap után, Erzurumban három nap, vagy egy hét elteltével.

A felsorolt példák számát lehetne még szaporítani, azt azonban így is jól illusztrálják, hogy mennyire eltérő a helyi hagyományok szerint alakuló gyászidő. Hogy miért alakulhatott így, azt nehéz lenne eldönteni. Nyilván a törzsi hagyományok, az ökológiai körülmények, vagy ezek együttes hatására kialakult paraszti munkaszervezetek ismerete adhatna feleletet. Egyben azonban mindenhol azonosak: a gyász végének kihirdetése pontot tesz a szokássor végére is. Ilyenkor feloldják a tilalmakat, az asszonyok kifordítják az addig fonákul viselt ruháikat, a fejkendőjük alatt hordott fekete talizmánt (muska ~ írás, Korán-idézet) fehérre vagy vörösre cserélik. Inevinben a menyasszonylányok jövendőbeli anyósuktól egy öltözet ruhát kapnak ajándékba és világoslila vagy meggyszínű „írást” kötnek a kendőjük alá. Mindnyájan elvégzik a rituális mosakodást és kihirdetik a gyász végét. Hogy a lelkében ki-ki meddig hordozza a szomorúságot egyéni sors és alkat kérdése. Ha rövid ideig is, a gyász megtartását alapvető erkölcsi kötelességnek tekintik, s nem tagadják meg azoktól sem, akik valamilyen módon vétettek a közösségi normák ellen.

A hagyománytisztelet nagy erénye a törököknek. Bár, miként a kultúra minden területe, így a szellemi kultúra is – beleértve a halotti rítust ölelő hagyományokat is – az idők folyamán természetesen változik. Üteme azonban lényegesen lassúbb, mint az élet egyéb területén. Oka az ősök tisztelete és a kegyelet, amely a török népi kultúra alapvető erkölcsi kategóriája.

Siratás

A siratást a halott közeli nőrokonai végzik. Olykor „hivatásos siratók”. A halottat a fejénél állva siratják el, miközben fájdalmukat mellük és arcuk ütögetésével, hajuk kibontásával, mint a gyász szemmel látható jeleivel is kimutatják. A siratás addig tart, amíg a holtat el nem viszik a házból. Büyükkarabag faluban miután elvitték a háztól nem szabad siratót mondani. Balica faluban (Emirdag) nagy szégyennek számít, ha nincs aki elsirassa a holtat. A siratók a szellemi kultúrának abba az archaikus rétegébe tartoznak, amelyeket már csak a paraszti kultúra őriz. A városi szertartásból hiányoznak a halottsiratók. A paraszti kultúrában az emberélet fordulói jelképesen fogalmazódnak meg, az élet szakaszait jelzik. Az egyik szakaszból a másikba való átlépés fontos változást hoz nemcsak az egyén, hanem a közösség életében is. A fordulópontokhoz (legénnyé avatás (sünnet) lakodalom, temetés) fűződő szokásokat a néprajztudomány átmeneti rítusoknak nevezi. Az emberélet fordulóin belépő rítusok szabályozzák az egyén és a közösség viszonyát, megfogalmazzák az erkölcsi normákat, viselkedésmódokat, az érzelmi viszonyulást. Mintegy támpontot adnak az események lebonyolításához, s a keletkezett feszültséget, fájdalmat feloldják. Utalásaikban gyakori a születés és a halál képzetének kapcsolata. A népköltészet szép példáit sorakoztathatnánk annak igazolására, hogy a lakodalmas lánysiratók és a halotti siratók nemcsak gondolattársításaikban, hangulatukban, hanem szerkezetükben olykor dallamfűzésükben is hasonlóak.[55] A lánysiratók (gelin yasi) agidi) ellenkező előjellel ugyan – megfelelnek a halotti siratóknak. A siratóversek olykor az életutat, az elhunyt erényeit, vagy a halál okát mondják el, vagy mint a 10. siratóvers strófái, a halotti szertartást éneklik meg.

Halottsiratók: 1. Ötme bülbül mezarim başinda Arzum kaldi topraginda taşinda Hem ayrilik hem hasretlik başimda „Csalogány, ne énekelj a síromnál Kívánságom a földben maradt, kőben Elválás és vágyakozás a fejemben

2. Ölüm geldi de bizim elde kişladi genç oglandan genc gelinden başladi Benim yavrularim da aciyi unutup işe başladi Jött a halál és kezével megsuhintott minket Fiatal legényeken, lányokon kezdte Gyermekeimet sem kímélve dolgához látott.

3. Hezer ölüm hezer ölüm Her evleri gezen ölüm Kurulu düzeni bozan ölüm Yavrulari öksüz koyan ölüm Csúf, csúf halál Minden házon végig járó halál Teremtett rendet rontó halál Kicsinyeket árvává tévő, halál. (1-3. Ahmet Topbas gyűjtése Baglica és Karapinar falvakban tatár adatközlőktől lejegyzett szöveg.)[56]

4. Batidan geliyor davulun sesi Alli yemenili, egdirmis fesi Götürmüyor benim beyim nefesi Amanim da iller beyime n’ oldu? Vadesiyle degil, ciritten öldü Kara koyun gelmiş kuzusunu ister Beyim utancindan yarasi gizler N’oldun, hey Allahim bir ogul göster Amanim da iller beyime n’oldu Vadesiyle degil, ciritten öldü Nyugatról hallik a dob hangja Vörös fátylát, félrecsapott fezét, Az én uram lélekzetét, nem viszi Oh jaj, mi történt urammal? Idejekorán gerelytől halt. Fekete juh jött, bárányod akarja Uram szégyenétől titok a sebe Oh jaj mi lett az urammal; Idejekorán gerelytől halt. (Şeyh Sami faluban gyűjtötte Ahmet Talát)57

5. Davulcusu (kaya dibi) dolaşir Kervanlari ey (kuzu gibi) meleşir Ümmü gizin (annesine gara haber) ulaşir, Nerelere goydun (akmiyasi çaylar) Ümmümü Sziklák közt jár a dobos, Karavánja úgy béget, mint a birkák, Ümmü lány anyja is megtudja a rossz hírt, Ümmümet hová tetted átkozott folyó, Ümmümet

6. Gurbetin yollari dikendir, diken, Kör olsun dikeni yollara eken Idegen föld útja tövissel van teli Vakuljon meg aki a tövist oda veti.

7. Evlerinin önü yüce Evlerin damlari yerde Giz anasi, giz anasi Elinde mumlar yanasi Magas házak eleje A tetejük leér a földre Lányos anya, lányos anya Kezében égnek a gyertyák

8. Saçlari sirmali kilime benzer Sallenen [sallanan] boyuna gurban oldugum Çiçekli yaylanin gülüne benzer (ney, ney, de ney, ney ney de ney) Haja ezüstszállal szőtt kilimhez hasonló Lengedező termetébe beleszerettem Virágos, nyári legelő rózsájához hasonló

9. Senem’in kiydigi [giydigi] ipekli sari Ölmeden yüzünü görsem baci Bozuk degirmenin girik sirgabi Suyu geldi çaglamaya basladi. A sárga selyem, amit Szenem felöltött Bár látnám az arcod néném, mielőtt meghalok Elromlott malom törött vitorlája Megjött a vize, csobogni kezdett. (5-9. Sípos János gyűjtése és fordítása.)[58]

10. Ali baba der ki, bu dünya fani, Veren alir imiş o tatli cani, Hifz edebilirsem eger imani, Dünyayi bir pula satip gidiyorum Ali atya mondta, az élet múlandó A drága lelket, aki adta, visszaveszi Jegyezd ezt meg, ápold a hitet Odaadom a világot egy garasért, elmegyek. Ruh çikinca ceset ortada kalir Bütün insanlari bir gayret alir, Kurulur bir kazan çabucak yanir Dedim sükutuma düştüm gidiyorum. Hiába minden erőfeszítés Amikor a lélek elszáll a test magára marad Gyújtják a tüzet, hozzák az üstöt Mondom némaságba estem, elmegyek. Baglarlar çeneni örterler yüzün, Parmaklar baglanir uzanir dizin Eger açik işe yumarlar gözün, Güzelce ruhumu teslim ediyorum. Felkötik az állad, letakarják arcod Ujjaid kötözik, kinyújtják a térded Nyitott szemed lefogják Odaadom szépen a lelkemet Çabucak boyuna bir ip ölçerler, Güzelce üstüne kefen biçerler, Öd tüttürüp zemzemini saçarlar, Onlari geriden ben seyrediyorum. Testedről sietve szalaggal méretet vesznek Rá szépen lepelt szabnak Aloét füstölnek, szent vizet hintenek Én visszanézek rájuk Dört kişi dört yandan tutarlar hele, Korlar teneşirin üstüne bile, Hocalar peştemal sararlar bele, Büyük muradima erip gidiyorum. Négyen négyfelől tartanak már Asztalra tesznek Hodzsák lepelbe csavarnak Nagy célom elérvén – elmegyek. Biri yur, birisi suyunu koyar, Agzina, burnuna köpükler yigar Bir yandan ufalar, bir yandan sigar Büyük abdestimi alip gidiyorum. Egyik mosdat, másik a vizet önti Szádba, orrodba habot tölt Egyik felől bedörzsöl másikon letöröl Nagy abdesztet véve elmegyek Toplanir hocalar hemen bir yere Derler ki oturun hemen devire, Verirler „kabultu ve heptu” diye, Borcumu edâ edip verip gidiyorum Összegyűlnek a hodzsák rögtön valahol Mondják, hogy üljetek le imádkozni Kénytelen-kelletlen mondják Letudva az adósságom, elmegyek Bir yanda teneşir salaca hemen Yakasiz gömlegi giyen o zaman Dört kişi dört kola girdigi zaman Evlât ayalimi koyup gidiyorum Az asztalon oldalra fordítanak Gallértalan ingbe bújtatnak Amikor karjába vesz a négy ember Asszonyt, gyermeket elhagyva indulok Saglam yere koydu ise temelin, Eger ki var ise hayir amelin Bülbül gibi söyler güzelce dilin Kolayca sualim verip gidiyorum. Jó földbe tettek ha van rá alapod Ha van jótéteményed, Szépen szól a szó, mint a csalogány Nyugodtan megyek el. Tabutun içine seni koyarlar Salacaya kolan ile sararlar Çoluk çocuk nerde deyi ararlar Omuzdan omuza uçup gidiyorum Koporsóba tesznek téged Áthúzzák rajtad a kötelet A gyerekek csodálkozva keresnek Vállról vállra repülve elmegyek Götürürler musallaya koyarlar Er kişiye niyet edip uyarlar Duymayanlar „Bu kim?” diye sorarlar Bütün ahbaplara sükut ediyorum. Visznek és a szent kőre tesznek A férfiak inteni (meginteni) akarnak Ki nem halottra, kérdi, ki ez? Már nem szólok senkihez Ali baba nere koydun malini Hiç birisi sormaz oldu halimi Kaparlar agzina yedi salini Kaba yeller gibi esip gidiyorum. Ali atya hová tetted a vagyont Nem volt ki ismerné a helyzetem Letakarnak, hét hintán Mint a szélvész, eltűnök. Açarlar mezar beklerler seni Içine koyarlar tabutla teni Okurlar bir yasin dönerler geri Dünyadan alâkam kestim gidiyorum Ásó és sír vár rád Koporsóval beletesznek Olvasnak egy imát, és visszafordulnak Már nincs dolgom a világgal, elmegyek Cenazeyi gömüp dönerler geri, Toplanirlar eve hep ufak iri Orda Kur’an okur hocanin biri Başiniz sagolsun diyen gidiyor A holtat eltemetik és visszatérnek Összegyűlnek a házba kicsik, nagyok, Ott a hodzsákból valaki imát mond Jönnek a vigasztmondók Yakin akrabalar kalir orada Kimi aglar, kimi güler arada Kimisi mal saklar o sirada Her biri bir yandan gayret ediyor Maradnak a közeli rokonok Van ki sír, van ki nevet Akad, ki a vagyonra gondol Mind nagyon, igyekeznek Derler ki; yalayalim bir parmak bali Getirin ortaya bölelim mali Kimi kilim ister kimisi hali Sehmine düşeni alan gidiyor Mondják hadd nyaljak egy ujjnyi mézet Add elő és oszd el a vagyont Van ki a kilimet akarja, más a szőnyeget Aki megkapta a részét elmehet Unuturlar seni üç gün geçmeden, Ruhun için biraz helva pişmeden Kimi gider, su getirir çesmeden, Bunlarin cümlesini ben seyrediyorum Három nap múlva elfelejtenek Anélkül, hogy a lelkedért helvát főznének Van ki a forráshoz megy vízért Én látom mindőjüket. (Ali Kavafoglu gyűjtése 1956. Kayseri.)[59]

Jegyzetek 1. Glasenapp, von H. 1975. 393-415. 2. Korán. 2:154. 1987. 3. Korán. 1974. R:25. 22:23, . 3:133, 4. Aries, P. 1987. 353. 5. Örnek, S. V. 1971. 25. 6. Örnek, S. V. 1971. 15-16. 7. Örnek, S. V. 1971. 17. 8. A színszimbolika utalásai: a vörös az élet, a fekete és a fehér a gyász színe. 9. Örnek, S. V. 1971. 19. 10. Örnek, S. V. 1971. 20. 11. Tőzeg (tezeg) szárított, leveles trágya. Tűzrevalónak használják. Örnek, S. V. 1971. 22-23. 12. Örnek, S. V. 1971. 23. 13. Vizesedény, kanna. 14. Veziroglu 1976. 7762. 15. Örnek, S. V. 1971. 23. 16. Örnek, S. V. 1971. 62. 17. Örnek, S. V. 1971. 64. Vö: Kalayci, M. 1970. 37-40. 18. Örnek, S. V. 1971. 63. 19. Veziroglu, 1976. 7762. Vö: Veziroglu. 20. Kazakisztánban hasonló hiedelmekkel találkoztam. A halotti toron az áldozati juh fejének rituális osztásakor az állat szemét az özvegy kapja, hogy „őrizze az elhunyt tekintetét”. A szokás gyökere az lehet, hogy az emberi emlékezetben legtovább és legélénkebben az elhunyt tekintete, a „nézése” marad meg. Vö: Aydinoglu, G. 1980. 8901-8903 . 21. Örnek, S. V. 1971. 44-45. 22. Örnek, S. V. 1971. 38-39. 23. Ankarában, a Kayşiyaka temetőben szolgáló hullamosók fizetése 1991-ben 1 millió 200 ezer Tl volt, ami az akkori fizetési kategóriák legalacsonyabb foka lehetett. 24. „Negyven baj”-ban szenvedő gyermek, alultáplált, rosszul fejlett. Nálunk a népi nyelvhasználatban „ebagosnak” nevezett gyermek. Örnek, S. V. 1971. 48-51. 25. Örnek, S. V. 1971. 53. 26. A Toros hegyvonulat mentén élő etnikai csoport, későbbi fejezetben külön ismertetem. 27. Karamagarali, B. 1992. 13; 25. 28. A Balkán-háborúról szóló híradásokban ma is gyakran olvasni levágott fejű tetemekről. A keresztény Európa borzadva és értetlenül szemléli az eseményt. A szokás az utolsó imádság megtagadását célzó vallási tiltásban gyökerezik. 29. Yasin-i Şerif selati Tetriciye ve seçme dualar (én.) Istanbul. 30. Örnek, S. V. 56. 31. Főleg lázok élnek ezen a területen. Vö: Andrews. 1992. 32. Örnek, S. V. 1971. 57. 33. Örnek, S. V. 1971. 57. 34. Örnek, S. V. 1971. 57., Vö: Kalafat, Y. 1990, 103, Turan M. 1982. 546. 35. Örnek, S. V. 1971. 57-58. 36. Örnek, S. V. 1971. 72-73. 37. Kible = imádkozás iránya. A dzsámikban a mihráb jelzi az irányt. Mohamed először Jeruzsálemet majd Mekkát jelölte kiblaként. Öztelli, C. 1959. 1860. 38. Önek, S. V. 1971. 72. 39. Örnek, S. V. 1971. 73. 40. Örnek, S. V. 1971. 73., Vö: Karamagarali, B. 1992. 25. 41. Beltirek oguz leszármazottak az alavita abdalok egyik törzse. 42. A halottetetés szokása Kazakisztánban is gyakorlat. A temetőkben a sírok mellett asztalt és lócát látni, ami azt bizonyítja, hogy a sír mellett a halottra emlékezve étkeznek. A kaukázusi szvanok halottetetésének szokásáról Ujváry Zoltán 1984. 132. a grúzok hagyományaiból Juhász Ágnes 1984. 133. hoz párhuzamot. 43. Topbas, A. – Seyirci, M. (én). 12. 44. Örnek, S. V. 1971. 89. Vö: Kalayci, M. 1970. 37-40. 45. Örnek, S. V. 1971. 9l. 46. Tanyildiz, Ali. 1990. 152. 47. Tan, Nail Kaya 1965. 3712-13. 48. Örnek, S. V. 1971. 89. 49. Örnek, S. V. 1971. 91. Vö: Németh Gy. 1990. 185. 50. Tevhit = isten egyedülvalóságának hite és megvallássa: „la ilahe illallah” recitálása. Lásd Németh Gyula 1990: 185. 51. Veziroglu, Ilter: 1976. 7762. 52. Örnek, S. V. 1971. 80. 53. Örnek, S. V. 1977. 183. Vö: Kudat, A. 1974. 54. Örnek, S. V. 1971. 84. 55. Szinte előzmények nélküli és módszerében is példaértékű Sípos János népzenei gyűjtése, dallamelemzése és szövegfordítása. Végre magyarul megjelent kitűnő írásában az anatóliai siratók bemutásával megvillantja előttünk a török népköltészet gazdagságát. Sípos János. 1994. 46-58. Vö: Boratav, P. 1982. 337-362. 56. Seyirci, M. – Topbaş, A. im. 14. p. 57. Öztelli, C. 1983. 425. 58. Sipos J. 1994. 56-57. 59. Örnek, S. V. 1977. 227-229.

Bartha Júlia

Az anatóliai törökök temetkezési szokásai III: A halál beálltától a torig

mezar3A lélekről alkotott felfogás

A halál beálltát a népi gyakorlatban ismert jelek alapján állapítják meg. Ez valójában független a hivatalos orvosi vizsgálattól, hiszen a gyér egészségügyi hálózat miatt faluhelyen nincs is orvos, az egészségház alkalmazottja látja el a halottkém szerepét is. Többnyire ő is ugyanazokat a kétségbevonhatatlan jeleket rögzíti, amit a hozzátartozók. Ha valaki meghal, leesik az álla, felakad a szeme, nem reagál a környezeti hatásokra. Kiszáll belőle a lélek, elszáll, mint a lélegzet, mint az álom, vagy a méh, galamb, pillangó, légy, madár – mondják a türkmének, cserkeszek Kirşehir, Konya, Kayseri, Maraş, Sivas, Uşak, Ürk, Erzurum vidékén.[16] A lélek betölti az egész testet, más vélekedés szerint a szívben (Bogazlayan, Erzurum, Kastamonu), a mellkasban (Derekişla) a fejben, a hasüregben és a csontokban (Sögütözü) lakozik.[17] Nincs szemmel látható formája, amolyan „lebegő valami”, szellem, amely maga az élet. Álomban és a halál pillanatában hagyja el a testet. Általános felfogás szerint az orron vagy a szájon át távozik. A hiedelem azt tartja, a lélek a másvilágon tovább él, negyven napig visszajár, vagy három havonként bizonyos napokon tér vissza. Sivas és Çorum környékén úgy tudják, hogy a lélek csak addig bolyong a ház körül, amíg a testet el nem temetik. Kirşehirben jó és rossz szellemről tudnak: a jó nyugodtan bolyong, a rossz pedig büntetni, elégtételt venni jár haza. Megint mások szerint a ház körül bolyongó lélek ha fényt, egészséget lát elégedett és örömmel távozik. Ha nem azt látja szomorú és megüli a rokonok gondolatait. Ha a másvilágon nyugodt, elégedett, a hozzátartozók is kellemesen gondolnak rá – de ha valami kívánsága van, s azt nem teljesítik nyugtalan és megbosszulja a sérelmeit – vallják Nigdeben.[18]

Azt tartják, a bolygó lélek pénteken jár haza. Megnézi füstöl-e a kémény. Ezért péntekenként begyújtanak a tűzhelybe és mogyorót, faggyút dobnak a tűzre, hogy az illata messze érezzen. Általános hiedelem, hogy azért jár vissza a lélek, mert imádságot akar hallani (Merzifon, Kayseri, Duragan), mert vágyik vissza az övéihez, kötődik a házhoz, kíváncsi a hátramaradottak dolgaira. A temetkezési szokások jó része a visszajáró lélek kártétele iránti félelemben gyökerezik. Ezért ügyelnek arra, hogy a rítus minden mozzanatát pontosan hajtsák végre. Mindenek előtt imádkoznak, a halottas ház a Korán hangos olvasásától zsong, helvát osztanak a rokonoknak és a szegényeknek, ételt, pénzt, cukrot adnak a szomszédoknak, feltöltik a vizesedényeket, áldozati állatot ölnek, kifizetik az elhunyt adósságait, helyére rakják a szerszámait, elrendeznek minden félbenmaradt dolgát. A holttest előkészítése A halott körüli szokásos teendőket akkor kezdik, ha minden kétséget kizáróan beállt a halál. Kihordják a szobából az elhunyt ruháit. Legelsőként turbánnal csavarják be a fejét, lábait szorosan egymás mellé húzzák, kezeit a törzse mellé vagy keresztben a mellére teszik, hogy a hullamerevség beállta után könnyebben beleférjen a koporsóba, „rendesen menjen Isten színe elé”. Leteszik a földre, hogy nyugodtan, egyenesen feküdjön, mint majd a sírban fog. A ravatalt „nyugodt ágynak” (rahat yatagi) mondják. A testét vízzel permetezik meg, hogy biztosan távozzék belőle a lélek. Kastamonuban, Afyonban, Duraganban az ágyában hagyják kihűlni, de tiszta lepedőbe csavarják. Mellére bicskát, ollót, vasat vagy réztárgyat tesznek. A ciprusi törökök között szokás, hogy az asszony mellére ollót, a férfiére fekete nyelű bicskát tesznek, hogy ne fúvódjon fel.[19] Ha éjszaka halt meg, kulcsot adnak a kezébe (Erzurum, Urfa), a Duragan környéki falvakban övet csavarnak a derekára, hogy a rossz szellemek, a Sátán ne tudja megkörnyékezni, hogy könnyebben szabaduljon a bűneitől. (Közismert a fémtárgyak bajelhárító hiedelme.) Lefogják a szemét és felkötik az állát. A holttest körüli teendők minden hozzátartozóhoz számos hiedelem fűződik: Azért fogják le a szemét, hogy ne menjen bele a föld, hogy a tekintete ne maradjon vissza, ne nyitott szemmel menjen a másvilágra, ne költözzön bele a Sátán, ne várjon maga után senkit a sírba. Amikor mosdatják ne nézzen úgy, mintha eleven lenne.[20] Felkötik az állát, hogy ne maradjon nyitva a szája, ne látszon csúnyának, mosdatáskor ne menjen víz bele, ne kerüljön föld a szájába, ne tudjon hírt adni a Sátánnak.[21] Majd kinyitják a szoba ablakát, hogy a szelleme távozni tudjék, a halott szaga kimenjen, hogy Azrail távozhasson és helyére angyalok jöjjenek. Világot gyújtanak a szobában. Merzifonban a halott fekhelyét felöntik vízzel, ágyneműjét összeszedik, helyére köveket raknak. Kizilcahamamban kő helyett vöröshagymát tesznek és lisztet hintenek.[22] Alaposan kitakarítják a szobát, majd hírül adják a halálesetet.

Híradás

Régebben szokás volt hírvivőket fogadni, ma már általában a család valamelyik tagja járja sorra a szomszédokat, rokonokat. Városokban a dzsámiban kihirdetik a halálesetet, falvakban hivatalosan a hodzsa vagy a falugazda (muhtar) tudatja a közösséggel a szomorú eseményt, s kitűzik a temetési zászlót is. Nagyobb városokban a temetkezési vállalkozók végzik a temetéssel járó feladatokat, így a gyászhír közlését is magukra vállalják. Az újságokban megjelent gyászhír tartalmazza az elhunyt nevét, halálának napját, a temetés helyét és idejét és a gyászolók teljes névsorát – mindezt a szokásos fekete keretben. (Ha temetkezési vállalkozó intézi a temetést, annak nevét is, hiszen ha mégoly morbid is a reklám, csak hírelnie kell magát is.) A temetés előkészületei Igyekeznek minél előbb eltemetni a holtat. Ha a reggeli órákban áll be a halál, a déli ima idején már temetik, ha dél körül hal meg, a délutáni második ima idején teszik földbe. Ha a második imát követő órákban, vagy éjszaka hal meg, megvárják a reggelt a temetéssel. Csak rendkívül ritka esetben várakoznak napokig s csak akkor, ha kórházban halt meg a beteg, vagy a rokonok nagy távolságban laknak, és időbe telik az értesítésük. A nagy sietséget az éghajlati adottságok indokolják. A nagy melegben hamar bomlani kezd a test, hűtőkamra csak a nagyvárosok kórházaiban van, s rendkívül költséges. A temetéssel járó kiadások amúgy is rendkívüli terheket rónak a családra, ezért általánosnak mondható az azonnali temetés. Ebből következően nagyobb települések temetőiben mindig van megásott sír – a nyitott sírokhoz fűződő hiedelmek ismeretlenek Törökországban. A néphit persze nem ismeri el a racionális magyarázatot – így a gyors intézkedést azzal indokolják, hogy minél hamarabb érjen a másvilágra (Ankara) az őt kérdező Munkar is Nakir angyalnak csak jót tudjon mondani, minél hamarabb felejtse el a haldoklással járó szenvedéseket, nyugodjon meg, végre átadhassa magát a földnek, jelentkezhessen a túlvilági jussaiért. A holtat a hagyomány és a vallás diktálta követelmények szerint megmosdatják, halotti lepelbe (kefen) csavarják és elbúcsúztatják.

Rituális mosdatás

A halottal végzendő cselekvések közül az egyik legfontosabb, nagy körültekintést igénylő, a mosdatás és a halotti lepelbe öltöztetés. A mosdatást hodzsák, vagy e téren nagy tapasztalatú, mélyen vallásos emberek végzik. Ha ilyen nincs a közelben, helyükre lép a szomszédok közül valaki. A nőket nő (pl. a hodzsa felesége) a férfiakat férfi mosdatja a rituális szabályoknak megfelelően. Néhol bába a halottmosó. Két személy – az elhunyt közeli rokonai közül – segédkezik, más nem lehet jelen az eseménynél. Nagyvárosokban a temetőkhöz erre a célra épült helyiségekben „hivatásos” hullamosók végzik a holttest felkészítését.[23] Falvakban a ház udvarán erre a célra felállított sátorban, esetleg a kertben, a kapu mögött, vagy a házban, a nem mindennap használt szobában végzik a holttest mosdatását. Bár újabban néhol faluhelyen is szokás lett a dzsámiban végezni a végtisztességnek ezt a mozzanatát.

A rituális mosdatás a következőképpen zajlik: A holttestet felfektetik egy deszkára (vagy mosdatópultra), nyújtott lábait a térdnél vagy a lábujjainál összekötik. Körülötte 3-4 féle illatos fűszernövényt helyeznek el, hogy kibírható legyen a szaga. A mosók finom ruhával, vékonyan folyó víz alatt végigmossák a testét. A halott szájába, orrába nem mehet víz, ezért azt betakarják. Ugyancsak ügyelnek arra, hogy a fejét ne érje a folyóvíz. Ezt külön mossák helyesebben nedves ruhával megtörlik, a szakállát ha van, külön mossák meg. Langyos vízzel mosdatnak. Minden oldalra háromszor csorgatják a vizet. Először a jobb oldalán mossák le az elmaradt részeket, majd fordítják a holttestet. A rituális mosdatás neve: gusl abdesti. A hullamosók, ha állami alkalmazásban állnak, az önkormányzattól kapják a fizetést. A feladatra nem alkalmas bárki, s nem is vállalja akárki, bármily szent feladat legyen is, nem tartozik a megbecsült foglalkozások közé. A falvakban a hodzsának változó összeget adnak, a segédkező szomszéd pedig rendszerint az elhunyt ruháit kapja meg. A halottmosó-vizet elvileg bárhonnan vehetik, tiltások csak a víz melegítésére érvényesek. Nem ajánlott a házi tűzhelyen melegíteni, mert abból a házból rövid idő alatt sok halott megy ki – mondják. Bár a szomszédok készségesen segítkeznek mindenben, az említett okok miatt a vízmelegítéstől ódzkodnak, ezért az udvaron tákolt tűzhelyre teszik a kondért. Nagyon ügyelnek arra is, hogy bele ne mártsák a kezüket, mert tisztátalan lenne, s így nem alkalmas a gusl abdesti-re. A türkmének között szokás, hogy a halottmosóvizet fiatal lányok hozzák. A víz további sorsáról nem egységes az álláspont. Erzurum, Zora, Duragan vidékén egyszerűen kiöntik, vagy a halottra öntik, mondván: az utolsó vize, máshol a ház népe megmossa benne az arcát (Bogazlayan, Afyon, Çorum, Nigde, Sivas, Çankiri) megint máshol a „negyven bajról” való orvosságnak tartják.[24] Néhol ebben a vízben mossák ki a törölközőket, a halott utoljára használt fehérneműit. Usakban az ima előtti szokásos rituális mosakodáshoz (abdest) használják, míg Urfában elteszik a következő halálesetig, akkor újra felhasználják.

A rituális mosdatás során a holttestet illatos növényekkel, olajokkal kenik meg, és megfüstölik abban a hitben, hogy az illatra leszállnak az angyalok, a jóillat távoltartja a Sátánt, a sírban a holtat elkerülik a kígyók és a más csúszó-mászók. Prózai, de ésszerű oka a hullaszag elfedése lehet. Az illatosításhoz rózsaolajat, rózsavizet, szárított rózsaszirmokat, kamillát, kámfort, szent olajat és zemzem vizet (zarándokútról hozott olajat és a mekkai Zem-zem forrás szent vizét) használják. Ha nő a halott, hennával (Lawsonia inermis) is megkenik.

A halotti lepel

A szakrális hagyomány szerint a holttest mosdatását követően a legfontosabb mozzanat a halotti lepel elkészítése. A lepel rendszerint fehér gyolcs, bár más színű is lehet, de általában fehéret használnak. A lepelbe öltöztetés szabályait az iszlám nemek szerint eltérő módon rendeli. Férfiaknál a lepel három darabból áll: ing (gömlek) amely a vállától a lábáig fedi, a második neve izâr, a fejétől a lábáig, a harmadik a lifâfe, ugyancsak tetőtől talpig fedi. Öltöztetéskor szintén illatosítják, először a felsőtestét, majd a bal és jobb oldalát végül a test többi részét fedő leplet is behintik.[25] A nők halotti leple öt darabból áll: a fejre csavart gyolcs neve himar, a mellére kerül a dir, a melltől derékig érő szélesebb a többinél, ennek neve hirka, a fejtől a lábáig fedő lepel ugyanaz, mint a férfiaké: izâr. A férfiakéhoz hasonlóan az asszonyok halotti leplét is illatosítják. Először a mellét csavarják lepelbe, erre terítik a kibontott haját, s csak ezt követően kerül a fejre, derékra majd a test többi részére való vászon. Ha van, a lepelbe tekert holttest alá kilim szőnyeget, fölé imaszőnyeget (seccade) terítenek, így teszik koporsóba és viszik a halottbúcsúztató szertartás (cenaze alayi) színhelyére. A tahtadzsik[26] a lepel fölé a ruhát is adnak és derekára széles textilövet tekernek. A Beltir törzs tagjai (alaviták) a rituális mosdatás után ruhába öltöztetik a halottat. Kale Köyü faluban a türkmének szőnyegbe csavarják a holttestet, mintegy ágyat készítenek számára a sírban, mielőtt leteszik.[27] Az idős kor közeledtével sokan előre megvásárolják a halálra való holmikat, hogy a hozzátartozók terheit enyhítsék valamelyest. Évente vesznek egy-két darabot és azt a többi ruhától külön tartják a ház valamely zugában. Szokás az idősek látogatásakor pénzt adni a majdani kiadásokra. A közösség így segíti a nehéz körülmények között élőket, ezzel megnyugtatják saját lelkiismeretüket és az öregeket is kímélik a felesleges aggódástól. Ha végképp magáramaradott, nincs közvetlen hozzátartozója, vagy nagyon szegény az elhunyt, a takarójában és az ágyban használt lepedőjében temetik el.

Búcsúztató szertartás (Cenaze alayi)

A végtisztesség megadásának az iszlám által előírt feltétele, hogy csak azok részesülhetnek az egyház által celebrált temetésben, azok felett mondható imádság, akik muzulmánok, akik átestek a rituális mosdatás ceremóniáján, – amely az abszolút tisztaságot biztosítja – és akiknek ép a testük, de legalább a fejnek és a test felének a lepelben kell lennie. Az utóbbi rendkívül fontos kritérium. Ez ad magyarázatot arra, hogy háború idején miért csonkították meg (és csonkítják ma is) a holttesteket, miért veszik fejüket.[28] A tisztességes eltemetést, a túlvilági nyugalmat is megtagadják az ellenségtől. A búcsúztató szertartás a dzsámi előtt zajlik. Az imam a kőasztalra (musallah taşi) fektetett holttest előtt áll, mögötte sorakoznak a hozzátartozók. A halottért mondott ima aszerint változik, hogy férfi, nő, fiatal, gyermek, vagy szellemi fogyatékos az elhunyt. (Az utóbbiak bűntelenek ezért az értük szóló imádság rövidebb.)[29] Az ima végeztével az imám áldásosztó kezeit előbb jobb, majd bal felé fordítván a holtat és hozzátartozóit az angyalok kegyelmébe ajánlja. Az ima végeztével a halottvivők vállukra veszik a koporsót és elindul a sírhoz a halottasmenet. A koporsó, díszítése, koporsós és anélküli temetkezés A koporsót általában fenyőfából készítik, de lehet tölgy vagy hársfa is, kinek-kinek anyagi lehetőségeitől függően. Hosszúsága 2-2,5 m, szélessége 50-75 cm, mélysége 40-50 cm. Rendszerint natúr színre hagyják, vagy zöldre festik, attól függően, hogy az adott településen mi a szokás. A koporsótakarót a halottas házból, vagy a dzsámiból veszik, különleges esetekben, például ha hadzsi (haci) a mekkai zarándoklaton résztvett az elhunyt, onnan hozott zöld színű takarót terítenek rá. Arab betűs Korán-idézet olvasható rajta. A koporsótakaró neve: tabut örtüsü, kabe örtüsü, cenaze örtüsü. Ha nincs megfelelő koporsóterítő helyette szőnyeget vagy más textilt terítenek. Falvakban szokás, főként Çankiri, Çubuk, Ankara, Afyon, Merzifon, Çorum, Konya vidékén, hogy az elhunyt egy-egy viseleti darabját pl. kabátját terítik a koporsóra. Férfiaknál a sapkáját, (Içel, Kirşehir, Konya, Sivas, Uşak, Çorum, Ankara, Cubrak, Duragan), vagy a felöltőjét pl. Kayseriben a dzsekijét, Kizilcahamamban a törülközőjét teszik a koporsóra.[30] Az asszonyok koporsójára a kendőjét, fátylát vagy vörös színű anyagot terítenek. A koporsóterítő anyagától függően természetesen a vagyoni helyzetet is tükrözi. Előfordul, hogy a koporsóba tett viseleti darab az elhunyt hajdani hivatására utal, így katonák koporsóját nemzeti lobogóval terítik le és rá a sapkáját teszik, ugyanígy más, egyenruhát viselő tisztviselőnek is. A hodzsák koporsójára turbánját teszik. A fiatal lányok, legények koporsóját a hozományának egy-egy darabjával díszítik, s a koporsóterítő vörös színű selyem. Fiataloknál utóbb már szokás fényképet is tenni, néhol virággal díszítik. A Fekete-tenger partvidékén, Tokat és Zile[31] szokás zöld ággal, almával, gyümölcsös faággal, fűzfaággal és nyárfaággal (rá színes rongydarabokat aggatnak) díszíteni a koporsót. Harputban két zöld fűzfaággal kísérik a halottat. Elhantolás után egyiket a fejéhez, másikat a lábához tűzik.[32] Kayseriben a fiatal halottat szintén zöld ággal kísérik. Az ágra almát kötnek, s valamelyik hozzátartozója viszi a koporsó előtt. Datca-ban a fiatal lány vagy menyasszony koporsójára a kendőjét, fátylát terítik, amit a temetés után felhasogatnak, s mint egy zászlót karóval a fejéhez és a lábához tűzik, annak jeléül, hogy elment, még mielőtt beteljesedett volna az élete.[33] A tahtadzsik a fiatal halottat kísérő menet végén színes anyagból készült „zászlót” visznek.[34] Kars vidékén a lovastemetkezés emlékét idézi, hogy felnyergelik a halott lovát, ruháit, tarisznyáját rámálházzák és a halottasmenet élén a temetőbe vezetik. Az utolsó imádság elhangzása után a vállukra veszik a koporsót és a halottas menet a sírhoz vonul. Legkevesebb tíz ember viszi a koporsót, a sírhoz közeledvén azonban csupán négyen tartják. A halott utolsó útján és a halottbúcsúztató szertartáson a gyermekeken kívül bárki részt vehet – bár kis falvakban csupán férfiak kísérik a holtat. A koporsóra csupán addig van szükség, amíg elviszik benne a holttestet a sírig. Karahanban nem koporsóban, hanem két rúd közé feszített nemezen viszik a holttestet. Az iszlám szabályai szerint való temetési szokás a koporsó nélküli, pusztán lepelben történő temetés. Azonban ahol laza szerkezetű a talaj, vagy magasan áll a talajvíz, ott a koporsós temetkezés vált szokássá olyannnyira, hogy kőből, vasból való koporsót is használnak. A vallás toleráns e tekintetben, a szokás változása ill. különbözősége tehát az ökológiai tényezőknek tudható be. A koporsós temetést Kayseri, Erzurum, Çorum vidékén azzal indokolják, hogy a süllyedő föld így nem nyomja a halottat.[35] Ahol nem koporsóval teszik le a holttestet, deszkát vagy betonlapot helyeznek fölé, hogy a föld közvetlenül ne érintse a testet. A koporsó nélküli temetést Kirşehirben a keresztény vallás hatásának tartják.[36]

A holttestet úgy teszik a földbe, hogy a jobb oldala a kible (Mekka iránya) felől legyen. A jelenlévők egy-egy marék földet dobnak a sírba. Az elhantolás után az imám a halott feje felett imádkozik a gyászolók körbeülik a sírt és imádkoznak. Általában halmot nem emelnek a tetem fölé, csak körberakják kövekkel a sírt, s a fejéhez, lábához egy-egy nagyobb követ tesznek. (A sírjelölés részleteire a temető és a társadalom viszonyát elemző fejezetben térek ki.)

Sírmellékletek, a halottetetés szokása Törökországnak számos helyén az a szokás, hogy az örökkévalóságra felkészülve a halottal együtt temetik azokat a tárgyakat, amelyeket életében szeretett, vagy amelyekről úgy gondolják, hogy szüksége lesz rá a túlvilágon. Sivas vidékén, Kevenli faluban a halottal temetik a pányvakötelet és a dohányos dózniját, s télen a paplanját is. Urfában a nők gyűrűjét, fülbevalóját és a menyasszonykorában viselt holmiját teszik a sírba.[37] Ugyancsak Sivas környékén pl. Yalören faluban az ujján hagyják a gyűrűjét; Subasi faluban (Çankiri) pénzt is dobnak a sírba, s ha korábban már mást is temettek arra a sírhelyre, többet tesznek, hogy osztozkodni tudjanak a másvilágon. Az Anamashoz tartozó Çariklar faluban a halott szájába tesznek pénzt. Bergama falvaiban pedig a halott összes holmiját (kedves használati tárgyait) vele temetik.[38] Datçaban ajándékot készítenek számára. Két karóra különféle színes rongyokat kötnek, majd a karókat beszúrják a sír fejtől és lábtól eső végéhez. Így biztosítják a holtat arról, hogy megőrzik a földi világon hagyott dolgait.[39] (Valójában a zászlós sírjelölésről van szó. A sírjeleket tárgyaló fejezetben kitérek rá.) A karatepeliek, amikor lepelbe teszik a holttestet haragaç (hardal ~ Brassica nigra ~ fekete mustár) szárának egy darabkáját és egy levelét a halott kezébe teszik, mondván: „fogd ezt a levelet és vidd el apámnak ajándékba”.[40] A tahtadzsik körében szokás, hogy a sírra tűzött zászló alá cukrot tesznek, amelyből a halott legközelebbi rokona (esetleg gyermeke) minden nap elfogyaszt egyet. Ugyancsak ők a halott feje felől korsót és poharat hagynak a temetés után valamint a sírlátogatások alkalmával tüzet gyújtanak és kávét főznek.

A temetői tűzgyújtás a temetés utáni harmadik, hetedik és negyvenedik napon a halottnak a rossz szellemek és a vadállatok elleni védelmét szolgálja. A Beltirek[41] a sír jobb oldalán gyújtanak tüzet, a sírba ételt, italt dobnak. Elazig megye Şih Hasan falvának temetőjében számos sírnál látható a tűz nyoma. A halottetetés és itatás más vidéken is hagyomány: Tartumban péntekenként ételt öntenek a sírra,[42] Çiçektepe faluban pedig a friss hantot locsolják meg vízzel, majd eltörik a korsót, hogy a halottnak nyugalma legyen, ne nyíljon meg a sírja.[43] A szokás változását mutatja, hogy ugyanebben a faluban az utóbbi években már nem minden temetés után törik el a korsót, hanem elviszik a falu szobájába (muhtarlik ~ a falugazda hivatala), vagy a dzsámi kútjához, és aki iszik belőle, az a halott emlékére teszi. A XVII. században még általános lehetett a halottitatás szokása, erre utal a vezetőréteg fekvő sírköveinek közepén látható lyuk. Ezen át öntözték a sírt. Úgy tűnik, a szokás mára már csak a paraszti kultúrában őrződött meg, de csak helyenként. Azonban a városi temetőkben a halottakért állított kutak a halottitatás emlékét idézik.

Hagyaték

Az elhunyt személyes holmiját, használati tárgyait ha végrendelkezett, úgy annak szellemében szétosztják. Ha nincs végrendelete, a ruháit kimossák (három napon belül) és odaadják a közeli rokonoknak, szomszédoknak vagy adományként a szegényeknek azért, hogy megemlegessék róla az elhunytat. Néhány személyes tárgyat, így a sapkáját, és a derekán viselt textilövet (kuşak) a ház valamely magas pontjára pl. gerendára akasztják, mintegy mementóként a hátramaradottak számára.

A tor

A temetést követően a halott emlékére a harmadik, hetedik, negyvenedik és ötvenkettedik napon és az évfordulón megemlékezést tartanak. A szokás vidékenként változó, azonban a negyvenedik és az ötvenkettedik napi megemlékezést szinte minden helyen megtartják a temetőben és a háznál is. Számos faluban, már a temetés estéjén vagy az azt követő első csütörtökön rendeznek halotti tort. A közösség együttérzésének szép példáját adja, hogy a halálesetet követő első naptól egy héten vagy tíz napon át a szomszédok, rokonok étellel segítik a gyászolókat. Valójában arról van szó, hogy a veszteség mértékét és a temetéssel járó kiadásokat igyekeznek csökkenteni ezzel, hogy étellel is segítik a ház népét. A szokás elsősorban azokon a helyeken él, ahol a haldoklás idején kiborítják vagy eltávolítják az ételeket, mert azt tartják, Azrail megmérgezi azokat. Pl. Muş vidékén három napig nem szabad a halottas házban főzni. Hasonló szokással találkozunk Afyon és Kizilcahamam környékén is. Lakomával egybekötött megemlékezéseket itt is tartanak, de nem a halálesetet követő napokban, hanem a szakrális hagyomány diktálta időben. Anatólia-szerte különféle elnevezéssel illetik a halott emlékére rendezett tort. Az általánosan ismert elnevezés az ölü yemegi ~ halotti étel, azonban Çubukban „ki” Balören, Erzurum vidékén Kirk ekmegi. Az északi jürükök között és Divrigi, Içel falvaiban Kazma takirtisi, Çetinkayaban, Tunceliben: Ölümün kirki; Kevenli, Sebinkaracahisar, Alacahöyük környékén Can asi; Içelben Can helvasi, Erzurum vidékén hayir, Ölü ekmegi, Urfában, Siverekben Kazma kürek helvasi. A karatepeiek yiyecegini etmek-nek a tahtadzsik „hayirli vermek”-nek mondják.[44] A halotti tor ősi kulturális örökségként, ha vidékenként eltérő formában is – napjaink hagyományvilágában is él. Archaikus példáját adja a Beltir törzsbélieknek a temetést követő harmadik napon rendezett ünnepsége (Ölü aşi): „A torra nem hívnak sok vendéget. Az elkészített étel és ital felét a halott lelkéért a tűz szellemének ajánlva tűzbevetik. A temetést követő hetedik napon az egész família (nők és férfiak együtt) elmennek a sírhoz. A sír jobb oldalán nagy tüzet raknak, a magukkal vitt ételekből, italokból a tűzre dobnak, aztán a sírra rakit öntenek és ételt dobnak – mondván: „idd ezt a rakit, edd ezt az ételt, neked ajánljuk” – majd maguk is enni és inni kezdenek. A megmaradt ételt a tűzbe dobják.

A temetés huszadik napján a házban rendeznek tort. A tűzbe most is ételt dobnak és rakit öntenek. A negyvenedik napon újra kimennek a temetőbe és megismétlik a hetedik napon végzett szertartást. Hat hónap után újra lakomát tartanak, de a legnagyobb megemlékező ünnepséget a haláleset első évfordulóján rendezik. Ekkor összejön minden rokon és barát, s együtt mennek a temetőbe, s a már ismertetett módon zajlik a szertartás” – írja S. V. Örnek,[45] Abdulkadir Inant idézve.

A szertartás a sámánhit emlékeit őrzi az altaji törökség halottkultuszára vezethető vissza. Jó példáját adja annak, hogy a monoteista vallás minden ereje (erőszakossága) ellenére miként őrződnek meg ősi kulturális elemek a hagyományokban. Magyarázatként azt tudjuk felhozni, hogy az alavita Beltirek vallási különállásuk miatt az iszlám perifériájára szorultak – gyakorlatilag a hegyekbe vonultak vissza, ahol kevésbé érte őket a szunnita irányzat hatása, nem beszélve egyéb, a „civilizáció” diktálta kényszerről. Ugyanez elmondható a nomád jürükökről, sőt a ciprusi törökök bizonyos csoportjariól is, akik a halott lelkéért áldozati állatot ölnek. Ali Tanyildiz a Honamli jürükökről írja: „ha közülük meghal valaki, a legközelebbi rokona állatot áldoz, juhot öl, s az állat húsát a halott emlékére elfogyasztják.”[46] Az ünnepség neve „şin kurbani”. A ciprusi törökök halotti áldozatát „kabir kurbani”-nak (emlékáldozat) mondják. Csak szórványadataink vannak a halotti állatáldozatról, azonban abból, hogy a Karakoyunlu és Akkoyunlu törzsbéliek leszármazottjainak szállástemetőiben számos kosformájú sírjel található, s az ilyen tipusú sírjelek állítása századunk első negyedéig szokás volt, arra következtethetünk, hogy sokkal gyakoribb lehet az állatáldozat, mint azt az irodalom alapján gondoljuk. A halotti tor ideje tehát változó, például Karahanban (Kelet-Anatólia) az egy hónapos gyászidő után rendezik. Ilyenkor az asszonyok addig fonákul viselt ruháikat megfordítják, a férfiak megborotváltoznak és lakomára jönnek a házhoz, ahol bejelentik a gyász végét.[47] A karatepeiek a haláleset után hat hónappal, vagy egy évvel rendezik a tort, (yiyecegini etmek) amelyen csak a meghívottak lehetnek jelen.[48] A meghívottak köre helyileg változó, számos faluban a rokonokon, ismerősökön kívül a halottmosók, sírhúzók és falu szegényei közül is kapnak néhányan meghívást. A kínált ételek a család anyagi helyzetétől függően változnak, de rendszerint leves, hús, pilav (bulgur vagy rizs) dolma, börek, keskek, sarma, bamya, fasulye (bab) helva, baklava, ayran kerül az asztalra, általában az elhunyt kedvenc ételei.[49]

A toron résztvevők a halott lelkéért imádkoznak. Karahanban az elhunyttal szembeni nagy tisztességnek számít ha a falu szegényeinek ételt küldenek. Amíg a gyászidő tart addig szokás a részvétlátogatásokat megejteni. Nem egyenként, hanem 5-6 fős csoportokban mennek a távoli rokonok, ismerősök is. Közülük a tehetősebbek mielőtt elindulnának küldenek egy kost a családnak, a kevésbé tehetősek 5-10 kg cukorral segítik őket. Arra is van példa, hogy a távolról jövőket a szomszédok látják vendégül – minden nap más háznál az ott tartózkodásuk idejéig. Ilyenkor is szokás egy-egy kost vágni, hogy tisztességgel megvendégeljék a látogatókat. A részvétnyilvánítások bizonyos formulák szerint zajlanak. Leggyakrabban a következőket lehet hallani: – Vígasztalódást kívánunk. (Başiniz sag olsun.) – Ne adjon az Isten több keserűséget. (Allah başka aci vermesin.) – Allah kitartó türelmet adjon nektek. (Allah ecir – sabir versin.) – Kegyelmezzen Isten a hátramaradottaknak. (Allah geride biraktiklarina acisin.) – A Paradicsomban találja meg helyét. (Mekani cennet olsun.) – Ne adjon az Isten olyan fájdalmat, ami ezt elfeledteti. (Allah bu aciyi unutturacak aci vermesin.) – Isten szent hite és a Korán megadassék (vígasztalódást ad). (Allah iman, Kur’an nasip etsin.) – Őt Isten nyugosztalja, titeket éltessen. (Allah o yattikca sizleri yaşatsin.) – Bőséges legyen a földje. (Topragi bol olsun.) – Allah bocsássa meg a bűneit. (Allah taksiratini affetsin.) – Ezen a világon senkit meg nem bántott, a túlvilágon őt se bántsa az Isten. (Şu dünyada kimseyi incitmemisti, Allah da ahrette onu incitmesin.) – Allah a földjének erejét (életét) gyermekeinek adja. (Allah topraginin yaşini evlatlarina versin.) – Békéljen meg a lelketek. (Caniniz sag olsun.) – Nagy helyről jött a parancs. (Emir büyük yerden) – Fatima anyánk türelmét adja Isten. (Allah Fadime Ana sabri versin.) – Allah Jób türelmét adja. (Allah Eyyub Sultan sabri versin.) – Mit tehettek … mindnyájan oda jutunk. (Neylersiniz hepimizin gidecegi yer orasi.) – Ma neked, holnap nekem (jut ez a sors). (Bugün sana, yarin bana.) – Ez a világ rendje, aki elment, vissza nem jön. (Dünyanin hali … giden gelmez.) – Mindnyájan az ő útjára térünk. (Hepimiz o yolun yolcusuyuz.) – Nem lehet az Isten parancsának ellenállni. (Tanrinin emrine karşi gelinmez.) Beletörődés a megváltoztathatatlan sorsba. Mi mást is mondhatnának a részvétnyilvánító formulák.

Városokban az újságok is közlik a részvétnyilvánításokat, többnyire magas tisztséget viseltek halálesetekor. A fentebb vázolt szokások mindennél jobban bizonyítják, hogy a részvét nem puszta szó. A rítus befejező szakaszának valóban az a célja, hogy a gyászolók megbékéljenek a sors akaratával és az életük visszatérjen a hétköznapok medrébe. A negyvenedik és ötvenkettedik napi halotti megemlékezések a szakrális hagyomány diktálta formula szerint zajlanak. A tevhit recitálása[50] és a halott lelkéért való könyörgés meghozza a lélek nyugalmát. A néphit szerint a holtra váró utolsó nagy próbatétel, szenvedés a 40, és az 52. napon következik be. Ekkor válik el a hús a csontokról, ekkor adja át valójában a testét a földnek. Fájdalmát enyhítendő az érte mondott könyörgés.[51] A tortól és az imával járó megemlékezéstől függetlenül is íratlan szabály diktálta kötelesség a sírt meglátogani, azonban ez csak a közvetlen hozzátartozókat érinti. Ankara környékén a temetést követő napon, napfelkelte előtt, Afyon, Sivas, Uşak környékén másnap bármely napszakban, Çubuk, Eskişehir, Kirşehir, Nigde vidékén egy héttel a temetés után, Çorum, Divrigi, Kevenli falvakban három nap elteltével, míg Kastamonuban negyven nap múltán mennek a sírhoz.[52] Az iszlám szerint a temetőlátogatásra legalkalmasabb a szerda, a péntek és szombat, mivel ezek szent napoknak számítanak.

Bartha Júlia

Egy magyar származású muszlim tábornok: Ömer Lütfi Paşa (1806-1871)

Serdar-ı Ekrem Ömer Lütfi Paşa (d. 1806 Avusturya – ö. 1871 Eyüp, İstanbul) Osmanlı Devleti serdar-ı askeri Forrás: SALT Araştırma, Harika-Kemali Söylemezoğlu Arşivi

Talán most már nyugodtan elmondhatom, hogy elég régóta foglalkozom a muszlimok életének kutatásával. Ez egy elég hosszadalmas és aprólékos (sokszor nem is látványos) munka, ráadásul az ember – akarva akaratlanul is – időnként mellékvágányra téved. Ez persze nem haszontalan dolog, főleg, ha új és még újabb ismereteket, tudást szerzünk közben vele. Az apró kis mozaikokból, cserépdarabokból ugyanis nem pusztán egy-egy személy életútja áll össze, hanem (jó esetben) megkapjuk az adott kor hiteles rajzát, megismerhetjük az akkori társadalom működésének legfontosabb jellemzőit is. Mindebből sok tanulságot levonhat az ember: talán azt is megértheti például, hogy mi módon működtek a régi gyarmattartó birodalmak és mi mozgatja, mozgathatja a mai kolonizációs törekvéseket, a globalizációt.
*
A magyarok szeretik a különféle vesztes csatákról, kivégzésekről történő megemlékezéseket. Történelmük tele van az elbukott hősök emlékével. A mártír kultusznak köszönhetően egy sajátos életérzést alakítottak ki az ország lakóiban, az elnyomatás és a szabadságvágy érzését, miközben nem egy területen lojálisak az elnyomóikkal, a sorsukat megnyomorítókkal. Például a Habsburg-házzal, amelynek leszármazottai (Otto von Habsburgra, Habsburg Károly – az utolsó magyar király fiára, unokáira és dédunokáira gondolok, akik) ma is különféle kiváltságokat élvezhetnek a megcsonkított, a történelmi határaitól megfosztott kicsinyke közép-kelet európai országban. Vajon mit szólnak az aradi vértanúk, az 1849 őszén az elbukott és kegyetlenül megtorolt szabadságharc, a Habsburg dinasztia ellenes lázadás után kivégzett szabadságharcosok leszármazottjai mindehhez?

Az szabadságharcosok, honvédtisztek egyike Knezić (más írásmód szerint: Knézits, vagy Knezich) Károly volt, akiről azt olvastam valahol, hogy rokonságában muszlimok is voltak. Már rég elfelejtettem a történetet, amikor idén – a kivégzésének évfordulója kapcsán – ismét eszembe jutott! Az apai ágon horvát származású Knezić édesanyja magyar volt. Benkő Borbálának hívták.(1) Az ő rokonságába tartozott az a Latas Mihály, akit a történelemmel foglalkozók egyebek mellett például Michel Lattasként, vagy Omer pasaként, illetve Ömer Lütfi Paşa-ként is ismerhetnek. Továbbá a horvátok Mihailo Mica Latas-ként tartanak nyilván. Az Osztrák-Magyar Monarchiában, illetve abban a korban nem volt ritkaság az ilyen vegyes rokonság, sőt az is természetes volt, hogy valakit több néven is számon tarthattak, ismerhettek. Latas Mihálynak azonban nemcsak emiatt volt magyar, horvát, illetve török neve, hanem azért is, mert viszonylag fiatalon muszlim lett, felvette az iszlám vallást.

Életrajzírói szerint 1806. november 24-én született Plaskiban, a horvát határőrvidéken. Eredetileg ő maga is az apai példát követte volna, katona – pontosabban előbb – hadapród lett. Ám, amikor az apját elmozdították az állásából, Boszniába szökött, ahol 20 vagy 21 éves korában, Banja Lukában muszlim lett! „Banjaluci primio İslam”- közli róla a horvát életrajzírója.(2) 1828-ban végleg elhagyja az osztrák területet és az Oszmán Birodalomban, mint Ömer Lütfi bukkan fel. Előbb Vidinben(3) Husszein pasa szolgálatába lép, gyermekeinek tanítója lesz, majd 1834-ben a pasa ajánlataival Konstantinápolyba megy, ahol, mint írnok a hadügyminisztériumban kap állást.(4) Több forrás is megemlékezik róla, hogy ezt követően Ömer efendi (ahogy magát Latas akkoriban nevezte), a későbbi szultán, Abdul Medzsid (1839 – 1861) tanítója lett,(5) és azzal együtt kapitányi rangot is kapott.(6)
Ez persze csak a kezdet volt, hamarosan elindult egy olyan változatos és mozgalmas karrier, amelynek állomásait felsorolni sem egyszerű!

• 1839-ben ezredesi rangban átvette az Ibrahim egyiptomi pasa ellen Sziriába rendelt hadtest vezetését.
• 1842-ben a libanoni kerület katonai kormányzója lett.
• 1843-ban Resid pasa főparancsnoksága alatt részt vett az albán lázadók elleni harcban.
• 1846-ban a kurd fölkelők ellen harcolt, sikeresen.
• 1848-ban az aldunai tartományokban kitört zavargások ellen harcolt.
• 1850-ig, mint katonai kormányzó, Bukarestben maradt.
• 1851-ben Boszniában nyomta el a felkelést.
• 1853-ban, mint pasa kezdte meg a háborút az oroszok ellen, akiket az Al-Duna mellett, le is győzött.
• 1854-ben seregével felszabadította Szilisztriát, és bevonult Bukarestbe. Ezután 30.000 törökkel Krímbe indult, ahol Szevasztopol ostromában vett részt.
• 1855-ben egy török sereg élén Batumba vitorlázott, hogy Karsz erősségét felszabadítsa; de megérkezésekor a vár már elbukott.
• 1859-ben Bagdad kormányzója lett, de számos hivatali visszaélés miatt kegyvesztett lett és egy időre száműzték.
• 1861-ben visszahívták Konstantinápolyba és Hercegovinába küldték, mint fővezért.
• 1862-ben leverte hercegovinai fölkelést, és mint krónikaírói megjegyezték „Montenegrót is megrettegtette”.
• 1864-ben kinevezték tábornaggyá és a III. hadtest élére Monastirba küldték.
• 1867-ben Krétán harcolt, ahol azonban sem tudta a fölekést elfojtani.
• 1867 őszén Konstantinápolyba visszakerült és most Szerdár-Ekrem (Generalissimus) címet kapta, a nélkül azonban, hogy állást nyert volna.
• 1868-ben rövid ideig, mint hadügyminiszter működött.
• 1871-ben Isztambul, Eyüp nevű városrészében hunyt el.
*

A történelem első háborús fényképei között szerepel Ömer Lüfti Paşa képe is / Tarihin ilk savaş fotoğrafları Forrás: sabah.com.tr

Ömer Lütfi Paşa neve tehát nem volt ismeretlen sem Magyarországon, sem a Balkánon, sem Törökországban. A Pallas Nagy Lexikonon kívül megemlíti őt például az Encyclopedia Britannica, a Nobel díjas Ivo Andrić pedig egy egész könyvet írt róla. Az „Omer paša Latas” a szerző halála után, posztumusz kötetként jelent meg 1977-ben.
A számos adat és visszaemlékezés ellenére Ömer pasa családjáról és magyarországi, illetve a törökországi magyar menekültekkel való kapcsolatairól egyelőre viszonylag keveset tudunk. Azt több helyen is megemlítik róla, hogy igen határozott és erőteljes személyiség lehetett. Nemcsak saját karrierjével, de mások (például a magyar szabadságharcosok) sorsával is törődött. Felesége Ida asszony magyar volt(7) és ismert például Ömer pasa és báró Puchner Antal levélváltása is 1849-ből. Bezerédi Győző pécsi helytörténész (1943–2004) tette közzé „A kiváló török hadvezér és diplomata válaszlevelét az osztrák császári hadsereg Erdélyt többször megtámadó tábornokához a szabadságharcban vereséget szenvedett erdélyi magyar sereg menekültjeinek további sorsáról.” (8)

Forrás: http://macarcaislamtarihi.blogspot.hu/

Jegyzetek, hivatkozások:
1) [Knézich Károly] édesanyja magyar, Benkő Borbála, aki rokonságban állt Latas Mihállyal, az osztrák hadseregből később megszökött tiszttel, aki Omer pasa néven török hadvezér lett. (A róla készített osztrák tv-filmet a Magyar Televízió is bemutatta.) Hevesi Napló, 2000. október hó, X. Évfolyam 10. szám. (http://www.agria.hu/hnaplo/2000okt/ )
2) http://www.camo.ch/latas.htm
3) Vidin város (Видин) (régi magyar neve: Bodony) Bulgária északnyugati részén, a Duna déli partján fekszik. A történelem során kétszer is magyar fennhatóság alatt volt: 1260 – 1264 között IV. Béla uralta, majd 1367-ben rövid ideig Nagy Lajos király uralma alatt állt. 1388-ban Iván Szracimir bolgár cár behódolt a törököknek. Ettől kezdve a vidini vár a török haderő északra tartó hadjáratainak fontos bázisa lett. 1849 szeptemberében a magyar szabadságharc bukása után Törökföldre menekült Kossuth Lajos ebben a városban írta, és bocsátotta ki híressé vált „vidini levelét”, melyben a bukás okát az „áruló” Görgey tábornok személyében jelölte meg. Vidinnek 2005-ben 52 558 lakosa volt. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Vidin)
4) Pallas Nagy Lexikon szócikke javítva. (http://mek2.niif.hu/00000/00060/html/077/pc007703.html)
5) A török Wikipédia szerint: “Veliahtlığı döneminde Sultan Abdülmecid’in hocası olmuştur.” Vagyis, a trónörökös Abdul Medzsid szultán tanítója lett. (http://tr.wikipedia.org/wiki/Serdar-%C4%B1_Ekrem_%C3%96mer_Pa%C5%9Fa)
6) Más forrás szerint, mint yüzbaşı, tehát századosi rendfokozattal csatlakozott a hadsereghez. “Yüzbaşı rütbesiyle orduya katılmış…” (http://www.osmanli700.gen.tr/kisiler/oo1.html)
7) http://baysungur.blogcu.com/ekselanslari-omer-pasa-nin-esi-yada-macar-asilli-ida-hanim_25376541.html
8) http://www.lib.pte.hu/elektkonyvtar/repertoriumok/pecsiszemle/psznt_omerpasa.htm

1...1 3031 3041 305...1 392Page 1 304 of 1 392
16,474FansLike
639FollowersFollow
© Turkinfo.hu 2020